7. Fejezet

 Sziasztok! Szíves elnézéseteket kérem, amiért kb 1 hónapra eltűntem, mint Petőfi a ködben, csak költöztünk, ki lett kapcsolva a netem, tvm, és most kapcsolták vissza... Ezért sajnos csak most tudtam felrakni az új részt, de a kövi már hamarabb itt lesz! :) Remélem azért tetszik! Kellemes olvasást! ^^

Csak barátok... vagy mégsem?

(Rose szemszöge)

Másnap hétfőn, bementem nagy boldogan, de aztán megláttam Greyt, s eszembe jutott. Remélem nem haragszik rám. Egy kicsit kínos volt ez az egész, de meg kéne beszélnem vele a dolgokat. Az, hogy meg akart csókolni, hogy is mondjam... különös. Nem mintha nem örültem volna neki, de berezeltem. Lehet emiatt nem próbálkozik többet, basszus! Egyáltalán ez hogy lehetséges? Hogy egy ilyen srác, mint ő, engem akarjon megcsókolni? Nem tudom, de azt igen, hogy jófiú. Valahogy most ez sem nyugtatott meg. Mi van ha csak kihasznál? Ajj basszus! Rossban is kételkedtem, holott semmi rosszat nem akart nekem soha. Lehet ezt is túlreagálom, nem akar ártani. De akkor miért én? Nem értem. Gondolkodásomból Grey zökkentett ki, mert észrevett. Elmosolyodott, intett egyet, majd megindult felém.

A szívem nagyot dobbant, nem tudtam mit tegyek. Nem most kéne megbeszélnünk... bakker.

- Szia. Hogy vagy? - mosolygott  s adott az arcomra egy nagy puszit. Puszitól kirázott a hideg, de jól esett. Próbáltam elrejteni az érzéseimet, ahogy mindig szoktam, eddig mindig könnyedén ment, de most alig bírtam magammal. Azok a szemek, ahogy rám néztek, azt hittem ott perzsel fel ez az érzés, de nem volt rossz. Sőt! Kifejezetten jó volt, mivel megmelengetett. Talán ő is így érez irántam? Egyáltalán én mi a fenét érzek? Rég voltam szerelmes úgy igazán, így már fogalmam sincs milyen, de ez nem az ugye? Nem, teljesen biztos, hogy nem. Csak tetszik, és kész! És asszem én is neki.

- Szia. Megvagyok, te? - kérdeztem tök természetesen.

- Én is, amúgy írunk nyelvtanból. - mondta.

- Hogy miii???? - csodálkoztam. Mi a halál? Ezt egy szóval nem említette senki!

- Ahha, én is ma tudtam meg. Elvileg már múlthéten elmondta, hogy publi mit tudom én miből fogunk írni. - magyarázta Grey.

- Értem. - mondtam. De ideges vagyok! Nyugi Rose, nyugi nem lesz semmi baj! De basszus, annyira gyorsan ver a szívem, és a szavak se akarnak kijönni a számon. Ez mért van? Pedig meg kéne beszélnünk a múltkorit... De mikor kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit,

 pont becsöngettek. Mindenki leült a helyére és megkezdődött az óra. Felsóhajtottam. Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem haragszik meg semmi. Viszonylag normálisan viselkedtünk a szerdai rohanásom után. Egész órán őt néztem, alig bírtam levenni róla a szemem. Mi van, ha csak én értettem félre?  Ahogy magamat ismerem ez nem lenne meglepő. De ajj! Óra után meg kell beszélnünk a dolgokat! Rengeteget gondolkodtam, amivel elment az idő nagy része, és már csak 2 perc volt az órából, én meg már gondolatban a hajamat téptem, annyira vártam, hogy végre megszólaljon az az ósdi csengő, amitől kiszakad az ember dobhártyája. Aztán végre csoda történt! Megszólalt az óra végét jelző csilingelő hang, én meg már mentem is volna Greyhez, mikor egy halom lány rohanta kb le. Ilyenkor szabadulni se tud szegény. Na akkor marad a következő szünet. De végül akkor se tudtunk beszélni, mert kiderült, hogy írunk anyagismeretből, tehát mindenki rohamosan tanulni kezdett velem együtt. Oké akkor gondoltam majd matek előtt, de sehol se találtam Greyt. Aztán egész nap nem jött össze, mert hol nekem volt dolgom, hol nem hagytak ketten, hol időnk nem volt rá. Suli utánra maradt a kínos beszélgetés, és végre ketten voltunk csak néztem rá, nem tudtam hol kezdjem.

