Sziasztok! Egyik bejelenteni valom h hivatalosan is visszatertem!! Sajnalom h sokaig eltuntem de tenyleg aludni se sok idom volt mostansag. Mondjuk megint csak telorol de itt vagyok.
Masik h wattpadon is fent talalhato a blog erdemes kovetni foleg h ott egy kicsit elobb lesznek fent a reszek mint itt. Wattpad: RynaAngel97-kent vagyok fent a blog Álmodd meg a valóságot cimen. Annyira jó újra itt!! Jaj elfelejtettem. Wattpadon mar fent van az uj resz!!!! Csekkoljatok!:DD
Puszii: Ryna
2018. május 3., csütörtök
2016. január 3., vasárnap
Közérdekű közlemény!
Szeva mindenkinek! 2 okból írom ezt a bejegyzést:
1: mivel egy ideje nem tudtam felrakni részt és őszintén fogalmam sincs mikor fogok újra felrakni mert sehol sem tartok a tételeimmel, a tanulással meg még annyira sehol, ezért nem tudom nektek megmondani, hogy mikor lesz új rész... egy része már megvan a füzetembe meg nagyjából ötletem is van hozzá csak időm nincs kitalálni és begépelni.. így sajnálom de egy ideig várnotok kell :( viszont kárpótollak titeket majd egy különleges résszel meg jó hosszú részek jönnek majd. remélem megértetek! és bocsánat még egyszer!
2: Szerelmemnek elkészült az első blogja ami (nem csak azért mondom mert a barátomé hanem mert tényleg) nagyon érdekes az álmok megfejtéséről, elemzéséről szól, ha valakit érdekel akkor nyugodtan látogasson el! ^^ Sztem megéri:) Nagyon köszönöm!! <3
Köszönöm, hogy elolvastátok, még egyszer bocsánat, és köszönöm. Puszi: Ryna
ui.: ömm elfelejtettem leírni a címétxD itt van: http://kany.blog.hu/ ^^
2015. október 16., péntek
13. Fejezet
Gomene, itt az extra hosszú új rész! Igyekszem rendesen felrakni az új részeket, de érettségi évem van, szóval nehézkes lesz majd. És persze KÖZELEG A TÉL, és én betegeskedem is egy kicsit, szóval azért sem tudtam felrakni, akkor amikor szerettem volna. Kíváncsi vagyok mit szóltok majd a fejleményekhez, minden résszel suhanunk tovább az eseményekben persze lesz időnként nézetváltás, hogy jobban megértsétek, megismerjétek a szereplők érzéseit. Kellemes olvasást mindenkinek! ^^ <3
Yin yang
Yin yang
(Ross szemszöge)
"- Reggelente meg délutánonként láttuk mindig egymást aztán már elkezdtünk köszönni a másiknak, most meg összetalálkoztunk a Parkban és elbeszélgettük az időt. Amúgy ő is ott lesz a KCA-n. Csak nem féltékeny vagy? Vagy miért érdekel téged ennyire? Tudok vigyázni magamra! - nem értette miért érdekel, hogy ki volt az a srác. Már majdnem mondtam neki, hogy igen az vagyok, mert most, hogy nincs Grey simán megcsókolhatnálak, de valószínűleg ezzel elrontanék mindent, szóval nem tettem.
- Te bolond! - öleltem meg megint. - Még, hogy tudsz magadra vigyázni... Akkor miért törték össze a szíved, mondd? - szóltam csendesen. Nem bírtam ki, hogy ne mondjam ki ezeket a szavakat. Segíteni akarok neki, boldoggá akarom őt tenni! Meg akarom védeni minden fájdalomtól! - Miért nem hagyod, hogy valaki megvédjen? Miért nem engeded le a védelmed? Miért tartod fenn még előttem is? - látom a szemeidben, hogy nem vagy jól, még a mosolyod is hamis. Tudom, hogy nem akarod azokat a falakat. Tudom, hogy előttem önmagad és szabad akarsz lenni. De ezt talán még magad sem vetted észre.
- Én... próbálom leengedni... de nem megy... - suttogta alig hallhatóan. Tudom Rose, tudom..
- Engedd, hogy segítsek, Rose. Holnaptól, engedd meg, jó? - annyira aggódtam érte... De most végre megtaláltam, és minden rendben van, már azt hittem elszökött vagy ami még rosszabb elrabolták.. Többé nem hagyom, hogy bajod essen!
- Izé.. jó.. - mondta nehezen. Ő nem tudja, de a szemei segítségért kiáltanak. Azért, hogy végre szabad lehessen."
Hogy mondhattam ilyen zavarba ejtő dolgokat neki? Még jó, hogy nem vallok neki szerelmet! Bár.. nem mintha lenne merszem hozzá... De akkor is! Ajj istenem, megőrülök! Egész éjjel rágondoltam, arra miket mondtam, mindenre, amit mi átéltünk. Képtelen voltam aludni, nem bírtam kiverni a fejemből. Reggel mielőtt még keltünk volna, sikerült aludnom pár percet, de nem volt valami sok. Nagy volt a sürgés forgás, mindenki rohant ezért meg azért, habár csak 2 napra mentünk, de úgy pakolászott mindenki, mint az őrült, így hát én is beszálltam, mikor megittam a reggeli kávémat, hogy még véletlenül se aludjak be. Időközben Rose is betoppant miközben mi szedtük össze a cuccunk, nem volt segítségre szükség így csak nevetve figyelt minket. Mindenki szidta a másikat, meg tolta, hogy menjen már arrébb, tényleg elég viccesen festhettünk. Aztán szépen mindannyian elkocsikáztunk a magánrepcsihez. Rose csak ámult, mint mindig mikor ilyen sztáros dolgokat lát. Rég nem látott sofőrünkkel anyu elbeszélgetett egy ideig, míg végül nagy nehezen megindultunk Los Angeles felé. Rose ült mellettem, mint mindig. Amikor megindultunk, odabújt megfogta a kezem és csukott szemmel várta a halált. Én átkaroltam, majd lassan hozzászokott. Élvezte a repülést. Az út szokásosan telt: mesélés, turnés sztorik, dalolgatás, játék minden, amiről a régi koncertek jutottak eszembe, aztán valahogy nagy gondolataim közepette Rose-t láttam előttem. Ültünk a szobámban, és csak néztük egymást, és lassan közeledtünk egymás felé mikor a megcsapott a rágós parfüm illata. Lassan kinyitottam a szemem. Rose állt előttem ijesztően közel, pislogtam egyet mire már full normális távolságban volt. Biztos csak képzeltem, fáradt vagyok. Nem sokat hatott a kávé...
- Jó reggelt, leszállunk, szóval ébredezz, de gyorsan! - mondta, és rám mosolygott. Hirtelen ébernek, és élőnek éreztem magam. De a beszéd még lassan ment így kinyögtem nehezen egy "reggelt".
- Ömm megyek és szólok, hogy felébredtél. - közölte, majd kiment. Olyan közel volt... Tényleg csak álmodtam? Bár mi más lehetett volna..? Kibattyogtam, majd elkezdtem összecuccolni, földet értünk, Rose-t engedtem előre, hogy lássa a kilátást. Szorosan mögötte jöttem, és mikor földet ért megbillent az egyensúlya, mázli, hogy pont leraktam a cuccokat, és el tudtam kapni. Persze a szokásos beszólást nem hagyhattam ki.
- Mi van csak nem részeg vagy, Rose? - kérdeztem, mire egy próbát tett azzal, hogy kigáncsol, de nem sikerült neki. - Szép próbálkozás, de nem sikerült. Béna. - és ezzel a lendülettel nyelvet nyújtottam. Nem tudom miért.
- Majd ha sikerül, akkor te jársz rosszul! - mondta fenyegetően. Mintha megijednék tőle, kis cuki!
- Igen? Ezt szépen elhitted! - nevettem ki. Ezt persze, egy seggbe rúgással köszönte meg, és mielőtt elkezdtünk volna pankrációzni, anyu elmesélte az ütemtervet, amit mindenki kívülről fújt. A hotel ahol megszálltunk, ámulatba ejtette Rose-t. Úgy csillogott a szeme, mint még soha. Persze úgy köszönte ezt meg, hogy nyakamba ugrott, és kiszorította belőlem a szuszt. A kipakolás után a szoba kiosztás következett. Mindenkinek jutott 2 ágyas szoba, de furcsamód nekünk egy francia ágyas jutott, és nem cserélt velünk senki. Rydel ezért még megfizetsz! Biztos, hogy ő tervelte ezt ki, annyira próbálkozik, hogy összejöjjünk, de sajnos nem úgy érez irántam. Szeret, de mint a legjobb barátját. És elmondani sem fogom soha neki hogy érzek. És hát ki mással mentünk volna várost nézni, mint Rydellel. Tuti, hogy tervez valamit, amivel kiakaszthat, vagy "még jobban összehoz" minket akcióval rukkol elő. Igazán értékelem, de... így túl zavarba ejtő az egész.. Megnéztünk minden fontosnak tűnő helyet, kb úgy mint a turisták, Rose nagyon élvezte, sosem láttam még ilyen boldognak! Egész nap nevetett, amitől a hideg eltűnt, és jött helyette a melegség, amitől én is hihetetlenül boldog voltam! Rydel javaslatára bementünk a plázába. Én már itt tudtam, hogy ez nem lesz jó ötlet. Nézelődtünk, aztán Rose megállt egy szíves nyakláncnál. Láthatóan nagyon tetszett neki, semmit sem mondva, ugyanúgy csillogó szemekkel ment tovább. Minden kirakatot végignéztünk, olyan volt, mint egy kiskutya, akit először visznek sétáltatni. Nagyon kawaii!
- Mit szólnál, ha fürdőruhát néznénk neked? Úgyis lassan majd itt a nyár, és panaszkodtál, hogy már kezd kicsi lenni rád a tavalyi. - szólalt meg egyszer csak Rydel. Rose, mint aki karót nyelt, ment tovább. Én is inkább csöndbe maradtam, mert rájöttem mit tervelt ki. Még a gondolatba is belepirultam.
- Ráér még nézelődni, messze van még a nyár... - mondta. Persze Rydel nem hagyhatta csak úgy annyiban.
- De itt nagyobb választék van, meg hát szebbek is vannak, és most ha már úgyis a plázában vagyunk, pont kapóra jön, mire jön a szezon, alig lesz valami valami. - Rydel nem tágított. Rose nem éppen az a magamutogatós fajta, ezért nem nagyon tetszett ez neki. Előttem sem öltözött soha... Jézus! Még nem láttam bikiniben! Úristen, én ott fogok orrvérzést kapni°! Bementünk az egyik fehérneműs boltba, Rose kiválasztott 3-at, ami még szerintem is illett hozzá.
- Na, kész vagy? - kérdezte Rose-t, engem meg a függöny elég lökött Rose, pedig pont akkor húzta el...
- Te bolond! - öleltem meg megint. - Még, hogy tudsz magadra vigyázni... Akkor miért törték össze a szíved, mondd? - szóltam csendesen. Nem bírtam ki, hogy ne mondjam ki ezeket a szavakat. Segíteni akarok neki, boldoggá akarom őt tenni! Meg akarom védeni minden fájdalomtól! - Miért nem hagyod, hogy valaki megvédjen? Miért nem engeded le a védelmed? Miért tartod fenn még előttem is? - látom a szemeidben, hogy nem vagy jól, még a mosolyod is hamis. Tudom, hogy nem akarod azokat a falakat. Tudom, hogy előttem önmagad és szabad akarsz lenni. De ezt talán még magad sem vetted észre.
- Én... próbálom leengedni... de nem megy... - suttogta alig hallhatóan. Tudom Rose, tudom..
- Engedd, hogy segítsek, Rose. Holnaptól, engedd meg, jó? - annyira aggódtam érte... De most végre megtaláltam, és minden rendben van, már azt hittem elszökött vagy ami még rosszabb elrabolták.. Többé nem hagyom, hogy bajod essen!
- Izé.. jó.. - mondta nehezen. Ő nem tudja, de a szemei segítségért kiáltanak. Azért, hogy végre szabad lehessen."
Hogy mondhattam ilyen zavarba ejtő dolgokat neki? Még jó, hogy nem vallok neki szerelmet! Bár.. nem mintha lenne merszem hozzá... De akkor is! Ajj istenem, megőrülök! Egész éjjel rágondoltam, arra miket mondtam, mindenre, amit mi átéltünk. Képtelen voltam aludni, nem bírtam kiverni a fejemből. Reggel mielőtt még keltünk volna, sikerült aludnom pár percet, de nem volt valami sok. Nagy volt a sürgés forgás, mindenki rohant ezért meg azért, habár csak 2 napra mentünk, de úgy pakolászott mindenki, mint az őrült, így hát én is beszálltam, mikor megittam a reggeli kávémat, hogy még véletlenül se aludjak be. Időközben Rose is betoppant miközben mi szedtük össze a cuccunk, nem volt segítségre szükség így csak nevetve figyelt minket. Mindenki szidta a másikat, meg tolta, hogy menjen már arrébb, tényleg elég viccesen festhettünk. Aztán szépen mindannyian elkocsikáztunk a magánrepcsihez. Rose csak ámult, mint mindig mikor ilyen sztáros dolgokat lát. Rég nem látott sofőrünkkel anyu elbeszélgetett egy ideig, míg végül nagy nehezen megindultunk Los Angeles felé. Rose ült mellettem, mint mindig. Amikor megindultunk, odabújt megfogta a kezem és csukott szemmel várta a halált. Én átkaroltam, majd lassan hozzászokott. Élvezte a repülést. Az út szokásosan telt: mesélés, turnés sztorik, dalolgatás, játék minden, amiről a régi koncertek jutottak eszembe, aztán valahogy nagy gondolataim közepette Rose-t láttam előttem. Ültünk a szobámban, és csak néztük egymást, és lassan közeledtünk egymás felé mikor a megcsapott a rágós parfüm illata. Lassan kinyitottam a szemem. Rose állt előttem ijesztően közel, pislogtam egyet mire már full normális távolságban volt. Biztos csak képzeltem, fáradt vagyok. Nem sokat hatott a kávé...
- Jó reggelt, leszállunk, szóval ébredezz, de gyorsan! - mondta, és rám mosolygott. Hirtelen ébernek, és élőnek éreztem magam. De a beszéd még lassan ment így kinyögtem nehezen egy "reggelt".
- Ömm megyek és szólok, hogy felébredtél. - közölte, majd kiment. Olyan közel volt... Tényleg csak álmodtam? Bár mi más lehetett volna..? Kibattyogtam, majd elkezdtem összecuccolni, földet értünk, Rose-t engedtem előre, hogy lássa a kilátást. Szorosan mögötte jöttem, és mikor földet ért megbillent az egyensúlya, mázli, hogy pont leraktam a cuccokat, és el tudtam kapni. Persze a szokásos beszólást nem hagyhattam ki.
- Mi van csak nem részeg vagy, Rose? - kérdeztem, mire egy próbát tett azzal, hogy kigáncsol, de nem sikerült neki. - Szép próbálkozás, de nem sikerült. Béna. - és ezzel a lendülettel nyelvet nyújtottam. Nem tudom miért.
- Majd ha sikerül, akkor te jársz rosszul! - mondta fenyegetően. Mintha megijednék tőle, kis cuki!
- Igen? Ezt szépen elhitted! - nevettem ki. Ezt persze, egy seggbe rúgással köszönte meg, és mielőtt elkezdtünk volna pankrációzni, anyu elmesélte az ütemtervet, amit mindenki kívülről fújt. A hotel ahol megszálltunk, ámulatba ejtette Rose-t. Úgy csillogott a szeme, mint még soha. Persze úgy köszönte ezt meg, hogy nyakamba ugrott, és kiszorította belőlem a szuszt. A kipakolás után a szoba kiosztás következett. Mindenkinek jutott 2 ágyas szoba, de furcsamód nekünk egy francia ágyas jutott, és nem cserélt velünk senki. Rydel ezért még megfizetsz! Biztos, hogy ő tervelte ezt ki, annyira próbálkozik, hogy összejöjjünk, de sajnos nem úgy érez irántam. Szeret, de mint a legjobb barátját. És elmondani sem fogom soha neki hogy érzek. És hát ki mással mentünk volna várost nézni, mint Rydellel. Tuti, hogy tervez valamit, amivel kiakaszthat, vagy "még jobban összehoz" minket akcióval rukkol elő. Igazán értékelem, de... így túl zavarba ejtő az egész.. Megnéztünk minden fontosnak tűnő helyet, kb úgy mint a turisták, Rose nagyon élvezte, sosem láttam még ilyen boldognak! Egész nap nevetett, amitől a hideg eltűnt, és jött helyette a melegség, amitől én is hihetetlenül boldog voltam! Rydel javaslatára bementünk a plázába. Én már itt tudtam, hogy ez nem lesz jó ötlet. Nézelődtünk, aztán Rose megállt egy szíves nyakláncnál. Láthatóan nagyon tetszett neki, semmit sem mondva, ugyanúgy csillogó szemekkel ment tovább. Minden kirakatot végignéztünk, olyan volt, mint egy kiskutya, akit először visznek sétáltatni. Nagyon kawaii!
- Mit szólnál, ha fürdőruhát néznénk neked? Úgyis lassan majd itt a nyár, és panaszkodtál, hogy már kezd kicsi lenni rád a tavalyi. - szólalt meg egyszer csak Rydel. Rose, mint aki karót nyelt, ment tovább. Én is inkább csöndbe maradtam, mert rájöttem mit tervelt ki. Még a gondolatba is belepirultam.
- Ráér még nézelődni, messze van még a nyár... - mondta. Persze Rydel nem hagyhatta csak úgy annyiban.
- De itt nagyobb választék van, meg hát szebbek is vannak, és most ha már úgyis a plázában vagyunk, pont kapóra jön, mire jön a szezon, alig lesz valami valami. - Rydel nem tágított. Rose nem éppen az a magamutogatós fajta, ezért nem nagyon tetszett ez neki. Előttem sem öltözött soha... Jézus! Még nem láttam bikiniben! Úristen, én ott fogok orrvérzést kapni°! Bementünk az egyik fehérneműs boltba, Rose kiválasztott 3-at, ami még szerintem is illett hozzá.
- Na, kész vagy? - kérdezte Rose-t, engem meg a függöny elég lökött Rose, pedig pont akkor húzta el...
- Igen, na szerinted hogy áll Ry... - akadt el a szava, mikor látta, hogy én állok ott, nem pedig Rydel. Az én szavam is elakadt. - ...del?
- Izé... huha.. na-nagyon jól áll! - ennyit bírtam nagy nehezen kinyögni. Még 2 ilyen és tényleg orrvérzést kapok.. Eszméletlen szexin nézett ki!
- Ömm.. kö-köszönöm... - mondta. Nem néztem rá, mert nem bírtam tovább. Túlságosan perverznek tűnt volna, ha tovább bámulom..
- Nem rossz, nézzük meg a többit is! - vetette fel Rydel. A másik 2 is jól állt rajta, gyönyörű volt. De persze ezeket is leszavazta Rydel.
- Na akkor választok én neked. Lássuk csak... Elnézést - szólt oda egy eladónak-, ön mit ajánlana ennek a barátnőmnek? - na ne. Ha Rydel választ, akkor biztos, hogy nem lesz jó vége! Csak ezt ne!
- Ohh, neki? Hát ezt ajánlanám, ez kiemeli a melleit, és mellé az alsó is elég aranyos. - válaszolt, láthatóan nagyon beleélte magát.
- Rydel, szerintem ez nem lesz jó, maradok a kéknél... - kiáltott ki pár perc múlva.
- Mi az, nem jó a méret? Akkor hozok másikat. - szólt Rydel.
- Nem, a méret jó, csak hát.. - nyögte. Nem értettem, akkor mégis mi baj lehet.
- Hát akkor? Hadd nézzem! - Rydel már nagyon izgult, így úgy döntött lehúzza a leplet. Na és itt szökött el a vér a lábaimból, felfelé az arcomba. Egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem. Rose mindig is ilyen dögös bombázó volt? A szívem nem bírt egy másodpercre sem lenyugodni, ott helybe megcsókoltam volna, már majdnem meg is mozdultam. Ez csak egy fürdőruha... csak egy kicsit túl merész, picit sokat mutató... Talán ezért, de még így is tökéletesen illett hozzá.
- Ennyire rossz...? - tudakolta meg Rose, aki már megbánta, hogy eljött. Rettentően zavarban volt.
- Nem, dehogyis! Tökéletes! Megvesszük! - kiáltott Rydel, látszott rajta, hogy elégedett. Ezzel csak annyit ért el, hogy mindkettőnket zavarba hozott.
- Ne, nekem nincs... - szólt volna Rose, de Rydelt nem érdekelte. Most túlságosan örül a fejének.
- Én veszem! És nem fogadok el nemet! - ez ellen sosem tehet Rose, se amikor én mondom sem amikor Rydel. Ez családi vonás, vagy csak mindenki imádja Rose-r. Észre se vettem, de miután átöltözött én még mindig bámultam, de most már konkrétan a semmire.
- Hé Ross! Ross! Hahóóó! - vágott hasba, hogy végre felébredjek. - Na végre! Akkor megyünk? Még díjátadó hátra van szépfiú! - erre elmosolyodtam, és mintha ez meg sem történt volna, olyanok voltunk, mint mindig.
Amikor hazaértünk leültem a székre és olyan megkönnyebbült voltam, mert rongyra jártuk a lábunkat. Lassan elkezdtem készülődni, lefürödtem, stb. Mikor végeztem, eszembe jutott, hogy mikor Rose elment WC-re megvettem neki a nyakláncot. Szívem ajándékaként. Nagy levegőt vettem és benyitottam.
- Rydel mondta, hogy jöjjek, mert hívtál, történt va... - mondtam, de mikor megláttam, vagy 3x végig kellett nézzem, hogy megbizonyosodjam róla, hogy ez tényleg Rose-e. - ...lami... - fejeztem be a mondatot Rose szépsége által megbolondulva. Egyre szerelmesebb lettem. - Egyszerűen gyönyörű vagy, Rose! Eszméletlenül jól nézel ki... - Leírhatatlan volt, amit akkor éreztem. Teljesen elfeledkeztem miért jöttem, és csak néztem, gyönyörködtem benne, de aztán hirtelen eszembe jutott. Így neki kezdtem:
- Rose, ezt neked hoztam, tudom nem kellett volna, de kérlek fogadd el, köszönetem azért, hogy most itt vagy velem és támogatsz. - s odanyújtottam felé a nyakláncot. Az az arc, amit akkor láttam, örökre az eszembe vésődött. Mosolya elvarázsolt, nagyon örült neki. Szeretem meglepni, olyankor olyan aranyos!
- Mégis mikor...? - kérdezte volna, de inkább nem mondta tovább, mert tudja, hogy milyen vagyok. - Köszönöm, Ross! - hálálkodott, és egy puszit nyomott az arcomra. Imádom, mikor megjutalmaz!
- Siessetek, indulunk!! -rohant be kiáltozva Riker, pont a legjobbkor... - Mesésen nézel ki, lady! - És már tudtam, hogy jobb, ha nem lesz semmi köztünk Rose-zal, mert Riker is érez iránta valamit.
