8. Fejezet

Elnézéseteket kérem, amiért csak most jött a rész, csak rengeteg dolgom volt, mindig közbejött valami, a nyáron egy szabad percem se volt, aztán ihletem se nagyon akart jönni, tehát minden összejött, de visszatértem egy újabb résszel, szerintem még a héten jön a kövi is, sietve hozok még egyet kárpótlásul, amiért egész nyáron eltűntem. Érdekes fejleményeket tartogatok még, tehát érdemes újra olvasni a blogom, nehogy lemaradj valamiről! ;) Jó olvasást addig is^^

Ismeretlen érzések

(Ross szemszöge)

2 hét telt el azóta, hogy a nyakamba ugrott örömében, mert összejöttek Greyjel. Azóta fura érzés van bennem, mikor róla beszél. Grey így, Grey úgy, jaj Grey annyira aranyos, kedves és megértő meg mi egyéb... Néha az őrületbe tud kergetni vele! Hiába váltok témát ő mindig talál valamit, ami által újra nála kötünk ki. Főleg, hogy mindjárt Valentin-nap, így még az is rátesz egy lapáttal pedig eddig utálta a Valentin-napot. Egyszer engem faggat minek örülne, máskor azt kérdezi csináljon-e egyáltalán valamit. Ha Grey szóba jön le se lehet lőni! Valahogy most olyan más, mint szokott lenni vagy csak én érzem úgy? Nem hanyagol el meg semmi, de mégis úgy érzem, mintha kevesebbet foglalkozna velem és ez lehangol. Napról napra egyre letörtebb vagyok, de nem tudom miért. Jó őt boldognak látni mégis összeszorul a szívem. De miért?
- ...és akkor beállított egy szál rózsával! Hát nem édes? - áradozott csillogó szemekkel már megint valamelyik nap.
- Tényleg baromi édes... - nyögtem fel.
- Héé! Most mondd, hogy nem az! - lepődött meg a reakciómon.
- De, nagyon. - mondtam unottan. Nem értem mért vagyok ilyen. Lehet csak fáradt vagyok. Mostanában elég sokat utazgattam szóval lehet amiatt van.
- Na azért! - mondta s mesélt tovább. Ahogy beszélt gondolataim messze jártak, míg végül odáig jutottak, hogy Greyson el fogja lopni tőlem Rose-t... Ellopja? Mit ütött belém?! Hogy lopná el tőlem, ha nem a csajom? Főleg, hogy Rose nem egy tárgy, amit bárki birtokolhat!
- Hé Ross! Figyelsz arra, amit mondok, vagy magamba beszélek...? - nyúzott arckifejezésem láttán megenyhült az arca. - Baj van? Nem nézel ki valami jól. - nézett rám aggódva. Ennyire fáradt lennék? Basszus!
- Nem csak kicsit fáradt vagyok, mostanában elég sokat utazgattam, kissé kimerültem, csak ennyi. - próbáltam mosolyogni, de nem hiszem, hogy ment.
- Ja hát akkor hagylak pihenni, majd beszélünk. Ha baj van csörgess! - mondta, puszit nyomott az arcomra s kiment. Nem akartam, hogy elmenjen. Még egy kicsit vele szerettem volna lenni. Hirtelen olyan erős hiányérzetem támadt, mint még soha. Mitől van ez? Miért érzem? Össze vagyok zavarodva! Talán ha kialszom magam elmúlik. Aztán reggel, mikor felkeltem, minden olyan volt, mint mindig, de miután eszembe jutott Rose, és visszatért az az érzés. De nem csak ez, hanem más érzések is, amikről fogalmam sincs mik, és miért vannak. Még jobban nem értek semmit. Talán megkérdezhetném valakitől, de kitől? Inkább neten nézek utána az biztosabb. Ez az egész baromi fura. Felültem megkerestem a telóm, de hogyan keressek rá? Talán úgy, hogy 'ismeretlen érzések egy srácban', ahelyett, hogy választ találtam volna, tini blogokat dobott ki. Semmi használhatót nem találtam, csak annyit, hogy azok a szereplők, akik nem tudjak mit éreznek, azok egy ellenkező nemű iránti érzik azt. De én ki iránt érezném? És mégis mi ez? Habár lehet tudom, de az biztos nem. Egyedül Rose-zal vagyok olyan közeli kapcsolatba, de tuti, hogy nem iránta érzem! Ő a legjobb barátom! Rákeresek: 'mik a jelei ha szerelmes vagyok a legjobb barátomba?' Így már használhatóbb információkat gyűjtöttem, de amit olvastam az nem tetszett. Egyre biztosabb választ kaptam arra, hogy mégiscsak Rose-ba lehetek szerelmes. Ez nem lehet! Soha nem tekintettem rá úgy, hogy járnék vele, mondjuk szóba került, de akkor nem volt semmi ilyen érzés. De akkor mikor? Miért? Miért pont iránta? Nem értem! Nem, biztos tévedek. Na jó, elmegyek levegőzöm egy kicsit. Épp léptem ki az ajtón mikor Rockyba botlottam, elgondolkodó arcom láttán megszólalt:

- Min gondolkodsz öcsi? Minden oké?

- Persze, megyek egy kicsit sétálgatok egész jó idő van, majd jövök! - mondtam, hogy ne aggódjon.

- Oké, de vacsira azért gyere haza. - mosolygott, s mentem tovább. Lefeküdtem egy kicsit a fűre és az eget néztem. Sokat gondolkodtam, hogy vajon tényleg így lenne-e. Visszagondoltam az első találkozásunkra. Éppen egy rajongót ráztam le, aki felismert. Tény, hogy nem voltam valami elővigyázatos, én hibám volt. Ahogy csak tudtam futottam előle, elég megszállott volt. Épp néztem, hogy végre leráztam-e mikor hirtelen valakit fellöktem és ráestem. A lánynak nagyon szép kék szemei voltak, ijedten nézett rám, én is rá. Pár másodperc múlva lemásztam róla, felsegítettem, a telefonja az eséskor 3 részre esett, ezért segítettem összeszedni neki.

- Bocsáss meg, megsérültél? Beverted valamid? - kérdeztem kicsit aggódva, nehogy miattam essen baja szegény lánynak.

- Nem, bár a fejem egy kicsit fáj, de nem vészes. - mondta kedvesen.

- Annyira sajnálom, nem figyeltem, hogy van-e valaki előttem. Hadd kárpótoljalak valamivel! - ajánlottam fel. Gondoltam talán ezzel kárpótlom a figyelmetlenségem miatt.

- Ugyan nem kell semmi, baleset volt. Habár mégis lenne valami. Új vagyok még Brooklynban, és egy kicsit eltévedtem... Meg tudnád mondani merre van a Avenue Street? - kérdezte, látszott rajta, hogy kicsit zavarba van. Egész cuki volt. Várj. Avenue Street? Ott lakom! Csak nem...?

- Persze, hazakísérlek. Te vagy az új szomszéd 3/D-ből? - tudakoltam.

- Igen, én vagyok az. A nevem Rose. - mutatkozott be mosolyogva. Mekkora mázli! Lehet jó kis szomszédok leszünk. És fogalma sincs ki vagyok! Lehet azért mert kicsit sötét van, ki tudja.

- Én Ross vagyok. Örülök, hogy találkoztunk, szomszéd! - mosolyodtam el. Picit megremegett, lehet fázik, gondoltam. - Fázol? Itt a pulcsim. - meg se vártam, hogy válaszoljon ráraktam. Ez a legkevesebb, amit tehetek. Az úton nem nagyon beszélgettünk, nem tudtam mit is mondhatnék. Mikor elköszöntünk, észre se vettem, hogy még mindig rajta van a pulcsim. Másnap mivel elmeséltem mi volt anyunak, ezért egy tál sütivel küldött át hozzájuk. Mikor átcsöngettem, rögtön ő nyitott ajtót, teljesen elképedt feje volt, még mielőtt megszólalhatott volna én köszöntöttem.

