Az istenverte szerelmesek napja / Part 1.
(Rose szemszöge)
Már csak 2 nap és Valentin-nap! Annyira izgulok! Kíváncsi vagyok Grey mit tervez! Meg hogy mit szól az ajijához! Persze Ross is kap majd tőlem valamit. Oké, lehet ez a nap a szerelmeseké, de mért ne lehetne a barátoké is? Én így vélekedem, tehát őt is megajándékozom. De mivel? Megkérdezem Rydelt, vagy Rikert ők ismerik legjobban az ízlését, valamelyikük tuti tudja. Mintha egy picit fura lenne mostanság Ross... De valószínű, hogy csak képzelődöm! Lehunytam a szemem, és bevillant a múltkori szájra puszink.. Hirtelen kipattant a szemem, éreztem, hogy a fejem rák vörös lesz. Megráztam a fejem, hogy eloszlassam az emléket. Miért jövök zavarba? Ő csak a barátom! Jó persze sokan azt hiszik járunk, de nem így van! Csak barátok vagyunk. De valamiért mégis jó volt emlékezni erre az esetre. Megint lehunytam a szemem, míg végül újra s újra lejátszódott bennem az emlékkép, s már ott tartott a képsorozat, hogy ülünk a fűben Ross-szal, és csókolózunk... Mikor eltávolodtunk egymástól, így szólt:
- Rose, kérem olvassa a következő feladatot. Rose! - valami nem stimmelt... Elég nőies hangja volt, és azt kérte olvassam a...
- Hé Rose! Ébredj! - suttogta Sam. Kipattant a szemem a tanárra néztem, és valóban bealudtam óra kellős közepén.
- Ööö... izé 62 × 8ab... - kezdtem neki, de félbeszakított.
- Már rég nem ott tartunk. Figyeljen az órán ne aludjon! Nem aludt az éjjel? - kérdezte.
- De aludtam. - mondtam kábán. Igazából nem sokat mert sorozatot néztem.. de persze ezt nem mondhattam. Nem kaptam semmi komolyat csak mondta hogy ne az ő óráján aludjak mert nem fogom érteni. Az már mellékes hogy értem és azért is alszom, de mindegy. Fura volt ez az álom. Miért álmodtam ezt vele? Talán az emlék miatt. Kisse átformálódott és egy téves képzetekkel szolgáló álommá tevődött össze. Ez jobb ha az én titkom marad. Hazafele beugrottam Rossékhoz körbeszimatolni, és szerencsére csak Stormie volt otthon. Jepp! Ő tökéletes lesz. Épp a vacsit kezdte el mikor én megzavartam. Leültünk egy kicsit beszélgetni hisz a fiúktól nem igen lehetett sose nyugtunk így a csajos témákat most volt időnk kifejteni. A sok téma egyikeként feltettem a kérdést.
- Hogy minek örülne? Örül az mindennek! - nevetett. - Főleg ha tőled kapja. - tette hozzá. Ezt a részét nem értettem de hagytam a dolgot. - de régóta szeretne egy válogatás CDt a kedvenc számaival, vagy esetleg csinálhatnál neki valami édességet. - gondolkozott hangosan.
- Nem is rossz ötlet Stormie! Köszi! - mosolyogtam. Ez az süti CD és meg valami.. öö legyen mondjuk képkeret! Fantasztikus!
Persze végszóra betoppant a banda. Mark elvitte őket síelni, (nem úgy mint keresztanyám aki a pisilest hívja így... jó persze aranyos hogy így hívja, de az uncsim már nem 3 éves.. csúnyább szavakat is tud mint az, hogy pisi...) engem nem hívtak a sulim miatt. Pedig Ross és Riker erősködött hogy hagyjak ki egy napot meg stb.. de persze nemet mondtam. Meg amúgy sem síeltem még életemben..
- Megjött a csipet csapat. - vigyorogtam.
- Örvendek mylady! - csókolt kezet Riker. Aranyos de néha túlzásba viszi az udvarlást...
- Én is örülök neked Riker. - mondtam.
- Jó önt újra látni! - kaptam az arcomra is egy puszit.
- Riker mi is köszöntenénk Roset! - szólt rá a húga.
- Igenis asszonyom! - vágtam magát egyenesbe Rydel szavára.
- Szia. - ölelt meg. - Mizu csajszi? - tudakolta Rydel.
- Semmi veletek? Milyen volt síelés? - érdeklődtem.
- Pfuu hát... - kezdte meg a mesélést Riker, miközben a társalgó felé invitált. A fiúk sztereóba mesélték mekkorákat estek, mennyire magasról mentek meg egyéb vicces sztorikat közben elkezdték kipakolni a táskájukat. A nagy pakolás közben Rikertől kiesett valami, de nem vette észre lazán ment a fürdőbe kiteríteni a vizes cuccokat. Megnéztem, az volt ráírva Rose-nak <3. Kérdőn néztem Rossra hátha ő tud valamit. De pont abban a pillanatban, hogy kinyithatta volna a száját, megjelent Riker.
- Ez mi? - néztem rá értetlenül. Ő gyorsan kikapta a kezemből és lesütötte a szemét.
- Végül is ha már megláttad, akkor mindegy - sóhajtott egyet - Boldog Valentin-napot! - mondta Riker. Én elkerekedett szemmel bámultam rá. Nem kellett volna meglepődnöm, mivel több, mint valószínű volt, de mégis sikerült.
- Köszi Riker, aranyos vagy! - adtam neki egy ölelést, meg 2 puszit. A csomagban egy marcipánszívet, egy Milka csokit, meg egy plüss macit találtam kezében egy táblával, amin ez állt: I LOVE YOU. Önkéntelenül megöleltem újra.
- Tetszik? - kérdezte félve, habár szerintem leesett neki, hogy igen.
- Persze! De sajnos én nem tudok adni neked semmit! - mondtam szomorúan. Habár nem is nagyon akartam, mert még azt hinné viszonzom az érzéseit, és mikor mondanám, hogy mégse tuti összetörne, tehát maradunk annál, hogy inkább semmi.
- Semmi baj. - mondta.
- Na mi az? Már megint próbálkozol? - szólt közbe Rocky. - Nem jössz be neki, mért nem fogod fel?
- Ha nem jönnék be neki nem fogadta volna el, ugye Rose? - nézett rám megerősítésért, de mielőtt tiltakozhattam volna, Rocky szólalt meg.
