Jókor, jó helyen
Miután együtt dobozoltunk aznap, egy csomót segített, elvitt ide-oda, megmutatta a közeli boltokat, és ha eltévedtem, csak felhívtam és értem jött. Egy csomót lógunk együtt, bár volt, hogy pár napra elutazott a nagyijához, Coloradoba. Ahogy mesélte nagyon szép hely, ott született, de el kellett költözniük, azt nem mondta miért, én meg nem kérdeztem. Azt mondta, majd egyszer elvisz oda. Nagyon aranyos, kedves srác, tök olyan mintha már évek óta ismernénk egymást. Ő mindig tudja, hogy mire gondolok, még ha ki sem mondom, és segítőkész, bár néha picit fura, de ez nem gond. Néha én is elég furának tűnhetek, de előtte önmagam lehetek, ami elég jó, ha úgy nézzük, hogy pasiból van. Felfedeztük, hogy az ablakunk pont egymás felé néz, ezért néha lapokkal kommunikáltunk, mint Taylor Swift - You belong with me c. klipjében, csak itt egyikünk sem szerelmes a másikba. Néha Riker is beszállt a beszélgetésbe, ami elég kínos helyzeteket szült...
Már december 2-a volt, és annyira hideg, hogy azt hittem oda is be fúj a szél, ahova nem kéne. Egész nap fáradt voltam, nyűgös, minden bajom volt, és erre persze, hogy otthon is csesztettek. Kicsit kiakadtam, ezért gyorsan beütöttem Ross számát, s már tárcsázta is.
- Haló? - szólt bele Ross.
- Szia, én vagyok az Rose. Hol vagy? - kérdeztem hadarva.
- Mindjárt otthon. Mi az, baj van? - kérdezte aggódva.
- Majd elmondom, a ház előtt várlak. - mondtam neki.
- Oké, rohanok! - mondta s letette. Felöltöztem, és beordítottam, hogy elmentem, gyorsan kifutottam, nehogy apám ellenkezzen. Elbújtam a házunktól egy pár méterre lévő kocsi mögé, apa kinézett, de nem látott sehol így visszament, én meg kifújtam magam. De mikor megnyugodhattam volna, egy kéz befogta a számat.
- Ne sikíts, csak én vagyok az. - vette le a számról a kezét. - Amúgy miért is bujkálunk? - kérdezte lihegve.
- Ross! A szívbajt hoztad rám, te idióta! - csesztem le. - De jó, hogy végre itt vagy! - öleltem meg.
- Naaa. Mondd már mi van! Nem szoktál te nekem ennyire örülni. - mondta, de még mindig szaporán vette a levegőt. - Tudok egy helyet, ahol elmondhatod mi bánt. Senki nem zavar majd. - ajánlotta fel.
- Senki? Az jó, vezess vándor! - engedtem el Rosst, mire felnevetett. Most jutott eszembe, hogy lihegve köszöntött. - Te futottál? - kérdeztem.
- Aha. De csak az utolsó pár 10 méteren. - mondta, már rendesen vette a levegőt.
- Miattam futottál? Ez de aranyos! - nyomtam egy puszit az arcára. Annyit törődik velem, rá mindig számíthatok, ha baj van.
Nem mehettünk sokat, csak pár utcányit, mikor egy kis tavacskához értünk. A tó sima felszíne visszatükrözte a házak fényeit, az utca lámpákat, s minden kis apró részletet. Gyönyörű volt!
- Meseszép, mi? - mosolygott az arcom láttán. Ránéztem, ő is csodálattal nézte a tó szépségét. Csak úgy csillogtak a szemei. - Idejövök ha elegem van a világból. Ez a hely megnyugtat, jobb kedvre derít. Itt kitisztul a fejem, ez az a hely, ahol senki nem talál meg, a rejtekhelyem.
- Engem mégis elhoztál ide, én meg tudlak találni. - mondtam.
- Te vagy az egyetlen akit nem olyan régóta ismerek, de mégis tudom, hogy benned megbízhatok. - nézett rám.
- Te meg mindig tudod mit tegyél, hogy jobb kedvre deríts. Mintha... - kezdtem neki.
-... évek óta ismernénk egymást. - fejezte be a mondatot helyettem Ross. Ránéztem.