-Szia. Hoztam egy kis sütit, anyu csinálta. Megkért, hogy adjam oda nektek, házavató ajándékként. - mosolyogtam. Elmosolyodott és beengedett.

- Ööö köszi. Gyere be, tedd le addig az asztalra. - mondta s a konyha felé mutatott. Már régóta látni akartam milyen is ez a lakás. Nagyon jól néz ki!

- Szép lakásotok van. - mondtam és leültem egy székre.

- Köszi. Bár még van pár doboz, meg nincs még kész teljesen. Csak pár napja vagyunk itt. - mondta, közbe s leült velem szemben.

- Tudom. Láttam mikor jöttetek vagyis a költöztető kocsit. - mondtam. Már nagyon vártam, hogy vajon kik vehették meg a lakást. Az ablakból néztem, ahogy pakolásznak, de őt sose láttam ott.

- Tényleg? Én nem láttalak. - lepődött meg az előző kijelentésemen. Basszus, ha megtudja, hogy leskelődtem tuti perverznek fog tartani!

- Izééé csak egy pillanatra. És honnan jöttetek ide? - tereltem a témát.

- Nem olyan messziről, Williamsburgból. 1 órányira van innen, ahogy a sulim is. Tényleg te hova jársz suliba? - kérdezte majd megkóstolta anyu sütijét. Úgy tűnik ízlett neki. Nem csoda, anyu csinálja a legfinomabb sütiket!

- Ööö magántanuló vagyok. Ízlik? - tudakoltam.

- Igen, nagyon finom! Anyud elmehetne cukrásznak. Amúgy hanyadikos lennél? - érdeklődött, miközben a sütit ette.

- Isteni mi? - mosolyogtam rá. - 12.-be mennék. De jobb a suli, több embert ismerhetsz meg, barátokat szerezhetsz, akikkel kiakaszthatod a tanárokat, és tudsz puskázni. - ez mondjuk igaz. Úgy tűnik tényleg nem tudja ki vagyok! Király! Érdekelődött mért lettem magántanuló, meg ilyenek, persze nem mondtam el az okot, helyette azt mondtam, hogy majd elmesélem. Nem nyaggatott, hogy na de mégis mondd el ráérek, megértette, hogy most nem akarom. Ez tetszik. Majd egyszer elmondom neki, addig is jobb a tudatlanság. Ezt gondoltam akkor. De nagy balhé lett belőle, mikor mástól tudta meg ki is vagyok valójában. Most, hogy így eszembe jutott, akkor is éreztem valamit. Lehet tényleg érzek iránta valamit. Mikor azt hittem elveszítem, teljesen össze voltam törve. De, hogy érezhetek így a legjobb barátom iránt? Ez normális? Felültem. Eszembe jutott, mikor először hoztam el őt ide. Az én titkos helyemre. Talán már akkor éreztem volna ezt? Valóban szerelmes lennék belé? Ha nem szerelem akkor mi? Más nem lehet... A neten azt írták, hogy a jelei, hogy szerelmes vagy, hogy egész nap rágondolsz, keresed mindig az ő társaságát, féltékeny ha egy másik srác udvarol neki, megajándékozod néha csak úgy, próbálsz mindig hozzáérni stb. Belegondolva miket tettem, miket mondtam, mind igaz rám. Tényleg így van. De nem jó ez így. Meg kell figyelnem milyen vagyok vele, majd utána mehetek csak biztosra. Még élveztem a friss levegőt, majd hazaindultam. Útközbe Rydel szedett fel kocsival. Sokat gondolkodtam, nem nagyon figyeltem rá, egyszerűen képtelen voltam koncentrálni másra. Csak azon járt az agyam, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba.

- Baj van? Nem is figyelsz rám! - nézett aggódva Rydel.
- Nincs semmi csak elgondolkodtam. - nyugtattam meg.
- Min gondolkoztál? - állt meg a ház előtt.
- Semmi különösen. Lenne egy kérdésem. - kezdtem bele.
- Mi lenne az? - nézett rám kerek szemmel.