A díjátadóra gyorsan odaértünk, viszonylag feltűnésmentesen. Rose nagyon élvezte a show-t, nekem is tetszett, mindennek úgy ujjongott, mint egy delfin a labdának. Nem sokkal a később már nevet hallottam, amire reagálnom kellett volna. ROSS LYNCH, a kedvenc TV színész díjat kapta! - kiáltották. Jesszus ez én vagyok!! Totál meglepetten kisétáltam, alig találtam szavakat! Álmomban sem képzeltem volna, hogy díjat fogok nyerni! A show további részét vidáman, mosolyogva töltöttem. A végét egy újabb előadással koronázták meg. A hazafele út zökkenőmentes volt. Míg vártunk a taxira se vett észre senki. Viszont Rose elfelejtett pulcsit hozni (túlságosan siettünk). Egy kicsit még beszélgettünk, ünnepeltünk a családdal, majd Rose mondta, hogy aludni megy, mire mindenki helyeselt, hogy jó ötlet, és mindenki lassan nyugovóra tért.
- Mit szólnál, ahhoz ha mi ketten is ünnepelnénk? Csak mi ketten. - szólalt meg hirtelen. Alig vártam, hogy valami ilyesmit kérdezzen! Reflexből elmosolyodtam.
- Oké, jó ötlet, támogatom! Van még két üveg bor, energia ital is. Ennyi elég nem? - érdeklődtem, majd mindent elfogyasztottunk, mint a kisgyerekek játszottunk, beszélgettünk, elfelejtkeztünk mindenről, majd valahogy, valószínű a pia hatására, azt mondtam, hogy "mered vagy nem?" játékot játszunk. Ezzel nem is lett volna baj, de rám került a sor és nem tudtunk mit kitalálni, ezért Rose mondott egy tippet.
- Nem mersz megcsókolni engem. - kacérkodott, én meg belementem.
- Fogadjunk? - mondtam.
- Oké, mibe?
- Hmm.. egy feles?
- Rendben! Ha nyersz én iszok, ha én nyerek te iszol! - s ezzel megegyeztünk. - De tudom, hogy nem mered!
- és ez volt az a pillanat, mikor bátorságot vettem, és szájon pusziltam. Másodpercekig úgy voltunk, vártam mikor csap le, de nem tette, vagyis azt hiszem. Ez a jelenet is egy kicsit homályos volt reggel. Előbb én keltem fel, csináltam reggelit, hogy mikor felébred jól keljen.
- Jó reggelt. - mondtam. - Tessék itt a reggeli, csak neked készítettem. - s rámutattam a kajára. Rám mosolygott. Nem emlékszik. Talán csak álmodtam, amúgy sem lenne bátorságom megtenni... De mikor ránéztem, valami megjelent a gyomromban, nem tudom mi volt az, de Rose váltotta ki belőlem. A lelkem szárnyalt, nem lehet leírni ezt az érzést. Valami megváltozott. Halálosan beleszerettem!
- Izé... huha.. na-nagyon jól áll! - ennyit bírtam nagy nehezen kinyögni. Még 2 ilyen és tényleg orrvérzést kapok.. Eszméletlen szexin nézett ki!
- Ömm.. kö-köszönöm... - mondta. Nem néztem rá, mert nem bírtam tovább. Túlságosan perverznek tűnt volna, ha tovább bámulom..
- Nem rossz, nézzük meg a többit is! - vetette fel Rydel. A másik 2 is jól állt rajta, gyönyörű volt. De persze ezeket is leszavazta Rydel.
- Na akkor választok én neked. Lássuk csak... Elnézést - szólt oda egy eladónak-, ön mit ajánlana ennek a barátnőmnek? - na ne. Ha Rydel választ, akkor biztos, hogy nem lesz jó vége! Csak ezt ne!
- Ohh, neki? Hát ezt ajánlanám, ez kiemeli a melleit, és mellé az alsó is elég aranyos. - válaszolt, láthatóan nagyon beleélte magát.
- Rydel, szerintem ez nem lesz jó, maradok a kéknél... - kiáltott ki pár perc múlva.
- Mi az, nem jó a méret? Akkor hozok másikat. - szólt Rydel.
- Nem, a méret jó, csak hát.. - nyögte. Nem értettem, akkor mégis mi baj lehet.
- Hát akkor? Hadd nézzem! - Rydel már nagyon izgult, így úgy döntött lehúzza a leplet. Na és itt szökött el a vér a lábaimból, felfelé az arcomba. Egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem. Rose mindig is ilyen dögös bombázó volt? A szívem nem bírt egy másodpercre sem lenyugodni, ott helybe megcsókoltam volna, már majdnem meg is mozdultam. Ez csak egy fürdőruha... csak egy kicsit túl merész, picit sokat mutató... Talán ezért, de még így is tökéletesen illett hozzá.
- Ennyire rossz...? - tudakolta meg Rose, aki már megbánta, hogy eljött. Rettentően zavarban volt.
- Nem, dehogyis! Tökéletes! Megvesszük! - kiáltott Rydel, látszott rajta, hogy elégedett. Ezzel csak annyit ért el, hogy mindkettőnket zavarba hozott.
- Ne, nekem nincs... - szólt volna Rose, de Rydelt nem érdekelte. Most túlságosan örül a fejének.
- Én veszem! És nem fogadok el nemet! - ez ellen sosem tehet Rose, se amikor én mondom sem amikor Rydel. Ez családi vonás, vagy csak mindenki imádja Rose-r. Észre se vettem, de miután átöltözött én még mindig bámultam, de most már konkrétan a semmire.
- Hé Ross! Ross! Hahóóó! - vágott hasba, hogy végre felébredjek. - Na végre! Akkor megyünk? Még díjátadó hátra van szépfiú! - erre elmosolyodtam, és mintha ez meg sem történt volna, olyanok voltunk, mint mindig.
Amikor hazaértünk leültem a székre és olyan megkönnyebbült voltam, mert rongyra jártuk a lábunkat. Lassan elkezdtem készülődni, lefürödtem, stb. Mikor végeztem, eszembe jutott, hogy mikor Rose elment WC-re megvettem neki a nyakláncot. Szívem ajándékaként. Nagy levegőt vettem és benyitottam.
- Rydel mondta, hogy jöjjek, mert hívtál, történt va... - mondtam, de mikor megláttam, vagy 3x végig kellett nézzem, hogy megbizonyosodjam róla, hogy ez tényleg Rose-e. - ...lami... - fejeztem be a mondatot Rose szépsége által megbolondulva. Egyre szerelmesebb lettem. - Egyszerűen gyönyörű vagy, Rose! Eszméletlenül jól nézel ki... - Leírhatatlan volt, amit akkor éreztem. Teljesen elfeledkeztem miért jöttem, és csak néztem, gyönyörködtem benne, de aztán hirtelen eszembe jutott. Így neki kezdtem:
- Rose, ezt neked hoztam, tudom nem kellett volna, de kérlek fogadd el, köszönetem azért, hogy most itt vagy velem és támogatsz. - s odanyújtottam felé a nyakláncot. Az az arc, amit akkor láttam, örökre az eszembe vésődött. Mosolya elvarázsolt, nagyon örült neki. Szeretem meglepni, olyankor olyan aranyos!
- Mégis mikor...? - kérdezte volna, de inkább nem mondta tovább, mert tudja, hogy milyen vagyok. - Köszönöm, Ross! - hálálkodott, és egy puszit nyomott az arcomra. Imádom, mikor megjutalmaz!
- Siessetek, indulunk!! -rohant be kiáltozva Riker, pont a legjobbkor... - Mesésen nézel ki, lady! - És már tudtam, hogy jobb, ha nem lesz semmi köztünk Rose-zal, mert Riker is érez iránta valamit.
A díjátadóra gyorsan odaértünk, viszonylag feltűnésmentesen. Rose nagyon élvezte a show-t, nekem is tetszett, mindennek úgy ujjongott, mint egy delfin a labdának. Nem sokkal a később már nevet hallottam, amire reagálnom kellett volna. ROSS LYNCH, a kedvenc TV színész díjat kapta! - kiáltották. Jesszus ez én vagyok!! Totál meglepetten kisétáltam, alig találtam szavakat! Álmomban sem képzeltem volna, hogy díjat fogok nyerni! A show további részét vidáman, mosolyogva töltöttem. A végét egy újabb előadással koronázták meg. A hazafele út zökkenőmentes volt. Míg vártunk a taxira se vett észre senki. Viszont Rose elfelejtett pulcsit hozni (túlságosan siettünk). Egy kicsit még beszélgettünk, ünnepeltünk a családdal, majd Rose mondta, hogy aludni megy, mire mindenki helyeselt, hogy jó ötlet, és mindenki lassan nyugovóra tért.
- Mit szólnál, ahhoz ha mi ketten is ünnepelnénk? Csak mi ketten. - szólalt meg hirtelen. Alig vártam, hogy valami ilyesmit kérdezzen! Reflexből elmosolyodtam.
- Oké, jó ötlet, támogatom! Van még két üveg bor, energia ital is. Ennyi elég nem? - érdeklődtem, majd mindent elfogyasztottunk, mint a kisgyerekek játszottunk, beszélgettünk, elfelejtkeztünk mindenről, majd valahogy, valószínű a pia hatására, azt mondtam, hogy "mered vagy nem?" játékot játszunk. Ezzel nem is lett volna baj, de rám került a sor és nem tudtunk mit kitalálni, ezért Rose mondott egy tippet.
- Nem mersz megcsókolni engem. - kacérkodott, én meg belementem.
- Fogadjunk? - mondtam.
- Oké, mibe?
- Hmm.. egy feles?
- Rendben! Ha nyersz én iszok, ha én nyerek te iszol! - s ezzel megegyeztünk. - De tudom, hogy nem mered!
- és ez volt az a pillanat, mikor bátorságot vettem, és szájon pusziltam. Másodpercekig úgy voltunk, vártam mikor csap le, de nem tette, vagyis azt hiszem. Ez a jelenet is egy kicsit homályos volt reggel. Előbb én keltem fel, csináltam reggelit, hogy mikor felébred jól keljen.
- Jó reggelt. - mondtam. - Tessék itt a reggeli, csak neked készítettem. - s rámutattam a kajára. Rám mosolygott. Nem emlékszik. Talán csak álmodtam, amúgy sem lenne bátorságom megtenni... De mikor ránéztem, valami megjelent a gyomromban, nem tudom mi volt az, de Rose váltotta ki belőlem. A lelkem szárnyalt, nem lehet leírni ezt az érzést. Valami megváltozott. Halálosan beleszerettem!
(Rose szemszöge)
Reggeli után (ami kb már ebéd volt, de mindegy) kiveséztük mennyire nem voltunk normálisak az éjjel, és hogy mennyi idióta dolgot csináltunk, de arról a hosszú szájra pusziról egyikünk sem beszélt. Talán nem is emlékszik rá. De én igen és ez eléggé zavarba ejtő. Talán jobb is, hogy nem emlékszik. Igaz én sem tudom teljesen mi történt csak annyit, hogy az ajkai az enyémen voltak, és egymás szemeibe néztünk végtelen hosszú pillanatokig, De ez bevésődött a fejembe. Minden alkalommal mikor eszembe jut és Ross is mellettem van, közel hozzám a pillangók ki akartak szabadulni, a szívem mintha megőrült volna. Pedig nem ez volt az első szájra puszink... Nemrég játék közben esett meg, de az véletlen volt és fél perc múlva olyan volt, mintha meg sem történt volna. De nekem már akkor volt után egy fura álmom kettőnkről. Hogy összejöttünk... Észre kellett volna vennem a jeleke, csak annyira elvakított a Grey iránti pink köd, hogy bele se gondoltam. Csak mert bejöttem egy szívdöglesztő srácnak (pontosabban csak hittem, hogy bejövök neki), elvesztettem az eszem, nem láttam azt aki igazán fontos. Akit szeretek. Grey egy fellángolás volt, nem több. Már tisztán látom mik az érzéseim és ki iránt.
Végül délután helyett este indultunk haza. Mindenki jól érezte magát, és persze a repcsin megint bealudtunk, de most a kanapén feküdve, fejem Ross ölében, kezét meg az én arcomon nyugtázta. Fogalmam sincs, hogy kerültünk megint ebbe a helyzetbe, de most Rydel meg Ratliff volt a szobába épp játszottak, mikor felkeltem. Ross keze az oldalamon maradt, mintha nem nagyon tudnám arrébb rakni, holott csak jó érzés volt.. Rydelék elkezdtek kuncogni, amint meglátták a kómás fejem.
- Kényelmesen és jól aludtál, drágám? - kérdezte Rydel, persze élvezve, hogy szekálhat. Mondjuk tényleg csodásan szundítottam... De persze ezt nem fogom bevallani neki.
- Hahaha.. - mondtam gúnyosan, közbe igyekeztem minél természetesebben viselkedni.
- Most mi van? Nem élvezted ezt a kis kiruccanást? - tudakolta Ratliff. - Jól elvoltatok az este, nem? Elfogyott a maradék alkohol, ami a hűtőbe volt. - nézett nagy vigyorral. Az én fejem meg azt hittme lángra kap, már készültem volna rohanni vízért. És persze Rydel ezt észrevette...
- Tudtam Rose! Tudtam! - kiáltott fel. - Te szerelmes vagy Rossba!
- Csssss!! Halkabban! - csitítottam le. Ha ezt meghallja, akárki főleg Ross, akkor nekem és a barátságunknak annyi!
- Miért? Hisz.. -ránézett Ratliff-ra és elhallgatott, majd máshogy folytatta - El kéne mondanod neki. - mondta komolyan.
- Nem akarom... - néztem a földet.
- Miért? - nézett Rydel. Úgy döntöttem elregélem, mi volt 3 évvel ezelőtt, az okot, amiért, így döntöttem. - Megértelek, hogy félsz. De van, hogy aki mer az nyer, meg azért ez másabb egy kicsit, egymás mellett laktok, és bármit megtenne érted. De nyugi nem fogok szólni semmit. Majd elmondod, ha akarod, ti ügyetek nem fogunk beleszólni.- Ross hirtelen mozgolódni kezdett az ölemben. A fejem láttán elneveték magukat. - Amúgy tényleg. Mi történt köztetek az este? - na pasztmek.
- Hát izé... - nyögtem. Folyamatosan az az egy jelenet jelent meg a szemeim előtt, aztán úgy döntöttem , hogy úgyis kihúzzák belőlem, szóval megelőztem inkább ezt a hercehurcát, és elmeséltem azt, amire emlékszem. Nagy részt nevettek, de nem lepődtek meg semmin, csak azon egy emléken, amit nem tudtam elfelejteni.
- Azt mondod, hogy nem tudod, miért történt? .nézett rám nagy szemekkel.
- Igen, csak ennyire emlékszem erre is csak homályosan, de tudom, hogy megtörtént nem álom volt. - mondtam biztosan, kissé elpirulva. - De nem akarom megkérdezni, mert mi van ha nem emlékszik? Meg az milyen lenne már... Full ciki.. - magyaráztam.
- Persze, megértem. - értett velem egyet Rydel.
- Ott vagyunk már? - ébredezett Ross. Félig álmosan rám nézett.
- Még nem. - néztem rá.
- Akko' jó. - mondta, s visszarakta a fejét az ölembe. Én automatikusan megsimogattam a fejét.
- Aranyos, ahogy így törődsz ezzel a kis hülyével. Szerencsés, hogy itt vagy neki te. - mondta Ratliff. - Kevés ilyen lány van, mint te.
- Így van. Különleges vagy! - dicsért Rydel.
- Ugyan már. Nálam ez természetes. Az, hogy másnál nem az törődni valakivel, az elszomorít. Én ha nekem fontos valaki, akkor bármit megteszek érte, az ő boldogságáért. Ilyen voltam, és ilyen is maradtam, még ha változtak is az idők. - mosolyogtam, Mindig is fontosabbak voltak a körülöttem lévők, mint az én érzéseim/boldogságom, csak ezt elég sokszor kihasználták. A jó szívem visz egyszer a sírba. Ezért nem érdekel mit mond Grey. Nem akarok naiv lenni, nem kell mindig mindent elhinnem, amit mondanak.
- Rose... - szólt a mormota. - Simogass még... - nyögte. Én kikerekedett szemmel nézte, de folytattam. Olyan hamar hazaértünk, hogy olyan volt, mintha LA meg az egész díjátadó meg sem történt volna! Olyan hamar eljött az az átkozott hétfő... Azt gondoltam tök átlagos lesz, de nem. Reggel valahogy úgy éreztem, hogy minden fura körülöttem, ismeretlenek köszöntek nekem, még Greyt is alig láttam, pedig ő mindig ott van ahol én, aztán egy random csaj az alattam lévő évfolyamból, aki cukizott mindig, most futva csillogó szemmel ordítva közeledett hozzám.
- Miért nem mondtad, hogy Ross Lynch a pasid? - ért hozzám lihegve. Erre persze az egész folyosó minket fülelt.
- Cssss!! Ne ordíts már? Amúgy meg mi a fenéről beszélsz? - folytattam már halkabban. Mégis honnan tudja, hogy ismerem, és honnan a retekből veszi, hogy járunk?
- Mindenki erről beszél! - mutatott fel egy bulvárlapot, aminek a címlapján mi voltunk. Ross és én épp ölelkeztünk. Felismertem a ruhát, ami rajtam volt, ez a díjátadón készült. Ezzel e címmel virítottunk a címlapon:
!LOVE! ROSS LYNCHNEK BARÁTNŐJE VAN! De ki ez a lány, és vajon mióta tart ez a titkos románc? !LOVE! Elképedt fejjel néztem. Ez kész... Ezek a rohadt gyökerek! Azonnal olyan ideges lettem, hogy azt hittem abban a pillanatban odamegyek, és kiosztok mindenkit az újságnál... Tudtam, hogy mindent kiforgatnak, mindenből pénzt csinálnak, és ahol tudnak lesi fotót csinálnak, de ez sok! Mégis hol bújhatott el, úgy hogy még jól körül is néztünk és hátul távoztunk?
- Ebből egy szó sem igaz! Csak barátok vagyunk, csak kellett egy címlapsztori és.. - kezdtem ócsárolni a lapot, de nem érdekelte. Elvakította őt az, hogy ismerem Rosst.
- Te komolyan ismered őt? Imádom Rosst, meg az R5-ot!! Hogy, és mint és mesélj el mindent! - csillogott a szeme, s egyre többen jöttek körém gyűltek. Édes jó istenem, ments meg... Mindegyik megállás nélkül kérdezgetett, olyan szinten sokan jöttek, hogy alig kaptam levegőt, mintha egy Hollywood-i sztár lennék, és aláírásért állna sorba mindenki... Vagy mint az oviban cukor osztás lett volna. Mindegyik minden tudni akart.Persze, ahogy tudtam improvizáltam a sztorit, hogy ismertem meg, félig igazat mondtam, hogy véletlen belebotlottam, és útbaigazított, és legjobb barátok lettünk, de az utolsót egyik sem hitte el. Szerencsémre becsöngettek, így több kamusztorit nem kellett kitalálnom energiám sem lett volna rá. Megmenekültem. Hát ez őrület! Minden szünet ilyen fárasztóan telt, ha kiléptem a teremből, de kaptam egy kevés levelet a szekrényembe, mintha a rajongóim lennének. Mindezt egy cikk miatt. Hirtelen már nem voltam annyira láthatatlan, mint eddig, most már az egész iskola tudta a nevem, tudta ki vagyok. Mindenki rám mutogatott, engem keresett, rólam beszélt. Mindezt egy félreértés miatt. Kate is megkérdezte, hogy őket meg mi lelte, meg hát hallott rólam egy-két dolgot, így elmeséltem neki a hétvégét, és ő is lesokkolt, hogy mekkora gyökerek az újságok.
- És ezt csak most tudom meg? - akadt ki.
- Mégis mikor mondtam volna? Kora reggel, mikor azt sem tudom, hol vagyok, ki vagyok? - mondtam. - Meg az azelőtti dolgok jelentéktelennek tűntek, mert azt gondoltam lehetetlen, hogy ez legyen, de mégis.
- Arra is azt mondtad, hogy lehetetlen, hogy itt pár embernél több ismerjen, tudja, hogy ki vagy, mégis nézd meg mi van most. Egy híres újság címlapján vagy egy sztárral! Szóval nekem te csak ne mondd, hogy lehetetlen! - rivallt rám. A helyzet nagyon emlékeztetett egy filmre, a "Könnyű nőcskére". Egy csaj a barátnőjével beszélt a mosdóban, faggatta, hogy mi volt a hétvégén a sráccal (akit bekamuzott, hogy hozzá megy, mert nem akart a barátnője dilis családjával lenni), és azt hazudja, hogy egy éjszakára jó volt, de több nem. Ezt persze meghallja a suli pletykafészke, és a nap végére mindenki róla beszél. Csak őt "kurvaként" engem meg "sztárként" ismernek. Persze a nap folyamán Grey is feltűnt és kérdőre vont, sőt fel volt háborodva, hogy hogy leváltottam és mikor magyaráztam volna a helyzetet (nem is tudom mégis minek), nem hitte el, és duzzogva elvonult. És amikor azt hittem ez a nap nem lehet ennél fárasztóbb, és rosszabb, egy hatalmas tömeget láttam az utca végéről a házunk előtt. Elképedve megálltam és néztem. Olyan távolságban voltam, hogy nem vettek észre, és csak néztem, hogy ez tényleg velem történik-e és nem csak álmodom-e-, de ekkor hirtelen valaki befogta a szám, és berántott egy bokorba. Ijedten tekintettem hátra vajon ki lehet az. de előbb ismertem fel az illatát, és a pulcsiját.
- Ross! - motyogtam, még mindig rajta volt egy kicsit a keze a számon.
- Bocs, de muszáj volt, valahogy elrángassalak onnan, mielőtt észrevenne bárki. Ne aggódj anya kézbe vette az ügyet. Addig mi mászkálhatunk, de persze csak álcázva. Most már téged is fedni kell szóval.. - mondta, s felkaptam a szemcsit meg a kapucnimat és kész is voltam.Lementünk a tóhoz, és egy kicsit kifújtuk magunkat a sok óvatoskodás meg figyelés után.
- Hú de fárasztó! - mondtam, ahogy leültem Ross mellé. - Már belátom nem lehet könnyű sztárnak lenni.
- És a barátnőjének sem! - helyeselt. Ránéztem, ő is rám, reméltem nem látja mennyire elpirultam, hogy a barátnőjének nevezett, még ha viccből is... aztán szinte rögtön elnevettük magunkat.
- Mi egy pár? Ezek hülyék! - mondtuk egyszerre, aztán mindketten a tavat néztük.
- Végül mégsem jött össze, hogy csendben feltűnésmentesen elmenjünk a gáláról. - állapítottam meg. - De ti honnan tudtátok meg?
- Hát éppen Riker TV-zett, mikor exkluzív hírekkel szolgáltak a gáláról, ilyenkor megnézi az egész család, miket mondtak, és akkor mikor engem említettek, benyomtak egy-két képet a gálán majd a gála utánról, pont azt kapták le, ahogyan öleljük egymást... Mindenki megdöbbent, és persze, kaptuk is í menedzserünktől a hívást, hogy mi ez, és rögtön megpróbáltunk intézkedni. Természetesen én a közelben voltam, hogy tudjalak figyelmeztetni erről. - Várj. Te honnan tudsz erről? - most esett le neki, hogy nem voltam annyira meglepődött.
- Hát a képembe nyomta az alattam lévő évfolyamból egy csaj, de előtte még kiüvöltötte, hogy tényleg járok-e veled, és hogy miért nem mondtam.. Persze ez nem volt elég, hanem egy csomóan gyűltek körénk, már totál híres lettem, leveleket kaptam, meg mindenki odajött hozzám, meg köszönt szóval... eléggé fárasztó napom volt. - meséltem el neki.