- Persze, mert nem akar megbántani azért! - szólt hangosabban Rocky, hogy végre felfogja a dolgokat. Én a béke híve voltam, nem szerettem a vitákat. Részben az általános sulim miatt, részben a szüleim miatt. Inkább hagytam a dolgokat, vagy próbáltam gyengéden fogalmazni, mivel megbántani sem szerettem senkit. Részben még ilyen vagyok, másrészt pedig ha kell, földbe tudom döngölni az embert. De persze csak azt aki megérdemli.
- Nem is! Mért kell neked folyton beleszólnod? Nem unod még? - veszekedtek.
- Hé fejezzétek be! - szóltam rájuk, de ügyet se vetettek rám. Már megint. Ekkor egy kéz megfogta az enyémet, s felrángatott az emeletre. Ross szereti a frászt hozni rám az ilyenjeivel. Ross levette a pólóját, majd mindketten elterültünk az ágyon. Őt kifárasztotta a síelés, engem meg az iskola... meg a sok hülye ember akik naponta lefárasztanak. Köztük Leo, aki egy percig nem bírja ki, hogy ne mondjon hülyeséget.
- Nem láttalak még ennyire kimerültnek. Túl sokat vállalsz egyszerre. Pihenned kéne, maradj itthon egy pár napot, ne menj sehova és aludd ki magad. - javasoltam neki.
- Megvagyok ne aggódj! - nézett rám. - Este alszom az bőven elég. - bizonygatta.
- Jól van, de ha bajod lesz megverlek! - figyelmeztettem. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán hirtelen elhallgatott.
- Ross? Hé, Ross! - szólítgattam, de nem reagált rá. Hát elég hamar kipurcant. Tényleg túl sokat vállal. Forgatások, interjúk, fotózások, és még egy kis sport, hogy fitt maradjon, meg, hogy velem is foglalkozik. Nem szeretem, hogy túlhajszolja magát. Mi lehet mostanság vele? Régen mintha jobban bírta volna. Végignéztem a mellettem fekvő félmeztelen, kifulladt gyönyörű fiún, s nagyot dobbant a szívem. Itt fekszik mellettem a világ legkedvesebb, legaranyosabb, legtehetségesebb, leghíresebb sráca, és én csak lézengek itt, ahelyett, hogy kiélvezném. Nem mindenki teheti meg, hogy egy földi halandó, egy istennel barátkozzon. Nem csak vele, a családjával is. Megtisztelő, és felemelő érzés. Egy rajongó sem jutott ilyen közel egyikőjükhöz sem, még ha át is furakodott a korláton. Más már rég elájult volna már attól, hogy ránéz, de én rám mindennap néz, mindennap beszél, mindennap megérint, és szinte már családjába tartozom. Tinik millióinak álma ez, és én elpazarlom ezt az időt, ha most itthagyom. Ki tudja mikor veszítem el ezt a kincset, ezt a lelket, aki szinte olyan mint én, akinél lebontok minden falat, aki ennyire fontos nekem. Hozzábújtam. Egy nap ő is elhagy majd, elmegy és soha többé nem látom, de addig... Mellette leszek, támogatom őt kiélvezem minden percét.
Olyannyira belemerültem a gondolataimba, hogy másnap arra keltem, hogy Ross átkarolt hátulról és egy pöppet letapiz. Biztos szépet álmodik a perverz köcsög! Felnéztem az órára, és kisebb szívinfarktust kaptam, mert fél 10 volt nekem meg suliban kellett volna lennem. Ohh bakker! Gratula Rose, szép volt!
Óvatosan megpróbáltam kikászálódni, de fordult egyet és még erősebben szorított. Megpróbáltam szépen kihúzni magam, de nem ment így a drasztikusabb megoldást választottam. Hirtelen nagy erővel megrántottam magam, hogy kicsússzak a karjai közül és a földön landoltam. Vártam egy kicsit mielőtt megmozdultam volna, de olyan mélyen aludt, hogy nem kelt fel rá. Szépen lassan, lopakodva, nem tudva ki van itthon, és ki nincs lekommandóztam a lépcsőn, remélve, hogy csendben kisurranhatok, de persze nincs akkora mákom. Rydel szólított le.
- Hát te meg? - kérdezte elkerekedett szemmel. - Csak azt ne mondd, hogy...? - csillant fel a szeme.
- Ez mi? - néztem rá értetlenül. Ő gyorsan kikapta a kezemből és lesütötte a szemét.
- Végül is ha már megláttad, akkor mindegy - sóhajtott egyet - Boldog Valentin-napot! - mondta Riker. Én elkerekedett szemmel bámultam rá. Nem kellett volna meglepődnöm, mivel több, mint valószínű volt, de mégis sikerült.
- Köszi Riker, aranyos vagy! - adtam neki egy ölelést, meg 2 puszit. A csomagban egy marcipánszívet, egy Milka csokit, meg egy plüss macit találtam kezében egy táblával, amin ez állt: I LOVE YOU. Önkéntelenül megöleltem újra.
- Tetszik? - kérdezte félve, habár szerintem leesett neki, hogy igen.
- Persze! De sajnos én nem tudok adni neked semmit! - mondtam szomorúan. Habár nem is nagyon akartam, mert még azt hinné viszonzom az érzéseit, és mikor mondanám, hogy mégse tuti összetörne, tehát maradunk annál, hogy inkább semmi.
- Semmi baj. - mondta.
- Na mi az? Már megint próbálkozol? - szólt közbe Rocky. - Nem jössz be neki, mért nem fogod fel?
- Ha nem jönnék be neki nem fogadta volna el, ugye Rose? - nézett rám megerősítésért, de mielőtt tiltakozhattam volna, Rocky szólalt meg.
- Persze, mert nem akar megbántani azért! - szólt hangosabban Rocky, hogy végre felfogja a dolgokat. Én a béke híve voltam, nem szerettem a vitákat. Részben az általános sulim miatt, részben a szüleim miatt. Inkább hagytam a dolgokat, vagy próbáltam gyengéden fogalmazni, mivel megbántani sem szerettem senkit. Részben még ilyen vagyok, másrészt pedig ha kell, földbe tudom döngölni az embert. De persze csak azt aki megérdemli.
- Nem is! Mért kell neked folyton beleszólnod? Nem unod még? - veszekedtek.