- Figyelj Grey, ami a múltkorit illeti... - kezdtem volna bele, mikor 

hirtelen egy szupercsúcs BMW farolt be nagy hanggal az egyetlen parkolóhelyre a suli előtt. Nézem a kocsit, de ismerős, és mikor kiszállt a sofőr, jöttem rá, mért volt az. Riker szállt ki a BMWből, bebugyolálva, s odajött hozzám.

- Emlékszel mit ígértél? - kérdezte, s kaptam tőle egy puszit az arcomra pont másik oldalára, mint ahova reggel Grey adott.

- Nem, mit? - néztem rá kérdőn. Látszólag Greyt is meglepte a dolog. Gondolkoztam egy kicsit, és leesett. Ne már! Mért pont most Riker? - Komolyan ma? Nem lehetne holnap? Most nem jó!

- Nem, már minden megvan. Szépen beszállsz velem a kocsiba, és betartod az ígérted. - mosolygott. Ezt nem hiszem el... Végre beszélhettünk volna egy kicsit Greyjel erre tessék!

- Nincs más választásom, mi? - kérdeztem reménytelenül.

- Nincs. - mondta nagy vigyorral a képén. Ilyen az én formám.

- Miről van szó Rose? - nézett rám Greyson.

- Semmiről Grey, csak megígértem neki, hogy megnézek vele egy filmet, mert most jött ki és ki akarja kérni a véleményem. - próbáltam kimagyarázni magam úgy, hogy ne hazudjak. Végülis nem hazudtam, tényleg egy filmet nézünk meg, csak nem tudom, hogy mikor jött ki, és épp kettesben egy olyan sráccal, aki teljesen oda van értem, és aki mindezt randinak veszi. - És kicsit türelmetlen, így most muszáj mennem, de akkor majd holnap beszélünk, jó? - adtam egy puszit az arcára.

- Értem. Jó persze. - mondta. - Jó film nézést! - mosolygott. Riker kinyitotta nekem az ajtót, beszálltam, majd ő is és teli gőzzel nekihajtott.

- Ugye tudod, hogy ez nem randi lesz? - mondtam vagy huszadjára.

- Értettem. - mondta, mintha tényleg felfogta volna. Élveztem a sebességet, a száguldást az autópályán, s közben a lehetőségeken gondolkodtam, vajon hova megyünk, mit nézünk meg.

- Tényleg amúgy mit nézünk meg? 

- Végtelen szerelem a címe. Romantikus film, nemrég jött ki. - vigyorgott. Látszott rajta, hogy nagyon izgatott, jézusom, ez már biztos. Ez egy randi, tehát mégse fogta fel, amit mondtam. Bakker. Rámosolyogtam, és inkább az utcákat néztem. Nem mentünk sokat, hamar megérkeztünk hozzájuk. Megint kinyitotta nekem az ajtót. Bevezetett a mozitermükbe, ahol az egyik széken egy csokor rózsa várt.

- Izé köszi. - mondtam. - De nem sok egy picit? - kérdeztem habár aranyos volt tőle. 

- Nem, neked ez jár! - mosolygott. Megérdemelt egy ölelést, de a végén nem akart elengedni.

- Hé , Riker, elég, inkább nézzük a filmet! - mondtam egy kicsit kínosan. Erre a mondatra rögtön elengedett, és elindította a filmet. Maga a film tipikus nyálas film volt, ami minden évben hódít, nem is értem mi olyan jó benne?! Az utolsó jeleneteknél, mikor a pár egymásé lett, Riker rámnézett. Engem bámult, ami rohadtul idegesített, így odanéztem. Pillantása magabiztos volt szorosan tartott mozdulni sem bírtam tőle, s ő lassan előrehajolt. Tudtam mit akar, és azt is tudtam, hogy én nem akarom, mégse tudtam mozdulni. Már lecsukta a szemét, és már a lélegzetét is éreztem az arcomon, mikor végre szót fogadott a kezem, így gyengéden eltoltam magamtól. Zavarodottan kinyitotta a szemét, s kérdőn nézett rám.

- Figyelj, Riker, én... - kezdtem volna bele a hegyi beszédbe, de félbe szakított.

- Tudom Rose, neked Ross tetszik... Mondd el miért pont ő? Miben jobb, mint én?! - kérdezte lesütött szemmel. Jaj istenkém!

- Dehogyis! Nem tetszik egyáltalán! Ő a legjobb barátom, és örökké azok leszünk! És csak annyi az egész, hogy más féle srácok jönnek be. Tudod olyan barna hajú, barna szemű típus. A szőkék nem hoznak lázba. Ne érts félre, nagyon imádlak, de csak, mint barát. Remélem megérted. - magyaráztam, mondjuk leginkább Grey volt az oka, habár tényleg nem rajongok a szőkékért. 