- Még, hogy mi egy pár? Pedig csak fáztál, és én csak megölelgettelek egy kicsit... Ez nem fair!
- Hát nem. - helyeseltem.
- Persze, ha lenne valami igazság alapja, akkor oké, de nincs! Mi legjobb barátok vagyunk! Egyáltalán nem érzünk úgy... - hadarta.
- Igen, engem is pont ez zavar... - vágtam rá. - Meg ha járnánk is, akkor sem kötnénk az orrukra. De úgyis csak barátok vagyunk.
- Pontosan. Csak barátok. - bólogatott. Nem tekint úgy rám. Ugyan miért gondolja ő ilyesmire? Ő nem az, akinek egy ilyen lány kellene, mint én. Túl sok gond van velem, és vannak nálam szebbek és jobbak is. És különben sem érhetem el őt soha. Csak barátként. Már ennek is örülhetnék, hogy legalább a barátja vagyok... De akkor miért tudok megelégedni ezzel? - Nézd a jó oldalát, legalább híres lettél! Ezt akartad nem? - nevetett, mire szúrósan néztem rá, de nem tudtam elnevetni magam.
- Jogos, de nem éppen így gondoltam, hogy híressé váljak.
- Miért? Inkább sztriptíz táncosként akartad sokra vinni? - na erre már elnevettem magam.
- Idióta. - mondtam, már kb sírva a röhögéstől. Legalább viccesen fogtuk fel a dolgot. És ahogy a hideg szél elért minket, ösztönösen közelebb bújtunk egymáshoz, sőt helyzetet cseréltünk, hogy egy kicsit pihenhessek. Szét tette a lábait, én elé ültem, és hátulról átkarolt, így neki tudtam dőlni egy kicsit, a fejét a jobb vállamra rakta, és becsuktam a szemem. A szívemet langymeleg járta át, ahogy a lélegzetét hallgattam. Még így is minden olyan szép volt, habár esőre állt az idő. Minden olyan nyugodt volt, olyan mint a vihar előtti csend. Persze ekkor csak elmentem efelett a gondolat felett, de később rájöttem, hogy nem kellett volna... Még időztünk egy kicsit, és persze egész végig míg az arcomon éreztem a leheletét, a szívem nem nyugodott, aztán Stormie hívott, hogy lerendezték a dolgokat, de persze csak annyit értünk el, hogy nem zaklatnak otthon minket. Megbeszéltük náluk, hogy mi is volt, és eléggé le lettünk cseszve, amiért mégse tudtunk észrevétlenek maradni.
- Nekem lenne egy ötletem, hogy rázzuk le az újságírókat, meg riportereket, de nem biztos, hogy jó. - vetettem fel.
- Mi lenne az? - kérdezte Stormie.
- Az, hogy beadjuk nekik, hogy járunk, - mondtam, s lopva Rossra pillantottam, kissé zavarban, de folytattam - meg minden majd beadjuk, hogy szakítunk, így egy ideig csámcsognak még rajta aztán leszállnak rólunk.
- Nem rossz. - szólt Ross.
- Nekem tetszik. - mondta aztán Rydel.
- És ha újra meglátnak, mert figyelni fognak, akkor megint kitör a botrány. - szólt Mark is bele.
- Ez igaz. - helyeseltünk.
- Akkor mi lesz? - tudakoltam.
- Nem lehet valahogy kimagyarázni ezt az egészet? - kérdezte Ratliff.
- Nem hiszem, hogy hajlanának rá. - szólt Rocky.
- Őket leginkább csak a bevétel érdekli. - végül Riker is megszólalt.
- Ez igaz. - értett vele egyet Ross.
- Nem kellett volna otthagyni titeket, Ross legalább te figyelhettél volna egy kicsit, te vagy az idősebb! - hordta le a fiát.
- De nem ő tehet róla. Ezek mindenhol ott vannak, sőt még mi is megnéztünk mindent, és nem láttunk semmit. Ezért hagytuk ott őket. Nem az ő hibája. - védte meg az apja.
- Igaz, de Rose-t nem szerettem volna ennek a hercehurcának kitenni. - nézett szomorúan.
- Jaj Stormie, nincs baj! Csak az egész suli ismer, ami egy kicsit tetszik is, mert sosem voltam valami híres, szóval. Így legalább annak érzem magam, és olyan mintha egy modell lennék, aki a kifutón megy egész nap. Nem hittem volna, hogy egyszer ezt megélhetem, szóval örülök, és köszi! - mosolyogtam és megöleltem.
- Ez igaz. Megoldjuk majd, nincs itt gond. Meg a fiad vigyáz rá. - mondta Rydel. - Na meg persze mi is.
- Megegyeztünk, hogy amikor csak tudnak bevisznek a suliba, meg vissza, hogy elkerüljük a feszkót, meg az ilyesmiket, hogy ne kelljen beöltöznöm se, mint egy hülye, mert hát a suliban úgysem rejthetem el magam örökre. Igaz, nem rajongtam az ötletért, hogy mindennap kocsival hurcolnak, és költik rám a benzin pénzt, de nem sok választást hagytak. Az újságoknak meg még kitaláljuk úgyis, hogy mit mondjuk.
Először Ross vitt suliba. Megálltunk a suli előtt, de az ajtó nem nyílt ki.
- Biztos rendben leszel? - kérdezte aggódva. Arcára raktam a kezem.
- Ne aggódj már, öregkorodra hót ráncos lesz az arcod, és csúnya leszel. - mosolyodtam el. Rárakta a kezét az enyémre, s egymás szemébe néztünk egy végtelen hosszú pillanatig. - Nem vagyok cukorból, és a hírnévtől sem lesz bajom. - nyugtattam meg. Egy puszit nyomtam az arcára és kinyitottam az ajtót, épp csuktam volna be, mikor megfogta a kezem.
- Rose! - mondta.
- Igen? - néztem vissza rá.
- Semmi. Szép napot! - mondta, s egy féloldalas mosolyt villantott, amitől a szívem majd kiugrott. Alig bírtam kinyögni egy "neked is"-t, aztán megvártam míg elhajt és nagyot sóhajtottam. Lassan beszívtam a levegőt majd ki. Felkészítettem magam a mai napra, a sok kérdésre, és a sok emberre akik ma körül fognak venni. A picsák butábbik rétege autogramot kért, csak mert mindenki ismert, azt hitték valami sztár vagyok. Mások csak kérdezgettek, beszélgetni kezdtek velem, tanácsot kértek. Néhány lánynak hirtelen hasonló stílusa lett, mint nekem, mondhatjuk úgy, hogy példakép vagy inkább majmolni való lettem. Persze az utálók sem maradhattak ki a sorból, láttam az átható szúrós, irigy tekintetüket, amiért nem velük, hanem velem foglalkoznak az emberek. Végül még aznap eldöntöttük, hogy "felvállaljuk", hogy járunk. Ehhez persze egy csomó interjúra meg szereplésre volt szükség. Én. A tv-ben. Mint egy sztár. Meginterjúvolnak. Partyk. Puccos ruhák. ez az egész olyan hihetetlennek tűnt.Túl álomszerűnek, ami miatt néha megcsíptem magam, hogy nehogy álmodjak. Egy csomó ruhát kaptam kölcsön Rydeltől, vagy ők vettek nekem (aminek úgyszint nem örültem, de ők erősködtek, hogy miattuk van ez a legkevesebb, meg amúgy is szinte családtagnak számítok, ezért nem volt beleszólási jogom, pedig erősködtem, hogy megoldom vagy valami, de Ross eszembe juttatta az ígéretem...), de vettünk mi is, hogy nekem is legyen, ki tudja meddig tart ez az egész, legyen, ékszerekkel, sminkkel ugyanez, habár sminkelni amúgy sem szoktam annyira nagyon, de most néha muszáj volt jobban a kelleténél. Már május lett, én meg lassan kezdtem hozzászokni ehhez, az elején felváltva vittek kocsival, de aztán már újra magam mehettem suliba, meg haza aminek nagyon örültem, nem akartam terhükre lenni. Már a kamerához is újra hozzászoktam, ahhoz, hogy minden lépésemet figyelik, utánozzák, hogy ennyien ismernek suliban, és máshol egyaránt. Hogy odajönnek köszönni, puszit adni, ölelést, fotót, vagy autogramot kérni, vagy csak rám mosolyognak. A kisgyerekek úgy néznek rám, mintha a példaképük lennék, holott csak egy sztár barátja vagyok, lényegében semmi olyat nem tettem, amivel híres lehettem volna, nem vagyok celeb sem, nem dolgoztam meg érte. Furcsa. Valami, amiért nem kellett megdolgoznom... Érdekes érzés. Soha nem tapasztaltam még ilyet, mivel én sosem voltam az, akinek csak úgy az ölébe hullott volna minden. Nem voltam olyan szép, sem gazdag, sem a pasik kedvence, sem túl érdekes. Egész kellemes volt egy kicsit pihenni, nem kihajtani a lelkemet valami kis jóért. A hátránya az volt, hogy aligha tudtam talizni a barátnőmmel, de nagy nehezen össze lehetett hozni, aminek nagyon örültem. Rég láttam Ambert. Elmeséltem mindent, részletesen, és csak hallgatta. Megkérdezte, hogy a pasikkal mizu? A vicces, hogy ezen nem is gondolkoztam, pedig azóta rengeteg pasi írogat, meg jelölget, egy csomó engem akar. Eddig észre se vettek, láthatatlan voltam, és hirtelen mindenki lát. Pedig nincs szükségem már, hogy rám figyeljenek, pedig régen mindig néztem a pasikat, álmodoztam valakiről, mennyit meg nem adtam volna ezért, de... most csak Rosson jár az agyam... A radarom (a-jó-pasi-figyelő-radar-by-Rose) csak Rosst észleli. Mintha meghibásodott volna. Persze az utálkozók is kifejezték nem tetszésüket, de nem érdekelt egyikkel se foglalkoztam, mert felesleges. Úgysem ismer, azt pofáznak, amit akarnak. Nem tudnak semmit. Visszatérve fura volt ENNYIRE a középpontba lenni, de sosem voltam egyedül, Ross mindig mellettem volt fogta a kezem, részben azért, hogy bátorítson, részben mert meg a látszat miatt. Eleinte nagyon zavarban voltam, de később már tök természetes volt. Néha voltak kínos helyzetek, ahol elég jól impróztunk, de volt olyan, amikor csak kimondtuk, amit gondolunk. Egyre többet aludtunk egymás vállán, ölében vagy hasonlóképp, és gyakorlatilag már ez megszokásból így ment. A szerepünk az elég jól ment, sőt, hogy ne figyeljek a szúrós tekintetekre meg az utálkozókra egész jól kezdtem el tanulni, bár amúgy sem ártott, mert nemsoká itt az év vége, és jön az én drága nyaram. Persze apu még így sem örült a sztárosdinak, de meg kellett békélnie vele, mást úgysem tehetett. A suli még lázban égett, de már azért tűrhetőek voltak. Egyik nap az egyik csajjal nevetgéltem, mikor egy platina szőke, agyonszolizott, műkörmös p*csa odavetette nekem, hogy:
- Öntelt ribanc! - s lökött rajtam egyet. Ha csak meglök egy szúrós tekintettel nyugtázom, és továbblépek. De ehhez már hozzá akartam szólni, de úgysem lett volna értelme, inkább hagytam. De akkor elkezdte a barátnőjével Ross ócsárolni... Ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni.
- Csak szólj még egy rossz szót Rossra... - sziszegtem.
- Mit mondtál? - kérdezte vissza a másik. Úgy döntöttem csak szépen nyugodtan küldöm el.
- Csak azt mondta, ha hallanál a platinaszőke műhajadtól, hogy néha nem ártana tükörbe nézned, mielőtt mást ócsárolsz. - vetettem oda, de egy tömeg kezdett körénk gyűlni. Harcot akartak, én meg nem akartam megadni nekik ezt az örömöt. - Nekem te ne pofázz, te rib*nc! - vágott vissza. Hát ennek sincs sok minden a fejében.. - Nézz már magadra, hát, hogy nézel ki? Azt hiszed menő vagy, mert ráakaszkodtál egy sztárra , és akkor már azt hiszed, hogy te is sztár vagy? Te csak egy rohadt kis senki vagy! Mit képzelsz magadról, hogy így beszélj velem? - kiáltott. Na ez kattant. Ásítottam egyet.
- Befejezted? Örülök neki, ha nincs más, akkor én lépek is. Ja és egy jó tanács, ha maradt még méltóságod, akkor azt ajánlom foglalkozz a saját életeddel.. már ha van. - mondtam és egy laza mozdulattal otthagytam, a csaj akivel beszélgettem követett, de ekkor egy húzás éreztem a hajamon, de itt betelt a pohár. Akkora pofont lekevertem neki, hogy piros maradt a kezem nyoma, mire ő gyomron vágott, de én csavartam az ujjain egyet, majd megfogtam, és letörtem több körmét is. Erre persze felkiáltott és sírva fakadt. Felsőbb éves azt hiszi bármit megtehet, hát nem. Én fogtam magamat, és elmentem órára. A tömeg döbbenten figyelte az eseményeket. Az igazgató helyettestől kaptam egy figyelmeztetőt ezért, meg lecseszett, de elmeséltem neki, hogy hogy volt, de még így is beírta. Mindig is utáltam, szal mindegy. Rossnak nem mesélte, meg senkinek, csak Kate-nek. Rossnál ledőltem az ágyra és becsuktam a szemem. A lámpa fénye hirtelen kevésbé lett fényes, kinyitottam a szemem. Ross arca takarta el, de veszélyesen közel az enyémhez. Mielőtt észrevette volna, hogy zavarba jöttem megfogtam és lerúgtam. Erre azzal válaszolt, hogy rám feküdt, én meg reflexből felkiáltottam.
- Jézusom, alig feküdtem rád. Akkor meg mit kiáltozol? - csodálkozott. Eszembe jutott miért kiáltottam fel. Nem akartam hazudni neki, de el sem akartam mondani mi volt.
- Öö semmi, csak megvan és fáj a hasam... - füllentettem.
- Az érdekes, mert kb 2 hete volt meg nem? - nézett rám. Na ezt bebuktam... Shit... - Tehát mit hallgatsz el előlem?
- Semmit! Mégis szerinted mi lenne, amit esetleg elhall... - kezdtem magyarázkodni, mire megfogta, és felhúzta a pólóm, ahol látszott egy szép lila volt a hasam közepén egy pár kicsi félholddal.
- Mi történt veled, Rose? - nézett rám szigorúan, de közben aggódva is. - Ne mondd, hogy...
- Nem vertek meg, nem erőszakoltak meg. Csak egy csajjal verekedtem... - mondtam lehúzva a pólóm, s kifele tekintve az ablakon.
- Jézusom Rose, miért nem mondtad? - nézett kérdőn. Hogy miért is..?
- Mert nem fontos azért... Élek. - mondtam, még mindig figyelve az ablakot. Maga felé fordította az arcom.
- Rose. Mondtam, hogy én itt vagyok, nem? Bízz bennem egy kicsit. - mondta lágyan. A szemébe néztem. Láttam benne, hogy igazat beszél, de mégis.. nehéz, hogy ne egyedül akarjam megoldani a problémáimat. - Az életemet adnám érted. - s megint közel volt az arcunk. De csak néztünk, és néztünk. Nem tudtam mit mondhatnék. Kerestem a szavakat, de mindig azt írta ki, hogy: NOT FOUND vagy ERROR... Hirtelen kinyílt az ajtó, Rydel rontott be.
- Jól vagytok? Sikítozást hallottam, és.. - aztán meglátott minket és elhallgatott. Ross gyorsan felegyenesedett, én meg felültem, mintha mi sem történt volna.
- Megzavartam valamit...? - szegezte nekünk a kérdést.
- Nem, épp arról beszéltünk, hogy Rose-t meg kéne vizsgálni. - mondta Ross. Jézusom, még csak az kéne!
- Miért? Mi a baj? Rosszul vagy? - aggódott Rydel. Na csak ez hiányzott...
- Nem semmi bajom csak... - kezdtem, de Ross fontosnak vélte felvilágosítani Rydelt a tényekről.
- Egy csaj gyomorszájon vágta a mai nap nézd: - s megint felhúzta a pólóm.
- Jesszus! És fáj? - jött oda és megnyomogatta, mire felszisszentem.
- Épp csak ráhasaltam, és felkiáltott. Meg kéne vizsgálni, hogy nincs-e belsővérzése, nem tudom mennyire ütötte erősen a csaj. - Rossra az tipikus "ezért én kinyírlak " tekintettel néztem, de őt nem érdekelte. Mondtam, hogy felesleges ez a hú-hó, de azt mondták, hogy az egészségem a legfontosabb. Végül elrángattak az orvoshoz, aki megállapította, hogy semmi bajom sincs, csak fájni fog egy ideig és ennyi, de azért kiharcolta Rydel, hogy egy napig bent legyek megfigyelésen. Az egész család bejött aggódott miattam, persze feleslegesen. Mindenki hozott virágot vagy csokit, mint aki a halálos betegségén van túl. Mondtam, hogy azért apunak mondják azt, hogy náluk alszom, nem kéne megtudnia ezt. Ross vállalta, hogy marad éjszakára, de mondtam, hogy nem kell, megvagyok, de ő ragaszkodott hozzá. Ezt a családot valahogy hidegen hagyja, hogy én mit akarok.. Na mindegy. Beszélgettünk, meg minden aztán lassan elaludtunk. Reggel úgy keltem, hogy Ross keze a hasamon, a hálóingem vagy mim felhúzva, és ő a fejét mellém rakva szunyókál. Lágyan megsimogattam. Reggel az orvos meghozta a leleteket, és mondta, hogy csak zúzódott, és tényleg nem lesz baj, csak annyi, hogy ha lehet pihentessen, ezért kaptam felmentést tesire. Egy napot kihagytam a semmiért. Vigasztalt az egész balhéba, hogy legalább a csajnak jobban fájt. Másnap már simán mentem suliba, a csaj inkább rám se nézett, így legalább ezt is letudtam. Azt hiszem ez mégsem lesz olyan könnyű, mint amilyennek hittem...
Végül délután helyett este indultunk haza. Mindenki jól érezte magát, és persze a repcsin megint bealudtunk, de most a kanapén feküdve, fejem Ross ölében, kezét meg az én arcomon nyugtázta. Fogalmam sincs, hogy kerültünk megint ebbe a helyzetbe, de most Rydel meg Ratliff volt a szobába épp játszottak, mikor felkeltem. Ross keze az oldalamon maradt, mintha nem nagyon tudnám arrébb rakni, holott csak jó érzés volt.. Rydelék elkezdtek kuncogni, amint meglátták a kómás fejem.
- Kényelmesen és jól aludtál, drágám? - kérdezte Rydel, persze élvezve, hogy szekálhat. Mondjuk tényleg csodásan szundítottam... De persze ezt nem fogom bevallani neki.
- Hahaha.. - mondtam gúnyosan, közbe igyekeztem minél természetesebben viselkedni.
- Most mi van? Nem élvezted ezt a kis kiruccanást? - tudakolta Ratliff. - Jól elvoltatok az este, nem? Elfogyott a maradék alkohol, ami a hűtőbe volt. - nézett nagy vigyorral. Az én fejem meg azt hittme lángra kap, már készültem volna rohanni vízért. És persze Rydel ezt észrevette...
- Tudtam Rose! Tudtam! - kiáltott fel. - Te szerelmes vagy Rossba!
- Csssss!! Halkabban! - csitítottam le. Ha ezt meghallja, akárki főleg Ross, akkor nekem és a barátságunknak annyi!
- Miért? Hisz.. -ránézett Ratliff-ra és elhallgatott, majd máshogy folytatta - El kéne mondanod neki. - mondta komolyan.
- Nem akarom... - néztem a földet.
- Miért? - nézett Rydel. Úgy döntöttem elregélem, mi volt 3 évvel ezelőtt, az okot, amiért, így döntöttem. - Megértelek, hogy félsz. De van, hogy aki mer az nyer, meg azért ez másabb egy kicsit, egymás mellett laktok, és bármit megtenne érted. De nyugi nem fogok szólni semmit. Majd elmondod, ha akarod, ti ügyetek nem fogunk beleszólni.- Ross hirtelen mozgolódni kezdett az ölemben. A fejem láttán elneveték magukat. - Amúgy tényleg. Mi történt köztetek az este? - na pasztmek.
- Hát izé... - nyögtem. Folyamatosan az az egy jelenet jelent meg a szemeim előtt, aztán úgy döntöttem , hogy úgyis kihúzzák belőlem, szóval megelőztem inkább ezt a hercehurcát, és elmeséltem azt, amire emlékszem. Nagy részt nevettek, de nem lepődtek meg semmin, csak azon egy emléken, amit nem tudtam elfelejteni.
- Azt mondod, hogy nem tudod, miért történt? .nézett rám nagy szemekkel.
- Igen, csak ennyire emlékszem erre is csak homályosan, de tudom, hogy megtörtént nem álom volt. - mondtam biztosan, kissé elpirulva. - De nem akarom megkérdezni, mert mi van ha nem emlékszik? Meg az milyen lenne már... Full ciki.. - magyaráztam.
- Persze, megértem. - értett velem egyet Rydel.
- Ott vagyunk már? - ébredezett Ross. Félig álmosan rám nézett.
- Még nem. - néztem rá.
- Akko' jó. - mondta, s visszarakta a fejét az ölembe. Én automatikusan megsimogattam a fejét.
- Aranyos, ahogy így törődsz ezzel a kis hülyével. Szerencsés, hogy itt vagy neki te. - mondta Ratliff. - Kevés ilyen lány van, mint te.
- Így van. Különleges vagy! - dicsért Rydel.
- Ugyan már. Nálam ez természetes. Az, hogy másnál nem az törődni valakivel, az elszomorít. Én ha nekem fontos valaki, akkor bármit megteszek érte, az ő boldogságáért. Ilyen voltam, és ilyen is maradtam, még ha változtak is az idők. - mosolyogtam, Mindig is fontosabbak voltak a körülöttem lévők, mint az én érzéseim/boldogságom, csak ezt elég sokszor kihasználták. A jó szívem visz egyszer a sírba. Ezért nem érdekel mit mond Grey. Nem akarok naiv lenni, nem kell mindig mindent elhinnem, amit mondanak.
- Rose... - szólt a mormota. - Simogass még... - nyögte. Én kikerekedett szemmel nézte, de folytattam. Olyan hamar hazaértünk, hogy olyan volt, mintha LA meg az egész díjátadó meg sem történt volna! Olyan hamar eljött az az átkozott hétfő... Azt gondoltam tök átlagos lesz, de nem. Reggel valahogy úgy éreztem, hogy minden fura körülöttem, ismeretlenek köszöntek nekem, még Greyt is alig láttam, pedig ő mindig ott van ahol én, aztán egy random csaj az alattam lévő évfolyamból, aki cukizott mindig, most futva csillogó szemmel ordítva közeledett hozzám.
- Miért nem mondtad, hogy Ross Lynch a pasid? - ért hozzám lihegve. Erre persze az egész folyosó minket fülelt.
- Cssss!! Ne ordíts már? Amúgy meg mi a fenéről beszélsz? - folytattam már halkabban. Mégis honnan tudja, hogy ismerem, és honnan a retekből veszi, hogy járunk?