- Kaptam egy rajongói levelet, amiben egy srác kért tőlem tanácsot. A srác, pár hónapja megismert egy lányt, legjobb barátok lettek, és a lánynak most lett pasija, és a srác féltékeny, és nem tudja, hogy miért. Ez szerelem vagy még nem az? Ezt kérdezte tőlem, de én nem tudom, gondoltam inkább megkérdezlek téged. - vetettem fel a témát, remélve, hogy nem leplezem le magam.

- Hmmm... Hogy viselkedik a srác mikor vele van? Szokta néha szekálni, ölelgetni, és szokott néha zavarba jönni? - tudakolta.

- Igen, pontosan. - mondtam. Ezzel mire akar kilyukadni?

- Úgy tudtam! De tudtam! - vigyorgott Rydel. - Szerelmes vagy Roseba! - kiáltott.

- Cssss! - csitítottam. - Nem vagyok szerelmes Roseba! Amúgy meg honnan jöttél rá, hogy én vagyok a srác? - kérdeztem.

- Egyből levágtam, hogy mi a szitu. Ismerlek. És tudtam, egy pasi rajongó nem írna ilyet neked, maximum nekem, mert én tudok segíteni neki. De azért szép próbálkozás volt, öcsi. - mosolygott. Na ezt jól megcsináltam!  - Ne aggódj, nem mondom el senkinek. - nézett rám megnyugtatóan.

- Köszönöm! De ez akkor sem lehet! Nem érezhetek valami mást? - reménykedtem, hogy még sincs igaza.

- Nem. Neki elmondtad már? - kérdezte csillogó szemekkel.

- Nem! És nem is fogom elmondani neki, mert nem vagyok szerelmes belé! Tudom, milyen ha szerelmes az ember, és az nem ilyen! - nem lehet, csak viccel!

- Hány éves voltál akkor? 10? Az nem volt igazi szerelem! Ha hiszed, ha nem, amit érzel az szerelem. Fogadd el.

- Nem lehet! - győzködtem magam. - Nem lehet, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba! Ez nem normális! - biztos, hogy ez valami más. Nem lehet igaza a netnek, és Rydelnek. Tévednek, ugye?

- De ez teljesen normális. Sokszor van ez a fiú-lány barátságoknál, hogy az egyik többet érez a másiknál. Miért nem örülsz neki? - kérdezte Rydel. - Rose rendes, kedves, aranyos lány, illik hozzád, ha vele vagy le sem lehet lőni, mintha más világban élnél akkor. Nem vetted még észre?

- Nem...  Amúgy is Grey-jel van! Nekem semmi esélyem... - mondtam, s hirtelen rossz kedv fogott el. Talán tényleg igaz. Tényleg szerelmes vagyok Roseba.

- Figyelj. Szerintem Rose is érez irántad valamit, még ha nem is tudja. Lehet most Greyjel van, de rá fog jönni, hogy beléd szerelmes. Látszik rajta, higgy nekem! Ahogy rád néz, ahogy beszél veled, minden, amit tesz, arra utal, hogy jobban kötődik hozzád, mint kellene. - magyarázta komolyan.

- De én akkor sem... - tiltakoztam, habár felesleges volt. Igaza volt.

- Csak figyeld meg milyen vagy, mikor vele vagy, és ő milyen veled. - javasolta.

- Rendben. Köszi a segítséget. - mondtam, miközben kiszálltam a kocsiból, s felindultam a szobámba. Anyu útközben elkapott megkérdezte kérek-e enni, mondtam most nem és mentem tovább. Most nem tudnék enni. Ez sok nekem. Totál hihetetlen ez az egész. Mióta érzem ezt iránta? Muszáj utána járnom, hogy tényleg így van-e! A délután áthívtam egy kicsit Roset xboxozni, s miközben próbáltam megelőzni, kicsit túlságosan nekidőltem, de szinte letepertem. Arcunk pár centire volt egymástól, a szívem pedig úgy kalapált, mint aki most futotta le a Maratont. Ahogy csillogó kék szemeibe néztem, felerősödött az az érzés. Tényleg igaza volt Rydelnek. Ahogy meredtünk egymásra, erős vágyat éreztem, hogy közelebb hajoljak hozzá, de megszólalt.

