9. Fejezet/2

Na szeva mindenki! Kicsit késve érkeznek a résznek, amiért az elnézéseteket kérem. Barátnőmmel ruhát csináltunk a karácsonyi divatbemutatóra, a félévi szarság, plusz a beadandók miatt sem tudtam időt fordítani a blogra.. :/ De vigasztaljon titeket, hogy lassan beindul a történet, és rengeteg minden fog történni! ;) Ennél többet sajnos nem mondhatok, mert lelőném a poént, de remélem tetszik majd nektek a folytatás! ^^ Ez most egy másik szemszögből mutatja a dolgokat, méghozzá a Szívtipróéból. Utána lépünk majd tovább a sztorival. Amúgy írhattok nekem kérdéseket a google fiókomra, vagy az email címemre, és kirakom a válaszokat. :) Csak ennyit szerettem volna mondani. Amíg nem jelentkezem újra utólag is boldog karácsonyt  és boldog új évet, boldog Valentin-napot, húsvétot mindenkinek!!!^^ Gome h ennyire sokáig tartott >< Köszönöm, hogy mindig velem vagytok és olvastok. :3 Bye!

Az istenverte szerelmesek napja / Part 2.

(Ross szemszöge)

Már február 11-e van, lassan itt a Valentin-nap... Rose Gray-jel tölti, én meg itthon leszek, és fogalmam sincs mit fogok csinálni. Mára apa szervezett egy síelést nekünk, hogy lazuljunk egy kicsit a sok munka közben. Anyu nem jött, mert csinálja a kaját, meg egy kisebb takarítást. Végre van időnk, hogy síeljünk egyet, kiszellőztetni a fejem, mert sok interjú, meg forgatás meg az érzéseim.. egy kis pihenés mindenképp jót tesz az összekuszálódott gondolataimnak. Néha meg mindig alig hiszem el, hogy tényleg szerelmes vagyok belé. Sosem néztem úgy rá... Most már ha olyan helyzetbe kerülünk ugyanolyan jól kezelem, mint azelőtt habár megöl a vágy, hogy a karjaimba zárjam, megcsókoljam, hogy elmondhassam mit érzek. Mindennap eszembe jut a szájra puszink... Istenem annyira zavarban voltam! Még most is rák vörös leszek, ha eszembe jut, melegség tölt el, szívem megtelik boldogsággal. Gondolataimból egy pofámba repült hógolyó szakította meg. Legalább volt mire fognom az alma piros arcom.

- 1-0 ide! - ordította Riker. Síelés után hógolyó csatát vívtunk, én apával voltam meg Rockyval, Riker meg Rydellel és Ratliffal.
- Azt majd meglátjuk szőkeség! - vágtam vissza máris keményre gyúrt hómasszával. - 2-1 hapsikám! - mire hirtelen eltántorodott, és fedezékbe menekült. A szemem sarkából láttam, hogy van valaki a fa mögött. Rydel próbáld elbújni előlem. Körülnéztem, s mikor meggyőződtem róla, hogy senki sincs ható távolságon belül.
- Rydel! Segíts! Mit vegyek Rose-nak? - csak mert ő a csaj, tuti tud segíteni.
- Te vagy a barátja, neked kéne tudnod! - fordult meg. - Amúgy meg biztos van olyan amit régóta szeretne, például ruha, ékszer vagy valami. Ezt viszont neked kell tudnod. - mondta.
- Király vagy köszi! - mondtam, s hozzá vágtam egy hógolyót, csak hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy mi beszélgettünk.
- Hé!!! - háborodott fel. Aztán engem is hirtelen hátba talált egy kemény már szinte jéggolyó. Mikor hátra néztem, apa volt, kérdőn néztem rá.
- Bocsi azt hittem Riker vagy! - mentegetőzött, mikor pont láttam elsettenkedni Ratliffot. Gyorsan megtámadtam, a fejére hullajtottam egy kis havat, míg apa és Rydel harcoltak. Ezután kezdődött el csak a harc. Mindenki már egymást dobálta, ahogy csak tudta, míg végül hó volt mindenünkben.
- Na gyerekek, mára ennyi volt. Mindenki vegyen otthon egy meleg fürdőt! - utasított apa.
- Igenis, főnök! - mondtam mosolyogva.
Amikor hazaértünk meglepődve láttuk, hogy anya és Rose beszélgetnek. Nem mintha nem lenne megszokott, hogy Rose nálunk van, hanem hogy ilyenkor mikor szinte senki sincs itthon, és mégis ő fogad minket. Jó volt újra látni. Amint meglátott elmosolyodott, és automatikusan én is. Az arcom megint piros lett, miközben arra gondoltam, milyen jó lenne ha velem maradna örökre, és a karjaimba zárhatnám! De ez most nem lehetséges. Főleg, hogy látszóan Riker is oda van érte.. És tényleg. Még Valentin-napi ajándékot is vett neki! Lehet, hogy komolyan a szándékai...? Basszus! Jó oké tudom Rose-nak nem jön be, de akkor is zavar egy kicsit.. Amúgy Rose-t is hívtuk, csak neki sulija volt, és hiába győzködtük, hogy hagyja ki a sulit, az apja miatt nemet kellett mondjon.