- Pontosan. - mosolyodtam el.
- Gyere - fogta meg a kezem -, menjünk le egy kicsit a vízhez! - kezdett el húzni a tóhoz. Az út lejtős volt a cipőm meg csúszós, ami nem jelentett jót.
- Csúszós a cipőm, nem kéne szaladnom a füvön. - mondtam, mert amilyen balga vagyok leesek pont a tóba.
- Nyugi, nem lesz semmi baj, foglak. - húzott tovább. Elkezdett lefele rohanni, aztán hirtelen megcsúszott a cipője, és előre kezdett gurulni rántva engem is. Azt hittem belegurulunk a tóba, de végül épp, hogy megálltunk a víz előtt 1-2 méterrel, és persze megint abban a pozícióban voltunk, amiben megismerkedtünk. Én háttal feküdtem a füvön, ő a két kezén támaszkodott a vállamnál.
- Olyan dejavu-m van, neked nem? - kérdeztem tőle.
- Bocs, megint ügyetlen voltam. - húzta szomorúan félre a száját. - De legalább a telód egyben van. - mondta nagy vigyorral a képén. Leszállt rólam, én felálltam megkeresni a telómat, ami persze 1-2 méterrel fentebb volt, darabokban.
- Mit is mondtál? - mutattam fel Rossnak.
- Jól van, ha még egyszer szétesik, veszek neked egy újat. - mondta, bár harapta a száját, nehogy elröhögje magát, fél perc múlva elnevette magát.
- Nem röhög! Együtt érez! - mondtam szigorúan, de el kellett mosolyodnom Ross nevetése miatt. Összeraktam a telóm, bekapcsoltam, hátha valaki hív.
- Nem röhögök, szakadok! - nevetett még jobban, mire vállba boxoltam. - Ezt most mért? - hagyta abba a hahotázást rajtam. Egy bökéssel vágott vissza, mire én visszaböktem, ő meg elkezdett csikizni.
- Igen? Ha harc hát legyen harc! - csikiztem vissza. Egy párszor gyomorszájon könyököltem, ő meg néhányszor seggbe rúgott, így kvittek voltunk.
- Te kis...! - kiáltottam mikor majdnem kitörte a karom, aztán mindketten kifulladtunk.
- Jaj basszus. Jól kifárasztottál kis törpicsek! - mondta, miközben lefeküdtünk a fűre, és a csillagokat néztük.
- Te is engem! Mellesleg nem vagyok törpe! - tettem keresztbe a kezem.
- Akkor talán óriás vagy? - szekált. Oldalba böktem, majd visszaszóltam:
- Nem, az te vagy. Milyen a hegyi levegő? Kellemes? - cukkoltam.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces. - mondta kicsit gúnyosan. - Hogy vagy? - nézett rám komolyan.
- Már jól, hála neked. - mosolyogtam.
- Na ezt örömmel hallom. Rám bármikor számíthatsz tudod. - jelentette ki Ross.
- Tudod, és te is rám! - mondtam, majd hirtelen megcsapott a jéghideg, fagyos szél. - Basszus de hideg van itt! - rázott ki a hideg. Amint kimondtam, rögtön magához húzott.
- Még mindig fázol? - tudakolta.
- Már nem annyira. - bújtam hozzá. Még pár percig beszélgettünk, nevetgéltünk, aztán apám hívott. Persze, hogy akkor, amikor már végre jó kedvem lett!
- Haló? - vettem fel.
- Mikor jössz már haza? Holnap iskola van, nem kéne tanulnod? - kezdett el pattogni apám.
- Már kész vagyok mindennel. - közöltem unottan.
- Milyen jó iskola ez! Sose kell tanulni. Na gyere szépen haza! - parancsolta apám.
- Jó, csá. - s azzal letettem a telefont.
- Apád volt? - érdeklődött Ross.
- Ja. - mondtam unottan. - Haza kell mennem. - görbült le a szám.
- Kár. - szomorodott el Ross is. - Nekem is kéne mennem, mivel korán kelek. Csoda, hogy nem hívtak még fel.
- Akkor már ketten vagyunk. - mosolyogtam rá.
- Igen. - mosolygott vissza azzal a cuki félmosollyal, amit úgy imádok!