- Mindenki erről beszél! - mutatott fel egy bulvárlapot, aminek a címlapján mi voltunk. Ross és én épp ölelkeztünk. Felismertem a ruhát, ami rajtam volt, ez a díjátadón készült. Ezzel e címmel virítottunk a címlapon:
!LOVE! ROSS LYNCHNEK BARÁTNŐJE VAN! De ki ez a lány, és vajon mióta tart ez a titkos románc? !LOVE! Elképedt fejjel néztem. Ez kész... Ezek a rohadt gyökerek! Azonnal olyan ideges lettem, hogy azt hittem abban a pillanatban odamegyek, és kiosztok mindenkit az újságnál... Tudtam, hogy mindent kiforgatnak, mindenből pénzt csinálnak, és ahol tudnak lesi fotót csinálnak, de ez sok! Mégis hol bújhatott el, úgy hogy még jól körül is néztünk és hátul távoztunk?
- Ebből egy szó sem igaz! Csak barátok vagyunk, csak kellett egy címlapsztori és.. - kezdtem ócsárolni a lapot, de nem érdekelte. Elvakította őt az, hogy ismerem Rosst.
- Te komolyan ismered őt? Imádom Rosst, meg az R5-ot!! Hogy, és mint és mesélj el mindent! - csillogott a szeme, s egyre többen jöttek körém gyűltek. Édes jó istenem, ments meg... Mindegyik megállás nélkül kérdezgetett, olyan szinten sokan jöttek, hogy alig kaptam levegőt, mintha egy Hollywood-i sztár lennék, és aláírásért állna sorba mindenki... Vagy mint az oviban cukor osztás lett volna. Mindegyik minden tudni akart.Persze, ahogy tudtam improvizáltam a sztorit, hogy ismertem meg, félig igazat mondtam, hogy véletlen belebotlottam, és útbaigazított, és legjobb barátok lettünk, de az utolsót egyik sem hitte el. Szerencsémre becsöngettek, így több kamusztorit nem kellett kitalálnom energiám sem lett volna rá. Megmenekültem. Hát ez őrület! Minden szünet ilyen fárasztóan telt, ha kiléptem a teremből, de kaptam egy kevés levelet a szekrényembe, mintha a rajongóim lennének. Mindezt egy cikk miatt. Hirtelen már nem voltam annyira láthatatlan, mint eddig, most már az egész iskola tudta a nevem, tudta ki vagyok. Mindenki rám mutogatott, engem keresett, rólam beszélt. Mindezt egy félreértés miatt. Kate is megkérdezte, hogy őket meg mi lelte, meg hát hallott rólam egy-két dolgot, így elmeséltem neki a hétvégét, és ő is lesokkolt, hogy mekkora gyökerek az újságok.
- És ezt csak most tudom meg? - akadt ki.
- Mégis mikor mondtam volna? Kora reggel, mikor azt sem tudom, hol vagyok, ki vagyok? - mondtam. - Meg az azelőtti dolgok jelentéktelennek tűntek, mert azt gondoltam lehetetlen, hogy ez legyen, de mégis.
- Arra is azt mondtad, hogy lehetetlen, hogy itt pár embernél több ismerjen, tudja, hogy ki vagy, mégis nézd meg mi van most. Egy híres újság címlapján vagy egy sztárral! Szóval nekem te csak ne mondd, hogy lehetetlen! - rivallt rám. A helyzet nagyon emlékeztetett egy filmre, a "Könnyű nőcskére". Egy csaj a barátnőjével beszélt a mosdóban, faggatta, hogy mi volt a hétvégén a sráccal (akit bekamuzott, hogy hozzá megy, mert nem akart a barátnője dilis családjával lenni), és azt hazudja, hogy egy éjszakára jó volt, de több nem. Ezt persze meghallja a suli pletykafészke, és a nap végére mindenki róla beszél. Csak őt "kurvaként" engem meg "sztárként" ismernek. Persze a nap folyamán Grey is feltűnt és kérdőre vont, sőt fel volt háborodva, hogy hogy leváltottam és mikor magyaráztam volna a helyzetet (nem is tudom mégis minek), nem hitte el, és duzzogva elvonult. És amikor azt hittem ez a nap nem lehet ennél fárasztóbb, és rosszabb, egy hatalmas tömeget láttam az utca végéről a házunk előtt. Elképedve megálltam és néztem. Olyan távolságban voltam, hogy nem vettek észre, és csak néztem, hogy ez tényleg velem történik-e és nem csak álmodom-e-, de ekkor hirtelen valaki befogta a szám, és berántott egy bokorba. Ijedten tekintettem hátra vajon ki lehet az. de előbb ismertem fel az illatát, és a pulcsiját.
- Ross! - motyogtam, még mindig rajta volt egy kicsit a keze a számon.
- Bocs, de muszáj volt, valahogy elrángassalak onnan, mielőtt észrevenne bárki. Ne aggódj anya kézbe vette az ügyet. Addig mi mászkálhatunk, de persze csak álcázva. Most már téged is fedni kell szóval.. - mondta, s felkaptam a szemcsit meg a kapucnimat és kész is voltam.Lementünk a tóhoz, és egy kicsit kifújtuk magunkat a sok óvatoskodás meg figyelés után.
- Hú de fárasztó! - mondtam, ahogy leültem Ross mellé. - Már belátom nem lehet könnyű sztárnak lenni.
- És a barátnőjének sem! - helyeselt. Ránéztem, ő is rám, reméltem nem látja mennyire elpirultam, hogy a barátnőjének nevezett, még ha viccből is... aztán szinte rögtön elnevettük magunkat.
- Mi egy pár? Ezek hülyék! - mondtuk egyszerre, aztán mindketten a tavat néztük.
- Végül mégsem jött össze, hogy csendben feltűnésmentesen elmenjünk a gáláról. - állapítottam meg. - De ti honnan tudtátok meg?
- Hát éppen Riker TV-zett, mikor exkluzív hírekkel szolgáltak a gáláról, ilyenkor megnézi az egész család, miket mondtak, és akkor mikor engem említettek, benyomtak egy-két képet a gálán majd a gála utánról, pont azt kapták le, ahogyan öleljük egymást... Mindenki megdöbbent, és persze, kaptuk is í menedzserünktől a hívást, hogy mi ez, és rögtön megpróbáltunk intézkedni. Természetesen én a közelben voltam, hogy tudjalak figyelmeztetni erről. - Várj. Te honnan tudsz erről? - most esett le neki, hogy nem voltam annyira meglepődött.
- Hát a képembe nyomta az alattam lévő évfolyamból egy csaj, de előtte még kiüvöltötte, hogy tényleg járok-e veled, és hogy miért nem mondtam.. Persze ez nem volt elég, hanem egy csomóan gyűltek körénk, már totál híres lettem, leveleket kaptam, meg mindenki odajött hozzám, meg köszönt szóval... eléggé fárasztó napom volt. - meséltem el neki.
- Még, hogy mi egy pár? Pedig csak fáztál, és én csak megölelgettelek egy kicsit... Ez nem fair!
- Hát nem. - helyeseltem.
- Persze, ha lenne valami igazság alapja, akkor oké, de nincs! Mi legjobb barátok vagyunk! Egyáltalán nem érzünk úgy... - hadarta.
- Igen, engem is pont ez zavar... - vágtam rá. - Meg ha járnánk is, akkor sem kötnénk az orrukra. De úgyis csak barátok vagyunk.
- Pontosan. Csak barátok. - bólogatott. Nem tekint úgy rám. Ugyan miért gondolja ő ilyesmire? Ő nem az, akinek egy ilyen lány kellene, mint én. Túl sok gond van velem, és vannak nálam szebbek és jobbak is. És különben sem érhetem el őt soha. Csak barátként. Már ennek is örülhetnék, hogy legalább a barátja vagyok... De akkor miért tudok megelégedni ezzel? - Nézd a jó oldalát, legalább híres lettél! Ezt akartad nem? - nevetett, mire szúrósan néztem rá, de nem tudtam elnevetni magam.
- Jogos, de nem éppen így gondoltam, hogy híressé váljak.
- Miért? Inkább sztriptíz táncosként akartad sokra vinni? - na erre már elnevettem magam.
- Idióta. - mondtam, már kb sírva a röhögéstől. Legalább viccesen fogtuk fel a dolgot. És ahogy a hideg szél elért minket, ösztönösen közelebb bújtunk egymáshoz, sőt helyzetet cseréltünk, hogy egy kicsit pihenhessek. Szét tette a lábait, én elé ültem, és hátulról átkarolt, így neki tudtam dőlni egy kicsit, a fejét a jobb vállamra rakta, és becsuktam a szemem. A szívemet langymeleg járta át, ahogy a lélegzetét hallgattam. Még így is minden olyan szép volt, habár esőre állt az idő. Minden olyan nyugodt volt, olyan mint a vihar előtti csend. Persze ekkor csak elmentem efelett a gondolat felett, de később rájöttem, hogy nem kellett volna... Még időztünk egy kicsit, és persze egész végig míg az arcomon éreztem a leheletét, a szívem nem nyugodott, aztán Stormie hívott, hogy lerendezték a dolgokat, de persze csak annyit értünk el, hogy nem zaklatnak otthon minket. Megbeszéltük náluk, hogy mi is volt, és eléggé le lettünk cseszve, amiért mégse tudtunk észrevétlenek maradni.
- Nekem lenne egy ötletem, hogy rázzuk le az újságírókat, meg riportereket, de nem biztos, hogy jó. - vetettem fel.
- Mi lenne az? - kérdezte Stormie.
- Az, hogy beadjuk nekik, hogy járunk, - mondtam, s lopva Rossra pillantottam, kissé zavarban, de folytattam - meg minden majd beadjuk, hogy szakítunk, így egy ideig csámcsognak még rajta aztán leszállnak rólunk.
- Nem rossz. - szólt Ross.
- Nekem tetszik. - mondta aztán Rydel.
- És ha újra meglátnak, mert figyelni fognak, akkor megint kitör a botrány. - szólt Mark is bele.
- Ez igaz. - helyeseltünk.
- Akkor mi lesz? - tudakoltam.
- Nem lehet valahogy kimagyarázni ezt az egészet? - kérdezte Ratliff.
- Nem hiszem, hogy hajlanának rá. - szólt Rocky.
- Őket leginkább csak a bevétel érdekli. - végül Riker is megszólalt.
- Ez igaz. - értett vele egyet Ross.
- Nem kellett volna otthagyni titeket, Ross legalább te figyelhettél volna egy kicsit, te vagy az idősebb! - hordta le a fiát.
- De nem ő tehet róla. Ezek mindenhol ott vannak, sőt még mi is megnéztünk mindent, és nem láttunk semmit. Ezért hagytuk ott őket. Nem az ő hibája. - védte meg az apja.
- Igaz, de Rose-t nem szerettem volna ennek a hercehurcának kitenni. - nézett szomorúan.
- Jaj Stormie, nincs baj! Csak az egész suli ismer, ami egy kicsit tetszik is, mert sosem voltam valami híres, szóval. Így legalább annak érzem magam, és olyan mintha egy modell lennék, aki a kifutón megy egész nap. Nem hittem volna, hogy egyszer ezt megélhetem, szóval örülök, és köszi! - mosolyogtam és megöleltem.
- Ez igaz. Megoldjuk majd, nincs itt gond. Meg a fiad vigyáz rá. - mondta Rydel. - Na meg persze mi is.
- Megegyeztünk, hogy amikor csak tudnak bevisznek a suliba, meg vissza, hogy elkerüljük a feszkót, meg az ilyesmiket, hogy ne kelljen beöltöznöm se, mint egy hülye, mert hát a suliban úgysem rejthetem el magam örökre. Igaz, nem rajongtam az ötletért, hogy mindennap kocsival hurcolnak, és költik rám a benzin pénzt, de nem sok választást hagytak. Az újságoknak meg még kitaláljuk úgyis, hogy mit mondjuk.
Először Ross vitt suliba. Megálltunk a suli előtt, de az ajtó nem nyílt ki.
- Biztos rendben leszel? - kérdezte aggódva. Arcára raktam a kezem.
- Ne aggódj már, öregkorodra hót ráncos lesz az arcod, és csúnya leszel. - mosolyodtam el. Rárakta a kezét az enyémre, s egymás szemébe néztünk egy végtelen hosszú pillanatig. - Nem vagyok cukorból, és a hírnévtől sem lesz bajom. - nyugtattam meg. Egy puszit nyomtam az arcára és kinyitottam az ajtót, épp csuktam volna be, mikor megfogta a kezem.
- Rose! - mondta.
- Igen? - néztem vissza rá.
- Semmi. Szép napot! - mondta, s egy féloldalas mosolyt villantott, amitől a szívem majd kiugrott. Alig bírtam kinyögni egy "neked is"-t, aztán megvártam míg elhajt és nagyot sóhajtottam. Lassan beszívtam a levegőt majd ki. Felkészítettem magam a mai napra, a sok kérdésre, és a sok emberre akik ma körül fognak venni. A picsák butábbik rétege autogramot kért, csak mert mindenki ismert, azt hitték valami sztár vagyok. Mások csak kérdezgettek, beszélgetni kezdtek velem, tanácsot kértek. Néhány lánynak hirtelen hasonló stílusa lett, mint nekem, mondhatjuk úgy, hogy példakép vagy inkább majmolni való lettem. Persze az utálók sem maradhattak ki a sorból, láttam az átható szúrós, irigy tekintetüket, amiért nem velük, hanem velem foglalkoznak az emberek. Végül még aznap eldöntöttük, hogy "felvállaljuk", hogy járunk. Ehhez persze egy csomó interjúra meg szereplésre volt szükség. Én. A tv-ben. Mint egy sztár. Meginterjúvolnak. Partyk. Puccos ruhák. ez az egész olyan hihetetlennek tűnt.Túl álomszerűnek, ami miatt néha megcsíptem magam, hogy nehogy álmodjak. Egy csomó ruhát kaptam kölcsön Rydeltől, vagy ők vettek nekem (aminek úgyszint nem örültem, de ők erősködtek, hogy miattuk van ez a legkevesebb, meg amúgy is szinte családtagnak számítok, ezért nem volt beleszólási jogom, pedig erősködtem, hogy megoldom vagy valami, de Ross eszembe juttatta az ígéretem...), de vettünk mi is, hogy nekem is legyen, ki tudja meddig tart ez az egész, legyen, ékszerekkel, sminkkel ugyanez, habár sminkelni amúgy sem szoktam annyira nagyon, de most néha muszáj volt jobban a kelleténél. Már május lett, én meg lassan kezdtem hozzászokni ehhez, az elején felváltva vittek kocsival, de aztán már újra magam mehettem suliba, meg haza aminek nagyon örültem, nem akartam terhükre lenni. Már a kamerához is újra hozzászoktam, ahhoz, hogy minden lépésemet figyelik, utánozzák, hogy ennyien ismernek suliban, és máshol egyaránt. Hogy odajönnek köszönni, puszit adni, ölelést, fotót, vagy autogramot kérni, vagy csak rám mosolyognak. A kisgyerekek úgy néznek rám, mintha a példaképük lennék, holott csak egy sztár barátja vagyok, lényegében semmi olyat nem tettem, amivel híres lehettem volna, nem vagyok celeb sem, nem dolgoztam meg érte. Furcsa. Valami, amiért nem kellett megdolgoznom... Érdekes érzés. Soha nem tapasztaltam még ilyet, mivel én sosem voltam az, akinek csak úgy az ölébe hullott volna minden. Nem voltam olyan szép, sem gazdag, sem a pasik kedvence, sem túl érdekes. Egész kellemes volt egy kicsit pihenni, nem kihajtani a lelkemet valami kis jóért. A hátránya az volt, hogy aligha tudtam talizni a barátnőmmel, de nagy nehezen össze lehetett hozni, aminek nagyon örültem. Rég láttam Ambert. Elmeséltem mindent, részletesen, és csak hallgatta. Megkérdezte, hogy a pasikkal mizu? A vicces, hogy ezen nem is gondolkoztam, pedig azóta rengeteg pasi írogat, meg jelölget, egy csomó engem akar. Eddig észre se vettek, láthatatlan voltam, és hirtelen mindenki lát. Pedig nincs szükségem már, hogy rám figyeljenek, pedig régen mindig néztem a pasikat, álmodoztam valakiről, mennyit meg nem adtam volna ezért, de... most csak Rosson jár az agyam... A radarom (a-jó-pasi-figyelő-radar-by-Rose) csak Rosst észleli. Mintha meghibásodott volna. Persze az utálkozók is kifejezték nem tetszésüket, de nem érdekelt egyikkel se foglalkoztam, mert felesleges. Úgysem ismer, azt pofáznak, amit akarnak. Nem tudnak semmit. Visszatérve fura volt ENNYIRE a középpontba lenni, de sosem voltam egyedül, Ross mindig mellettem volt fogta a kezem, részben azért, hogy bátorítson, részben mert meg a látszat miatt. Eleinte nagyon zavarban voltam, de később már tök természetes volt. Néha voltak kínos helyzetek, ahol elég jól impróztunk, de volt olyan, amikor csak kimondtuk, amit gondolunk. Egyre többet aludtunk egymás vállán, ölében vagy hasonlóképp, és gyakorlatilag már ez megszokásból így ment. A szerepünk az elég jól ment, sőt, hogy ne figyeljek a szúrós tekintetekre meg az utálkozókra egész jól kezdtem el tanulni, bár amúgy sem ártott, mert nemsoká itt az év vége, és jön az én drága nyaram. Persze apu még így sem örült a sztárosdinak, de meg kellett békélnie vele, mást úgysem tehetett. A suli még lázban égett, de már azért tűrhetőek voltak. Egyik nap az egyik csajjal nevetgéltem, mikor egy platina szőke, agyonszolizott, műkörmös p*csa odavetette nekem, hogy:
- Öntelt ribanc! - s lökött rajtam egyet. Ha csak meglök egy szúrós tekintettel nyugtázom, és továbblépek. De ehhez már hozzá akartam szólni, de úgysem lett volna értelme, inkább hagytam. De akkor elkezdte a barátnőjével Ross ócsárolni... Ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni.
- Csak szólj még egy rossz szót Rossra... - sziszegtem.
- Mit mondtál? - kérdezte vissza a másik. Úgy döntöttem csak szépen nyugodtan küldöm el.
- Csak azt mondta, ha hallanál a platinaszőke műhajadtól, hogy néha nem ártana tükörbe nézned, mielőtt mást ócsárolsz. - vetettem oda, de egy tömeg kezdett körénk gyűlni. Harcot akartak, én meg nem akartam megadni nekik ezt az örömöt. - Nekem te ne pofázz, te rib*nc! - vágott vissza. Hát ennek sincs sok minden a fejében.. - Nézz már magadra, hát, hogy nézel ki? Azt hiszed menő vagy, mert ráakaszkodtál egy sztárra , és akkor már azt hiszed, hogy te is sztár vagy? Te csak egy rohadt kis senki vagy! Mit képzelsz magadról, hogy így beszélj velem? - kiáltott. Na ez kattant. Ásítottam egyet.
- Befejezted? Örülök neki, ha nincs más, akkor én lépek is. Ja és egy jó tanács, ha maradt még méltóságod, akkor azt ajánlom foglalkozz a saját életeddel.. már ha van. - mondtam és egy laza mozdulattal otthagytam, a csaj akivel beszélgettem követett, de ekkor egy húzás éreztem a hajamon, de itt betelt a pohár. Akkora pofont lekevertem neki, hogy piros maradt a kezem nyoma, mire ő gyomron vágott, de én csavartam az ujjain egyet, majd megfogtam, és letörtem több körmét is. Erre persze felkiáltott és sírva fakadt. Felsőbb éves azt hiszi bármit megtehet, hát nem. Én fogtam magamat, és elmentem órára. A tömeg döbbenten figyelte az eseményeket. Az igazgató helyettestől kaptam egy figyelmeztetőt ezért, meg lecseszett, de elmeséltem neki, hogy hogy volt, de még így is beírta. Mindig is utáltam, szal mindegy. Rossnak nem mesélte, meg senkinek, csak Kate-nek. Rossnál ledőltem az ágyra és becsuktam a szemem. A lámpa fénye hirtelen kevésbé lett fényes, kinyitottam a szemem. Ross arca takarta el, de veszélyesen közel az enyémhez. Mielőtt észrevette volna, hogy zavarba jöttem megfogtam és lerúgtam. Erre azzal válaszolt, hogy rám feküdt, én meg reflexből felkiáltottam.
- Jézusom, alig feküdtem rád. Akkor meg mit kiáltozol? - csodálkozott. Eszembe jutott miért kiáltottam fel. Nem akartam hazudni neki, de el sem akartam mondani mi volt.
- Öö semmi, csak megvan és fáj a hasam... - füllentettem.
- Az érdekes, mert kb 2 hete volt meg nem? - nézett rám. Na ezt bebuktam... Shit... - Tehát mit hallgatsz el előlem?
- Semmit! Mégis szerinted mi lenne, amit esetleg elhall... - kezdtem magyarázkodni, mire megfogta, és felhúzta a pólóm, ahol látszott egy szép lila volt a hasam közepén egy pár kicsi félholddal.
- Mi történt veled, Rose? - nézett rám szigorúan, de közben aggódva is. - Ne mondd, hogy...
- Nem vertek meg, nem erőszakoltak meg. Csak egy csajjal verekedtem... - mondtam lehúzva a pólóm, s kifele tekintve az ablakon.
- Jézusom Rose, miért nem mondtad? - nézett kérdőn. Hogy miért is..?
- Mert nem fontos azért... Élek. - mondtam, még mindig figyelve az ablakot. Maga felé fordította az arcom.
- Rose. Mondtam, hogy én itt vagyok, nem? Bízz bennem egy kicsit. - mondta lágyan. A szemébe néztem. Láttam benne, hogy igazat beszél, de mégis.. nehéz, hogy ne egyedül akarjam megoldani a problémáimat. - Az életemet adnám érted. - s megint közel volt az arcunk. De csak néztünk, és néztünk. Nem tudtam mit mondhatnék. Kerestem a szavakat, de mindig azt írta ki, hogy: NOT FOUND vagy ERROR... Hirtelen kinyílt az ajtó, Rydel rontott be.
- Jól vagytok? Sikítozást hallottam, és.. - aztán meglátott minket és elhallgatott. Ross gyorsan felegyenesedett, én meg felültem, mintha mi sem történt volna.
- Megzavartam valamit...? - szegezte nekünk a kérdést.
- Nem, épp arról beszéltünk, hogy Rose-t meg kéne vizsgálni. - mondta Ross. Jézusom, még csak az kéne!
- Miért? Mi a baj? Rosszul vagy? - aggódott Rydel. Na csak ez hiányzott...
- Nem semmi bajom csak... - kezdtem, de Ross fontosnak vélte felvilágosítani Rydelt a tényekről.
- Egy csaj gyomorszájon vágta a mai nap nézd: - s megint felhúzta a pólóm.
- Jesszus! És fáj? - jött oda és megnyomogatta, mire felszisszentem.