- Megjött a csipet-csapat. - nézett ránk, habár én inkább úgy éreztem, hogy csak én vagyok a középpontban...

Riker persze hozta a formáját:

- Örvendek mylady! - hódolt be neki. Ez azért egy kicsit sok, de Rose is így gondolja.

- Én is örülök neked, Riker. - mondta kedvesen.

- Jó önt újra látni! - nyomult még jobban. Nem értem miért harcol, ha tudja, hogy semmi esélye nála. Én sem erőszakoskodom, mert tiszteletben tartom, hogy van barátja... Rydel volt az, aki kicsit észhez térítette.

- Riker mi is köszöntenénk Rose-t! - már ő is unta.

- Öltözzetek át jó? - mondta apa.

- Oké. - mondtam s hallgattam újra a ma történteket. Riker elég ügyetlen volt, mert mikor pakoltunk ki a vizes cuccokat, kiejtette Rose-nak szánt ajándékát. Rose értetlenül nézett rám, de Riker még azelőtt visszaért, hogy megszólalhattam volna.

- Ez mi? - érdeklődött. Riker zavarba jött, ezért kikapta a kezéből, de meggondolta magát.

- Végül is hamár megláttad, akkor mindegy. - mondta sóhajtva. - Boldog Valentin-napot! - látszólag Rose meglepődött, pedig tudja milyen. De ő Rose, minden kis dolognak örül.
- Köszi Riker, aranyos vagy! - Riker marcipán szívet, 1 plüss macit, ami egy táblát tartott, amin I LOVE YOU felirat volt, meg 1 Milka csokit adott.
Riker izgatottan tudakolta tőle, hogy tetszik-e neki, számomra a válasz egyértelmű volt. Az ajándékom vajon tetszeni fog neki? Azt hiszem tudom mit kap majd. Múltkor voltunk a plázában, mert kinézett egy pulcsit, és mondta, hogy kell egy fiú véleménye, ezért menjek én. Megkérdeztem mért nem Greyt hívta, mire azt mondta, hogy ő így is úgy is azt mondaná, hogy jól néz ki, mert a pasija, ezért mentem én vele. Ahogy sétálgattunk megláttunk egy GSM-et, ahol laptopok is voltak. Rose mondta nézzünk be.
"- De jók ezek a laptopok! Kéne már egy értelmesen működő gép... Mert egy rakás szar az enyém, amit mindennap legszívesebben kicseszném a csukott ablakon, és a laptop jobb is, mint az az ócskavas... Mennyi? - kérdezte az eladót.
- 576 dollár. - mondta.
- Basszus! De ez elég jó. Csak honnan szerzek ennyi pénzt? Meló kéne, mert a kajapénz meg a zsebpénz nem annyira sok... - gondolkozott hangosan. Szomorúan sóhajtott egyet, majd újra olyan volt, mint mindig." És ekkor eldöntöttem, hogy majd ezt veszem meg neki valamikor. Szeretem ha boldog, és mosolyog. Az engem is felvidít. Az emlékképembe Rose hangja zavart meg.
- Hé fejezzétek be! - próbálta nyugtatni Rikert, és Rockyt. Megfogtam a kezét, s felcipeltem a szobámba. Ma kisajátítom magamnak, levettem a pólóm, ami valahogy zavart, és ledobtam magam az ágyra, Rose követte a példám. Végül ő törte meg a csendet.
- Nem láttalak még ennyire kimerültnek. Túl sokat vállalsz egyszerre. Pihenned kéne, maradj itthon egy pár napot, ne menj sehova és aludd ki magad. - tanácsolta, habár inkább parancsnak hangzott.
- Megvagyok ne aggódj! - nyugtattam meg. - Este alszom az bőven elég. - mondtam meggyőzően.
- Jól van, de ha bajod lesz megverlek! - utasított rendre. Aztán csak hallgattam, ahogy beszél, beszél néha én is szóltam pár szót, majd az a bársonyos gyönyörű hangja elaltatott. Egy elég zavaros álomba kerültem, amiben Greyjel beszéltem, aztán verekedtünk, majd Rose-zal egymás szemébe néztünk mélyen, majd lassan ajkunk összeért, de hirtelen a füves rész eltűnt Rose-zal együtt. Teljes sötétségben voltam, csak annyit tudtam, hogy valakit átkarolok, és azt is, hogy ez egy lány... Csak nem Rose az? Majd Rose hangját hallottam a távolból.
- Ööö arról nem kell tudnod. Női dolog. - mondta. Kivel beszélgethet? És miről nem kell tudnia és kinek? Lassan feltápászkodtam, s leindultam a földszintre.
- Ahha értem, és hogy kerültél ide? Nem hallottam nyílni az ajtót. Várj, nem suliban kéne lenned? - hallottam Rocky hangját.
- Ö izé.. de csak hát.. mindegy mennem kell. Hali! - vajon mivel hozta így zavarba Rose-t? Mire leérte csak ajtócsukódást hallottam. Lent Rocky és Rydel állt az ajtóra nézve.
- Mi történt? - néztem kérdőn, hol egyikre, hol másikra.
- Semmi különös - mondták egyszerre. Na valamit biztos titkolnak. Nem szoktak egyszerre beszélni.
- Rose hangját hallottam, és eléggé sietve távozott. Mivel hoztad így zavarba őt Rocky? - kérdeztem.
- Én ugyan semmivel. Mégis mivel hoztam volna?
- Mit tudom én? - mondtam, s felrohantam fürdeni, gyorsan felkaptam valamit, majd megindultam Rose-hoz. Baromira nem tetszik ez nekem...