Lassan feltápászkodtunk, és elindultunk lassan hazafele. Olyan jó vele lenni, mert ha vele vagyok mindig mosolygok, nevetek a viccein/hülyeségein, szekáljuk egymást, beszélgetünk, tök jól elvagyunk. Vele úgy érzem megszűnik minden gondom, bajom. De aztán mindig visszatérek a zord valóságba. De már az sem tűnik olyan szörnyűnek. A körvonalak élesebbek, a színek élénkebbek. Egyszerűen jobb minden! Néha még élvezem is a sulit, ami nagy szó! Észre se vettem, de már a házunknál voltunk. Miért telik ilyen gyorsan az idő?
- Köszi mindent, nagyon sokat segítettél! - adtam neki egy óriási ölelést.
- Ugyan már, bármikor itt vagyok, ha kellek. - mondta, s visszaölelt. - Na, de menned kell, nem akarom, hogy leszidjanak. - engedett el.
- Kit érdekel? - nevettem.
- Te diló! - nevetett velem Ross. - Majd még beszélünk. Puszi, jó éjt!
- Puszi, neked is! - kiáltottam utána, majd benyitottam az ajtón.
- Végre! - mondta apám a nappaliból. - Hol jártál?
- Sehol. - azzal otthagytam aput, és felindultam a szobámba. Szerencsére nyugtom volt, senki nem zavart. Gyorsan bekapcsoltam a gépet, ráírtam Samre, a barátnőmre, hogy holnap írunk-e valamiből. Azt írta nem tudja. Mondjuk ez jellemző rá. Na mindegy, szerintem úgy sem írunk, szóval inkább a rajz házimat csináltam meg, amit órán elkezdtünk, de nem lettem kész vele. Most alig fél-1 órába telt megcsinálnom máskor meg vért izzadok vele, de még úgy sincs kész. Az új tanár akit kb egy hónapja kaptunk, az mondjuk leszarja, hogy mennyit dolgozunk órán, majdnem olyan mint az előző, csak ő tanít minket nem szórakoztat. Mivel nem csak rajzból kaptunk új tanárt, hanem anyagismeretből, művészet történetből, és irodalom/nyelvtanból is, ezért 3x variálták át az órarendünket. Tehát a hétfő az katasztrófa, a kedd is, így nagyon bele kell húznom a tanulásba, csak az a baj, hogy semmi energiám sincs hozzá. Így neki kellett kezdenem az anyagismeretnek. Nem rossz tantárgy, érdekes is tud lenni, és az új tanár jó arc, és amúgy sem nehéz megtanulni, mivel nagyrészt magadon hordod a puskát a dogádhoz. Kb. fél órát ültem rajta míg úgy döntöttem, hogy szünetet tartok. Felhívtam Abbyt, mizujs vele, mert vagy 2 hete nem láttam, és nagyon hiányzik!
- Haló? - vették fel a 3. csörgetésre.
- Hello. Abbyt keresem, ott van? - érdeklődtem.
- Igen itt, máris adom. - válaszolt az anyja. - 'Elló! Na mizu? - szólalt meg Abby.
- Sok minden veled? Majd mesélnem kell. - mondtam izgatottan.
- Nekem is egy csomó mindent! Tali valamikor? Mondjuk pénteken?- kérdezte.
- Okés, úgyis menni akartam ruhát venni, így segítetek kiválasztani melyiket vegyem meg. - csillogtak a szemeim.
- Tek? Ki jön még? - kérdezte.
- Elhívtam Eleanort is. Most beszélek vele facen. - válaszoltam. - Gyertek a sulim elé, rögtön onnan megyünk.
- Ja oké, mikor végzel? - tudakolta.
- 14:25.
- Oké, akk a sulid előtt tali, most mennem kell szia! - köszönt el.
- Oki, szia! - raktam le a telót. Na akkor ez is letudva!
Másnap reggel elég élénk voltam, és ezt más is észrevette:
- Na mizujs, mitől vagy ennyire feldobva? Csak nem bepasiztál? - köszöntött Kate.
- Dehogyis! Csak úgy jó kedvem van. - mosolyogtam.
- Rose. Ismerlek már egy ideje, és tudom, hogy van valami. - vigyorgott.