De persze nem említettem neki. - Értem. - mondta csalódottan.

- Naaaa! Ne nézz már úgy, mint akinek elvették a kedvenc játékát! Különben is találsz más lányt, akit ha ilyen randira viszel el biztosan a karjaidba borul majd! Főleg, hogy millió ilyen lány van, ugye szupersztár? - ugrattam, hogy felviduljon. - Én különben sem vagyok az az agyon nyáladzós típus.

- Tényleg? Pedig minden lány szereti a romantikus filmeket! Te hogy-hogy nem? - lepődött meg.

- Úgy, hogy tudom, hogy nem jön szőke herceg fehér lovon, és nem is várok rá. Én inkább a barna deszkást várom az valahogy reálisabb.  - próbáltam megértetni vele az elvemet.

-Ahha most már ezt is tudom. - mosolygott Riker.

- Na késő van, tanulnom is kéne holnapra fizika tz-m lesz. - mondtam unott fejjel. 

-De szar lehet annak, aki suliba jár! - jött be Ross. - Ugye nem zavarok? - kérdezte kissé félve, hogy megzavart valamit.

- Nem nyugi! Már amúgyis mennem kéne, szóval...

-Még maradj. Van egy új játékom xboxon, kipróbáljuk? - nézett rám boci szemekkel. Túl cuki ilyenkor, hogy ellenkezni tudjak.

- Rendben, de csak egy kicsit! - mondtam szigorúan.

- Elrabolhatom a hölgyet estére? - kérdezte  Ross, mintha a lovagkorban élnénk.

- Nem haragszol, Riker? - kérdeztem.

- Nyugodtan. - mosolygott. Remélem nem törtem le nagyon.

- Köszönöm a délutánt Riker. - mosolyogtam. - Ez meg neked jár. - s kapott tőlem egy nagy puszit az arcára. Ennek hatására szélesen elvigyorodott. Megérdemelte, kitett magáért.

- Cukik lennétek pedig. - közölte Ross. Én meg kérdőn néztem rá, hogy most mi van, de ő elterelte a témát. - Na akkor xbox?

- Ahha. - válaszoltam.

- Na mi történt köztetek? - cukkolt Ross, miközben előszedte az új játékot.

- Semmi. Miért kellett volna? - néztem rá. Szerintem nem aludta ki magát, mert hülyeségeket beszél.

- Nem csak kérdeztem. Mit néztetek meg? - érdeklődött.

- A Végtelen szerelmet. - válaszoltam unottan.

- Az nyálas nem? - tudakolta Ross.

- Eltaláltad. - vágtam rá. - Milyen játékod van? - tereltem a témát, ahogy pár perccel ezelőtt ő is.

Remélem leverem, mert mindig ő nyer minden játékban. Fiús játékban előnyben van mindig, de most ha törik ha szakad én győzök majd!

- Autóversenyzős. Ketten lehet játszani, az elsőként kell a célba érni. Tessék. - nyújtotta a vezérlőt. Azt hiszem nem megyek haza egyhamar... Persze mivel én imádom az ilyen játékokat, már vágtam, hogyan kell trükközni, cselezni. Mindig legyőztem, amit nem bírt elviselni. 

- Na feladod? Úgyis legyőzlek! - mondtam büszkén.

- Csak hiszed! A következőnél, ha legyőzlek, egy hétig azt kell csinálnod, amit mondok. Megegyeztünk? - nyújtotta a kezét.

- Ha én nyerek kapok egy puszit az arcomra! Oké? - szabtam meg a feltételeket.

- Benne vagyok! Úgysem győzöl le! - s megpecsételtük a fogadást tenyérbe köpött kézfogással. Igen lehet undorító, de így legalább betartjuk.

- Mehet! - adta meg a rajtszót. Már az első fél percben első volt, ami ritka. Egyszerűen alig tudtam leelőzni. T

alán ha meglökném, előre juthatnék, és onnan sima ügy. A 3. kör feléig vártam, hogy élesítsem a tervet. Meglöktem, de úgy, hogy simán a falnak ment, én meg beszáguldoztam a célba.

- Na én nyertem, kérem a puszit! - mondtam büszkén.

- Hééé! Ez csalás! Visszavágót! - követelte.