- Hova mész? - kérdezte Rydel.

- Megkérdezem Rose-t, mivel egyikőtök sem hajlandó elmondani mi történt.

- Oké. - mondta. - Ha ezt egyszer Riker megtudja.. motyogta, de lehet csak én értettem rosszul... A kapuhoz volt kulcsom, a bejárati ajtó pedig nyitva volt, így elég egyszerű volt bejutnom, de már mikor beléptem megcsapta a fülemet a hangos zene, és mikor beléptem a konyhába egy őrülten táncoló lány vettem észre. Olyan felszabadult és olyan boldog, gondtalan és gyönyörű volt, nem volt szívem megzavarni. Annyira belemerült, hogy már kb 10 perce álltam ott, de ő észre se vett. Végül a Trasspassing végére már észrevett.

-Te meg mióta állsz ott? - nézett rám meglepve és kissé zavarban is volt. Nem is tudtam , hogy így tud táncolni, eddig mindig elhülyülte így most láttam először h ennyire szexi tánc közben. Ettől totál kikapcsolt az agyam, s átváltottam flörtölés üzemmódba. Ajaj ebből baj lesz...

- Kb azóta, hogy elkezdődött az Animals. - közöltem vele széles vigyorral a számon. - Előttem miért nem így nyomod?

- Miiii?? Az már vagy 5 számmal ezelőtt volt! - kerekedett ki a szeme.

- Egy csöppet máshol jártál? Csak nem rólam álmodoztál? - rutinosan féloldalasan rámosolyogtam.

- Persze. Csak nem meg akarsz hódítani? - válaszolt. Tökre meglepődtem a válaszán, s ugyan tudtam h hülyül, de mégis kalapálni kezdett a szívem. Innen már nem bírtam leállni, az agyam tudta, hogy hamis szavak ezek, de ez a szívemet nem érdekelte, és csak ment a saját feje után, de én már nem tudtam parancsolni a testemnek.

- Hmmm... - s közelebb léptem. - És ha igen? - néztem abba a gyönyörű tengerkék szemeibe. Azt hiszem ő is elpirult.

- Akkor hódíts meg azzal, hogy elmész! Dolgom van! - és ekkor állt helyre a rend újra tudtam irányítani ezt a rakoncátlan testet. Kifele lökdösött az ajtó fele. Csak nem megbántottam valamivel?

- Mi? Most miért? Mi rosszat mondtam? - néztem búsan, de nem érdekelte.

