Na itt van! Picit furcsa lehet a kinézet, de ha tetszik még lehet ilyen. :) Persze most is várom az építő kritikákat, ahogy eddig is. Ha láttok egy ilyen jelet: ° akkor az azt jelenti, hogy az ilyen külön részben ami nem rész, hanem csak 1-2 sztori, érdekesség, tény, fel lesz tüntetve! Ja és lehet lesz 1-2 KE* sztori is 1-1 rész között, de ez még nem biztos, az időmtől függ, hogy mennyi időm lesz a tanulás, meg a költözés között. Ha szeretnétek küldhettek nekem is, és én meg kirakom. Szerintetek?:)
Én mindig itt leszek neked
(Ross szemszöge)
- Azt kérdeztem mit jelentsen ez?! - dühöngött. Még sose láttam ilyennek, teljesen kiakadt! Ez biztos, hogy nem fog valami fényesen végződni... Nagyon rossz érzésem van. - Ezért volt minden? Halljam van meg valami, amiről tudnom kéne? Esetleg van egy eltitkolt gyereked, testvéred esetleg feleséged? - kérdezgetett, de maga se gondolta komolyan, vagy mégis? Arca komoly volt, rettentő dühös, de legfőképp megbántott. Valahogy rendbe kell hoznom.
- Figyelj én megbízok, benned a legjobban, sajnálom, hogy nem mondtam el, de féltem, hogyha elmondom akkor... akkor... - próbáltam elmondani mit érzek, de ő félbeszakított.
- Akkor mi? Rohantam volna a sajtóhoz, hogy itt lakik a híres rockbanda, az R5, vagy esetleg azt hitted, ha megtudom, akkor majd kihasznállak, és csak azért lógok veled, mert sztár vagy? Hát most nagyot csalódtam benned, Ross... - ahogy kimondta kifolytak a könnyei. Most látom először sírni. Azt hiszem ezt nagyon elszúrtam. Nem hittem, hogy ennyire rosszul fog majd reagálni. - Nem tudom elhinni, hogy ennyire nem bízol bennem, hogy ennyire nem ismersz. - már épp szóltam volna, hogy megmagyarázzam, de nem hagyta. - Ne is mondj inkább semmit, ki tudja lehet az is hazugság lesz! Greysonnak igaza volt. Tényleg nem az vagy akinek megismertelek. Azt hittem barátok vagyunk, és mindent elmondunk egymásnak. Azt hittem velem őszinte vagy, de látom tévedtem! - ezek hallatán kiakadtam, s hirtelen olyan csúszott ki a számon aminek nem kellett volna.
- Ha már itt tartunk, te sem mondtál el mindent! - kiáltottam. Láthatóan nem értette miről beszélek.
- Mi van? Én mindig mindent elmondtam neked! - mondta ártatlanul.
- Na és anyáddal mi van? Mert arról egy szót sem szóltál soha, vagy, hogy
régen mennyit bántottak, hogy volt egy nagy szerelmed, és még ki tudja
hány dolgot te sem mondtál el! - kiáltottam vádlón. Kiakadtam innentől nem bírtam leállni.
Arcán meglepődöttség tükröződött.
- Ezeket mégis honnan veszed? - kérdezte egész normális hangnemben. Tényleg nem emlékszik. Tudom, hogy hazudtam neki, de ha nem ivott volna annyit, akkor lehet sosem tudom meg miket élt át. Mikor az általánosról kérdeztem, egy szóval sem említett ilyet. Semmit. Akkor most ki nem őszinte a másikkal?
- Onnan, hogy részegen mindent elmondtál, hogy mi történt anyuddal, hogy
elhagyott mindenki, hogy kibírhatatlan voltál, hogy volt egy srác,
valami Josh, akibe totál belezúgtál, de mindent elcsesztél, hogy
mennyien csesztettek, hogy mennyi fájdalmat kellett elviselned, ezt mind
nekem sírtad el, tudod? - már ordítottam, nem érdekelt ki hallja, ki nem, nagyon dühös voltam rá. - Ezekről semmit sem tudtam, és még te beszélsz nekem őszinteségről?