- Hé fejezzétek be! - szóltam rájuk, de ügyet se vetettek rám. Már megint. Ekkor egy kéz megfogta az enyémet, s felrángatott az emeletre. Ross szereti a frászt hozni rám az ilyenjeivel. Ross levette a pólóját, majd mindketten elterültünk az ágyon. Őt kifárasztotta a síelés, engem meg az iskola... meg a sok hülye ember akik naponta lefárasztanak. Köztük Leo, aki egy percig nem bírja ki, hogy ne mondjon hülyeséget.
- Nem láttalak még ennyire kimerültnek. Túl sokat vállalsz egyszerre. Pihenned kéne, maradj itthon egy pár napot, ne menj sehova és aludd ki magad. - javasoltam neki.
- Megvagyok ne aggódj! - nézett rám. - Este alszom az bőven elég. - bizonygatta.
- Jól van, de ha bajod lesz megverlek! - figyelmeztettem. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán hirtelen elhallgatott.
- Ross? Hé, Ross! - szólítgattam, de nem reagált rá. Hát elég hamar kipurcant. Tényleg túl sokat vállal. Forgatások, interjúk, fotózások, és még egy kis sport, hogy fitt maradjon, meg, hogy velem is foglalkozik. Nem szeretem, hogy túlhajszolja magát. Mi lehet mostanság vele? Régen mintha jobban bírta volna. Végignéztem a mellettem fekvő félmeztelen, kifulladt gyönyörű fiún, s nagyot dobbant a szívem. Itt fekszik mellettem a világ legkedvesebb, legaranyosabb, legtehetségesebb, leghíresebb sráca, és én csak lézengek itt, ahelyett, hogy kiélvezném. Nem mindenki teheti meg, hogy egy földi halandó, egy istennel barátkozzon. Nem csak vele, a családjával is. Megtisztelő, és felemelő érzés. Egy rajongó sem jutott ilyen közel egyikőjükhöz sem, még ha át is furakodott a korláton. Más már rég elájult volna már attól, hogy ránéz, de én rám mindennap néz, mindennap beszél, mindennap megérint, és szinte már családjába tartozom. Tinik millióinak álma ez, és én elpazarlom ezt az időt, ha most itthagyom. Ki tudja mikor veszítem el ezt a kincset, ezt a lelket, aki szinte olyan mint én, akinél lebontok minden falat, aki ennyire fontos nekem. Hozzábújtam. Egy nap ő is elhagy majd, elmegy és soha többé nem látom, de addig... Mellette leszek, támogatom őt kiélvezem minden percét.
Olyannyira belemerültem a gondolataimba, hogy másnap arra keltem, hogy Ross átkarolt hátulról és egy pöppet letapiz. Biztos szépet álmodik a perverz köcsög! Felnéztem az órára, és kisebb szívinfarktust kaptam, mert fél 10 volt nekem meg suliban kellett volna lennem. Ohh bakker! Gratula Rose, szép volt!
Óvatosan megpróbáltam kikászálódni, de fordult egyet és még erősebben szorított. Megpróbáltam szépen kihúzni magam, de nem ment így a drasztikusabb megoldást választottam. Hirtelen nagy erővel megrántottam magam, hogy kicsússzak a karjai közül és a földön landoltam. Vártam egy kicsit mielőtt megmozdultam volna, de olyan mélyen aludt, hogy nem kelt fel rá. Szépen lassan, lopakodva, nem tudva ki van itthon, és ki nincs lekommandóztam a lépcsőn, remélve, hogy csendben kisurranhatok, de persze nincs akkora mákom. Rydel szólított le.
- Hát te meg? - kérdezte elkerekedett szemmel. - Csak azt ne mondd, hogy...? - csillant fel a szeme.
- Mi? Nem dehogyis! - mentegetőztem. - Csak mindketten fáradtak voltunk és bealudtunk, nem volt semmi! - Jó azt a tényt kihagytam, hogy félmeztelen volt én meg hozzábújtam, mert tuti nem jöttem volna ki jól és meg félre is értik. - Légyszi ne szólj senkinek róla jó? Nem akarom, hogy bárki félreértse! - miért akarom ennyire leplezni? Hisz a barátom sokszor voltunk érdekes helyzetbe és az nem zavart akkor ez miért? Mindegy.
Rydel nyugodtan és biztatóan nézett.
- Nyugi, elhiszem és nem mondom el senkinek. Lakat a számon! - mosolygott rám. Huhh...
- Miért kell tartsd a szádat? - jött be Rocky.
- Hát ööö miért is? - nézett rám Rydel, hogy találjak ki én valamit, mivel végül is az én titkom...
- Öööö arról neked nem kell tudnod. Női dolog. - mondtam határozottan vagyis megpróbáltam.
- Ahha értem, és hogy kerültél ide? Nem hallottam nyílni az ajtót. - nézett értetlenül. - Várj, nem suliban kéne lenned?
- Ö izé.. de csak hát.. mindegy mennem kell. Hali! - és azzal fogtam magam és hazarohantam. Basszus mit mondok majd apunak? A másik, meg hogy hogy aludhattam be Rossnál hétköznap? Ez elég félreérthető. És Greynek mit mondok, mert azt mégse mondhatom, hogy a barátomhoz hozzábújtam és elaludtam?! Mindegy legalább van egy kis időm Ross ajándékára. Csokis sütit csinálok neki, azt imádja, főleg ha én készítem. Remélem most is jól sikerül majd!
Gyorsan lefürödtem, rendbe szedtem magam, a zenét maxra kapcsoltam, és nekiláttam a sütinek. Teli torokból üvöltöttem a Hollywood Undead-ot° meg a C.O.D.-ot°, meg úgy mindent ami jött a telómon az 500 szám közül. Pont egy nagy kedvencem jött, a Trasspassing, persze nem hagyhattam ki, hogy ne táncoljak rá, de mikor fordulok egyet az ajtó fele, megláttam Rosst az ajtóban és engem néz.
- Te meg mióta állsz ott? - kérdeztem felháborodva az újdonsült vendégemtől, persze rejtve mennyire zavarba ejtő volt tudni, hogy látott táncolni. Jó persze látott már, de a más volt, akkor hülyültem, most meg a zene vitt magával.
- Kb azóta, hogy elkezdődött az Animals. - mondta vigyorogva. - Előttem miért nem így nyomod? - érdeklődött.
- Miiiii????? Az már vagy 5 számmal ezelőtt volt! - csodálkoztam. Hogy nem vettem észre?