- Semmit, de dolgom van majd beszélünk, szia! - és majdnem az orromra csapta az ajtót. Ebbe meg mi ütött? Hazasétáltam, s ekkor jöttem rá, hogy végül nem kérdeztem meg tőle, amit akartam. Ez az ajtócsapás nem jellemző rá... Na ha már ilyen korán felkeltem és Rose sem ér rá, akkor van időm megvenni a maradék a dolgokat. A laptop megvan, már csak ki kell nyomtatnom a képet, keretet venni hozzá, és kész. A Mercit már tegnap megvettem, mielőtt bárki láthatta volna. Senki nem tud róla, hogy megajándékozom Rose-t. Ez az én titkom. Ahogy az is, hogy hogy érzek iránta. Rose holnap Greyjel tölti az estéjét, szóval majd másnap adom oda neki. De hogy? Csak úgy adjam a kezébe? Akkor tuti leesik neki! Mit csináljak? Vagy 2 óráig ezen gondolkodtam, mígnem megláttam Rose-t ugyancsak táncolni, habár most a szobájában. Kezében a tolla, énekel bele, mintha mikrofon lenne. És ekkor jutott az eszembe egy briliáns ötlet. Lerakom az ágyára! Úgyis van kulcsom hozzájuk. Ha senki sincs otthon átsurranok lerakom és húzok vissza. Yeee! Ekkor egy remek induló szólalt meg a fejembe: Bon Jovitól a Give me a bad name. Ettől úgy felvillanyozódtam, hogy rögtön felpattantam, felöltöztem és kiviharzottam. Általában ha a városba megyek bebugyolálom magam, hogy ne ismerjenek fel, de most a nagy sietségbe elfelejtettem. Nagy hiba volt. Természetesen odajöttek autogrammot kérni meg képet csinálni, és nem mondhattam nemet így este fele értem haza hulla fáradtan. De elintéztem mindent ami szerettem volna. Mindent készre csomagoltam, amivel minden erőm elfogyott, de meg így sem tudtam aludni. Hallanom kell a hangját, boldog Valentin-napot akarok kívánni neki, mielőtt meg Grey beelőzne. Ránéztem az órára, éjjel fel 1 volt. Ez az! Már holnap van! Villámgyorsan bepötyögtem a számát és már tárcsáztam is. Ekkor jutott eszembe, hogy lehet ő már alszik, de mikor letettem volna felvette.

- Látom te sem tudsz aludni. - szólt bele Rose.

- Megkönnyebbülten sóhajtottam. Örültem hogy nem ébresztettem fel. Hirtelen leesett, hogy arra vár, hogy megszólaljak.

- Ööö... igen, csak azért hívtalak, mert hallani akartam a hangod. - örültem, hogy kimondhattam.

- Ilyen későn? - csodálkozott.

- Igen. Baj? - tudakoltam, hátha rosszkor zavartam.

- Nem, dehogy! - vágta rá. Remélem ő is örült neki. Aztán észbe kaptam miért is hívtam - Jut eszembe.. - kicsit zavarban voltam - Boldog Valentin-napot! - nyögtem ki.

- Ohh koszi, neked is Ross! - mondta, és lehet h rosszul hallottam, de mintha mosolyogva mondta volna. Ahh tuti csak képzelődöm. - Figyi leteszem próbáljunk meg aludni, jó? Majd holnap talizunk! - érvelt.

- Oké puszi álmodj ve- hagytam félbe mielőtt meg észrevette volna gyorsan kijavítottam magam. - szépeket.

- Te is, puszi. - s letette. Nem vette észre! Ezután rögtön elnyomott az álom. Persze megint vele álmodtam. Lassan minden éjjel vele álmodok. Napról napra nagyobbodik ez az érzés, egyre jobban szeretem percről percre, óráról órára, napról napra, hétről hétre jobban. Már képtelen lennek elképzelni az életem nélküle. Úgy elmondanám neki, de nem tehetem. És ez elég nyomasztó.

Mivel még a bulvár sajtóban is van annyi, így tiszteletben tartják ezeket az ünnepeket, tehát szabadok voltunk másnap, a nagy napon. Mielőtt meg kezdetét vette volna az "ajándékozási-hadművelet", pihengettem, zenét hallgattam vártam, hogy az összes madárka kirepüljön a fészkéből. Vajon ő mit csinálhat? Ő is rám gondol?  Vagy épp Greyjel van? Az ő szemeibe mered? Az ajkai őhozzá szólnak? Esetleg várja már, hogy Greyjel találkozzon? Vagy engem is szeretne látni? Tényleg, most jut eszembe. Tegnap azt mondta, hogy holnap tali... De ha Greyjel találkozik, akkor nem szabadul egy ideig az tuti. Főleg, hogy tudom milyen fényűző-rózsás-vacsorát csinál persze a kedvenc kajájával, milánóival. Ezt a tippet én adtam neki, mondva ezzel tuti meghódítja őt. Ha erre gondolok összeszorul a szívem. Hirtelen egy ismeretlen dal jött a telómon. Te Creo volt a címe, biztos Rose küldte, hogy hallgassam meg, ő szokott ilyeneket hallgatni. Nem olyan rosszak, de nem igazán az én stílusom, és még a szöveget sem értem. Most az egyszer megnézem, úgyis mindig olyan verziót küld, csak lusta vagyok olvasgatni. Gyorsan rákerestem laptopon, és elég furát találtam. Egy szerelmes szám volt, és illett rám egy kicsit:

Te creo / Hiszek benned

Nem tudom, hogy rosszul csinálom vagy jól.