- Nincs! Csak Ross jókor volt, jó helyen. Bajom volt tegnap, felhívtam, taliztunk, és felvidított. Tök aranyos srác!
- Ahaa, aranyos mi? Csak nem alakul valami köztetek Rossal? - mozgatta az egyik szemöldökét Kate.
- Jaj, túl sokat képzelsz bele! - mondtam. - Semmi sincs köztem és Ross között. Csak barátok vagyunk, de nem több.
- Oké, én csak azt mondom, amit gondolok, tudod. - mondta feltartott kézzel.
- Tudom - mosolyogtam -, de nincs semmi köztünk, és nem is lesz. Nem tetszik, és én sem neki. Bár a bátyjának Ríkernek lehet. Nagyon hasonlít Rossra, ő is szőke, de neki hosszúkásabb a feje, rövidebb a haja, és néha sokkal hülyébb, mint Ross. Ő a legidősebb a családban, de nem látszik rajta. - nevettem. - Amikor először találkoztam vele, egy szál boxerben, vizes hajjal nyitott ajtót. - meséltem Kate-nek.
- Huha, na akkor helyes nem? Mért nem jössz össze vele? - kacsintott rám. Mindig ezt csinálja, ha képben van egy srác.
- Mert nem az esetem. Aranyos, meg minden, de valahogy nem. Néha annyira nyomul, hogy Rocky szól rá, hogy elég. De már mondtam neki, hogy nem akarok semmit tőle. - magyaráztam az álláspontomat.
- Nem adja fel, mi? - kérdezte, bár szerintem inkább kijelentésnek szánta.
- Hát nem. Múltkor el akart vinni moziba, de mondtam, hogy bocsi nem érek rá. Szegény egy kicsit elszomorodott.
- Akkor csak egyszer menj el vele. Biztos jól ellesztek.
- Oké, de leszögezem neki, hogy ez nem randi! - mondtam kicsit szigorúan.
- Na probléma megoldva. - vigyorgott Kate.
- Szia Rose. - köszöntött egy ismerős hang . Hátranéztem, Dave volt az, a suli legmenőbb sráca. Még gólyaként oda voltam érte, de rájöttem, hogy semmi érdekes nincs benne, most már csak barát. - Szia Kate.
- Szia Dave. - mosolyogtam. - Mizu? - tudakoltam.
- Semmi különös, jól néztél ki a szalagavatón.- mosolygott. Láttam, hogy ott volt, de nem mentem oda hozzá. Mással voltam elfoglalva.
- Ohh, köszi, te is nagyon elegáns voltál. - mondtam.
- Köszi, Justint nem láttátok? - tudakolta.
- Nem, szerintem gyűjti az igazolatlanjait, hátha kirúgják. Amekkora barom az is... - forgattam a szemem.
- Ez igaz, elég hülye, bár én beszélek. Jut eszembe... - mondta, s odahajolt hozzám puszit adni, majd előkapta a telóját, elkezdett írni.
- Megszoktam, hogy sose adsz, szal... - mostanában mindig elfelejti, de nem szoktam szólni érte nem nagyon izgat.
- Bocsi. - rakta el a telóját. - Na mennem kell, Carol vár, majd még beszélünk. Sziasztok.
- Jól van, szia. - köszöntünk egyszerre - Valahogy sejtettem, hogy csak azért jött. - mondtam Kate-nek.
- Ja mostanában alig jár be, Justinnal együtt. Egyszer még nagyon megbánják majd. - őt se érdekelte különösebben a dolog.
- Ő bajuk lesz. Mi megmondtuk. - vontam vállat.
Persze minél jobban bár valamit az ember, annál lassabban telik az idő. Ezt annyira utálom, de végre eljött a péntek délután. Jeee! Amint kiléptem a suli kapuján, odarohantam Abbyékhez, s adtam neki egy bazi nagy ölelést.
- Sziaaaaa. - kiáltott Eleanor, s elengedett.
- Hellooooo! Mizujs? - mosolyogtam rájuk.
- Semmi, az osztálytársunk megint alkotott... - kezdett bele Abby, de Eleanor félbeszakította.
- Hallod elkezdte játszani magát Sam előtt, rázta a seggét, tudod a Jessica, akiről már meséltem, tök csúnya, 8 kiló smink van rajta, de azt hiszi hú de szép! - hadarta Eleanor, miközben megindultunk a buszhoz.