- Mi az Ross? Valami van az arcomon? Vagy... - kérdezte zavartan.

- Nem, semmi! Csak... ööö... - dadogtam.

- Csak mi? - nézett rám értetlenül.

- Csak... erős vágyat éreztem arra, hogy... megcsikizzelek! - fejeztem be a mondatot.

Addig csikiztem, míg már könnyes lett a szeme a nevetéstől, aztán amint alkalma adódott megbosszulta az előzőt, és egy vad harc alakult ki köztünk. A legjobb lesz ha tartom magam az ilyenektől, még mielőtt olyat teszek, amit nem kéne. Hisz barátja van! Csak elmúlik ez az érzés, ugye? Csak egy futó érzés, nem tart sokáig. Vagyis.. remélem... Hirtelen abbamaradt a nyúzásom.

- Te pasi vagy... - kezdte el a mondatot.

- Huha erre most jöttél rá? Kicsit sokáig tartott, csibém. - vigyorogtam, mire ő vállba vágott.

- Nem úgy te barom! Hanem te tudod mit szeret egy fiú nem? Hogy minek örülne? - kérdezte félve. Még valami biztossá vált számomra. Rose nem érez olyat irántam, mint én iránta. Ő Greyt szereti, nem engem. Rydel ebben viszont tévedett.

- Igen miért kérded? - biztos, hogy Greynek akar venni valamit.

- Tudod Valentin-nap... és hát.. ööö.. nem tudom mit adhatnék neki. Tudod,  hogy nem vagyok oda ezért a napért, de megérdemli. Szeretném, ha tetszene neki, amit adok. Szerinted? - nézett rám, mint egy kislány aki nagyon szeretné azt a puccos kis barbiet a kirakatból. Még nem sosem láttam ilyennek. Tényleg ennyire szeretné őt? Meglehet. El kellene mondanom neki. Igen ez lenne a helyes, megmondani mit érzek. A szívem ezt súgja, s azt, hogy húzzam magamhoz közel, és csókoljam meg. De nem tehetem! Ez nem helyes! Aligha bírtam visszatartani magam attól, hogy megtegyem, de szerencsére csak egy ölelést adtam neki.

- Hé Ross? Rosszat mondtam? - aggódott.

- Nem, csak rég öleltelek meg. - mondtam, habár elég gyenge volt.

- Ja jól van, már megijedtem. Én is szeretlek. - ölelt vissza. Ezek szavak hallatán valami elindult bennem. Több tucatnyi boldogsághormon gyűlt bennem össze és akart kitörni. Vissza kellett fognom magam, nehogy rájöjjön, mert nem tudhatja meg. Most még biztos nem. Majd egyszer elmondom neki mit érzek, de addig is...

- Legjobb barátok! - mondtam.