- Épp csak ráhasaltam, és felkiáltott. Meg kéne vizsgálni, hogy nincs-e belsővérzése, nem tudom mennyire ütötte erősen a csaj. - Rossra az tipikus "ezért én kinyírlak " tekintettel néztem, de őt nem érdekelte. Mondtam, hogy felesleges ez a hú-hó, de azt mondták, hogy az egészségem a legfontosabb. Végül elrángattak az orvoshoz, aki megállapította, hogy semmi bajom sincs, csak fájni fog egy ideig és ennyi, de azért kiharcolta Rydel, hogy egy napig bent legyek megfigyelésen. Az egész család bejött aggódott miattam, persze feleslegesen. Mindenki hozott virágot vagy csokit, mint aki a halálos betegségén van túl. Mondtam, hogy azért apunak mondják azt, hogy náluk alszom, nem kéne megtudnia ezt. Ross vállalta, hogy marad éjszakára, de mondtam, hogy nem kell, megvagyok, de ő ragaszkodott hozzá. Ezt a családot valahogy hidegen hagyja, hogy én mit akarok.. Na mindegy. Beszélgettünk, meg minden aztán lassan elaludtunk. Reggel úgy keltem, hogy Ross keze a hasamon, a hálóingem vagy mim felhúzva, és ő a fejét mellém rakva szunyókál. Lágyan megsimogattam. Reggel az orvos meghozta a leleteket, és mondta, hogy csak zúzódott, és tényleg nem lesz baj, csak annyi, hogy ha lehet pihentessen, ezért kaptam felmentést tesire. Egy napot kihagytam a semmiért. Vigasztalt az egész balhéba, hogy legalább a csajnak jobban fájt. Másnap már simán mentem suliba, a csaj inkább rám se nézett, így legalább ezt is letudtam. Azt hiszem ez mégsem lesz olyan könnyű, mint amilyennek hittem...
2015. augusztus 10., hétfő
12. Fejezet
Bocsi, bocsi, bocsi a késedelemért! Egyszerűen fogalmam se volt, hogy kezdjek neki, de mint ígértem feltúrbóztam az eseményeket, tehát annyit mondhatok, hogy FERGE - most figyelj! - TEGES lett! Kellemes olvasást, és remélem megérte várni rá! :) na puszii <3
Díjátadó és hírnév
(Rose szemszöge)
Díjátadó és hírnév
(Rose szemszöge)
Reggel még az ébresztőm előtt kipattant a szemem. Annyira vártam a reggelt, hogy egy perccel sem tudtam tovább aludni, igaz már összepakoltam a cuccomat tegnap este, korán lefeküdtem, hogy végre másnap legyen, de azért mindent leellenőriztem még egyszer. A kis könyvecskémet a kis táskámba raktam, hogy elöl legyen ha kell. Még soha nem utaztam repülővel, szóval nagyon izgulok! Miután megvoltam mindennel -smink, haj, ruha, köröm, meg egyéb női dolgok -, rögtön átmentem Rossékhoz, minden cuccommal, ami egy kisebb bőrönd meg a szokásos fekete táskám volt. Ebbe tartottam mindig a legfontosabbakat, ami kellhet az úton, így volt ez most is. Igaz, hogy nőből vagyok, de kb 2 napra nem viszek 3 bőröndöt, ahogy mások szokták, azért én tudom mi felesleges és mi nem 2 napra. Amikor beléptem, mindenki csak úgy cikázott ide-oda, követni sem tudtam, ki hol van, igaz, még volt egy kis időnk a gép indulásig, de azért nagy volt a sürgés forgás, így hát felajánlottam a segítségem, ha már én úgyis kész vagyok mindennel, de mindenkinek ki volt osztva a dolga, így én csak ültem és néztem őket. Hogyha egymást oltogatták, mert ez vagy az nem volt jó, én csak nevettem. Egy nagy szerető család voltak. Jó volt csodálni őket, ebbe a légkörben lenni, mintha nekem is egy nagy családom lenne. Sosem voltam valami család-centrikus vagyis kiskoromba igen, de az nagyon rég volt. Sosem akartam gyereket, sem házasságot. Felesleges a felhajtás, azért, hogy aláírj egy nyamvadt papírt, és kb ennyi. A másik, hogy amint összeházasodnak a felek egy idő után tuti, hogy eltávolodnak egymástól, és végül elválnak, és az a másik fáradságos munka a válási papírok kezelése. Nekem bőven elég, ha együtt élhetek azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek. Nekem már ez a legnagyobb boldogság. Nagy nehezen mindenki összeszedte a cuccát, és a kicipelésében végre tudtam segíteni, aminek nagyon örültem, hogy nem a seggemen kellett várnom az indulást. Azért, hogy egy magánrepcsi ne keltsen nagy feltűnést ki kellett kocsikáznunk a reptérre, ahol vártak már minket.
- Szia John. Rég láttunk már, mi újság veled? Jessie-ék megvannak? - köszöntötte Stormie a gép sofőrjét.
- Sziasztok! Hát persze minden oké, és már a második gyereket várja. 3 hónap múlva szül és lány lesz! - és ezután egy ideig elbeszélgettek, majd hirtelen észrevette John, hogy van itt valaki, akit még nem ismer.
- És ki ez a szép hölgy veletek? - tudakolta rám szegezve a tekintetét.
- Ő az új szomszédunk, Rose már említettem a telefonba. Ő is jön velünk L.A-be a KCA-ra. Nagyon aranyos, kedves lány, szinte már családtagnak számít nálunk. - mutatott be Stormie mosolyogva.
- Örülök, hogy megismerhetlek! - mondta, s kezet ráztunk.
- Én is. - mosolyogtam. Úgy éreztem magam, mint egy VIP-s, aki a kulisszák mögött van a műsor idején. Sosem voltam még VIP-ba sehol. Eddig csak elképzeltem milyen lehet a fények mögött, a készülődés meg úgy minden, de most tényleg igazán beleshetek, ahova senki sem. Stormie-ék folytatták volna a nosztalgiát, de az idő sürgetett minket, tehát későbbre halasztották. Először nagyon fostam, mert ez volt az első repülésem, de Ross fogta a kezem mikor elindultunk a végén meg is szoktam, nagyon szuper volt! Az úton nagyon jó volt a hangulat: kártyáztunk, vicceket meséltünk, régi turnés élményeket mesélgettek, társasoztunk is, aztán hirtelen arra eszmélek, hogy elaludtam Ross vállán, az ő feje az én fejemen pihent, és hátul átkarolva az oldalamon tartva a karját aludt. Valahogy úgy nézhettünk ki, mint egy pár... Erre persze még gondolni sem gondolhatok, így gyorsan pislogtam párat, hogy eltűnjön a kép. Ross fejét és kezét óvatosan arrébb raktam, nehogy felébredjen, én meg kimentem a többiekhez. Csak mi ketten aludtunk el, mindenki más ébren volt. Mivel volt egy külön szoba, konyha, mosdó részleg, és valószínű mesélés közben aludhattunk el, a többiek meg voltak olyan kedvesek és hagytak minket aludni, ezért ők a konyhában voltak.
- Csipkerózsika még alszik? - kérdezte Ratliff, amint meglátott.
- Aha, mint a bunda. - válaszoltam nevetve.
- Légyszíves ébreszd fel, mindjárt leszállunk. - szólt Mark. Bólintottam egyet, s mentem is vissza hozzá. Ross már elterülve feküdt a kanapén, kezében a pulcsim (hozzáteszem nem tudom mikor jött le rólam, a másik, hogy nem tudom, hogy került hozzá), és olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni. Egy kicsit gyönyörködtem benne, aztán megakadt a szemem az ajkain. Vékony ajkai annyira vonzották az enyémet, hogy akaratlanul is egyre közelebb és közelebb kerültem hozzá. Mielőtt bármi történhetett volna, kinyitotta a szemét, és én ahogy tudtam eltávolodtam tőle, észhez tértem, s csak annyit mondtam:
- Jó reggelt, leszállunk, szóval ébredezz, de gyorsan! - s bájos mosolyt villantottam. Remélem nem látja, hogy rákvörös az arcom.
- 'Reggelt. - mondta álmosan. Aludt ez valamennyit az éjjel? Mindenesetre baromi szexin festett kócos hajjal, kábult arccal, bamba tekintettel! A szívem úgy kalapált, hogy azt hittem mindjárt kiugrik a helyéről.
- Ömm megyek és szólok, hogy felébredtél. - mondtam s kibattyogtam. Mire kiértem már elkezdtek összepakolni, így én is besegítettem, amint Ross észhez tért ő is beszállt. Amint kiléptem az ajtón, tátva maradt a szám! Ámulatba ejtő kilátás volt! LA a legjobb! Lassan leértem a földre, de mivel nem szoktam hozzá, hogy már szilárd talaj van alattam, kissé megbillent az egyensúlyom, de szerencsémre Ross mögöttem jött, és mielőtt a földre zuhantam volna, elkapott.
- Mi van csak nem részeg vagy, Rose? - szekált. Na azt hiszem felébredt teljesen. Megpróbáltam kigáncsolni, de nem jártam sikerrel. - Szép próbálkozás, de nem sikerült. Béna. - nyújtotta rám a nyelvét. Esküszöm néha olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek.
- Majd ha sikerül, akkor te jársz rosszul! - fenyegettem.
- Igen? Ezt szépen elhitted! - nevetett, mire én seggbe rúgtam. De mielőtt még a szokásos harcunkba belekezdhettünk volna, Stormie elmondta az ütemtervet. Először kocsival elmentünk a Szállodába, hogy lepakoljuk a cuccainkat meg minden, és persze amint megláttam a Szállodát elámultam, aztán mikor a lakosztályunkat megkaptuk, és amint kinyílt a liftajtó én azt hittem menten elájulok! Ilyet esküszöm csak a filmekben láttam! Egy egész szintet kaptunk egy csomó szobával, a konyhában bárpulttal, óriási nagy plazma tv-vel a nappaliban, a fürdőben zenélő, masszírozó zuhannyal, egyszerűen minden olyan volt, mint egy álom! Életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen helyen szállok meg, olyan hihetetlen ez az egész! Ross nyakába ugrottam a boldogságtól könnyes szemmel. Olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam.
- Szia John. Rég láttunk már, mi újság veled? Jessie-ék megvannak? - köszöntötte Stormie a gép sofőrjét.
- Sziasztok! Hát persze minden oké, és már a második gyereket várja. 3 hónap múlva szül és lány lesz! - és ezután egy ideig elbeszélgettek, majd hirtelen észrevette John, hogy van itt valaki, akit még nem ismer.
- És ki ez a szép hölgy veletek? - tudakolta rám szegezve a tekintetét.
- Ő az új szomszédunk, Rose már említettem a telefonba. Ő is jön velünk L.A-be a KCA-ra. Nagyon aranyos, kedves lány, szinte már családtagnak számít nálunk. - mutatott be Stormie mosolyogva.
- Örülök, hogy megismerhetlek! - mondta, s kezet ráztunk.
- Én is. - mosolyogtam. Úgy éreztem magam, mint egy VIP-s, aki a kulisszák mögött van a műsor idején. Sosem voltam még VIP-ba sehol. Eddig csak elképzeltem milyen lehet a fények mögött, a készülődés meg úgy minden, de most tényleg igazán beleshetek, ahova senki sem. Stormie-ék folytatták volna a nosztalgiát, de az idő sürgetett minket, tehát későbbre halasztották. Először nagyon fostam, mert ez volt az első repülésem, de Ross fogta a kezem mikor elindultunk a végén meg is szoktam, nagyon szuper volt! Az úton nagyon jó volt a hangulat: kártyáztunk, vicceket meséltünk, régi turnés élményeket mesélgettek, társasoztunk is, aztán hirtelen arra eszmélek, hogy elaludtam Ross vállán, az ő feje az én fejemen pihent, és hátul átkarolva az oldalamon tartva a karját aludt. Valahogy úgy nézhettünk ki, mint egy pár... Erre persze még gondolni sem gondolhatok, így gyorsan pislogtam párat, hogy eltűnjön a kép. Ross fejét és kezét óvatosan arrébb raktam, nehogy felébredjen, én meg kimentem a többiekhez. Csak mi ketten aludtunk el, mindenki más ébren volt. Mivel volt egy külön szoba, konyha, mosdó részleg, és valószínű mesélés közben aludhattunk el, a többiek meg voltak olyan kedvesek és hagytak minket aludni, ezért ők a konyhában voltak.
- Csipkerózsika még alszik? - kérdezte Ratliff, amint meglátott.
- Aha, mint a bunda. - válaszoltam nevetve.
- Légyszíves ébreszd fel, mindjárt leszállunk. - szólt Mark. Bólintottam egyet, s mentem is vissza hozzá. Ross már elterülve feküdt a kanapén, kezében a pulcsim (hozzáteszem nem tudom mikor jött le rólam, a másik, hogy nem tudom, hogy került hozzá), és olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni. Egy kicsit gyönyörködtem benne, aztán megakadt a szemem az ajkain. Vékony ajkai annyira vonzották az enyémet, hogy akaratlanul is egyre közelebb és közelebb kerültem hozzá. Mielőtt bármi történhetett volna, kinyitotta a szemét, és én ahogy tudtam eltávolodtam tőle, észhez tértem, s csak annyit mondtam:
- Jó reggelt, leszállunk, szóval ébredezz, de gyorsan! - s bájos mosolyt villantottam. Remélem nem látja, hogy rákvörös az arcom.
- 'Reggelt. - mondta álmosan. Aludt ez valamennyit az éjjel? Mindenesetre baromi szexin festett kócos hajjal, kábult arccal, bamba tekintettel! A szívem úgy kalapált, hogy azt hittem mindjárt kiugrik a helyéről.
- Ömm megyek és szólok, hogy felébredtél. - mondtam s kibattyogtam. Mire kiértem már elkezdtek összepakolni, így én is besegítettem, amint Ross észhez tért ő is beszállt. Amint kiléptem az ajtón, tátva maradt a szám! Ámulatba ejtő kilátás volt! LA a legjobb! Lassan leértem a földre, de mivel nem szoktam hozzá, hogy már szilárd talaj van alattam, kissé megbillent az egyensúlyom, de szerencsémre Ross mögöttem jött, és mielőtt a földre zuhantam volna, elkapott.
- Mi van csak nem részeg vagy, Rose? - szekált. Na azt hiszem felébredt teljesen. Megpróbáltam kigáncsolni, de nem jártam sikerrel. - Szép próbálkozás, de nem sikerült. Béna. - nyújtotta rám a nyelvét. Esküszöm néha olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek.
- Majd ha sikerül, akkor te jársz rosszul! - fenyegettem.
- Igen? Ezt szépen elhitted! - nevetett, mire én seggbe rúgtam. De mielőtt még a szokásos harcunkba belekezdhettünk volna, Stormie elmondta az ütemtervet. Először kocsival elmentünk a Szállodába, hogy lepakoljuk a cuccainkat meg minden, és persze amint megláttam a Szállodát elámultam, aztán mikor a lakosztályunkat megkaptuk, és amint kinyílt a liftajtó én azt hittem menten elájulok! Ilyet esküszöm csak a filmekben láttam! Egy egész szintet kaptunk egy csomó szobával, a konyhában bárpulttal, óriási nagy plazma tv-vel a nappaliban, a fürdőben zenélő, masszírozó zuhannyal, egyszerűen minden olyan volt, mint egy álom! Életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen helyen szállok meg, olyan hihetetlen ez az egész! Ross nyakába ugrottam a boldogságtól könnyes szemmel. Olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam.
(Grey szemszöge)
Szombat reggel van, és én egész éjjel nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Egész éjjel Rose járt a fejemben, képtelen voltam másra gondolni. Arra gondolni sem mertem, hogy szerelmes vagyok belé, mert tudom milyen, és ez nem tetszik. Soha többet nem akarok az lenni, épp elég volt egyszer. Volt egy csaj akit nagyon szerettem, ő is engem, nagyon szép volt, a mosolya igéző, kedves, megértő, és ellenállhatatlan. Akkor nem voltam egy nagy csajozós, de mégis megtetszettem neki és összejöttünk. Nagyon boldogok voltunk, míg ki nem derült, hogy megcsalt a legjobb barátommal... Azóta egyik csajba sem szerettem bele, vagy mielőtt bekövetkezett volna, vagy megcsaltam, vagy szakítottam vele. Egyik csaj sem ér semmit... Vagyis eddig ezt gondoltam, de most megint.. most megint egy csaj jelent mindent. Vele képtelen voltam szakítani, még csak megcsalni sem tudtam, csak az a csaj az egyik exem volt, már régen zaklatott, és tiszta zakkant, nem bírja felfogni, hogy szakítottunk, nem érdekel. Nem akartam semmit sem tőle, de mikor erőteljesebben megmondtam neki egyszerűen letámadt, és igen egy csaj lefogott, úgy, hogy nem tudtam kimozdulni... És ekkor persze Rose toppant be, és totálisan félreértett mindent, amin nem igen csodálkozom. Próbáltam megmagyarázni neki, de mikor rám nézett, az pokoli volt... Rájöttem, hogy szeretem, és az, hogy a szeretett lány így néz rám, hogy gyűlöl engem, elkezdtem remegni. Tudtam, hogy elveszítem, mielőtt még élvezhettem volna, hogy velem van. Másnap összeszedtem minden bátorságom és megpróbáltam helyrehozni mindent, de őt nem érdekelte. Ekkor jöttem rá, hogy ő nem olyan mint a többi, az ő bizalmát nem lehet már visszaszerezni, de én akkor is őt akarom. Ezért mindig, amikor tudtam megkerestem, hogy elmondjam szeretem, és, hogy higgyen nekem, mondtam, hogy mindent megteszek érte, de ennek már vége van. Örökre elveszítettem, pedig ő nem olyan, mint az a csaj. Ő sokkal jobb, az ő lelke tiszta, ő benne bízhattam volna, de már mindegy. Akármikor meglátom a folyosón, odarohanok hozzá, mindenhol őt keresem, és egyszerűen megőrülök! Megint azt vesztettem el, akit a legjobban szeretek. De ez most az én hibám volt, ha nem csajoztam volna összevissza, mint egy hülye, akkor nem lett volna egy zűrös exem, aki megzakkan és rám mászik. De mindegy, akkor is mindennél jobban őt akarom! Csak magamnak! Nem adom fel a próbálkozást! Újra az enyém lesz, és akkor már mindent jól fogok csinálni! Méghozzá tudom is, hogy hogy. Minden előkészületet megtettem, hogy jól sikerüljön a meglepi, és indultam is hozzá frissen, a legjobb formámat hozva. Felpattantam a mocimra, útközben kis kerülőben beugrottam a virágoshoz egy szál rózsáért, és már repültem is hozzá. Becsöngettem, az apja nyitott ajtót.
- Jónapot, Rose-t keresem. - mondtam.
- Ki keresi? - kérdezte gyanúsan.
- Jaj bocs, Greyson Bright vagyok, Rose osztálytársa. - mutatkoztam be.
- Értem, Rose most nincs itthon, holnap jön haza. - mondta.
- Miért hol van? - néztem meglepetten.
- Los Angeles-ben, Ross-ékkal, valami díjátadón. Neked nem mondta? - tudakolta.
- Nem, nem beszéltem meg vele, hogy jövök. Bocsánat a zavarásért, viszlát! - és azzal el is hajtottam. Fogadjunk az a szemét kis buzi megvigasztalta, és totál az ujjai köré akarja csavarni Rose-t! Már akkor rám kellett volna hallgatnia, mikor kiderítettem, hogy ő egy sztár, és hogy hagyja a fenébe! Gondoltam majd véget vetek ennek a túl nagy barátságuknak, és többet nem foglalkozik majd vele!
- Jónapot, Rose-t keresem. - mondtam.
- Ki keresi? - kérdezte gyanúsan.
- Jaj bocs, Greyson Bright vagyok, Rose osztálytársa. - mutatkoztam be.
- Értem, Rose most nincs itthon, holnap jön haza. - mondta.
- Miért hol van? - néztem meglepetten.
- Los Angeles-ben, Ross-ékkal, valami díjátadón. Neked nem mondta? - tudakolta.
- Nem, nem beszéltem meg vele, hogy jövök. Bocsánat a zavarásért, viszlát! - és azzal el is hajtottam. Fogadjunk az a szemét kis buzi megvigasztalta, és totál az ujjai köré akarja csavarni Rose-t! Már akkor rám kellett volna hallgatnia, mikor kiderítettem, hogy ő egy sztár, és hogy hagyja a fenébe! Gondoltam majd véget vetek ennek a túl nagy barátságuknak, és többet nem foglalkozik majd vele!
(Rose szemszöge)
Aztán miután nagyjából kipakoltunk, elvileg lett volna egy külön szoba nekem, Rossnak, Rikernek, és Rockynak, két franciaágyas Rikernek és Ratliffnak, és Stormiéknak, de volt még egy szoba, ahol franciaágy volt. A többség természetesen úgy szavazott, hogy mi aludjunk Ross-szal abba a szobába. Riker persze visított, hogy miért pont mi ketten meg minden, de Rydel elhallgattatta. Én meg teljesen lefagyva hallgattam őket. Én. Ross. Együtt alszunk. Egy ágyban. Egy külön szobában. Ajtóval elzárva a többiektől. Igazán ellenkezni nem tudtunk, mert szóhoz sem hagytak minket jutni. Azt hiszem Rydel ötlete volt ez az egész. Jó nem mintha nem örülnék neki, csak zavarba ejtő, jó igaz egyszer elaludtam Ross mellett, de az azért más volt, és nem direkt és na. És akkor még fogalmam sem volt arról, hogy hogy érzek iránta, de most, hogy tudom, hogy a szerelmemmel fogok aludni, a szívem menten hazarohant volna, úgy vert. Kipakolás utáni program a városnézés volt. Mivel ők már jártak itt - hát persze, hogy jártak -, ezért csak Ross-szal és Rydellel mentünk. Az első hely a Hollywood felirat volt, aztán rögtön mentünk Disneylandbe, ami egyszerűen mesés volt! Fotózkodtam a kastélyokkal, olyan volt, mintha én is a mesében lennék! Disneyland után a Hírességek sétánya következett, amit szintén csak a filmekben láttam! Annyi helyen jártunk, és annyira jó volt, jókat nevettünk, olyan helyeken jártunk, ahova azt hittem, hogy sosem jutok el! Életem legszebb napja volt! Aztán Rydel kitalálta mi lenne, ha vásárolnánk valamit, ami tényleg remek ötlet volt. Bementünk a plázába nézelődni, hát én azt hittem meghalok! Olyan állati cuccok voltak, egyszerűen ámultam. De ezen az egész városon csak ámulni tudtam, minden annyira mesés, annyira filmbe illő, egy igazi álom, hogy ennél jobb már nem is lehetne! Az egyik kirakatba megláttam egy szíves kinyitható nyakláncot, a közepén egy kék ékkővel. Egyszerű volt, de mégis gyönyörű. Persze annyi pénzem nem volt, de megjegyeztem magamnak.
- Mit szólnál, ha fürdőruhát néznénk neked? Úgyis lassan majd itt a nyár, és panaszkodtál, hogy már kezd kicsi lenni rád a tavalyi. - vetette fel Rydel. Amint meghallottam, hogy fürdőruhapróba, elvörösödtem.
- Ráér még nézelődni, messze van még a nyár... - mondtam, hátha ejtjük, de Rydel nem tágított. Ezt előre kitervelte.
- De itt nagyobb választék van, meg hát szebbek is vannak, és most ha már úgyis a plázában vagyunk, pont kapóra jön, mire jön a szezon, alig lesz valami választék. - Rydel te kis galád! Sajnos túl jó érveket mondott, ahhoz hogy ellenkezni tudjak. Ezért még számolunk! Tehát bementünk az egyikbe, nézelődtem alig tudtam választani melyiket próbáljam fel. Végül kiválasztottam a top 3-at, és bementem felpróbálni. Az első egy kék-fekete volt, a felső része nyakba akasztós hátul összekötős, egyik melle kék a másik meg fekete, az alsó része fekete volt és jobb oldalt egy kisebb kék rózsa díszelgett. Felvettem, és egész jól állt, nem mutatott sokat, és nem volt se túl csicsás, sem túl egyszerű.