- Ja, vágom ki az, múltkor mondtad. - közöltem, mikor megláttam egy rohadt helyes srácot, pont mellettem ment el, ő is nagyon nézett engem. Nagyon aranyos volt talán rám is mosolygott vagy csak képzeltem?.
- Huha nem rossz a csávó, most ment be a sulitokba. Nagyon nézett téged. - bökött meg El.
- Lehet a csajához ment, ha viszont igen, akkor nem valami hűséges. - magyarázta Abby.
- Mondjuk nekem tök mindegy, nem kérek egy pasiból sem. - de akkor is nagyon jó pasi volt!
- Na és Rossal mizu? Alakul valami? - érdeklődött El.
- Semmi, nem és nem is fog, mondtam már. - imádom, hogy mindenki összeboronál minket. A hétfői dolgot nem említem nekik, mert tuti, hogy félreértik. Majd később elmesélem nekik.
- Ahha, persze, én is ezt mondanám, de ha nem hát akkor nem, pedig nem ártana neked valami pasi. - állt meg El, bár sejthető, hogy nem hagyja annyiban.
- Csak barátok vagyunk, nem akarunk többet egymástól, de a bátyja, Riker szeretne. Folyton mikor ott vagyunk náluk, nyomul rám, hoz ezt azt, múltkor elhívott moziba, de mondtam, hogy nem, bocs. - jött a busz.
- Hány éves? - kérdezték egyszerre miközben felszálltunk a buszra.
- 22, de nem olyan srác, aki csak arra megy. - magyaráztam. - Amúgy agyilag néha 15 se. - nevettem.
- Jézusom, de durva! Biztos, hogy nem csak azt akarja? - kérdezte Abby.
- Ugyan már! Joshra is azt hitted, hogy pedo, és sehol semmi, egy tök rendes srác, szóval... - szálltam vitába. - Amúgy tök ari, ahogy próbálkozik, de nem az esetem.
- Oké, de azért vigyázz. - mondta El.
- Jó... - forgattam a szemem. Nagyon vigyáznak rám. Megérkeztünk a plázához. Sétálgattunk a boltok mellett, én meg meghaltam, mert annyi jó cuccot láttam a kirakatban. Aztán megláttam egy ajándékboltot, és hirtelen eszembe jutott Ross.
- Szerintetek mit vegyek Rossnak? Szeretném megköszönni neki, hogy annyit segített nekem. - kértem ki a véleményüket.
- És még nem jön be neked, na persze. - szekáltak.
- Kivagyok tőletek komolyan. - mosolyogtam. Imádnak szekálni.
- Tudod, hogy szeretünk! - ölelt meg Abby. - Amúgy mit szeret?
- Hát a kedvenc színe a sárga, szeret hokizni, már gyerek kora óta, és directioner, pont mint ti! Szereti a repülőket, a kutyákat, a kedvenc állata a pingvin.
- Nem mondod, hogy ő is directioner!? Na látod, nem csak mi vagyunk azok! - örült meg Abby. - Visszatérve ha már ilyen jó arc, akkor mondjuk vegyél egy 1D-s cuccot neki, - bár azt nekem is vehetnél - és pingvines kulcstartót.
- Nem rossz ötlet, na még van időm, még kigondolom. - hmmm lehet, hogy azt veszek, majd kipuhatolózom, minek örülne.
- Azta rohadt, de jól néz ki az a ruha! - mutatott Eleanor az egyik kirakatban kirakott pánt nélküli, fekete strasszokkal kirakott simulós ruhára. - Felpróbáljuk? - kérdezte.
- Ahha. - csillogott a szemünk Abbyvel. Mindhárman felpróbáltuk, és még rajtam is egész jól állt.
- Csajok, ez kell nekem, és ezt megveszem! - mondtam pár perc nézegetés után. - 20 dollár.
- Majd kölcsön adod? Azta rohadt! - támadtak le. - Amúgy kurva jól áll!
- Köszi, és persze. - mosolyogtam. Végre van valami ruhám, amibe mehetek ide-oda bulizni. Hazafele ugráltam örömömben, kíváncsi vagyok mit szól majd hozzá Ross!