- Igen, azok! - mosolygott rám. A mosolya, mintha virágba borított volna mindent. Hirtelen minden szín kiélesedett, mindenhol pipacs, ibolya, hóvirág, nárcisz, tulipán, mintha egy botanikus kertben lennék. Minden más, azt hiszem már mikor először egymásba botlottunk, akkor kezdődött ez az egész. Már akkor érezhettem valamit, csak nem vettem észre. Most a véletlen szájrapuszi után kezdtem el erősebben érezni. Sosem gondoltam volna, hogy valakit így megszerethetek még. Nem is gondoltam a szerelemre, túlságosan sokat foglalkoztam a bandával, a sorozattal, hogy időm se volt rá. De most muszáj lesz. A következő pár napban igyekeztem fékezni magam, és többségében sikerült, anélkül, hogy gyanút fogott volna. Ahogy közeledett a Valentin-nap, úgy lettem én is egyre szarabbul. Láttam, ahogy készíti Grey ajándékát, közben kérdezi, hogy biztos, jó lesz-e neki. Persze el nem mondtam neki, de Rydel folyamatosan mondja, hogy az lenne a legjobb ha tudna róla... Greyt nem nagyon csípem, de lehet azért, mert féltékeny vagyok. Lehet csak jobban meg kéne ismernem. Megkeresem facen.
- Mi is a teljes neve Greynek? - tudakoltam Rose-tól.
- Greyson Bright. Miért? - nézett rám kérdőn.
- Csak úgy. - mondtam.
- Oké. - hagyta a témát.
Felírtam jegyzetbe, és amint Rose elment rákerestem. Motoros kép volt kirakva profilképnek, rajta 539 like, 263 ömlengős komment, ami már nekem is sok volt. A kommentelők 99,9%-a lány volt, akik az izmait, motorját és sármosságát istenítették. Lestem a kiírásait, megosztásait, de még mindig ott voltam, hogy egy nőfaló. Mindenhol lányok írnak neki, kérdeznek tőle ask-on. Rose vajon, hogy nem féltékeny ennyi lányra, akik mind az ő pasijáért vannak oda? Ráírok, hátha Rose tényleg jó kezekben van.

"- szia én Rose szomszédja vagyok Ross és legjobb barátja sokat mesélt rólad." Ennyi talán elég lesz. Pár perc múlva érkezett is a válasz:

- szevasz tesó á vágom te vagy Ross a sztár igaz? sokat mesélt ő is rólad

valamikor koccanunk?:DD

Hmm ez egész gyorsan ment.

- Persze hol és mikor?:D - kérdeztem.

- Starbucks-nál holnap háromkor?:D - ajánlotta fel.

- Oké. - egyeztem bele. 

- Szeva! - pacsizott velem köszönésképpen. Képeken egész máshogy néz ki, mint élőben. Élőben nyálasabb feje van.

- Szia. - mondtam. Csak legyél kedves, mint mindig.
- Mit kérsz? Meghívlak. - kérdezte.
- Köszi, 1 Jeges Caffè Americanot. - mondtam s már hozta is. Ő Lattet ivott. - Na mesélj, hogy ismerkedtetek meg? - kérdeztem kíváncsian, igaz Rose már elmesélte.
- Hát az úgy volt, hogy épp mentem beiratkozni a suliba, amit az egyik haver ajánlott, mikor először megláttam őt. Ő is rám nézett, de a barátnőivel volt, én meg anyámmal így nem csináltam semmit. De nagyon megtetszett, és mit sem sejtve hétfő reggel pont ő jött be a terembe mosolyogva. Meglátott, majd felismert és elmosolyodott. Káprázatos volt! Azóta a nap óta, arra vártam, hogy megismerjem, s ahogy megismertem, egyre jobban szerettem vele lenni és azon kaptam magam, hogy beleszerettem! - mesélte nagy ábrándok közepette. Talán nem is annyira bunkó... annyira...
- Mit szeretsz benne? - tudakoltam.
- Mi ez vallatás? - nevetett. - Amúgy nagyon imádom a mosolyát, mindig felvidít, a szemei gyönyörű kékek - áradozott róla-, azt, hogy jófej, kedves, aranyos, megértő, segítőkész meg minden. - Igen, az. És azt hiszem tévedtem. Elöntött a féltékenység, és rögtön a rosszat láttam benne. Mekkora barom vagyok! Tény, hogy féltem, de akkor is... Nem baj azért ismerjük meg jobban.
- Mesélj egy kicsit magadról, szinte nem is ismerlek. - nevettem. Ezután mindenféle téma szóba jött. Az egész délutánt a kávézóban töltöttük. Ki tudja, talán haverok is leszünk. Van 1-2 hasonlóság köztünk, de ég és föld vagyunk. Én éneklek, ő gitározik, én szörfözök, ő motorozik, ő egoista, én szerény, ő inkább a metálosabb rock felé hajlik, én inkább a poposabb rock felé. Megbeszéltük, hogy néha összejárhatunk.