- Na, kész vagy? - kérdezte Rydel.
- Igen, na szerinted hogy áll Ry... - húztam el a függönyt kicsit szégyenlősen, de amint megláttam, hogy Rydel helyett Ross áll előttem, azt hittem mentem elájulok. - ...del?
- Izé... huha.. na-nagyon jól áll! - dadogta elvörösödve.
- Ömm.. kö-köszönöm... - mondtam, s a földet néztem, aztán fél perccel később Rydel lépett hozzánk.
- Nem rossz, nézzük meg a többit is! - ajánlotta. Már láttam magam előtt a szarvakat a fején, és az ördög farkát. Kicsit sem látszik, hogy miben sántikál... Csak hát nem fog menni. Ross nem érez semmit irántam, ha érezne tudnék róla, a másik, hogy nem akarom elveszíteni, tehát feleslegesen próbálkozik. Ez halott ügy. Aztán felpróbáltam egy rózsaszínt, aminek a mellrészénél ékkövek voltak, pánttal és anélkül is fel lehetett venni, és hátul összekötős volt, az alsó része meg oldalt összekötős volt. Persze megint Rosst küldte előre, de már fel voltam rá készülve. Kicsit bátrabban álltam ki, most már profin leplezve a zavartságomat. Végül a harmadikon is túl voltam, persze ezt is leszavazta Rydel.
- Na akkor választok én neked. Lássuk csak... Elnézést - szólt az egyik eladónak -, ön mit ajánlana ennek a barátnőmnek? - ajjaj, ez már nem jól kezdődik. Rydel mégis mire készülsz?
- Ohh, neki? Hát ezt ajánlanám, ez kiemeli a melleit, és mellé az alsó is elég aranyos. - látszott az eladó élvezi, hogy tanácsot adhat, eléggé szakértő lehet, kinek mi áll jól, meglehet stylist féleség. De nekem valahogy kicsit túl lelkes volt a választásban. Rydelnek nyomban megtetszett a ruha, kezembe nyomta ezt próbáljam fel. Felvettem és menten a sárga földig pirultam. Nem szoktam ennyire merészet felvenni, és féltem megmutatni bárkinek is. A felsőrész merevítős pánt nélküli volt, középen egy csavarral, kék színe volt, és tényleg kihangsúlyozta a melleim... Az alsó része fekete, hátul középen egy kék masni volt és mindkét oldala kétfelé volt vágva.
- Rydel, szerintem ez nem lesz jó, maradok a kéknél... - mondtam.
- Mi az, nem jó a méret? Akkor hozok másikat. - ajánlotta.
- Nem, a méret jó, csak hát.. - nem tudtam mit mondjak.
- Hát akkor? Hadd nézzem! - mondta s azzal a lendülettel elhúzta a függönyt, és a tátva maradt a szája. Erre a reakcióra Ross is idesietett és ő is ugyanúgy állt. Kezdtem megijedni...
- Ennyire rossz...? - kérdeztem félve.
- Nem, dehogyis! Tökéletes! Megvesszük! - mondta az eladónak. Ránéztem az árára.
- Ne, nekem nincs... - kezdtem, de félbeszakított.
- Én veszem! És nem fogadok el nemet! - mondta Rydel. Na látszik, hogy tesók... Gyorsan átöltöztem, és mikor újra elhúztam a függönyt Ross még mindig ugyanúgy bámult.
- Hé Ross! Ross! Hahóóó! - integettem a szeme előtt, hogy észhez térjen. Végül belebokszoltam a hasába, mire végre visszatért közénk. - Na végre! Akkor megyünk? Még díjátadó hátra van szépfiú!
Hazaértünk kifújtuk magunkat, de csak egy kicsit pihenhettünk, mielőtt még mindenki elkezdett volna készülődni a showra. Rydel ragaszkodott hozzá, hogy kisminkeljen, de előre szóltam neki, hogy ne merjen túl sok sminket rakni rám, csak elegánsan és szépen. Előtte biztosra mentem, lefürödtem, majd egy szál türcsibe flangáltam, mivel Ross a többiekkel beszélget. Már épp vetném le a türcsim, mikor nyílik az ajtó.
- Ne gyere be! - kiáltottam. Csak ne Ross legyen az!
- Nyugi, csak én vagyok szólj, ha felöltöztél, és sminkellek. - mondta Rydel.
- Oké. - mondtam, s felkaptam a bugyim meg a melltartóm, és ajtót nyitottam.
- Na, akkor kezdjük. Nem nézhetsz tükörbe, mielőtt kész nem lenne, nem lesz túl csicsa ígérem, csak bízz bennem, jó? - mondta s leültetett, elővette az ő meg az én sminkjeimet és gondolkozott. Végül eldöntötte, és már hozzá is látott. Durva fél óra múlva kész lettem, aztán következett a hajam. Először kivasalta, majd loknikat rakott bele, és itt, ott feltűzte, hogy kicsit dúsabbnak hasson. Félve néztem bele a tükörbe, de amint kinyitottam a szemem magam is elámultam. Ahogy a tükörbe néztem, el sem hittem, hogy ez én vagyok. Hogy ilyen gyönyörű valaha lehetek. Hálám jeléül megöleltem Rydelt.
- Tetszik? - kérdezte, de persze tudta a választ.
- Igen, nagyon szuper, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - hálálkodtam.
- Nincs mit, de siess, mert lassan indulunk! Addig én megnézem a többieket. - figyelmeztetett.
- Értettem! - mondtam, és szépen felvettem a ruhát, felraktam a ruhához illő ékszereket, egy szép fekete kis magassarkút, aztán már csak a nyaklánc hiányzott. Nem tudtam, mit vegyek fel, úgy döntöttem marad úgy, ahogy van. Megindultam az ajtó felé, már majdnem nyitottam volna, mikor újból kinyílik.
- Rydel mondta, hogy jöjjek, mert hívtál, történt va... - kezdte Ross, kezében egy kis dobozkával, majd amint a tekintetünk összeért, egyszerűen lefagyott, majd végig nézett rajtam, aztán újból rám nézett. - ...lami... - nyögte ki a mondata végét. - Egyszerűen gyönyörű vagy, Rose! Eszméletlenül jól nézel ki... - mondta még mindig engem bámulva. Amint kimondta ezeket a szavakat, éreztem, hogy a kitörő vulkán semmi ahhoz képest, amilyen forró lehet az én arcom, és a kitörés hangja sem érhet fel az én szívverésemhez. Csak bámultunk egymásra, nem tudtunk megszólalni. Majd végül eszébe ötlött valami. - Rose, ezt neked hoztam, tudom nem kellett volna, de kérlek fogadd el, köszönetem azért, hogy most itt vagy velem és támogatsz. - mondta, majd odanyújtotta a dobozt. Lassan kinyitottam, egy nyaklánc volt benne, még pedig nem akármilyen nyaklánc. Az a szép szív alakú ékköves nyaklánc volt, amit én annyira néztem. Egyáltalán nem azért néztem, hogy megvegye, sosem kértem volna rá ezt ő is jól tudja.
- Mégis mikor...? - kezdtem, de inkább hagytam is. - Köszönöm, Ross! - mondtam, s egy puszit nyomtam az arcára, majd ránéztem. Mindig azt hiszem, hogy ennél jobban már nem szerethetem, de aztán minden egyes kedves szavánál, bókjánál, vagy ajándékánál rájövök, hogy hiába ellenkezem, egyre jobban és jobban belehabarodok ebbe a szuper aranyos és édes srácba, aki a legjobb barátom. E romantikus hangulatot, amit hagytam kialakulni köztünk, Riker szakította meg, amit nem is nagyon bántam, mert fel kellett ébrednem.
- Siessetek, indulunk!! - kiáltotta, majd meglátott engem. - Mesésen nézel ki, lady! - s láttam, ahogy csillog a szeme, ahogy végignéz rajtam. És persze, ahogy a család többi tagja meglátott mind ámulatba estek, és engem meg Rydelt dicsérték. Eddig mindig átnéztek, áttapostak rajtam, egy senki voltam, de most különlegesnek éreztem magam, olyannak, aki mindig is akartam lenni. Nélkülözhetetlen, fontos olyan, akit tisztelnek, akire felnéznek, és persze olyannak, aki végre megtalálta a helyét. Sosem szerettem a középpontban lenni, de most jó érzés volt. És ekkor még azt hittem ennél nem lehet jobb ez a nap, de amikor elkezdődött a gála, és a legelső gála indító szám jött, és megláttam Austin Mahone-t a sorok közt énekelni, köpni nyelni nem tudtam!! Olyan mush upot toltak kezdésnek, hogy tudtam ez egy ferge - most figyelj! - teges° gála lesz! Máris a legelső díjat Selena nyerte! Egyik kedvenc énekesem csak örülni tudtam vele! És ha ez nem lett volna elég, a kedvenc TV színésznő díjat ARIANA GRANDE, az én példaképem kapta! Akkorát visítottam szegény Ross fülébe, de ő csak mosolygott. De fél perccel később már egy jól ismert nevet hallottam. ROSS LYNCH, a kedvenc TV színész díjat kapta! Alig fogta fel, hogy tényleg ő kapta, alig tudta eldönteni, mit mondjon, de végül is összeszedte a gondolatait, és megköszönte. Amint visszatért hozzám - mert a család hátul volt egy sorral, én ültem csak mellette -, majdnem a nyakába ugrottam, de az ujjongást inkább a későbbre hagytam. Persze nem állt meg a show rögtön folytatódott is a gála méghozzá egy újabb mush up-pal, amit végig énekeltem! Aztán nem sokkal később kb majdnem az egész Nickelodeon sztár stábja kb fenn volt a színpadon. Ezután valami zöld trutyival lövöldöztek, ez az egész gála tök más volt, mint amilyenre gondoltam. Nagyon buli volt, majd megjelent az Agymenők Sheldonja, és én itt kaptam szívrohamot majdnem, mert sosem hittem, hogy élőben láthatom! Nagyon nagy arc, imádom az egész sorozatot! Aztán mire feleszméltem egy zöld trutyis rodeó party folyt a színpadon, hát ez fergetegesebb, mint gondoltam! Végig nevettem, és ujjongtam az egészet, és közben nem csak a nézők, hanem maguk, akik vezették meg mindenki jól szórakozott! A végét egy újabb előadással koronázták meg. Hazafele próbáltunk minél feltűnésmentesebben távozni, menekülni az újságírók elől, mielőtt még észrevettek volna minket. Odafele is, ahogy tudtuk kerültük őket, nagyjából sikerült is. A Szállodában még ünnepeltünk egy kicsit, aztán pár órával később úgy döntöttem, hogy én lefekszem, mire mindenki helyeselt, hogy jó ötlet, hát mindenki az alváshoz készülődött. Én a fáradtságtól lassan átöltöztem a fürdőbe, lemostam a sminket és bedobtam magam az ágyba. Nem sokkal később Ross is csatlakozott. Beszélgettünk egy kicsit majd megszólaltam:
- Mit szólnál, ahhoz ha mi ketten is ünnepelnénk? Csak mi ketten. - csúszott ki a számon. Baszki kimondtam, amit gondoltam! Félve Rossra néztem, vajon mit szól ehhez. De mosollyal fogadta.
- Oké, jó ötlet, támogatom! Van még két üveg bor, energia ital is. Ennyi elég nem? - nézett rám. Én is elmosolyodtam. El is kezdtünk iszogatni, aztán kártyázgattunk, amőbáztunk, szóláncoztunk, meg minden ilyen játékot végig vettünk, még egy csomó minden történt, de aztán reggelre homályosak voltak a képek, és volt egy emlékkép, amiről tudtam, hogy nem álmodtam. Valamiért puszit akartam adni neki, de teljes mértékben a szájára ment, de egyikünk sem foglalkozott vele. Amikor kinyitottam a szemem Ross arcát láttam, ahogy engem néz. Amint egymás szemébe néztünk, elvettem a tekintetem, mert eszembe jutott az a homályos emlékfoszlány...
- Jó reggelt. - köszöntött. - Tessék itt a reggeli, csak neked készítettem. - mondta, s rámutatott az éjjeli szekrényemen lévő tálcára. Ágyba reggelit kaptam tőle. A szerelmemtől. Aki egy sztár. És a legjobb barátom. És egy ágyban aludtam vele. Részegen. Már annyira nem is szidtam Rydelt, mert amint ránéztem Rossra a gyomromban pillangókat éreztem és melegséget a szívemben. Pillangókat, amiket eddig még soha nem éreztem. Senki nem volt képes elérni ezt, de ő igen. Ezek az ő pillangói, tőle kaptam. Mert szeretem őt.
- Mit szólnál, ha fürdőruhát néznénk neked? Úgyis lassan majd itt a nyár, és panaszkodtál, hogy már kezd kicsi lenni rád a tavalyi. - vetette fel Rydel. Amint meghallottam, hogy fürdőruhapróba, elvörösödtem.
- Ráér még nézelődni, messze van még a nyár... - mondtam, hátha ejtjük, de Rydel nem tágított. Ezt előre kitervelte.
- De itt nagyobb választék van, meg hát szebbek is vannak, és most ha már úgyis a plázában vagyunk, pont kapóra jön, mire jön a szezon, alig lesz valami választék. - Rydel te kis galád! Sajnos túl jó érveket mondott, ahhoz hogy ellenkezni tudjak. Ezért még számolunk! Tehát bementünk az egyikbe, nézelődtem alig tudtam választani melyiket próbáljam fel. Végül kiválasztottam a top 3-at, és bementem felpróbálni. Az első egy kék-fekete volt, a felső része nyakba akasztós hátul összekötős, egyik melle kék a másik meg fekete, az alsó része fekete volt és jobb oldalt egy kisebb kék rózsa díszelgett. Felvettem, és egész jól állt, nem mutatott sokat, és nem volt se túl csicsás, sem túl egyszerű.
- Na, kész vagy? - kérdezte Rydel.
- Igen, na szerinted hogy áll Ry... - húztam el a függönyt kicsit szégyenlősen, de amint megláttam, hogy Rydel helyett Ross áll előttem, azt hittem mentem elájulok. - ...del?
- Izé... huha.. na-nagyon jól áll! - dadogta elvörösödve.
- Ömm.. kö-köszönöm... - mondtam, s a földet néztem, aztán fél perccel később Rydel lépett hozzánk.
- Nem rossz, nézzük meg a többit is! - ajánlotta. Már láttam magam előtt a szarvakat a fején, és az ördög farkát. Kicsit sem látszik, hogy miben sántikál... Csak hát nem fog menni. Ross nem érez semmit irántam, ha érezne tudnék róla, a másik, hogy nem akarom elveszíteni, tehát feleslegesen próbálkozik. Ez halott ügy. Aztán felpróbáltam egy rózsaszínt, aminek a mellrészénél ékkövek voltak, pánttal és anélkül is fel lehetett venni, és hátul összekötős volt, az alsó része meg oldalt összekötős volt. Persze megint Rosst küldte előre, de már fel voltam rá készülve. Kicsit bátrabban álltam ki, most már profin leplezve a zavartságomat. Végül a harmadikon is túl voltam, persze ezt is leszavazta Rydel.
- Na akkor választok én neked. Lássuk csak... Elnézést - szólt az egyik eladónak -, ön mit ajánlana ennek a barátnőmnek? - ajjaj, ez már nem jól kezdődik. Rydel mégis mire készülsz?
- Ohh, neki? Hát ezt ajánlanám, ez kiemeli a melleit, és mellé az alsó is elég aranyos. - látszott az eladó élvezi, hogy tanácsot adhat, eléggé szakértő lehet, kinek mi áll jól, meglehet stylist féleség. De nekem valahogy kicsit túl lelkes volt a választásban. Rydelnek nyomban megtetszett a ruha, kezembe nyomta ezt próbáljam fel. Felvettem és menten a sárga földig pirultam. Nem szoktam ennyire merészet felvenni, és féltem megmutatni bárkinek is. A felsőrész merevítős pánt nélküli volt, középen egy csavarral, kék színe volt, és tényleg kihangsúlyozta a melleim... Az alsó része fekete, hátul középen egy kék masni volt és mindkét oldala kétfelé volt vágva.
- Rydel, szerintem ez nem lesz jó, maradok a kéknél... - mondtam.
- Mi az, nem jó a méret? Akkor hozok másikat. - ajánlotta.
- Nem, a méret jó, csak hát.. - nem tudtam mit mondjak.
- Hát akkor? Hadd nézzem! - mondta s azzal a lendülettel elhúzta a függönyt, és a tátva maradt a szája. Erre a reakcióra Ross is idesietett és ő is ugyanúgy állt. Kezdtem megijedni...
- Ennyire rossz...? - kérdeztem félve.
- Nem, dehogyis! Tökéletes! Megvesszük! - mondta az eladónak. Ránéztem az árára.
- Ne, nekem nincs... - kezdtem, de félbeszakított.
- Én veszem! És nem fogadok el nemet! - mondta Rydel. Na látszik, hogy tesók... Gyorsan átöltöztem, és mikor újra elhúztam a függönyt Ross még mindig ugyanúgy bámult.
- Hé Ross! Ross! Hahóóó! - integettem a szeme előtt, hogy észhez térjen. Végül belebokszoltam a hasába, mire végre visszatért közénk. - Na végre! Akkor megyünk? Még díjátadó hátra van szépfiú!
Hazaértünk kifújtuk magunkat, de csak egy kicsit pihenhettünk, mielőtt még mindenki elkezdett volna készülődni a showra. Rydel ragaszkodott hozzá, hogy kisminkeljen, de előre szóltam neki, hogy ne merjen túl sok sminket rakni rám, csak elegánsan és szépen. Előtte biztosra mentem, lefürödtem, majd egy szál türcsibe flangáltam, mivel Ross a többiekkel beszélget. Már épp vetném le a türcsim, mikor nyílik az ajtó.
- Ne gyere be! - kiáltottam. Csak ne Ross legyen az!
- Nyugi, csak én vagyok szólj, ha felöltöztél, és sminkellek. - mondta Rydel.
- Oké. - mondtam, s felkaptam a bugyim meg a melltartóm, és ajtót nyitottam.
- Na, akkor kezdjük. Nem nézhetsz tükörbe, mielőtt kész nem lenne, nem lesz túl csicsa ígérem, csak bízz bennem, jó? - mondta s leültetett, elővette az ő meg az én sminkjeimet és gondolkozott. Végül eldöntötte, és már hozzá is látott. Durva fél óra múlva kész lettem, aztán következett a hajam. Először kivasalta, majd loknikat rakott bele, és itt, ott feltűzte, hogy kicsit dúsabbnak hasson. Félve néztem bele a tükörbe, de amint kinyitottam a szemem magam is elámultam. Ahogy a tükörbe néztem, el sem hittem, hogy ez én vagyok. Hogy ilyen gyönyörű valaha lehetek. Hálám jeléül megöleltem Rydelt.
- Tetszik? - kérdezte, de persze tudta a választ.
- Igen, nagyon szuper, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - hálálkodtam.
- Nincs mit, de siess, mert lassan indulunk! Addig én megnézem a többieket. - figyelmeztetett.
- Értettem! - mondtam, és szépen felvettem a ruhát, felraktam a ruhához illő ékszereket, egy szép fekete kis magassarkút, aztán már csak a nyaklánc hiányzott. Nem tudtam, mit vegyek fel, úgy döntöttem marad úgy, ahogy van. Megindultam az ajtó felé, már majdnem nyitottam volna, mikor újból kinyílik.
- Rydel mondta, hogy jöjjek, mert hívtál, történt va... - kezdte Ross, kezében egy kis dobozkával, majd amint a tekintetünk összeért, egyszerűen lefagyott, majd végig nézett rajtam, aztán újból rám nézett. - ...lami... - nyögte ki a mondata végét. - Egyszerűen gyönyörű vagy, Rose! Eszméletlenül jól nézel ki... - mondta még mindig engem bámulva. Amint kimondta ezeket a szavakat, éreztem, hogy a kitörő vulkán semmi ahhoz képest, amilyen forró lehet az én arcom, és a kitörés hangja sem érhet fel az én szívverésemhez. Csak bámultunk egymásra, nem tudtunk megszólalni. Majd végül eszébe ötlött valami. - Rose, ezt neked hoztam, tudom nem kellett volna, de kérlek fogadd el, köszönetem azért, hogy most itt vagy velem és támogatsz. - mondta, majd odanyújtotta a dobozt. Lassan kinyitottam, egy nyaklánc volt benne, még pedig nem akármilyen nyaklánc. Az a szép szív alakú ékköves nyaklánc volt, amit én annyira néztem. Egyáltalán nem azért néztem, hogy megvegye, sosem kértem volna rá ezt ő is jól tudja.
- Mégis mikor...? - kezdtem, de inkább hagytam is. - Köszönöm, Ross! - mondtam, s egy puszit nyomtam az arcára, majd ránéztem. Mindig azt hiszem, hogy ennél jobban már nem szerethetem, de aztán minden egyes kedves szavánál, bókjánál, vagy ajándékánál rájövök, hogy hiába ellenkezem, egyre jobban és jobban belehabarodok ebbe a szuper aranyos és édes srácba, aki a legjobb barátom. E romantikus hangulatot, amit hagytam kialakulni köztünk, Riker szakította meg, amit nem is nagyon bántam, mert fel kellett ébrednem.
- Siessetek, indulunk!! - kiáltotta, majd meglátott engem. - Mesésen nézel ki, lady! - s láttam, ahogy csillog a szeme, ahogy végignéz rajtam. És persze, ahogy a család többi tagja meglátott mind ámulatba estek, és engem meg Rydelt dicsérték. Eddig mindig átnéztek, áttapostak rajtam, egy senki voltam, de most különlegesnek éreztem magam, olyannak, aki mindig is akartam lenni. Nélkülözhetetlen, fontos olyan, akit tisztelnek, akire felnéznek, és persze olyannak, aki végre megtalálta a helyét. Sosem szerettem a középpontban lenni, de most jó érzés volt. És ekkor még azt hittem ennél nem lehet jobb ez a nap, de amikor elkezdődött a gála, és a legelső gála indító szám jött, és megláttam Austin Mahone-t a sorok közt énekelni, köpni nyelni nem tudtam!! Olyan mush upot toltak kezdésnek, hogy tudtam ez egy ferge - most figyelj! - teges° gála lesz! Máris a legelső díjat Selena nyerte! Egyik kedvenc énekesem csak örülni tudtam vele! És ha ez nem lett volna elég, a kedvenc TV színésznő díjat ARIANA GRANDE, az én példaképem kapta! Akkorát visítottam szegény Ross fülébe, de ő csak mosolygott. De fél perccel később már egy jól ismert nevet hallottam. ROSS LYNCH, a kedvenc TV színész díjat kapta! Alig fogta fel, hogy tényleg ő kapta, alig tudta eldönteni, mit mondjon, de végül is összeszedte a gondolatait, és megköszönte. Amint visszatért hozzám - mert a család hátul volt egy sorral, én ültem csak mellette -, majdnem a nyakába ugrottam, de az ujjongást inkább a későbbre hagytam. Persze nem állt meg a show rögtön folytatódott is a gála méghozzá egy újabb mush up-pal, amit végig énekeltem! Aztán nem sokkal később kb majdnem az egész Nickelodeon sztár stábja kb fenn volt a színpadon. Ezután valami zöld trutyival lövöldöztek, ez az egész gála tök más volt, mint amilyenre gondoltam. Nagyon buli volt, majd megjelent az Agymenők Sheldonja, és én itt kaptam szívrohamot majdnem, mert sosem hittem, hogy élőben láthatom! Nagyon nagy arc, imádom az egész sorozatot! Aztán mire feleszméltem egy zöld trutyis rodeó party folyt a színpadon, hát ez fergetegesebb, mint gondoltam! Végig nevettem, és ujjongtam az egészet, és közben nem csak a nézők, hanem maguk, akik vezették meg mindenki jól szórakozott! A végét egy újabb előadással koronázták meg. Hazafele próbáltunk minél feltűnésmentesebben távozni, menekülni az újságírók elől, mielőtt még észrevettek volna minket. Odafele is, ahogy tudtuk kerültük őket, nagyjából sikerült is. A Szállodában még ünnepeltünk egy kicsit, aztán pár órával később úgy döntöttem, hogy én lefekszem, mire mindenki helyeselt, hogy jó ötlet, hát mindenki az alváshoz készülődött. Én a fáradtságtól lassan átöltöztem a fürdőbe, lemostam a sminket és bedobtam magam az ágyba. Nem sokkal később Ross is csatlakozott. Beszélgettünk egy kicsit majd megszólaltam:
- Mit szólnál, ahhoz ha mi ketten is ünnepelnénk? Csak mi ketten. - csúszott ki a számon. Baszki kimondtam, amit gondoltam! Félve Rossra néztem, vajon mit szól ehhez. De mosollyal fogadta.