- Egy csöppet máshol voltál? Csak nem rólam álmodoztál? - kérdezte azzal a félmosollyal, amit imádok!
- Persze. Csak nem meg akarsz hódítani? - kacérkodtam vele. Tudom, hogy úgyse veszi komolyan, ezért is imádok vele hülyülni! Válaszom láttán arcán meglepődöttség tükröződött.
- Hmm... - jött közelebb. - És ha igen? - nézett a szemeimbe. Ebben a helyzetbe valószínűleg belepirultam, mert éreztem, hogy egyre forróbb az arcom. Hirtelen eszembe jutott a süti! Bakker! Most kell kituszkolnom innen, mielőtt rájön!
- Akkor hódíts meg azzal, hogy elmész! Dolgom van! - s azzal kifele taszigáltam az ajtó fele.
- Mi? Most miért? Mi rosszat mondtam? - nézett rám szomorúan, de a helyzet megkövetelte, hogy ezt most hagyjam figyelmen kívül.
- Semmit, de dolgom van majd beszélünk, szia! - és azzal a mozdulattal becsaptam előtte az ajtót. Az a baka°!!! Ha látta a sütit esküszöm, hogy kinyírom! Gyorsan a sütőhöz rohantam, kivettem, de eléggé elégett, és kemény is lett. Mindegy majd én megeszem. Gond egy szál se. A sütögetés után becsomagoltam neki mindent, a sütit hagytam hűlni, rajzoltam neki egy képet kettőnkről animésítve, ahol éppen a füvön fekszünk ő nyelvet nyújtva, én meg hülye fejet vágva szelfizünk. De persze ez csak az egyik kép a sok idióta közül. Rengeteg képet csináltunk ahhoz képest, hogy csak október óta ismerjük egymást. Lassan fél éve... Nem hittem volna, hogy jó lesz a költözés. Nem akartam elköltözni szerettem ott lakni a régi helyen csak hát.. adósságunk is volt a házon szóval muszáj volt, meg keresztanyum folyton hisztizett apámnak, hogy kell a pénze meg mit tudom én... Hiányzik azért, mert ott nőttem fel. Abban a házban játszottunk Amberrel, ott éltem. De persze rossz emlékek is fűznek hozzá... Például anyum ott lett öngyilkos... De az a múlt, azon már úgysem lehet változtatni. Így a költözéssel megkaptam az újrakezdés esélyét. Pedig nem akartam változást. Sose szerettem. Sose jelentett jót. De megpróbáltam úgy felfogni, mint egy tiszta lapot, ami most jött ki a papírgyárból, és még egyenes, sima és tiszta. És én döntöm el milyen színű, formájú, hangulatú lesz. Elhatároztam, hogy most mindent jól fogok csinálni... végre! Csendben elbúcsúztam a háztól, amihez a gyermekkorom fűződik. Akik megvették úgyis lerombolják majd. Így ők is teljesen új lappal kezdhetnek. Mintha semmi sem történt volna azon helyen, mintha meg sem történtünk volna... El kellett válnom a legjobb barátnőmtől, akivel ovi óta barátok vagyunk, mindig számíthatunk egymásra, de persze ettől még összejárunk majd, mivel annyira messze nem költöztem. Mikor megjöttünk az új helyre nagy levegőt vettem. Vasárnap volt, kipakoltam már amennyire tudtam, aztán leléptem körülnézni, de eltévedtem, és Rossba botlottam. Azóta nem telik el úgy nap, hogy ne beszélnénk ne történne valami új, valami jó. Azóta nincs időm unatkozni. Most is majd megyünk a díjátadóra. Tényleg! A Díjátadó! Mit vegyek fel? Tudom sokára lesz, de attól még tudnom kéne! Várjunk.. a kék ruhám! Mondjuk az bulizós, de csak jó lesz oda nem? Jaj olyan sokára lesz még! Erre a gondolatra elszomorodtam. Nem baj hamar elrepül az idő, főleg ha egy sztárral van az ember. Holnap Valentin-nap szóval nem unatkozom az tuti! Greynek motoros cuccokat vettem, meg Axe-ot. Alig várom már, hogy lássam az arcukat mikor kinyitják az ajijukat! Mindent kikészítettem holnapra, már 8kor kész voltam mindennel. Grey áthívott hozzájuk holnapra, aztán megugrok Rossékhoz is. Úgy döntöttem sorozatot nézek aztán lefekszem, de nem tudtam aludni csak forgolódtam, annyira izgultam a holnap miatt. Egy ideig szenvedtem, aztán nem sokkal később rezgett a telón. Egy idióta fej jelent meg a képernyőn. Ross volt az.
- Na mi az nem tudsz aludni? - kérdeztem.
Rövid szünet után megszólalt.
- Ööö... igen... és csak azért hívtalak mert hallani akartam a hangod. - mondta.
- Ilyen későn? - csodálkoztam. Ránéztem az órára: negyed 1et mutatott.
- Igen. Baj? - kérdezte félve.
- Nem, dehogy! - igazából jól esett, hogy felhívott. Megnyugtató volt.
- Jut eszembe.. - kezdte - Boldog Valentin-napot!
- Ohh köszi! Neked is Ross! - mondtam mosolyogva. Kicsit meglepődtem, de örülök, hogy gondolt rám. - Figyi, holnap sulim van leteszem, jó? Majd holnap beszélünk! Próbálj meg aludni. - tanácsoltam neki.
- Oké álmodj szépeket, puszi.
- Te is, puszi. - s azzal, hogy letettem elnyomott az álom. De sajnos 6kor szólt az a retkes ébresztő... Gyorsba elintéztem a fontosabbakat, majd visszaaludtam pár percre, de 1 csörgést kihagyott vagy nem tudom, de akkor keltem fel mikor már indulnom kellett volna, így futottam a buszhoz, de elértem. Épp, hogy felvánszorogtam a 3.-ra pont becsöngettek. Na így kell ezt csinálni!
Az 1. órán végig a mai délutánon járt az eszem, nagyon izgatott voltam, ami fura is volt Kate-nek, mert milliószor panaszkodtam erre a napra.
- Mit szívtál ember? Kérek én is! - csodálkozott.
- Semmit, normális vagyok, csak tudod Grey... - húztam el a mondatot, hogy kicsit idegesítsem. Várta, hogy befejezem és mikor rájött, hogy nem folytatom megszólalt:
- Nyögd ki! De még ma! - noszogatott Kate.