- Nem mondtad, hogy nem lehet, szóval nem az. Na ide kérem! - nyújtottam az arcom, már vagy fél perce, de a puszi meg sehol nem volt. Odanéztem, hogy mi tart ennyi ideig, s pont abban a pillanatban, hogy megfordultam adta is a puszit, csakhogy a számra sikerült. Mindketten tágranyílt szemmel bámultunk egymásra. Fogalmunk se volt mi, és hogy történt, ilyen még nem volt, nem tudtunk mit csináljunk, míg végül elvettem a fejem. Furcsa érzés járta át a testem, s mikor Rossra néztem udtam, hogy ő is zavarban van. Nem csodálom, nekem is fura az egész, így nem csoda, hogy így reagáltunk.

-Izé...bocsi. - dadogta. Teljesen elvörösödött, és én is éreztem, hogy lángra kapott a fejem. Na bakker! Ne már! De szerencsére mindketten tudjuk, hogy nem jelentett semmit többet egy fura véletlennél. Csak egy véletlen ennyi. Nem több.

- Nincs semmi! - mosolyogtam. - De mostmár találd el az arcomat! - utasítottam, habár én voltam az, aki belefordult.

- Hé te fordultál bele! - vádolt meg.

- Igen, mert valakinek fél órába telik egy nyamvadt puszit adnod! - érveltem.

- Nem tehetek róla, hogy a nagyságos asszony türelmetlen! - vitatkozott. Azt hiszem visszaállt a rend. De azért egy pillanatra minden olyan furi volt. Utána legalább sikerült egy rendes puszit nyomnia az arcomra.

- Ezt volt olyan nehéz? - ugrattam.

-Ne feszítsd tovább a húrt! - figyelmeztetett.
- Jaj, de félek! Mi lesz ha mégis? - kuncogtam.
- Mert ez lesz! - mondta, s letámadott. Addig csikizett, míg azt hittem nevetésben halok meg.
- Elég Ross! Elég! Már fáj a hasam! - nevettem.
- Oké, de csak mert szépen kéred. - vigyorgott.
- Bakker most miattad fáj a hasam! Puszit rá! - utasítottam.
- Oké. - húzta fel a pólóm és egy szempillantás alatt puszit nyomott rá. Ez hülye!
- Nem gondoltam komolyan te idióta! - vágtam kupán.
- Már mindegy. - vigyorgott.
- Te kéjenc°! - Beszarás ez a gyerek! Mindig meglep valamivel!
- Nem is vagyok az! - fordult el duzzogva.
- De az vagy, de így szeretlek! - néztem rá. Ezek hallatán felém fordult, és komolyan nézett. Azt hittem most valami összeesküvést szervez ellenem, mint múltkor, de ahelyett, hogy bármit is mondott volna, megölelt. Értetlenül néztem magam elé, majd a melegség elöntötte a szívemet, s visszaöleltem.
- Annyira örülök, hogy itt vagy, és esküszöm, hogy nem fogok többé hazudni neked! Soha! Ígérem! - mondta kis idő múlva.
-Ha nem ismernélek azt hinném, te is csak hazudsz, mint a többi, így azt mondanám, hogy ígérj semmit, mert úgysem tartod be, de tudom, hogy milyen rendes srác vagy, hogy bízhatok benned, ezért elhiszem, hogy komolyan gondoltad, amit az imént mondtál. Én is örülök. Rossz volt nélküled. - mondtam mosolyogva. Tényleg komolyan gondolja, tudom. Tudom, hogy jó ember ezért hiszek neki. - Talán már élni sem tudok anélkül, hogy ne lássalak, ne halljam a hangod, vagy ne mondj valami hülyeséget. - nevettem. Fura. Ez az egész nap, hét az. Az is, hogy fura érzések járnak át engem, ahogy most átölelem. Elengedett, s rám nézett.
- Ugyanígy érzek. - mosolyodott el. Azt hittem ennél erősebb már nem lehet köztünk a kötelék. Tévedtem, még erősebb, mint valaha. Napról napra erősödik bennem egy érzés, amit nem tudok, hogy mi. Egyre jobban kötődök hozzá, egyre jobban szeretnék vele lenni. Ez normális? Igen, annak kell lennie...

Másnap végre volt időnk beszélni Greyjel. Kerestünk egy nyugis helyet - már amennyire egy iskolában lehetséges -, s percekig csak néztünk egymásra, míg végül megtörtem a csendet.

- Greyson én... - mondtam, de fogalmam se volt mit mondhatnék.
- Figyelj Rose. Én... többet érzek irántad, mint amit kellene, és tudni szeretném te is így érzel-e irántam. Mert ha nem akkor nem próbálkozom, és maradunk barátok. Rajtad múlik mi lesz. - mondta, bár látszott rajta, hogy nem volt könnyű kimondania. Ezt el sem hiszem! Tényleg ezt mondta? Csípjetek meg, hogy ez nem álom! Úristen!
- Izé.. öö.. hát igen, vagyis nem vagyis izéé érzek öö valamit, de tudod én.. azt hiszem vagy nem tudom, hogy ez öö.. - dadogtam, mint valami idióta, erre elmosolyodott.