Meg, hogy mindent elmondtál nekem? Tudod, mit? Legyen! Haragudj rám,
ítélj el, bánom is én, de előbb nézz már magadba! Te papolsz nekem
őszinteségről, miközben, ugyanolyan álszent vagy te is! Anyád mit szólna
ehhez...? - olyat mondtam, amit tényleg nem kellett volna, ha nagyon dühös vagyok teljesen elborul az agyam. Teljesen jogosan levágott nekem egy taslit, éreztem, a keze helyén maradt égető fájdalmat, és mikor a szemeibe néztem jöttem rá, mit is tettem. Már értem miről beszélt Rose szilveszterkor...
"- Tudod, mikor olyat tettem, amit nem lett volna szabad, de én hülye megtettem, hirtelen olyan éles fájdalmat éreztem legbelül, hogy azt hittem egy kést szúrtak át a szívemen, s tudtam ő is ugyanettől az érzéstől szenved. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy pont neki okoztam ekkora fájdalmat. Milliószor mondtam neki, hogy bocsánat, igaz tudtam, hogy nem lesz semmi a régi, és hiába mondta hogy semmi baj... - hirtelen abbahagyta - Várj! Azt hiszem.... Hánynom kell! - mondta s már állt volna fel, de aztán visszaült. - Bocs téves riasztás. - mondta s folytatta tovább a mesélést a fájdalmas korszakából. - Nem hiszem, hogy valaha is megbocsát ezért, vagy ha mégis el soha nem fogja felejteni. Ezért mindennap arra törekszem, hogy valahogy, akárhogy jóvátegyem neki, amit akkor tettem. Mert hiába gyógyítják be a sebeit, a heg örökre ott marad, hogy mutassa, valaki egyszer mélyen megsebezte. Pedig pont ő volt az utolsó ember, akinek valaha is kívántam volna ekkora szenvedést. - magyarázta gondterhelten. - Már csak barátok vagyunk, talán a legjobbak, és néha néha úgy is érzem, hogy olyan jóban vagyunk, mint azelőtt, de mindig van valami, ami eszembe juttatja, hogy már nem soha nem leszünk olyanok... Erre a gondolatra mindig összeszorul a szívem." Én is ezt érzem. Érzem a kardot, amit áthatol mindkettőnk szívén, s ez a seb túl mély, ahhoz, hogy heg nélkül beforrjon. Nekem is ő lett volna az utolsó ember a Földön, akinek ilyet kívántam volna.
- Anyámat ne merd a szádra venni! - szemeiben láttam a dühöt, és a fájdalmat. - Takarodj! Nem akarlak látni soha többé! - mondta, s rám csapta bejárati ajtót. Hallottam a lépteit, ahogy felrohan a lépcsőn. Basszus! Felrohantam hozzá, s bekopogtam.
- Rose... - mondtam lágyan. - Kérlek bocsáss meg, nem akartalak megbántani, nem akartam ezt mondani, csak úgy kicsúszott a számon... - kértem bocsánatot, de nem várta meg míg végig mondom.
- Nem érdekel! Menj el, nem vagyok kíváncsi rád! - kiáltott rám. Hallottam ahogy zokog, éreztem a fájdalmát, és tudtam már nem csinálhatom vissza, örökre elveszítettem... Erre a gondolatra összeszorult a szívem, s hirtelen valami nedves csöppent a kezemre. Arcomhoz kaptam, és rájöttem, sírok. Évek óta nem ejtettem még csak egy könnycseppet sem. Csak álltam ott az ajtaja előtt, azon töprengtem mit tehetnék, mit mondhatnék neki, de nem jutottam semmi értelmesre, csak arra, hogy most inkább hazamegyek, hisz úgysem beszél velem. De hogy tehetném ezt jóvá? Fogalmam sincs, sőt talán sehogy... Olyat mondtam, amivel talán örökre elszakítottam a köztünk lévő barátság fonalát. Azt hiszem el kell felejtenem őt, és ezt a 3 és fél hónapot, amit együtt töltöttünk. Nincs más lehetőség. Letöröltem a könnyeim és hazaindultam. Rydel látta, hogy valami bajom van, de nem akartam most róla beszélni, sőt próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de ez valahogy nem ment.