- Hát ööö... - muszáj néha nekem is húznom az agyát, az nem fair, hogy csak ő teheti meg.
- Ne idegelj fel! Mondd már! - már tényleg kezdett pipa lenni, erre felnevettem, és gyorsan elhadartam.
- Csak átmegyek hozzá délután, utána meg benézek Rosshoz. Ennyi.
- És ez volt az amit nem bírtál kinyögni? - forgatta a szemét, de persze az ilyeneket amúgy is megszokhatta tőlem. - Na és mit csináltok majd? - nézett rám perverzen.
- Ne nézz így! Nem lesz semmi komoly, és persze most is én vagyok a perverz ugye? - akadtam fenn a témán.
- Igen! - mondta határozottan. Ezután témát váltottunk.
Később egy hang ezt suttogta a fülem mögül:
- Rajzon ülsz mellém, drágám? - kisebb szívinfarktust kaptam. Miért csinálja ezt mindegyik fiú?
- Persze, Grey. - fordultam meg mosolyogva. Drágámnak hívott!
- Jól van. - s egy puszit nyomott az arcomra. Az első csókunk óta a fellegekben járok, de persze attól még észnél vagyok. El se hittem, hogy ez mind velem történik. Elég hihetetlen nemde? Mondjuk amerre megyünk féltékeny pillantások vesznek körbe minket. Kezdem megszokni, és bevallom kicsit élvezem is, mert én sosem voltam az a fajta akit irigyeltek mások, én mindig a másik oldalt voltam. Persze most attól, hogy egy "híres" sráccal járok még nem leszek menő, sem beképzelt picsa. Soha nem voltam olyan és nem is leszek. Meg olyan aki azt hiszi bármit megtehet, ő az atya úr isten, mert baromira nem így van. Sokan ilyenek lesznek, de nálam ez esélytelen.
- Le se tagadhatnád, hogy odavagy érte. - mondta Kate, mikor elment.
- Kuss! - pirultam el. Lassan apró léptekben elértünk az utolsó óra végéhez. Ő előbb végzett, mert külön csoportba van matekon, mint én.
- Hello baby! Mehetünk? - nyújtotta a kezét.
- Hát persze, Grey. - fogtam meg a kezét. Végre! Amikor hozzájuk értünk meg volt terítve 2 személyre. A kezembe nyomott egy rózsát.
- Boldog Valentin-napot! - mondta.
- Azta Grey! Köszii! - mosolyogtam, s megcsókoltam. Hát akkor én is most adom oda az ő ajándékát. Örült neki! Azonnal be is fújta vele magát, amitől totál elkábultam. Megérte kivárni!
- Milánói, a kedvenced! - s hozta is a tányérokat, majd kinyitott egy hozzáillő bort, és töltött mind a kettőnknek. Olyan boldog voltam! Még soha nem csinált ilyet egyik pasim sem! Ilyen édes, aranyos, kedves, helyes srác nincs mindenhol! Annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy megittunk 2 üveg bort. Lassan smárolni kezdtünk, majd a keze lejjebb ment a fenekemre. Jó ezt megengedem. De aztán rálökött az ágyra, levette a pólóját, és összeállt a kép.
- Figyelj Grey. - toltam el magamtól. - Itt álljunk meg jó?
- Miért? - kérdezte.
- Mert nem szeretném? - magyaráztam.
- Miért? - kérdezte újra.
- Mert szűz vagyok, és csak 1 hónapja járunk azért. - magyaráztam határozottan, de ugyanakkor belegondoltam, hogy lehet elhagy emiatt, kicsit paráztam, de rájöttem, hogy ha csak arra kellek neki, akkor nem izgat. Nem fekszek le vele. Nem leszek hülye.
- Értem. - kis szünet után hozzátette. - bocsánat.
- Mindegy, én viszont megyek, mert késő van, haza is kell érnem. Majd holnap találkozunk. - mondtam s otthagytam. Bármi lesz kiálltam az álláspontomért. Durva másfél óra múlva hazaértem, gyorsan lepakoltam, felkaptam Ross ajándékát, és már rohantam is át hozzájuk. Remélem pihent, mert ha nem, nem kap semmit.
Kivételesen Ratliff nyitott ajtót. Meglepődve kérdezte, hogy nekem nem randin kéne-e lennem.
- Már voltam, most itt vagyok. Beengedsz? - mondtam visszatartva a csalódottságot.
- Jól van, csak kérdeztem. - engedett be. - Ross a szobájában van.
- Oké köszi. - mondtam s mentem is fel hozzá. A szobájából hangos zene szólt 2 hang énekelt egyszerre, és lehet csak én hallom rosszul, de mintha Ross énekelne. Benyitottam hozzá, és érdekes látvány fogadott. Egy szál boxerben a kedvenc számomat énekelte, mikrofonnal a kezében, mintha épp koncertet adna. Én csak meredtem a rockzenét üvöltő srácra, egészen addig míg a számnak vége nem lett.
- Szép hangod van, nem szeretnél belépni közéjük? - próbáltam poénkodni, de bár pohár bor után nem igazán ment. Erre hirtelen hátrafordult, kidülledt szemekkel nézett rám, még zavarba is jött, de cuki!
- Te meg mióta állsz itt? - tudakolta leplezve, hogy még mindig zavarban van.
- Csak a szám eleje óta. Annyira beleélted magad, hogy nem volt szívem megtörni ezt. - mosolyogtam ártatlanul. - Naa! Ne nézz így! Tudod, hogy szeretlek - rohantam hozzá, de útközben megbotlottam, így lényegében a karjaiba hulltam.
- Hé nyugi, jól vagy? - aggódott. Megcirógatta a hajam. - Te ittál?
- Igen, egy kicsit. - mutattam az ujjammal mennyit, de láthatóan nem hitte el.
- Baj van? Mi történt? Elvileg neked Greynél kéne lenned nem? - látszik, hogy nem várt az érkezésemre.
- Szerinted hülye vagyok? - néztem fel rá.
- Nem miért? Történt valami Greyjel? - hogy beletrafált!
- Öööö nem... Maradhatnánk így egy kicsit? Jól esik a karjaidban lenni. - ezt meg miért mondtam? Végülis így van de...