Nem tudom, hogy kimondjam vagy hallgassak róla.

Mi az, amit mélyen magamban érzek?

Azon tűnődtem, hogy ha a szerelem olyan, mint ez...

Amíg valaki mondd valamit rólad.

Amíg valami egyre növekszik bennem.

Megtaláltam a választ a magányomra.

Most már tudom, hogyan kell egy álomban élni.

(Refrén)

Most már tudom, hogy a föld olyan mint egy mennyország.

Szeretlek.

Szeretlek.

Ha a karjaidban vagyok nem félek.

Szeretlek.

Szeretlek.

Ami hiányzik azok a szemeid.

Hiszek benned.

Hiszek benned.

És amikor legközelebb jössz, nem tudom hogyan viselkedjek.

Úgy nézek ki mint egy kislány, elkezdek remegni.

Nem tudom, mi történik velem.

Nem tudom, hogy ez normális-e.

Azon tűnődtem, hogy ha a szerelem olyan, mint ez...

Amíg valaki mondd valamit rólad.

Amíg valami egyre növekszik bennem.

Megtaláltam a választ a magányomra.

Most már tudom, hogyan kell egy álomban élni.

(Refrén)

Most már tudom, hogy a föld olyan mint egy mennyország.

Szeretlek.

Szeretlek.

Ha a karjaidban vagyok nem félek.

Szeretlek.

Szeretlek,

Ami hiányzik azok a szemeid.

Hiszek benned.

Hiszek benned.

Furcsa még nekem, hogy engem hívsz.

Hiszek benned.

Hiszek benned.

Szeretlek.

Szeretlek.

Most már tudom, hogy a föld olyan mint egy mennyország.

Szeretlek.

Szeretlek.

Ha a karjaidban vagyok nem félek.

Ami hiányzik azok a szemeid.

Hiszek benned.

Hiszek benned.

Furcsa még nekem, hogy engem hívsz.

Hiszek benned.

Hiszek benned.
Nem tudom, hogy rosszul csinálom vagy jól.

Nem tudom, hogy kimondjam vagy hallgassak róla.