- Oké, jó ötlet, támogatom! Van még két üveg bor, energia ital is. Ennyi elég nem? - nézett rám. Én is elmosolyodtam. El is kezdtünk iszogatni, aztán kártyázgattunk, amőbáztunk, szóláncoztunk, meg minden ilyen játékot végig vettünk, még egy csomó minden történt, de aztán reggelre homályosak voltak a képek, és volt egy emlékkép, amiről tudtam, hogy nem álmodtam. Valamiért puszit akartam adni neki, de teljes mértékben a szájára ment, de egyikünk sem foglalkozott vele. Amikor kinyitottam a szemem Ross arcát láttam, ahogy engem néz. Amint egymás szemébe néztünk, elvettem a tekintetem, mert eszembe jutott az a homályos emlékfoszlány...
- Jó reggelt. - köszöntött. - Tessék itt a reggeli, csak neked készítettem. - mondta, s rámutatott az éjjeli szekrényemen lévő tálcára. Ágyba reggelit kaptam tőle. A szerelmemtől. Aki egy sztár. És a legjobb barátom. És egy ágyban aludtam vele. Részegen. Már annyira nem is szidtam Rydelt, mert amint ránéztem Rossra a gyomromban pillangókat éreztem és melegséget a szívemben. Pillangókat, amiket eddig még soha nem éreztem. Senki nem volt képes elérni ezt, de ő igen. Ezek az ő pillangói, tőle kaptam. Mert szeretem őt.
2015. június 30., kedd
11. Fejezet
Kicsit gondolkodós, kevésbé beszélgetős rész lett, de remélem tetszik! A kövi részben elég izgi dolgok lesznek, és még egy teljesen új szemszögből is láthatjuk a dolgokat, ami kicsit még érdekesebbé teszi a dolgokat. Ti mit gondoltok Greyről? Jó vagy rossz fiú? Na és arról az új srácról? ;) Na jó olvasást, igyekszem minél hamarabb rakni a részeket, mert már van elég időm rá! ^^
ui.: Köszönöm a majdnem 5000 megtekintést!! <3
Beleszeretni egy barátba
ui.: Köszönöm a majdnem 5000 megtekintést!! <3
Beleszeretni egy barátba
(Rose szemszöge)
Egyszer régen, még a sötét korszakom előtt, a sorsom által vezetett utam egy sráchoz vezetett. Ebneveldén ismertem meg. Unatkoztam otthon, így hát kiírtam hogy pasik írjatok - vagy valami ilyesmit - és egy teamjos nevezetű srác küldött egy üzit, amire mai napig emlékszek nem is csoda, hisz ő egy elég meghatározó személyiség volt az életemben:
"Csáó mizu? :DD" Ismerkedés level 4538711. De nem ez volt a lényeg. Visszaírtam neki: "xax semmi kül vld?" Régen elég gázul írtam, én magam is gáz voltam. De ő mégis bírt engem. Dumálgattunk, hülyültünk, néha meg-meg dicsért, hogy cuki vagyok, vagy édes én ilyenkor csak nevettem. Nem volt önbizalmam, vagyis a pokol legmélyebb bugyraiban volt, mivel sosem voltam a fiúk kedvence. Picike és husis voltam akkoriban, meg amúgy is fiús voltam, mint anyum. Mindig szekáltak, ezért mindig ütöttem, vertem őket. Anyum mondta, hogy őt nem érdekli, ha intőt kapok (mert azzal fenyegettek), csak üssem szét őket, védjem meg magam. Mondjuk már kicsi koromban érdeklődtem a fiúk iránt, mindig tetszett valaki, persze én neki sosem. Sosem bókolt nekem egy fiú sem, ezért sem hittem el neki sosem, hogy tényleg az lennék, aminek ő mond. Nyár vége volt, mi meg mindig hajnali 3ig beszélgettünk. Nem érdekelt, hogy apám elküldött vagy 5x aludni nem érdekelt. Szerettem vele beszélgetni, egy évvel volt csak idősebb nálam. Nem sokkal később áttértünk a skypera. Már suli volt, de mi amint tudtunk ráirtunk egymásra, és amíg engedték fenn maradtunk, csak hogy beszélhessünk. Mindent elmondtunk egymásnak, még a legféltettebb titkainkat is. Egymással álmodtunk, elmeséltük milyen volt a napunk, mi történt, ha bajban volt a másik rögtön ugrottunk. Védelmeztük egymást. Egymás menedékei voltunk a körülöttünk lévő világ elől. Időközben a legjobb barátok lettünk. Aztán volt egy srác, akit csajok és pasikon ismertem meg tetszett jártunk is (neten keresztül mert messze lakott), de szakítottunk, - már nem tudom miért - , barátnőmmel Amberrel jött össze, amiért nagyon haragudtam rá. Kitaláltam, hogy játsszuk el Jossal, hogy járunk. (Josnak hívtam, mert a rendes nevét nem mondta el.) Persze nem tudtam akkor még, hogy én hogy érzek, azt meg végképp, hogy ő hogy érez irántam. Fogalmam sem volt milyen tényleg szerelmesnek lenni. Akkor tapasztaltam meg mindent először, 12 évesen. Milyen a szerelem, mennyire jó és mennyire szar tud lenni. Pedig látni nem láttam, ő sem engem, mert webkamom nem volt, neki sem. A belső tulajdonágába szerettem bele. Abba, amilyen kedves volt, jófej, törődő, és bármit megtett volna értem, ahogy én is érte. Önzetlenül, semmit nem kérve viszonzásul szerettük egymást. Persze később már hallottuk, és láttuk is egymást. És ez csak fokozta az érzéseinket! Végül decemberben mikor végre bevallottam neki, hogy szeretem, mert mindig őszinték voltunk egymással, nem sokáig bírtam magamban tartani, aztán májusban nagy nehezen a sok érdekes flörtölős üzi után összejöttünk Jossal. És itt jönne a happy end. De ez nem egy film, ez a valóság. Itt nem ér véget a sztori azzal, hogy a két főhős végre összejön. Nem, még csak itt kezdődik minden... A gondok már azelőtt ott voltak körülöttem, mielőtt még megismertük volna egymást Jossal. A távolság és az, hogy azt hittem sok barátom van, de csak sok hamis volt. Becca-ban sosem kellett volna megbíznom, pedig elsőben ő volt az első barátom, mára gyűlöljük egymást. Én azért mert megkeserítette a életem, ő meg nem tudom, talán élvezi, hogy ha tönkre teheti a másikat. Vele beszéltem meg a Josos ügyeim, aztán közel férkőzött hozzá, már a hugicája lett, és facen írogatták (mikor jártunk), hogy szeretlek <3 meg ilyenek.. Persze erre ki ne lenne féltékeny? Na mindegy, 1 hét után szétmentünk. Volt még 1-2 ok, nem csak a féltékenység. Összetörtem. Persze voltak az otthoni gondok, anyám, a suliban sem hagytak nyugton és most már Jossal is minden felborult. Nem volt barátom, akiben bízhattam volna, nem volt senkim. Csak magam voltam. Részben az én hibám, mert utána elég kegyetlenül bántam vele. Őt hibáztattam mindenért, holott én magam voltam a hibás. Önző, depis, hisztis és kegyetlen voltam. Magányos voltam, sírva keltem, s feküdtem. Világ végét vártam, azt, hogy végre véget érjen mindez. A 7-8-os évem pokol volt. Gyűlöltem mindent, és mindenkit. Ha nem tettem volna ígéretet neki akkor, hogy nem csinálok hülyeséget, én már nem lennék itt. Nem volt kiért éljek, nem volt célom, nem maradt semmim. Elvesztettem a nagyim, akiben a legjobban bíztam, anyámat, a legjobb barátomat, és a szerelmemet is. Elveszett voltam. Végül Abby mentett meg, megelégelte, hogy mindenért engem bántanak, én vagyok a hibás. Ő lett a legjobb barátnőm, az első aki tényleg barátnő volt. Akkor és ott megfogadtam, hogy soha nem szeretek bele egy barátomba sem. Nem bírnám ki, ha elveszítenék egy barátot. Habár azóta szinte felnőttem, és rengeteg ember jött és ment az életemben, megtanultam elengedni azt, aki nem való az életembe. És persze a szívemet jéggé fagyasztottam, kőbe zártam s köré rengeteg akadályt, és falat építettem. Azóta sem jutott át rajta senki.
Ez az én történetem, mielőtt új életet kezdtem volna. 3 éve történt, még beszélek vele, de már sosem leszünk olyan jó barátok, mint régen. Nem tehetjük mindezt meg nem történtté. Egyszer-egyszer egész jót beszélgetünk, mondjuk ha nincs csaja akkor rengeteget, ha van leszarja a fejem, és havonta 1x jó ha ír. Én még másfél évig szerettem, míg ő gyorsan leváltott. Nekem sokáig fontos volt még, míg neki én nem. Már nekem sem olyan fontos. Lassan olyanok leszünk, mint két ismerős kiknek volt közös múltjuk... Mindketten változtunk. Változott a nézetem, gondolkodásom, életem. Nem mondanám, hogy sokkal értelmesebb lettem, de jobb vagyok, mint anno voltam. Egy jó tapasztalat lett belőle. Akkor csesztem el mindent, mikor elmondtam neki mit érzek. Emiatt elvesztettem egy barátot. Nem fogom elkövetni ugyanazt a hibát! Racionálisan kell gondolkodnom, észnél kell lennem, mert most elég érett vagyok ahhoz, hogy jól döntsek. Jól kell, hogy döntsek! Inkább elrejtem az érzéseim, mintsem a történelem megismételje önmagát. Őt nem akarom elveszíteni... Őt nem...
- Rose! Föld hívja Rose-t! - szólalt meg mellettem nővérem, Léna. Kábultan ránéztem. - Menj el a boltba, köll kenyér meg tej, meg tudod mit?! Vegyél már vajat is!
- Más valaki nem tud elmenni? - kérdeztem, semmi kedvem nem volt sehova se menni.
- Nem, szóval elmész. Itt a pénz.
- Jól van... - mondtam sajnos nem mindig vitatkozhatok vele, úgyis addig rágja a fülem míg el nem megyek. Rosst most nem hívtam, kell egy kis idő, hogy felfogjam. Így hát bedugtam a fülem, és megindultam. Lassan nyugodtan sétálgattam Brooklyn utcáin, a fejemben csak ő járt. Vajon mikor szerethettem belé? Mióta dobog így a szívem, mikor rágondolok? Vajon mikor lett minden ennyire éles, színes és szép? A változás észrevétlenül szökött az életembe. Talán nem minden változás rossz. Persze a ying-yang mindig ott van, de ez most jó. Kicsit másképp látom a dolgokat, a múltat, s a jövőt is. Fényesebbnek, reménnyel telibbnek. Mint ahogy a Holt Költők Társaságában°, csak őket a tanár vezeti rá a másféle látásmódra, pl.: ők ráállnak a tanári asztalra, más szemmel tekintenek le. Ezáltal, hogy máshogy látok dolgokat, már kezdem érteni a reakcióimat. Hogy miért nyugtatott meg mindig az illata, mosolya, szívverése, hangja, érintése. Talán ezért is vagyok nálunk annyit. Mert ő ott van. Persze még a legmerészebb álmaimban sem gondolnám, hogy ő ilyet érezne irántam. Az már tényleg luxus lenne. Nekem már az is bőven elég, hogy ismerhetem és a barátja lehetek! Mások még idáig sem jutnak el vele. Tehát bőven elégedett vagyok a ténnyel, hogy az életem része. Úgy fogok tenni, mintha Rydel szavát meg sem hallottam volna. A boltból visszafele jövet annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy valakit figyelmen kívül hagytam. Egy ismerős srác állt előttem, kissé aggódva. Kihúztam a fülesem.
- Minden oké? - kérdezte. Eddig még sosem beszéltünk, csak amikor egy busszal mentünk reggel, vagy délután, akkor köszöntünk egymásnak. Gondoltuk, hogy mivel elég sokat találkozunk legalább köszönhetnénk a másiknak. Egyszer az anyjával láttam 3 megállónyíra a házunktól, felszálltak, aztán mikor felálltak jelezni - mert hát ugyanott szállnak, mint én -, bambulok ki zenét hallgatva az ablakon, mire látom, hogy a srác rám néz. Néz, néz, néz, majd visszafordul. Aztán az anyja is megcsinálja ugyanezt. Aztán mikor leszálltam, az anyja úgy nézett, mintha a leendő menyasszony lennék... Meg tudom, hogy van egy öccse, akik totál olyan mint ő, mert láttam egyik nap az apjával a megállóban. A nevét nem tudom, ő sem azt enyémet, de azt tudja, hogy hol lakom, - én csak annyit, hogy ő pár házzal arrébb -, mert egyszer láttam egy haverjával a szomszédban. A másik szomszéddal annyira nem tartom a kapcsolatot, mint Rossékkal, szóval róluk nem tudok sokat.
- Persze, miért kérded? - néztem rá értetlenül.
- Csak mert annyira elmerültél a gondolataidban, hogy nem is köszöntél, észre se vettél. Pedig mindig köszönsz. - mondta. Igen, jogos, mindig mikor észreveszem, köszönök neki, de most valahogy tényleg máshol jártam...
- Ja gome... vagyis bocsi! - nem tudtam mégis mit mondhatnék. Nem volt idegen, de annyira azért nem ismertem, hogy elmondjam, hogy miért voltam annyira elmélázott. Azért mégiscsak ez az első igazi beszélgetésünk. Volt már, hogy mikor megláttuk egymást szemüvegben, nagyot néztünk, hogy ő kajak szemüveges? De ilyeneken kívül semmi.
- Semmi baj, csak furcsa volt. Amúgy a nevem Jakob, de hívj csak Jake-nek. - mutatkozott be, kb fél év után. Na a végén egy nyálas Twilight szereplőbe futottam bele...
- Én Rose vagyok. - mondtam. A srác nem sokkal volt magasabb nálam, vagyis kb olyan 170 centi körül lehetett. Igen, az én 150 centimhez képest elég jó. Minimum 15-16 lehet a srác, aranyos kisfiús arca van, de persze a kinézete csalhat. Jake elmosolyodott. Azt hiszem alig várta, hogy végre tudja a nevem. Vagyis a reakciójából ezt szűrtem le. Vannak olyan kisfiúk, akik megijednek, ha egy idősebbel beszélnek, pedig nem látszom túl idősnek. Múltévben nyaralni mentünk faterral, nővéremmel, az ő pasijával meg az uncsimmal, és reggel a svédasztal felelős kis sráctól kértem tejet a gabonapelyhemhez, és szegényen láttam az ijedtséget, csak úgy makogott... Pedig csak tejet kértem... Remegő kézzel rakta elém az asztalra. Azt hittem mentem összehugyoz mindent szerencsétlen, de nagyon ari volt!
- Örülök, Rose! Izé... - kezdte neki, de nem nagyon tudta hogy. - Majd valamikor kiülünk a parkba? Tudod egy kicsi dumálgatni, meg minden. Idegesít, hogy szinte mindennap látlak, de szinte semmit sem tudok rólad. Persze csak ha van kedved hozzá. - vetette fel az ötletet.
- Persze, szívesen! - vágtam rá. Ez egy automatikus reflex válasz, mikor valaki azt hiszi, hogy ezzel másnak gondot okoz. Ilyenkor mindig éreztetem, hogy ez hülyeség. A válaszom láttán újra elmosolyodott. - Viszont nekem mennem kell, ha nem haragszol.
- Ja nem, persze menj csak, majd még találkozunk! - mondta s mentünk tovább utunkra. 1 hét múlva gála... Szombat reggel korán indulunk, hogy egy kis városnézés is beleférjen. Este 8-tól lesz a gála, szóval lesz időnk bőven. Mert hát én még nem jártam LA-ben.. Igen tudom gáz, hogy New York-i vagyok, és LA-ben még nem voltam, de hát na nem tudtam eljutni. 1 hét és máshol leszek, kicsit pihizek, nem a sulira és az ott lévő gondokra összpontosítok! Grey a hét további részében próbálkozott, de mindig levakartam valahogy, de volt, hogy Kate küldte el. Nem tudom miért próbálkozik ennyire jóvá tenni, még virágcsokrot is küldött! Komolyan nem értem! Ott van a többi csaj, de mégis azt akarja, hogy megbocsájtsak neki. Mindig azt hangoztatja, hogy belém szeretett. Már kezd idegesíteni. Miért nem fogja fel, hogy nem fogok már semmit sem elhinni neki? Miért alázza meg magát mégis? Most komolyan, ki érti ezt? Ki érti egyáltalán a fiúkat, mert én nem az is biztos! Mindegy. Már megkezdtem a visszaszámlálást, és szegény Katet is az őrületbe kergetem, hogy folyton arról beszélek, hogy mi lesz majd a díjátadón, hogy hogy fogok Ross nyakába ugrani, meg ilyesmi. Persze azt, hogy hogy érzek iránta még neki sem mondta el, bár lehet sejti. Eléggé ismer ahhoz, hogy felismerje. Végül kiböktem neki. Nem lepődött meg rajta, mert hát nyilván leesett neki, mielőtt még bennem tudatosult volna, hogy szerelmes vagyok. Vicces, mi? Persze, amint újra találkoztunk zavarba jöttem, mert rögtön eszembe jutott, hogy mit érzek iránta... De ahogy tudtam, visszafogtam magam a közelében, úgy tettem, ahogy eddig is. Persze az egész napos szekálások nem maradtak el, így elvoltunk. Mostanság egyre többet megyünk sétálni a környékre, ami igazán csak most tűnt fel. Jó néha csak vele lenni. Imádom a többieket is, de ha kettesben vagyunk az nagy boldogsággal tölt el, mert akkor csak velem foglalkozik, csak rám figyel. A közelben annyira nem ismerik, így álca nélkül is kijöhet. Minden percet, amit vele tölthetek élvezek. Egyik nap megint leültünk a tavacskához, emlékek jöttek fel bennem, mikor legelőször jártam itt. Bajom volt, és ő elhozott a rejtekhelyére. Egy olyan helyre, amiről senki nem tudott, nekem mégis megmutatta. Mellette különlegesnek érzem magam, értékesnek. Hogy nem vettem ezt észre eddig? Hisz nem így volt mindig is? Az első veszekedésünk jutott eszembe. Kiakadtam, hogy nem mondta el, hogy ő egy sztár. Holott igazán leeshetett volna nekem is. Leginkább az zavart, hogy úgy éreztem nem bízik bennem, azért voltam akkor olyan vele. De már akkor rájöhettem volna, hogy többet jelent nekem, mint barát. Másnál sosem akadtam ki ennyire. De mint mindig az ilyen nehezen esik le, mondjuk lehet azért, mert reflexből elrejtem az érzéseimet, meg hát nem vagyok az a típus, aki könnyen kimondja az érzéseit. De ahogy telt a hét annál kevesebbet gondoltam erre, és úgy teltek egyre lassabban a napok. Mintha csak tudta volna, hogy ez jelenti nekem a megváltást, és hogy jobban értékeljem majd ha eljön végre, direkt lelassítja az időt, hogy aztán felgyorsuljon, és egy szempillantás alatt véget érjen. Az utolsó nap, a díjátadó előtt, mivel valamiért most pénteken nem volt suli ezért, mivel olyan izgatott voltam, hogy nem bírtam otthon ülni, felkeltem, ettem, felöltöztem, és léptem is a Parkba. Kb 7-8 percnyire van itt egy park, ahol van ilyen kondis részleg, játszótér, mini KRESZ pálya, nagy füves rész, focipálya tehát elég nagy és szép. Úgyis szép időnk volt napos, vagyis már amennyire lehetett látni a felhőkön át. Vittem pokrócot, könyvet, egy kis rágcsát, inni, meg a fülesem, és kiültem a füves részre. Egész jó kis pihenésnek ígérkezett a nap. Egyedül, kicsit magammal foglalkozva, meg azzal, amit szeretek. Jólesik néha kilépni a szürke hétköznapokból, mást csinálni, mint általában. Már egy jó ideje kint voltam, mikor valaki elállta azt a kevés fényt is, amit átszűrődött a felhők között. Felnéztem.
- Szia Rose. Meglepő, hogy itt találkozunk. - mondta. Na lőttek pihenésemnek!
- Szia Jake. Hát nem igen szoktam kijárni, de annyira izgatott vagyok a holnap miatt, hogy muszáj volt kijönnöm, nem bírtam otthon ülni! Egy kis levegőzés sosem árt. - mondtam. - És te hogy-hogy itt? - tudakoltam, én sem láttam még itt, holott voltam párszor már a Parkban.
- Kijöttem egy kicsit edzeni. - mondta. Értelmes fejem láttán megszólalt: - Csak pár hete kezdtem, szóval még semmi eredménye nincs, de keményen dolgozok! De mi lesz holnap? - tudakolta. Huppsz. Néha észre se veszem, de sokat beszélek...
- Hát a Kids Choice Awards lesz, és van olyan, akire szavaztam. Alig várom, hogy megtudjam, hogy megnyeri-e a díjat! - hazudtam. A biztonság kedvéért jobb, ha nem tudja, hogy egy sztár lakik itt. Ross sem örülne neki, ha többen tudnák, hogy ki.
- Ohh, értem, ez az ami LA-ben lesz igaz? Én holnap odautazom, hogy élőben láthassam! Ariana Grande a kedvencem! - csillogtak a szemei. Jesszus ő is ott lesz? Mondjuk ő nem igazán tudja, hogy ott leszek, csak annyit mondtam, hogy várom, lehet azt hiszi, hogy TV-ben nézem. Talán jobb is, ha ott látna, akkor tuti jönnének a kérdések: Együtt vagytok? Mi van köztetek? Hogy ismertétek meg egymást? Hogy viseled, hogy mindenki odavan a pasidért? és egyéb idióta kitalációk, az emberek fantáziából ítélve.