- Megbántott? - kérdezte már ingerültebben. Felemelte az állam egy ujjával, s a szemembe nézett. Azok a gyönyörű barna szemek választ vártak. Őszinte választ. De egy hang nem jött ki a számon csak bámultam rá. Csak annyit mondtam, nem azt kaptam amit vártam. - mosolyogtam leplezve mindent.
- Tehát igen. Mesélj! - de aggódik értem! Végülis ő a legjobb barátom.
- Ö izé.. de csak hát.. mindegy mennem kell. Hali! - és azzal fogtam magam és hazarohantam. Basszus mit mondok majd apunak? A másik, meg hogy hogy aludhattam be Rossnál hétköznap? Ez elég félreérthető. És Greynek mit mondok, mert azt mégse mondhatom, hogy a barátomhoz hozzábújtam és elaludtam?! Mindegy legalább van egy kis időm Ross ajándékára. Csokis sütit csinálok neki, azt imádja, főleg ha én készítem. Remélem most is jól sikerül majd!
Gyorsan lefürödtem, rendbe szedtem magam, a zenét maxra kapcsoltam, és nekiláttam a sütinek. Teli torokból üvöltöttem a Hollywood Undead-ot° meg a C.O.D.-ot°, meg úgy mindent ami jött a telómon az 500 szám közül. Pont egy nagy kedvencem jött, a Trasspassing, persze nem hagyhattam ki, hogy ne táncoljak rá, de mikor fordulok egyet az ajtó fele, megláttam Rosst az ajtóban és engem néz.
- Te meg mióta állsz ott? - kérdeztem felháborodva az újdonsült vendégemtől, persze rejtve mennyire zavarba ejtő volt tudni, hogy látott táncolni. Jó persze látott már, de a más volt, akkor hülyültem, most meg a zene vitt magával.
- Kb azóta, hogy elkezdődött az Animals. - mondta vigyorogva. - Előttem miért nem így nyomod? - érdeklődött.
- Miiiii????? Az már vagy 5 számmal ezelőtt volt! - csodálkoztam. Hogy nem vettem észre?
- Egy csöppet máshol voltál? Csak nem rólam álmodoztál? - kérdezte azzal a félmosollyal, amit imádok!
- Persze. Csak nem meg akarsz hódítani? - kacérkodtam vele. Tudom, hogy úgyse veszi komolyan, ezért is imádok vele hülyülni! Válaszom láttán arcán meglepődöttség tükröződött.
- Hmm... - jött közelebb. - És ha igen? - nézett a szemeimbe. Ebben a helyzetbe valószínűleg belepirultam, mert éreztem, hogy egyre forróbb az arcom. Hirtelen eszembe jutott a süti! Bakker! Most kell kituszkolnom innen, mielőtt rájön!
- Akkor hódíts meg azzal, hogy elmész! Dolgom van! - s azzal kifele taszigáltam az ajtó fele.
- Mi? Most miért? Mi rosszat mondtam? - nézett rám szomorúan, de a helyzet megkövetelte, hogy ezt most hagyjam figyelmen kívül.
- Semmit, de dolgom van majd beszélünk, szia! - és azzal a mozdulattal becsaptam előtte az ajtót. Az a baka°!!! Ha látta a sütit esküszöm, hogy kinyírom! Gyorsan a sütőhöz rohantam, kivettem, de eléggé elégett, és kemény is lett. Mindegy majd én megeszem. Gond egy szál se. A sütögetés után becsomagoltam neki mindent, a sütit hagytam hűlni, rajzoltam neki egy képet kettőnkről animésítve, ahol éppen a füvön fekszünk ő nyelvet nyújtva, én meg hülye fejet vágva szelfizünk. De persze ez csak az egyik kép a sok idióta közül. Rengeteg képet csináltunk ahhoz képest, hogy csak október óta ismerjük egymást. Lassan fél éve... Nem hittem volna, hogy jó lesz a költözés. Nem akartam elköltözni szerettem ott lakni a régi helyen csak hát.. adósságunk is volt a házon szóval muszáj volt, meg keresztanyum folyton hisztizett apámnak, hogy kell a pénze meg mit tudom én... Hiányzik azért, mert ott nőttem fel. Abban a házban játszottunk Amberrel, ott éltem. De persze rossz emlékek is fűznek hozzá... Például anyum ott lett öngyilkos... De az a múlt, azon már úgysem lehet változtatni. Így a költözéssel megkaptam az újrakezdés esélyét. Pedig nem akartam változást. Sose szerettem. Sose jelentett jót. De megpróbáltam úgy felfogni, mint egy tiszta lapot, ami most jött ki a papírgyárból, és még egyenes, sima és tiszta. És én döntöm el milyen színű, formájú, hangulatú lesz. Elhatároztam, hogy most mindent jól fogok csinálni... végre! Csendben elbúcsúztam a háztól, amihez a gyermekkorom fűződik. Akik megvették úgyis lerombolják majd. Így ők is teljesen új lappal kezdhetnek. Mintha semmi sem történt volna azon helyen, mintha meg sem történtünk volna... El kellett válnom a legjobb barátnőmtől, akivel ovi óta barátok vagyunk, mindig számíthatunk egymásra, de persze ettől még összejárunk majd, mivel annyira messze nem költöztem. Mikor megjöttünk az új helyre nagy levegőt vettem. Vasárnap volt, kipakoltam már amennyire tudtam, aztán leléptem körülnézni, de eltévedtem, és Rossba botlottam. Azóta nem telik el úgy nap, hogy ne beszélnénk ne történne valami új, valami jó. Azóta nincs időm unatkozni. Most is majd megyünk a díjátadóra. Tényleg! A Díjátadó! Mit vegyek fel? Tudom sokára lesz, de attól még tudnom kéne! Várjunk.. a kék ruhám! Mondjuk az bulizós, de csak jó lesz oda nem? Jaj olyan sokára lesz még! Erre a gondolatra elszomorodtam. Nem baj hamar elrepül az idő, főleg ha egy sztárral van az ember. Holnap Valentin-nap szóval nem unatkozom az tuti! Greynek motoros cuccokat vettem, meg Axe-ot. Alig várom már, hogy lássam az arcukat mikor kinyitják az ajijukat! Mindent kikészítettem holnapra, már 8kor kész voltam mindennel. Grey áthívott hozzájuk holnapra, aztán megugrok Rossékhoz is. Úgy döntöttem sorozatot nézek aztán lefekszem, de nem tudtam aludni csak forgolódtam, annyira izgultam a holnap miatt. Egy ideig szenvedtem, aztán nem sokkal később rezgett a telón. Egy idióta fej jelent meg a képernyőn. Ross volt az.