Én is valahogy így érzek, sőt egész jó a zene is! Keresgettem pár számot és egy srác ismerősnek tűnt. Rákerestem a tagokra és Jorge Blanconak hívták. Hmmm.. Megvan! Ismerem őt, habár nem olyan közelről, de voltam vele fotózáson rég nem láttam, pedig jó arcnak tűnik. Nem sokat beszéltem vele. Ahogy észrevettem Rose eléggé bírja, persze csak a Violettában alakított énjét, mivel nem ismeri milyen is igazából. A szerepe alapján kedves, jószívű, aranyos srác, ami Rose-nak láthatóan bejön. Vajon rólam mit gondol? Fiúként tekint rám? Vagyis olyan fiúként, aki esetleg bejön neki? Nem hiszem.. Ahogy hallom elég jó hangja is van, nem tudtam, hogy mellé még színészkedik is. Mik vannak?! Ahogy hallgattam őket egyre jobban tetszettek. Jézusom mi van velem? Komolyan szerelmes számokat hallgatok? Le se tagadhatnám a nyilvánvalót. A nagy Violetta hallgatásba belemerülve észre sem vettem, hogy Ratliff ott áll az ajtómban.
- Nem is tudtam, hogy szereted az ilyen zenéket. - szólalt meg. - Vagyis csak akkor, ha tetszik neked valaki... Ki lenne a szerencsés? Csak nem a mi kis Rose-unk?
- Ezt meg honnan veszed? Megölöm Rydelt! - és itt szóltam el magam... Annyira paráztam, hogy kiderül erre pont én árulom el magam.
- Igen, de azt hittem, hogy letagadod. Mert ugyebár ezt szoktad. De örülök, hogy Rose az aki iránt így érzel, mert ő kedves, aranyos lány. Ő őszinte, nem verne át, ezt mindannyian tudjuk. Ne engedd el őt! Ahogy én sem fogom Rydelt! - mosolygott. Nemigen szoktunk a nővérem magánügyeiről beszélni, ezért kicsit furán éreztem magam. - És ő mit reagált rá? - látszott rajta, hogy tudni akarja a szaftos részleteket.
- Most már biztos, hogy megölöm. - mondtam. Megígérte, hogy kussol róla erre meg tessék.. - Amúgy nem tudja. És nem is fogja. - mondtam elvörösödve. Mostanság elég gyorsan zavarba jövök, ha Rose-ról kérdeznek, vagy hasonló. Ilyenkor képtelen vagyok gondolkodni, ha pedig vele vagyok, akkor meg nagyon kell összpontosítanom, hogy ne veszítsem el az eszem, hogy tudjak figyelni rá. Az agyam akkor hal meg ha túl közel van az arcunk egymáshoz, hogy megölel, vagy hasonló. Az olyan jó érzés... Olyankor tiszta idiótának érzem magam, és néha össze-vissza beszélek.
- Hogy-hogy nem? - kérdezte meglepetten.
- Rydel nem mondta? - azt hinné az ember, ha már kikotyogják a titkát, legalább mindenbe beavatják a másik felet. - Tudod, hogy ő Greyjel jár, nem? És amúgy sem tetszek neki. Csak barátként tekint rám. - mondtam közbe unottan kitekintettem az ablakon. Épp Lénát, nővérét láttam kijönni Roseéktól. Ez az! Itt a lehetőség! Most tuti, hogy senki sincs otthon! - Viszont én most rohanok, szeva! - meg sem vártam a válaszát, olyan gyorsan sprinteltem, ahogy csak tudtam. Amikor a szobájába léptem az asztalán egy halom rajz volt, meg a kis könyvecskéje, amit mindig magával hord, és nem adja senki kezébe sem. De most nem vitte el, sőt még a gépét is bekapcsolva hagyta. Azt hiszem, mint mindig most is késésben volt. Nem is ő lenne, ha ez nem történne meg. Meglöktem az egeret, és meglepődve láttam, hogy Grey helyett mi vagyunk kint, akik szilveszterkor összejöttünk. A képen is látszott, hogy már ki volt, rajtam támaszkodott, én meg átkaroltam a derekát. Eszembe jutott az az éjjel, hogy mennyi mindent megtudtam róla, hogy mellettem aludt el, hogy reggel, ahogy fölállt majdnem összeesett, annyira gyenge volt, de én elkaptam. Így visszagondolva elég törékenynek, és sebezhetőnek tűnik. Rose azt mutatja, még nekem is, hogy milyen erős, és meg tudja oldani a dolgokat egyedül is, mert az élet tanítatta meg vele, de most én is itt vagyok neki, rám is támaszkodhat. Mivel kíváncsi ember vagyok, ezért belelestem a könyvecskéjébe. Volt benne minden: rajz, vers, dal, tanórák jegyzetei, idézetek, dalszövegek és fordításaik, pénzügyek számolgatása, írogatások, rajz foszlányok, aranyköpések, gondolatok. Az ő szíve mélyéről jövő gondolatai. És baromi szépen rajzol! Várj, ez mivel van rajzolva? Sminkkel? Nem... ez... körömlakk? Azta! Mondjuk