- Nekem is Ariana a kedvencem! - csillogtak a szemeim. Bele se gondoltam, hogy mennyi sztárt láthatok majd, úristen! Még jobban várom, mint eddig! Persze így már sorra jöttek a témák, amiről beszélgethettünk. Estig dumáltunk, míg hűvös nem lett. Épp készültem fölállni, mikor visszahúzott.
- Maradjunk még! Egy ideig úgysem tudnék aludni... - mondta pirulva. Én is így voltam vele hát maradtam még. De persze egyre jobban fáztam. A pokrócot már magunkra terítettük, amennyire tudtuk, de még így is hideg volt. Hirtelen egyik pillanatról a másikra, odahúzott magához. Ettől totál zavarba jöttem, nem tudtam mit csináljak. Nem szoktak engem csak úgy átkarolgatni, nem vagyok hozzászokva. Jó, oké Ross-szal mindig ez van, de az más... Őt ismerem már fél éve, meg ő a legjobb barátom, és nálunk már megszokott. Kis idő múlva úgy döntöttem, jobb lenne megindulni, kicsit kezdett zavarni a helyzet.
- Izé... holnap korán kelek, szóval mennem kéne. - kezdtem neki.
- Ohh persze, nekem is, induljunk. - mondta, látszott rajta, hogy zavarban van. Útközben csönd volt. Kínos csönd. Az utcán, ahol ő befordult volna, elhagytuk, tovább ment velem. Csak nem haza akar kísérni? Jesszus, mikor lettem ennyire felkapott a pasik körében? Mióta vesznek észre?
- Köszi, hogy hazakísértél, igazán nem kellett volna! - hálálkodtam, nem tudtam ilyenkor mit kéne tenni, oké láttam filmeket, de na.
- I-igazán nincs mit. - mondta mosolyogva. Jake lassan közeledett felém, arca egyre közelebb jött, leesett, hogy mit akar, de nem tudtam mit tegyek, lefagytam, míg valaki megmentett.
- Rose! - kiáltotta. - Hol voltál? Hívtalak egy csomószor! Egész nap nem láttalak, aggódtam érted! - erre mindketten felkaptuk a fejünket. Ross... engem keresett? Kerekedett szemmel néztem, ahogy hozzánk fut, és szorosan megölel.
- Ross! A Parkban voltam, pihengettem. Mégis mi bajom lett volna? - néztem rá értetlenül.
- Apád mondta, hogy ott vagy, de nem találtalak sehol! - mondta. Leesett miért nem talált.
- A Hero's Parkban kerestél? - néztem rá.
- Igen, miért? - kérdezte. Ohh istenem ezt a hülyét!
- Mert én a Brooklyni Parkban voltam... - fogtam a fejem.
- Ööö Rose. Ő ki? A pasid? - szólt közbe Jake.
- Hogy mi? NEEEM! - vágtuk rá. Ross-szal összenéztünk, majd gyorsan Jake-re. Mi csak barátok vagyunk - mondtam pirulva.
- Ohh értem. Akkor én megyek, majd meg találkozunk! - s köszönésképpen megölelt. Ross úgy bámult minket, hogy szinte átdöfött a tekintetével. Miután elment rögtön megkérdezte ki volt az.
- Reggelente meg délutánonként láttuk mindig egymást aztán már elkezdtünk köszönni a másiknak, most meg összetalálkoztunk a Parkban és elbeszélgettük az időt. Amúgy ő is ott lesz a KCA-n. Csak nem féltékeny vagy? Vagy miért érdekel téged ennyire? Tudok vigyázni magamra! - néztem rá kérdőn. Jó is lenne, ha féltékeny lenne! Jaj mikre gondolok én?! Azonnal ki kell ezt vernem a fejemből!
- Te bolond! - ölelt meg újra. - Még, hogy tudsz magadra vigyázni... Akkor miért törték össze a szíved, mondd? - kérdezte halkan. Szemeim tágra nyíltak a meglepettségtől, erre nem számítottam. Az, hogy ennyire aggódjon értem ok nélkül, aztán most ez... A fejem versenybe szállhatott volna piros labdával a suliban... - Miért nem hagyod, hogy valaki megvédjen? Miért nem engeded le a védelmed? Miért tartod fenn még előttem is? - kérdezte még mindig a fülembe suttogva. Mégis honnan... tudja?
- Én... próbálom leengedni... de nem megy... - mondtam alig hallhatóan, s visszaöleltem.
- Engedd, hogy segítsek, Rose. Holnaptól, engedd meg, jó? - kérlelt. Miért mond nekem ilyeneket? Megoldom egyedül, ha tudom, ha nem akkor úgyis a segítségét kérem.
- Izé.. jó.. - mondtam. Mi mást tehettem volna? Muszáj lesz valahogy ledöntenem a falaim. Ezek után a szavak után alig bírtam aludni. Gyakorlatilag semmit sem aludtam, mert egész éjjel ezen gondolkodtam. Mindennél jobban vártam a reggelt, és azt, hogy újra vele lehessek.
Ez az én történetem, mielőtt új életet kezdtem volna. 3 éve történt, még beszélek vele, de már sosem leszünk olyan jó barátok, mint régen. Nem tehetjük mindezt meg nem történtté. Egyszer-egyszer egész jót beszélgetünk, mondjuk ha nincs csaja akkor rengeteget, ha van leszarja a fejem, és havonta 1x jó ha ír. Én még másfél évig szerettem, míg ő gyorsan leváltott. Nekem sokáig fontos volt még, míg neki én nem. Már nekem sem olyan fontos. Lassan olyanok leszünk, mint két ismerős kiknek volt közös múltjuk... Mindketten változtunk. Változott a nézetem, gondolkodásom, életem. Nem mondanám, hogy sokkal értelmesebb lettem, de jobb vagyok, mint anno voltam. Egy jó tapasztalat lett belőle. Akkor csesztem el mindent, mikor elmondtam neki mit érzek. Emiatt elvesztettem egy barátot. Nem fogom elkövetni ugyanazt a hibát! Racionálisan kell gondolkodnom, észnél kell lennem, mert most elég érett vagyok ahhoz, hogy jól döntsek. Jól kell, hogy döntsek! Inkább elrejtem az érzéseim, mintsem a történelem megismételje önmagát. Őt nem akarom elveszíteni... Őt nem...
- Rose! Föld hívja Rose-t! - szólalt meg mellettem nővérem, Léna. Kábultan ránéztem. - Menj el a boltba, köll kenyér meg tej, meg tudod mit?! Vegyél már vajat is!
- Más valaki nem tud elmenni? - kérdeztem, semmi kedvem nem volt sehova se menni.
- Nem, szóval elmész. Itt a pénz.
- Jól van... - mondtam sajnos nem mindig vitatkozhatok vele, úgyis addig rágja a fülem míg el nem megyek. Rosst most nem hívtam, kell egy kis idő, hogy felfogjam. Így hát bedugtam a fülem, és megindultam. Lassan nyugodtan sétálgattam Brooklyn utcáin, a fejemben csak ő járt. Vajon mikor szerethettem belé? Mióta dobog így a szívem, mikor rágondolok? Vajon mikor lett minden ennyire éles, színes és szép? A változás észrevétlenül szökött az életembe. Talán nem minden változás rossz. Persze a ying-yang mindig ott van, de ez most jó. Kicsit másképp látom a dolgokat, a múltat, s a jövőt is. Fényesebbnek, reménnyel telibbnek. Mint ahogy a Holt Költők Társaságában°, csak őket a tanár vezeti rá a másféle látásmódra, pl.: ők ráállnak a tanári asztalra, más szemmel tekintenek le. Ezáltal, hogy máshogy látok dolgokat, már kezdem érteni a reakcióimat. Hogy miért nyugtatott meg mindig az illata, mosolya, szívverése, hangja, érintése. Talán ezért is vagyok nálunk annyit. Mert ő ott van. Persze még a legmerészebb álmaimban sem gondolnám, hogy ő ilyet érezne irántam. Az már tényleg luxus lenne. Nekem már az is bőven elég, hogy ismerhetem és a barátja lehetek! Mások még idáig sem jutnak el vele. Tehát bőven elégedett vagyok a ténnyel, hogy az életem része. Úgy fogok tenni, mintha Rydel szavát meg sem hallottam volna. A boltból visszafele jövet annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy valakit figyelmen kívül hagytam. Egy ismerős srác állt előttem, kissé aggódva. Kihúztam a fülesem.
- Minden oké? - kérdezte. Eddig még sosem beszéltünk, csak amikor egy busszal mentünk reggel, vagy délután, akkor köszöntünk egymásnak. Gondoltuk, hogy mivel elég sokat találkozunk legalább köszönhetnénk a másiknak. Egyszer az anyjával láttam 3 megállónyíra a házunktól, felszálltak, aztán mikor felálltak jelezni - mert hát ugyanott szállnak, mint én -, bambulok ki zenét hallgatva az ablakon, mire látom, hogy a srác rám néz. Néz, néz, néz, majd visszafordul. Aztán az anyja is megcsinálja ugyanezt. Aztán mikor leszálltam, az anyja úgy nézett, mintha a leendő menyasszony lennék... Meg tudom, hogy van egy öccse, akik totál olyan mint ő, mert láttam egyik nap az apjával a megállóban. A nevét nem tudom, ő sem azt enyémet, de azt tudja, hogy hol lakom, - én csak annyit, hogy ő pár házzal arrébb -, mert egyszer láttam egy haverjával a szomszédban. A másik szomszéddal annyira nem tartom a kapcsolatot, mint Rossékkal, szóval róluk nem tudok sokat.
- Persze, miért kérded? - néztem rá értetlenül.
- Csak mert annyira elmerültél a gondolataidban, hogy nem is köszöntél, észre se vettél. Pedig mindig köszönsz. - mondta. Igen, jogos, mindig mikor észreveszem, köszönök neki, de most valahogy tényleg máshol jártam...
- Ja gome... vagyis bocsi! - nem tudtam mégis mit mondhatnék. Nem volt idegen, de annyira azért nem ismertem, hogy elmondjam, hogy miért voltam annyira elmélázott. Azért mégiscsak ez az első igazi beszélgetésünk. Volt már, hogy mikor megláttuk egymást szemüvegben, nagyot néztünk, hogy ő kajak szemüveges? De ilyeneken kívül semmi.
- Semmi baj, csak furcsa volt. Amúgy a nevem Jakob, de hívj csak Jake-nek. - mutatkozott be, kb fél év után. Na a végén egy nyálas Twilight szereplőbe futottam bele...
- Én Rose vagyok. - mondtam. A srác nem sokkal volt magasabb nálam, vagyis kb olyan 170 centi körül lehetett. Igen, az én 150 centimhez képest elég jó. Minimum 15-16 lehet a srác, aranyos kisfiús arca van, de persze a kinézete csalhat. Jake elmosolyodott. Azt hiszem alig várta, hogy végre tudja a nevem. Vagyis a reakciójából ezt szűrtem le. Vannak olyan kisfiúk, akik megijednek, ha egy idősebbel beszélnek, pedig nem látszom túl idősnek. Múltévben nyaralni mentünk faterral, nővéremmel, az ő pasijával meg az uncsimmal, és reggel a svédasztal felelős kis sráctól kértem tejet a gabonapelyhemhez, és szegényen láttam az ijedtséget, csak úgy makogott... Pedig csak tejet kértem... Remegő kézzel rakta elém az asztalra. Azt hittem mentem összehugyoz mindent szerencsétlen, de nagyon ari volt!
- Örülök, Rose! Izé... - kezdte neki, de nem nagyon tudta hogy. - Majd valamikor kiülünk a parkba? Tudod egy kicsi dumálgatni, meg minden. Idegesít, hogy szinte mindennap látlak, de szinte semmit sem tudok rólad. Persze csak ha van kedved hozzá. - vetette fel az ötletet.
- Persze, szívesen! - vágtam rá. Ez egy automatikus reflex válasz, mikor valaki azt hiszi, hogy ezzel másnak gondot okoz. Ilyenkor mindig éreztetem, hogy ez hülyeség. A válaszom láttán újra elmosolyodott. - Viszont nekem mennem kell, ha nem haragszol.
- Ja nem, persze menj csak, majd még találkozunk! - mondta s mentünk tovább utunkra. 1 hét múlva gála... Szombat reggel korán indulunk, hogy egy kis városnézés is beleférjen. Este 8-tól lesz a gála, szóval lesz időnk bőven. Mert hát én még nem jártam LA-ben.. Igen tudom gáz, hogy New York-i vagyok, és LA-ben még nem voltam, de hát na nem tudtam eljutni. 1 hét és máshol leszek, kicsit pihizek, nem a sulira és az ott lévő gondokra összpontosítok! Grey a hét további részében próbálkozott, de mindig levakartam valahogy, de volt, hogy Kate küldte el. Nem tudom miért próbálkozik ennyire jóvá tenni, még virágcsokrot is küldött! Komolyan nem értem! Ott van a többi csaj, de mégis azt akarja, hogy megbocsájtsak neki. Mindig azt hangoztatja, hogy belém szeretett. Már kezd idegesíteni. Miért nem fogja fel, hogy nem fogok már semmit sem elhinni neki? Miért alázza meg magát mégis? Most komolyan, ki érti ezt? Ki érti egyáltalán a fiúkat, mert én nem az is biztos! Mindegy. Már megkezdtem a visszaszámlálást, és szegény Katet is az őrületbe kergetem, hogy folyton arról beszélek, hogy mi lesz majd a díjátadón, hogy hogy fogok Ross nyakába ugrani, meg ilyesmi. Persze azt, hogy hogy érzek iránta még neki sem mondta el, bár lehet sejti. Eléggé ismer ahhoz, hogy felismerje. Végül kiböktem neki. Nem lepődött meg rajta, mert hát nyilván leesett neki, mielőtt még bennem tudatosult volna, hogy szerelmes vagyok. Vicces, mi? Persze, amint újra találkoztunk zavarba jöttem, mert rögtön eszembe jutott, hogy mit érzek iránta... De ahogy tudtam, visszafogtam magam a közelében, úgy tettem, ahogy eddig is. Persze az egész napos szekálások nem maradtak el, így elvoltunk. Mostanság egyre többet megyünk sétálni a környékre, ami igazán csak most tűnt fel. Jó néha csak vele lenni. Imádom a többieket is, de ha kettesben vagyunk az nagy boldogsággal tölt el, mert akkor csak velem foglalkozik, csak rám figyel. A közelben annyira nem ismerik, így álca nélkül is kijöhet. Minden percet, amit vele tölthetek élvezek. Egyik nap megint leültünk a tavacskához, emlékek jöttek fel bennem, mikor legelőször jártam itt. Bajom volt, és ő elhozott a rejtekhelyére. Egy olyan helyre, amiről senki nem tudott, nekem mégis megmutatta. Mellette különlegesnek érzem magam, értékesnek. Hogy nem vettem ezt észre eddig? Hisz nem így volt mindig is? Az első veszekedésünk jutott eszembe. Kiakadtam, hogy nem mondta el, hogy ő egy sztár. Holott igazán leeshetett volna nekem is. Leginkább az zavart, hogy úgy éreztem nem bízik bennem, azért voltam akkor olyan vele. De már akkor rájöhettem volna, hogy többet jelent nekem, mint barát. Másnál sosem akadtam ki ennyire. De mint mindig az ilyen nehezen esik le, mondjuk lehet azért, mert reflexből elrejtem az érzéseimet, meg hát nem vagyok az a típus, aki könnyen kimondja az érzéseit. De ahogy telt a hét annál kevesebbet gondoltam erre, és úgy teltek egyre lassabban a napok. Mintha csak tudta volna, hogy ez jelenti nekem a megváltást, és hogy jobban értékeljem majd ha eljön végre, direkt lelassítja az időt, hogy aztán felgyorsuljon, és egy szempillantás alatt véget érjen. Az utolsó nap, a díjátadó előtt, mivel valamiért most pénteken nem volt suli ezért, mivel olyan izgatott voltam, hogy nem bírtam otthon ülni, felkeltem, ettem, felöltöztem, és léptem is a Parkba. Kb 7-8 percnyire van itt egy park, ahol van ilyen kondis részleg, játszótér, mini KRESZ pálya, nagy füves rész, focipálya tehát elég nagy és szép. Úgyis szép időnk volt napos, vagyis már amennyire lehetett látni a felhőkön át. Vittem pokrócot, könyvet, egy kis rágcsát, inni, meg a fülesem, és kiültem a füves részre. Egész jó kis pihenésnek ígérkezett a nap. Egyedül, kicsit magammal foglalkozva, meg azzal, amit szeretek. Jólesik néha kilépni a szürke hétköznapokból, mást csinálni, mint általában. Már egy jó ideje kint voltam, mikor valaki elállta azt a kevés fényt is, amit átszűrődött a felhők között. Felnéztem.
- Szia Rose. Meglepő, hogy itt találkozunk. - mondta. Na lőttek pihenésemnek!
- Szia Jake. Hát nem igen szoktam kijárni, de annyira izgatott vagyok a holnap miatt, hogy muszáj volt kijönnöm, nem bírtam otthon ülni! Egy kis levegőzés sosem árt. - mondtam. - És te hogy-hogy itt? - tudakoltam, én sem láttam még itt, holott voltam párszor már a Parkban.
- Kijöttem egy kicsit edzeni. - mondta. Értelmes fejem láttán megszólalt: - Csak pár hete kezdtem, szóval még semmi eredménye nincs, de keményen dolgozok! De mi lesz holnap? - tudakolta. Huppsz. Néha észre se veszem, de sokat beszélek...
- Hát a Kids Choice Awards lesz, és van olyan, akire szavaztam. Alig várom, hogy megtudjam, hogy megnyeri-e a díjat! - hazudtam. A biztonság kedvéért jobb, ha nem tudja, hogy egy sztár lakik itt. Ross sem örülne neki, ha többen tudnák, hogy ki.
- Ohh, értem, ez az ami LA-ben lesz igaz? Én holnap odautazom, hogy élőben láthassam! Ariana Grande a kedvencem! - csillogtak a szemei. Jesszus ő is ott lesz? Mondjuk ő nem igazán tudja, hogy ott leszek, csak annyit mondtam, hogy várom, lehet azt hiszi, hogy TV-ben nézem. Talán jobb is, ha ott látna, akkor tuti jönnének a kérdések: Együtt vagytok? Mi van köztetek? Hogy ismertétek meg egymást? Hogy viseled, hogy mindenki odavan a pasidért? és egyéb idióta kitalációk, az emberek fantáziából ítélve.
- Nekem is Ariana a kedvencem! - csillogtak a szemeim. Bele se gondoltam, hogy mennyi sztárt láthatok majd, úristen! Még jobban várom, mint eddig! Persze így már sorra jöttek a témák, amiről beszélgethettünk. Estig dumáltunk, míg hűvös nem lett. Épp készültem fölállni, mikor visszahúzott.
- Maradjunk még! Egy ideig úgysem tudnék aludni... - mondta pirulva. Én is így voltam vele hát maradtam még. De persze egyre jobban fáztam. A pokrócot már magunkra terítettük, amennyire tudtuk, de még így is hideg volt. Hirtelen egyik pillanatról a másikra, odahúzott magához. Ettől totál zavarba jöttem, nem tudtam mit csináljak. Nem szoktak engem csak úgy átkarolgatni, nem vagyok hozzászokva. Jó, oké Ross-szal mindig ez van, de az más... Őt ismerem már fél éve, meg ő a legjobb barátom, és nálunk már megszokott. Kis idő múlva úgy döntöttem, jobb lenne megindulni, kicsit kezdett zavarni a helyzet.
- Izé... holnap korán kelek, szóval mennem kéne. - kezdtem neki.
- Ohh persze, nekem is, induljunk. - mondta, látszott rajta, hogy zavarban van. Útközben csönd volt. Kínos csönd. Az utcán, ahol ő befordult volna, elhagytuk, tovább ment velem. Csak nem haza akar kísérni? Jesszus, mikor lettem ennyire felkapott a pasik körében? Mióta vesznek észre?
- Köszi, hogy hazakísértél, igazán nem kellett volna! - hálálkodtam, nem tudtam ilyenkor mit kéne tenni, oké láttam filmeket, de na.
- I-igazán nincs mit. - mondta mosolyogva. Jake lassan közeledett felém, arca egyre közelebb jött, leesett, hogy mit akar, de nem tudtam mit tegyek, lefagytam, míg valaki megmentett.
- Rose! - kiáltotta. - Hol voltál? Hívtalak egy csomószor! Egész nap nem láttalak, aggódtam érted! - erre mindketten felkaptuk a fejünket. Ross... engem keresett? Kerekedett szemmel néztem, ahogy hozzánk fut, és szorosan megölel.
- Ross! A Parkban voltam, pihengettem. Mégis mi bajom lett volna? - néztem rá értetlenül.
- Apád mondta, hogy ott vagy, de nem találtalak sehol! - mondta. Leesett miért nem talált.
- A Hero's Parkban kerestél? - néztem rá.
- Igen, miért? - kérdezte. Ohh istenem ezt a hülyét!
- Mert én a Brooklyni Parkban voltam... - fogtam a fejem.
- Ööö Rose. Ő ki? A pasid? - szólt közbe Jake.
- Hogy mi? NEEEM! - vágtuk rá. Ross-szal összenéztünk, majd gyorsan Jake-re. Mi csak barátok vagyunk - mondtam pirulva.
- Ohh értem. Akkor én megyek, majd meg találkozunk! - s köszönésképpen megölelt. Ross úgy bámult minket, hogy szinte átdöfött a tekintetével. Miután elment rögtön megkérdezte ki volt az.
- Reggelente meg délutánonként láttuk mindig egymást aztán már elkezdtünk köszönni a másiknak, most meg összetalálkoztunk a Parkban és elbeszélgettük az időt. Amúgy ő is ott lesz a KCA-n. Csak nem féltékeny vagy? Vagy miért érdekel téged ennyire? Tudok vigyázni magamra! - néztem rá kérdőn. Jó is lenne, ha féltékeny lenne! Jaj mikre gondolok én?! Azonnal ki kell ezt vernem a fejemből!
- Te bolond! - ölelt meg újra. - Még, hogy tudsz magadra vigyázni... Akkor miért törték össze a szíved, mondd? - kérdezte halkan. Szemeim tágra nyíltak a meglepettségtől, erre nem számítottam. Az, hogy ennyire aggódjon értem ok nélkül, aztán most ez... A fejem versenybe szállhatott volna piros labdával a suliban... - Miért nem hagyod, hogy valaki megvédjen? Miért nem engeded le a védelmed? Miért tartod fenn még előttem is? - kérdezte még mindig a fülembe suttogva. Mégis honnan... tudja?
- Én... próbálom leengedni... de nem megy... - mondtam alig hallhatóan, s visszaöleltem.
- Engedd, hogy segítsek, Rose. Holnaptól, engedd meg, jó? - kérlelt. Miért mond nekem ilyeneket? Megoldom egyedül, ha tudom, ha nem akkor úgyis a segítségét kérem.
- Izé.. jó.. - mondtam. Mi mást tehettem volna? Muszáj lesz valahogy ledöntenem a falaim. Ezek után a szavak után alig bírtam aludni. Gyakorlatilag semmit sem aludtam, mert egész éjjel ezen gondolkodtam. Mindennél jobban vártam a reggelt, és azt, hogy újra vele lehessek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)