- Imádom mikor össze vagy zavarodva! - mondta s újra felém hajolt, mint a parkban, de most már nagyjából uralni tudtam a pánikom, habár szívesen elfutottam volna, de most csak néztem a szemébe, és éreztem, hogy szeretnék vele lenni. Ajkunk már majdnem összeért, mikor...
-Hé Rose képzeld... - jött hozzánk Sam. - Ohh bocsi,  nem akartalak titeket megzavarni. Akkor megyek is. - nézett bocsánatkérően. Láthatóan kínosan érezte magát.
- Nem zavarsz, mondd csak. - mondtam neki. Gondolhattam volna, hogy ez lesz!
- Ööö elmarad az utolsó óránk, csak ezért jöttem szólni, de akkor már húzok is. - mondta Sam.
- Oké, mindjárt megyünk mi is. - mondtam.
- Akkor azt hiszem, ezt megbeszéltük.  -  közölte Grey, mikor már elment.  - Menjünk mi is. - mondta Grey, s megfogta a kezem. Ez életem legszebb napja! Igaz még csak 2 hónapja ismerem vagy egy picivel több ideje, de szerintem eléggé ismerem ahhoz, hogy tudjam ő normális. Ránéztem az összekulcsolt kezünkre, és  úgy vigyorogtam, mint egy retardált. A teremtől nem voltunk messze, és csak 1-2 ember volt a tanárinál, szerintem nem vettek észre minket, így a terem előtt elengedtem a kezét. Ő értetlenül nézett rám.
- Nem akarok kavarást, meg pletykákat. Tudod, hogy megjártam velük, remélem megérted. - magyaráztam neki. -  Egy ideig mindenképp tartsuk titokban oké? Még izé.. új ez a dolog, és nem akarom, hogy tönkretegyék.
- Megértelek. - mosolygott. Olyan megértő! Egész nap fognám a kezét, de ezt most nem akarom elszúrni. Most túl jó ez az állapot, és féltem. Csajsuliba járunk, még szép, hogy fosok, hogy elcsábítják. Nyomott még egy puszit az arcomra, s bementünk. Egész nap le sem lehetett lőni, annyira fel voltam dobva, még a tanárokkal is hülyültem, ami nálam nem szokás. Olyan voltam, mint akinek elment az esze, de jól éreztem magam, nem kellett csoki a boldogsághormonhoz! S jutalmam ezért a napért, hogy hamar véget ért, s már húzhattunk is. Én ugrálva siettem haza elújságolni Rossnak, mi történt ma! Vigyorogva csöngettem be hozzájuk, de Ross helyett, Stormie nyitott ajtót.
- Szia, Ross itthon van? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Szia drágám, még nincs itthon, nemsokára jön, addig gyere csak be! - ajánlotta fel. - És hogy vagy? Fiúkkal mi újság?  - tudakolta.
- Hát semmi különös, megvagyok köszönöm. - mosolyogtam. Beszélgettünk még egy kicsit a divatról, a süti receptekről, meg amiről egy csajos csevej szólhat. Kb. egy óra múlva betoppant Ross, és én rögtön a nyakába ugrottam.
- Na mi van? Miért örülsz nekem ennyire? - nevetett.
- Mesélnem kell! - néztem rá sokat sejthetően.
- Csak nem? - kerekedett el a szeme.
- Hát... - vigyorogtam, mint a tejbetök.
- Komoly? - nézett rám értetlenül.
- Olyan fura, hogy fél szavakból megértitek egymást. Kiráz tőle a hideg. - mondta Rocky. De mi ügyet sem vetve folytattuk a bizalmas beszélgetést Ross szobájában. Elmeséltem neki, hogy majdnem megcsókolt, vártam volna, hogy velem örül, de ehelyett csak annyit mondott, hogy "az jó". 
- Baj van? - néztem rá, nem szokott ilyen lenni.
- Nincs, dehogy! Csak fáradt vagyok, tudod sztárnak lenni fárasztó. - mosolygott.
- Ja jól van. - mondtam, s miután kitárgyaltuk Greyt, kicsit tanultunk, mert muszáj, aztán sétáltunk egyet a környéken majd hazakísért. Annyira boldog voltam, hogy alig bírtam elaludni. Zenét hallgattam, míg szépen lassan lecsukódott a szemem. Azt hiszem, ez egy jobb élet kezdete!