Rose-tól nem vártam kevesebbet. Mintha egy picit rendetlen lenne mostanság. Ahogy lapozgattam a naptárában, megláttam azt az októberi napot. A nap amikor először találkoztunk. Feljegyezte! Annyi boldogsághormon szabadult fel bennem, hogy már-már örömtáncot jártam. Nem hittem volna, hogy ennyire fontos vagyok neki. Olyan jó érzés töltött el, ami semmivel sem hasonlítható össze. Okt. 13. Vajon a sors akarta, hogy aznap az életünk útjai egymást keresztezzék? Bármi is legyen az oka, aznap mindkettőnk élete megváltozott. Mindketten találtunk valaki olyat, aki ugyanolyan hülye, mint a másik. Valaki fontosat. Nagy meglepettségemben majdnem elfelejtettem a küldetés valódi célját. Szépen ráraktam a nagy rózsás csomagot majd még nézegettem a rajzait. Nagy anime mániás ezért leginkább azt rajzol. Egy csomó egy Naruto nevű animéből van. Imádja azt az animét, néha japán szavakat használ a magyar helyett, mert annyira hozzászokott, hogy japánul magyar felirattal nézi őket, hogy már tud pár szót használni, és lassan én is. Például a köszönöm-öt (arigatou gosaimasu), a cukit (kawaii), és a sajnálomot (gomenosai). A végén megtanulunk japánul, ő az animék miatt én meg miatta. Elidőztem még egy kicsit majd hirtelen egy ajtócsapódást hallottam. Basszus! Ugye nem jött még haza? Lépteket hallottam a lépcsőn, mit csináljak? Mit mondok, hogy jöttem be? Az senki nem tudja, hogy van kulcsom hozzájuk! Rose az apja tudta nélkül adott nekem kulcsot, szóval.. A léptek már egyre közelebbről hallatszottak, gyorsan bemásztam az ágy mellé, remélve, hogy csak átutazóban van, és lélegzet visszafojtva vártam mi lesz. Egyszer csak kinyílt az ajtó, lépett 2-t, majd kiment. Pár perc elteltével a bejárati ajtó újra bezárult. Huhh, ezt megúsztam. Nem vett észre akárki is volt az. Gyorsan kiosontam, mielőtt még visszajönne bárki, és hazasiettem. Nem kéne több ilyet csinálnom, mert a végén szívinfarktust kapok. Ratliff-fal folytatott beszélgetést gyorsan lezártam.
- Majd én megoldom, ne piszkáljatok. Tudom, hogy jót akartok, de ez csak rám és rá tartozik. Kérlek ne avatkozzatok bele, és Rikernek se említsd. Azt hiszem tényleg szereti... - mondtam komolyan.
- Oké, oké. Igen az viszont meglehet. Nem láttam még ennyire teperni egy lány után ennyi ideig. Szerinted mennyire komolyak az érzései? - kérdezte, már ő is komolyan beszélt.
- Az igazság az, hogy nem tudom.. - mondtam, miközben a földet néztem.
- Ez eléggé aggaszt, mi? Nem bántanád az idióta bátyád, igaz? Még ha össze is jönnél vele, bűntudatod lenne miatta. Csak annyit tudunk tenni, hogy reméljük, hogy hamar talál egy olyan lányt, aki viszonozza majd az érzéseit. - ritkán látom őt ilyen komolynak.
- Igen. De nem épp szerencsés, hogy ugyanabba a lányba szerettünk bele mindketten. Pedig sose egyezett az ízlésünk! - nevettem
- Az biztos!  Ég és föld vagytok ilyen téren! Ezért is furcsálltam, hogy mindkettőtöknek egy lány tetszik. Rose tényleg szép, de nem az én esetem, de szerintem Riker-é sem. Ő hozzád illik Ross. Ti ketten olyanok vagytok, mint tűz és víz, ég és föld, kiegészítitek egymást. - magyarázta az álláspontját Ratliff. Valóban ilyenek voltunk. Két lélek, akik megtalálták a párjukat, két fél, akik együtt alkotnak egy egészet.
- Csak egy a baj. Gondolom sejted mi az. - mondtam.
- Igen, de Rydel szerint szeret téged, csak nem veszi észre. De én ezt nem tudom.
- Tudom, nekem is mondta, de nem úgy tűnik. Greyjel jár, őt szereti. - közöltem.
- Ajj te! - veregette meg a vállam. - Nem akarsz karaoke versenyt csinálni? Csak mi ketten, mert én vagyok a jobb! - ajánlotta. A verseny gondolatára feltüzteltem magam°. Olyan csatát lenyomtunk, amelyet még soha nem látott az ég. Végül választottunk nem karaokés verziót, tehát az énekléssel együtt kellett énekelnünk, én Rose számai közül választottam. Amíg Ratliff kiment piáért, én addig Rose egyik kedvenc számát nyomattam. Gyönyörűen végig énekeltem közben rá gondoltam, s kettőnkre. A végére nagyon boldog lettem!