- Na mi az nem tudsz aludni? - kérdeztem.
Rövid szünet után megszólalt.
- Ööö... igen... és csak azért hívtalak mert hallani akartam a hangod. - mondta.
- Ilyen későn? - csodálkoztam. Ránéztem az órára: negyed 1et mutatott.
- Igen. Baj? - kérdezte félve.
- Nem, dehogy! - igazából jól esett, hogy felhívott. Megnyugtató volt.
- Jut eszembe.. - kezdte - Boldog Valentin-napot!
- Ohh köszi! Neked is Ross! - mondtam mosolyogva. Kicsit meglepődtem, de örülök, hogy gondolt rám. - Figyi, holnap sulim van leteszem, jó? Majd holnap beszélünk! Próbálj meg aludni. - tanácsoltam neki.
- Oké álmodj szépeket, puszi.
- Te is, puszi. - s azzal, hogy letettem elnyomott az álom. De sajnos 6kor szólt az a retkes ébresztő... Gyorsba elintéztem a fontosabbakat, majd visszaaludtam pár percre, de 1 csörgést kihagyott vagy nem tudom, de akkor keltem fel mikor már indulnom kellett volna, így futottam a buszhoz, de elértem. Épp, hogy felvánszorogtam a 3.-ra pont becsöngettek. Na így kell ezt csinálni!
Az 1. órán végig a mai délutánon járt az eszem, nagyon izgatott voltam, ami fura is volt Kate-nek, mert milliószor panaszkodtam erre a napra.
- Mit szívtál ember? Kérek én is! - csodálkozott.
- Semmit, normális vagyok, csak tudod Grey... - húztam el a mondatot, hogy kicsit idegesítsem. Várta, hogy befejezem és mikor rájött, hogy nem folytatom megszólalt:
- Nyögd ki! De még ma! - noszogatott Kate.
- Hát ööö... - muszáj néha nekem is húznom az agyát, az nem fair, hogy csak ő teheti meg.
- Ne idegelj fel! Mondd már! - már tényleg kezdett pipa lenni, erre felnevettem, és gyorsan elhadartam.
- Csak átmegyek hozzá délután, utána meg benézek Rosshoz. Ennyi.
- És ez volt az amit nem bírtál kinyögni? - forgatta a szemét, de persze az ilyeneket amúgy is megszokhatta tőlem. - Na és mit csináltok majd? - nézett rám perverzen.
- Ne nézz így! Nem lesz semmi komoly, és persze most is én vagyok a perverz ugye? - akadtam fenn a témán.
- Igen! - mondta határozottan. Ezután témát váltottunk.
Később egy hang ezt suttogta a fülem mögül:
- Rajzon ülsz mellém, drágám? - kisebb szívinfarktust kaptam. Miért csinálja ezt mindegyik fiú?
- Persze, Grey. - fordultam meg mosolyogva. Drágámnak hívott!
- Jól van. - s egy puszit nyomott az arcomra. Az első csókunk óta a fellegekben járok, de persze attól még észnél vagyok. El se hittem, hogy ez mind velem történik. Elég hihetetlen nemde? Mondjuk amerre megyünk féltékeny pillantások vesznek körbe minket. Kezdem megszokni, és bevallom kicsit élvezem is, mert én sosem voltam az a fajta akit irigyeltek mások, én mindig a másik oldalt voltam. Persze most attól, hogy egy "híres" sráccal járok még nem leszek menő, sem beképzelt picsa. Soha nem voltam olyan és nem is leszek. Meg olyan aki azt hiszi bármit megtehet, ő az atya úr isten, mert baromira nem így van. Sokan ilyenek lesznek, de nálam ez esélytelen.
- Le se tagadhatnád, hogy odavagy érte. - mondta Kate, mikor elment.
- Kuss! - pirultam el. Lassan apró léptekben elértünk az utolsó óra végéhez. Ő előbb végzett, mert külön csoportba van matekon, mint én.
- Hello baby! Mehetünk? - nyújtotta a kezét.
- Hát persze, Grey. - fogtam meg a kezét. Végre! Amikor hozzájuk értünk meg volt terítve 2 személyre. A kezembe nyomott egy rózsát.
- Boldog Valentin-napot! - mondta.
- Azta Grey! Köszii! - mosolyogtam, s megcsókoltam. Hát akkor én is most adom oda az ő ajándékát. Örült neki! Azonnal be is fújta vele magát, amitől totál elkábultam. Megérte kivárni!
- Milánói, a kedvenced! - s hozta is a tányérokat, majd kinyitott egy hozzáillő bort, és töltött mind a kettőnknek. Olyan boldog voltam! Még soha nem csinált ilyet egyik pasim sem! Ilyen édes, aranyos, kedves, helyes srác nincs mindenhol! Annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy megittunk 2 üveg bort. Lassan smárolni kezdtünk, majd a keze lejjebb ment a fenekemre. Jó ezt megengedem. De aztán rálökött az ágyra, levette a pólóját, és összeállt a kép.
- Figyelj Grey. - toltam el magamtól. - Itt álljunk meg jó?
- Miért? - kérdezte.
- Mert nem szeretném? - magyaráztam.
- Miért? - kérdezte újra.
- Mert szűz vagyok, és csak 1 hónapja járunk azért. - magyaráztam határozottan, de ugyanakkor belegondoltam, hogy lehet elhagy emiatt, kicsit paráztam, de rájöttem, hogy ha csak arra kellek neki, akkor nem izgat. Nem fekszek le vele. Nem leszek hülye.
- Értem. - kis szünet után hozzátette. - bocsánat.
- Mindegy, én viszont megyek, mert késő van, haza is kell érnem. Majd holnap találkozunk. - mondtam s otthagytam. Bármi lesz kiálltam az álláspontomért. Durva másfél óra múlva hazaértem, gyorsan lepakoltam, felkaptam Ross ajándékát, és már rohantam is át hozzájuk. Remélem pihent, mert ha nem, nem kap semmit.
Kivételesen Ratliff nyitott ajtót. Meglepődve kérdezte, hogy nekem nem randin kéne-e lennem.
- Már voltam, most itt vagyok. Beengedsz? - mondtam visszatartva a csalódottságot.
- Jól van, csak kérdeztem. - engedett be. - Ross a szobájában van.