Másnap reggel meglepődve mesélte Rose, hogy a barátnője engem látott Greyjel.

- Azt mondtam neki, hát te hülye vagy! Csak rosszul láttad ezek ketten nem ismerik egymást. - nevetett, de mikor látta, hogy komolyan nézek rá leesett neki, hogy igazat mondott a barátnője.

- Ti meg honnan a jó édes kunámátátából ismeritek egymást? - nézett rám elkerekedett szemmel.

- Hát rákerestem facen. - mondtam ártatlanul.

- Mi? Ja, hogy azért, ó bakker hát persze, hogy azért kérdezted. De hülye vagyok! - ütötte fejen magát.

- Igen, az vagy. - helyeseltem.

- Hééééé! - lökött oldalba nevetve. - Am ha meg akarod ismerni kijöhettél volna a sulimhoz és taliztok. Nem lett volna egyszerűbb? - nézett rám értetlenül.

- Nem. - vigyorogtam. - Fel akartam mérni, hogy alkalmas-e, hogy veled járjon. - mondtam habár sokat mondó volt... De észre se vette szerencsére.

- Hogy alkalmas-e? - nézett nagyot. - Mi van már a testőröm lettél? - kérdezte kacagva. - Habár nem lenne rossz egy.. - poénkodott.

- Na persze! - megkönnyebbültem, hogy nem szűrt le semmit belőle.

- Amúgy mindjárt itt a Valentin-nap és nincs kivel töltened. Ez hogy lehet? Te vagy Ross Lynch! Milliónyi csaj csak rád vár! - értetlenkedett.

- Igen, én vagyok jó, hogy tudod mi a nevem. - szívattam. - Amúgy meg nincs olyan akiért oda vagyok. - hazudtam.

- És még azt mondtad, hogy normális ízlésed van.

- Egy te mondtad, kettő tényleg az van. Csak valahogy nem találni olyat. - magyaráztam.
- Jogos, eléggé mások már az emberek. Ritka rendes lányt találni, de fiút is! Manapság, már nem számít semmi, ami jó. Túl sok ember tévedt rossz útra. - mondta komolyan. Legtöbbször csak hülyülünk, de ha feljön egy komolyabb téma, simán el lehet vele beszélgetni. Sőt megtisztelő vele beszélgetni. Korához képest sokkal érettebben gondolkodik, mint azt gondolná az ember. Élt át szörnyű dolgokat, s ez tette ennyire okossá, bölccsé. De mindezek ellenére mindennap mosolyog, teli van élettel, ami elismerésre méltó. Tisztelem őt.
- Mi van úgy beszélsz, mint egy öreg nyanya. - piszkáltam megint.
- Naaa! De ha egyszer így van! Tudod bezzeg az én időmben még vót tisztelet.. - játszotta az öreg anyót. Erre mindketten felnevetettünk. - Na én megyek, holnap suli, majd még beszélünk! - köszönt el.
- Ne menj! - mondtam hirtelen. Meglepődött arckifejezése miatt tovább mondtam. - Maradj még úgyis itt laksz nem? Ráérsz még hazamenni. - érveltem.

- Na jó csak, hogy lásd kivel van dolgod! - mosolyodott el. Kicsit meg hülyültünk aztán mielőtt elment volna mondani akartam neki valamit. Nagyon izgultam, már egy jó ideje készültem rá, hogy megkérdezzem...

- Szóval tudod van Kids Choise Awards díjkiosztó gála és hát kaptam 3 jelölést és öö.. lennél a párom a gálán?

- Hogy én??? - lepődött meg - Izééé nem is tudom.. persze! Szívesen elkísérlek! - mondta vigyorogva. Uhh.. ez az! - Mikor lesz? És hol?

- Márciusba, és nem messze innen. De a részleteket időben elmondom. - mondtam habár azt kihagytam, hogy magánrepcsivel megyünk úgy 3500 km-t, USA másik felére...

- Huha jól van. - mondta s láttam az arcán, hogy alig várja. 

Már csak 3 nap és Valentin-nap. Hurrá...