- Szép hangod van, nem szeretnél belépni közéjük? - szólalt meg egy hang a hátam mögött, mire hirtelen hátrakaptam a fejem. Rose támaszkodott az ajtófélfának. Hallotta, ahogy az ő kedvenc számát éneklem, mellesleg alsónaciban, totál átéléssel. Erre rádöbbenve elöntött a pír.

- Te meg mióta állsz itt? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna.
- Csak a szám eleje óta. Annyira beleélted magad, hogy nem volt szívem megtörni ezt. - mosolygott, mire megint elvörösödtem. Felvontam a szemöldököm. - Naa! Ne nézz így! Tudod, hogy szeretlek! - rohant hozzám, de félúton megbotlott a saját lábában, így a karjaim közé esett. Azt hiszem ivott egy kicsit...
- Hé nyugi jól vagy? - simogattam meg a fejét, hogy egy kicsit megnyugtassam. - Te ittál? - szegeztem neki a kérdést. Csak akkor ilyen.
- Igen, egy kicsit. - illusztrálta a mennyiséget, de annál jóval több lehetett. Remélem Grey nem tett vele semmi olyat... Grey olyan srác, akiből kinézem, hogy leitatja az áldozatait, hogy aztán...
- Baj van? Mi történt? Elvileg neked Greynél kéne lenned nem? - nem mintha nem örülnék neki, hogy itt van, sőt, nagyon is, de valaminek történnie kellett. Érzem, hogy valami nincs rendben.
- Szerinted hülye vagyok? - kérdezte ügyet sem vetve a kérdésemre. Gyanakodva, de rávágtam, hogy:
- Nem. Miért? történt valami Greyjel? - arca láttán, hogy kitaláltam.
- Öööö nem... Maradhatnánk így egy kicsit? Jól esik a karjaidban lenni. - észre se vettem, de tényleg még mindig a karjaim közt volt. Ez a gyönyörű lány az én karjaimban van. Éreztem, hogy a melegség átjárja a szívem. Azt, hogy ezt a lányt, a lányt akiért az életemet adnám valaki bántotta... erre a gondolatra nagyon ingerült lettem.
- Megbántott? - gyengéden felemeltem az ujjammal a fejét, hogy a szemébe nézhessek, hogy ellássak a lelkéig. Hogy tudjam valójában hogy érez.
- Nem azt kaptam, amit vártam. - mondta, s mosolyt erőltetett az arcára.
- Tehát igen. Mesélj!
- Nem akarok róla beszélni. - még nem ivott annyit, hogy képes legyen kinyitni a szívét nekem. Nagy és vastag falakat épített a szíve köré, amit képtelen teljesen lebontani. Túlságosan erőssé tette. Persze muszáj volt neki, hogy megvédje magát. Én majd segítek neki, hogy képes legyen rá, hogy ne féljen. Megmutatom neki, hogy én soha nem hagyom el.
- Jól van. - hagytam. Majd ha lenyugszik elmondja, habár sejtem... - Véleményem szerint vigyázz magadra jó? De ne hidd, hogy hagyom, hogy bántson téged! Ha kell megvédelek tőle, még ha megis utálsz emiatt. Ha erőszakos vagy valami, azonnal szólj! Addig meg rúgd tökön, vagy ahogy te szoktad. Ígéred? - láttam rajta, hogy telibe találtam. Tehát ő is csak egy féreg...

- Igen, meg. - most őszinte és szívből jövő volt a mosolya. - Köszönöm Ross! - hálálkodott könnyezve. Jaj olyan kis érzékeny egyem meg!

- Ne sírj jó? Én itt vagyok neked! - s úgy megszorítottam, ahogy csak tudtam.

- Attól még... ne szorítsd ki... a belem.. - mondta alig hallhatóan.

- Majd én úgy seggbe rúgom, hogy elszáll a Marsig vagy valamerre az űrben. - s ezzel sikerült megnevettetnem.

- Te leszel az én szuperhősöm, aki mindig tudja mivel vidítsa fel a szomorú hercegnőt. - ettől a mondatától felcsillant a szemem.

- És a hercegnő is boldoggá teszi őt! - mosolyogtam. Ezután többet nem került szóba a téma, elvoltunk, mint mindig és persze a szokásos birkózásunk sem maradhatott el. Minden olyan volt, mintha mi sem történt volna. Kimerülten feküdtünk egymás mellett. Mikor kicsit arrébb raktam a kezem, az hozzáért az övéhez, mire én gyorsan elkaptam a fejem, s mindketten arrébb rántottuk a kezünk. Abba a csöndben túl érzéki volt.

- Hány óra? - kérdezte végül.

- Fél 9. - néztem a karórámra.

- Na én viszont megyek, holnap biosz tz.. meg puskát kell írnom! - mondta fáradtan.

- Segítsek? - ajánlottam fel. Addig is mellettem lenne...

- Nem köszi, menni fog! - mondta, s kaptam tőle egy puszit, ami félig a számra sikerült. Csak azért mert ivott, csak az ital miatt nem tudott rendesen puszit adni. Ne képzelj bele semmit! Nem szabad!

- Te is Rose. - mondtam, s csak néztem utána. Néztem, ahogy kimegy az ajtón. Teljesen lefagytam. Megérintettem a számat, s elmosolyodtam. Akármi is volt az oka, jól esett. Félig kábán elvégeztem a dolgaim a lefekvéshez, amikor épp a szennyest vittem volna ki, az ágyam mellett, egy szatyrot találtam. Belenéztem, és amit attól, amit láttam benne, olyan gyorsan az arcomba szökött a vér, mint még soha. Valentin-napi ajándék volt Rose-tól. Egy válogatás CD-t kaptam, az összes kedvenc számommal, vagy 3 doboznyi Rose-féle sütit, és pontosan azt a képet lerajzolva, amit tőlem is kapott kinyomtatva! Mintha megéreztük volna, mit szeretne a másik! Döbbentem meredtem az ajándékra. Eszembe jutott, hogy hívják az ilyen embereket. Lelkitársak. Vajon tényleg létezik? Mert ha igen, mi biztosan azok vagyunk. 2 angyal kik csak a másik által tudnak repülni. Elmosolyodtam, s közben megköszöntem az Istennek, sorsnak vagy akárkinek, akinek a műve ez, hogy ő az életembe lépett. Életemben először úgy éreztem teljes vagyok. Végre.