- Oké köszi. - mondtam s mentem is fel hozzá. A szobájából hangos zene szólt 2 hang énekelt egyszerre, és lehet csak én hallom rosszul, de mintha Ross énekelne. Benyitottam hozzá, és érdekes látvány fogadott. Egy szál boxerben a kedvenc számomat énekelte, mikrofonnal a kezében, mintha épp koncertet adna. Én csak meredtem a rockzenét üvöltő srácra, egészen addig míg a számnak vége nem lett.
- Szép hangod van, nem szeretnél belépni közéjük? - próbáltam poénkodni, de bár pohár bor után nem igazán ment. Erre hirtelen hátrafordult, kidülledt szemekkel nézett rám, még zavarba is jött, de cuki!
- Te meg mióta állsz itt? - tudakolta leplezve, hogy még mindig zavarban van.
- Csak a szám eleje óta. Annyira beleélted magad, hogy nem volt szívem megtörni ezt. - mosolyogtam ártatlanul. - Naa! Ne nézz így! Tudod, hogy szeretlek - rohantam hozzá, de útközben megbotlottam, így lényegében a karjaiba hulltam.
- Hé nyugi, jól vagy? - aggódott. Megcirógatta a hajam. - Te ittál?
- Igen, egy kicsit. - mutattam az ujjammal mennyit, de láthatóan nem hitte el.
- Baj van? Mi történt? Elvileg neked Greynél kéne lenned nem? - látszik, hogy nem várt az érkezésemre.
- Szerinted hülye vagyok? - néztem fel rá.
- Nem miért? Történt valami Greyjel? - hogy beletrafált!
- Öööö nem... Maradhatnánk így egy kicsit? Jól esik a karjaidban lenni. - ezt meg miért mondtam? Végülis így van de...
- Megbántott? - kérdezte már ingerültebben. Felemelte az állam egy ujjával, s a szemembe nézett. Azok a gyönyörű barna szemek választ vártak. Őszinte választ. De egy hang nem jött ki a számon csak bámultam rá. Csak annyit mondtam, nem azt kaptam amit vártam. - mosolyogtam leplezve mindent.
- Tehát igen. Mesélj! - de aggódik értem! Végülis ő a legjobb barátom.
- Nem akarok róla beszélni. - mondtam.
- Jól van. - s nem erőltette. Ő képes volt felfogni, hogy ha nem akkor nem. - Véleményem szerint vigyázz magadra jó? De ne hidd, hogy hagyom, hogy bántson téged. Ha kell megvédelek tőle, még ha ezért meg is utálsz emiatt. Ha erőszakos vagy valami, azonnal szólj! Addig meg rúgd tökön, vagy ahogy te szoktad. Ígéred? - nézett rám komolyan. Mintha tudta volna mi történt... Hihetetlen ahogy belém lát! Tudom, hogy megvéd, mert egy igazi barát ezt teszi.
- Jól van. - s nem erőltette. Ő képes volt felfogni, hogy ha nem akkor nem. - Véleményem szerint vigyázz magadra jó? De ne hidd, hogy hagyom, hogy bántson téged. Ha kell megvédelek tőle, még ha ezért meg is utálsz emiatt. Ha erőszakos vagy valami, azonnal szólj! Addig meg rúgd tökön, vagy ahogy te szoktad. Ígéred? - nézett rám komolyan. Mintha tudta volna mi történt... Hihetetlen ahogy belém lát! Tudom, hogy megvéd, mert egy igazi barát ezt teszi.
- Igen, meg. - mosolyogtam rá. - Köszönöm Ross! - s könnyes lett a szemem. Még mindig hihetetlen, hogy ő itt van nekem, rengeteg erőt ad.
- Ne sírj jó? Én itt vagyok neked! - szorított meg. De már késő volt.
- Attól még... ne szorítsd ki... a belem.. - nyögtem. Ez az én szokásom volt.
- Majd én úgy seggbe rúgom, hogy elszáll a Marsig vagy valamerre az űrben. - jelentette ki diadalmasan. Mivel vizuális vagyok elképzeltem, s felnevettem. Ő mindig meg tud nevettetni.
- Te leszel az én szuperhősöm, aki mindig tudja mivel vidítsa fel a szomorú hercegnőt. - mondtam neki komolyan.
- És a hercegnő is boldoggá teszi őt! - nézett rám. Ezután mindketten tovább lapoztunk, aztán mint mindig most is harc lett a vége. Rég bunyóztunk ekkorát, jól is esett kiütni a belét a helyéről. A végén mind a ketten fáradtan és sajgó végtagokkal egymás mellett elterültünk. A kezünk véletlen összeért, mire összenéztünk, majd gyorsan el is vettük a tekintetünk.
- Hány óra? - törtem meg a csendet.
- Fél 9. - sandított az órájára. Jesszus már mennem kéne!
- Na én viszont megyek, holnap biosz tz.. meg puskát kell írnom! - mondtam s kikászálódtam.
- Segítsek? - kérdezte Ross.
- Nem köszi, menni fog! - kacsintottam rá. S arcon pusziltam habár mintha inkább a szája széle lett volna... Na mindegy...
- Te is Rose. - s hazaindultam. Bennem rengeteg érzés kavargott. Csalódottság, harag, szerelem, boldogság. Grey és Ross iránti érzéseim kavarodtak össze. Gyorsan elvégeztem a fontosabbakat, majd ledobtam magam az ágyra, de valami zörgő dolog a hátamba állt. A csomagon egy cimke állt: Boldog Valentin-napot Csajszi! ♥ Remélem tetszeni fog! És SEMMIT NEM ADHATSZ VISSZA! Ajándék lónak ne nézd a fogát, akkor sem ha nincs. :DD Csak fogadd el! Úristen mit vett ez nekem? Nem szeretem ha költ rám, mert amennyit ő költ rám, én azt nem tudom visszaadni.. Habár úgysem kéri vissza, de akkor is... Izgatottan kibontottam. Egy nagy MERCI csokit, egy képkeretben pont azt a képet amit tőlem is kapott, és az az óriás dolog a végén egy laptop volt. Méghozzá pont az amit kinéztem! Ezt nem hiszem el! Ross te baka, baka, baka! Most komolyan megvette nekem? Eszembe jutott mit írt a lapra. "Csak fogadd el!" És nem adhatom vissza neki. Nem tehetek mást minthogy elfogadom. Ő is olyan makacs, mint én. A másik felem.