- Mi történt? Látom, hogy baj van. - aggódott.
- Semmi nem történt és kész. Bocs, de most egyedül szeretnék lenni! - mondtam, és felmentem a szobámba. Elmentem vettem egy forró fürdőt, hogy kitisztítsa egy kicsit a fejem, de nem sikerült. Ugyanolyan tehetetlen, és szomorú voltam. Felöltöztem, befeküdtem az ágyba, bekapcsoltam a tévét, és a plafont bámultam. Kábé 1 óra múlva anyu kopogott be.
- Gyere! - mondtam.
- Szia kicsim. Rydel mondta, hogy nincs jó kedved. Mi történt? Rose-zal van valami? - kérdezte ő is. Pontosan beletrafált. Anyunak bármit elmondhatok, persze Rydelnek is, de valahogy anya mindig meg tud nyugtatni, és könnyebben mondom el mi a bajom.
- Tudja anyu... tudja! Tudja, és most gyűlöl! Gyűlöl, mert veszekedtünk, és olyat mondtam amit nem kellett volna, de annyira dühös voltam, nem tudtam leállni. Én nem tudom mit tegyek, soha nem fog megbocsátani nekem! - borultam a karjaiba. Annyira nyomta a lelkemet ez a dolog, és most hogy valakinek elmondhattam, kicsit megkönnyebbültem.
- Várj egy kicsit. Lassabban, és mondd el részletesen mi volt! - kérte anyu. Elmeséltem neki szóról szóra, azt is, hogy miket mesélt szilveszterkor, és ő is ugyanúgy megdöbbent ezek hallatán, mint én akkor.
- Szóval tényleg meghalt volna az anyja? Igaz, hogy sosem láttam, de soha nem gondoltam volna, ahogy azt sem hogy ennyi mindenen ment keresztül. Hiszen annyira vidám mindig, főleg ha veled van. Ennyi minden után is képes szívből mosolyogni, hát ő aztán erős lány! - ámuldozott. - Ha pedig ilyen erős, akkor biztos, nem vette annyira a szívére, és meg fog bocsátani neked, mert tény, hogy nem kellett volna szóba hoznod az anyját, de okos, és tudja, hogy jó ember vagy, és te sosem akarnál neki rosszat. Ha igazán fontos vagy neki, be fogja látni. Csak adj neki egy kis időt, hidd el megbékél majd. - mondta, s megborzolta a hajamat. - Hidd el minden rendben lesz. - mondta, felállt, hogy kimenjen, de hirtelen eszébe jutott valami. - Ki az a Greyson? - kérdezte.
- Nem sokat tudok róla, Rose új osztálytársa, most jött decemberben, és tök jóba vannak, Rose totál odavan érte, hiába próbálja titkolni. Annyit tudok még, hogy 17 éves, 'helyes', és, hogy sokat lógnak együtt. Miért? - kérdeztem.
- Csak úgy. Na de tényleg megyek. Fel a fejjel! - mosolygott rám.
- Szeretlek anyu! - öleltem meg.
- Én is kicsim. - mondta, s kiment.
Már olyan estefele úgy döntöttem, alszok, kikapcsoltam a tv-t magamhoz vettem a pingvinem, és lehunytam a szemem. De valahogy képtelen voltam elaludni. Csak forgolódtam, és mindenhol csak őt láttam, és az ő szavait hallottam.
"- Takarodj! Nem akarlak látni soha többé!" Folyton folyvást ezek a szavak jártak a fejembe. Újra a plafont bámultam. Nem tudtam mit is tehetnék. Hiányzik a mosolya, a nevetése, a hülyesége, de legfőképp, hogy mellettem legyen. Nem bírom nélküle. Annyira hozzászoktam, hogy mindig itt van, és most, hogy nincs, minden üres lett. Aztán eszembe jutott én miket vágtam a fejéhez. "- Te papolsz nekem őszinteségről, miközben, ugyanolyan álszent vagy te is! Anyád mit szólna ehhez...?" Hogy mondhattam ilyeneket? Biztos, hogy gyűlöl, soha nem fog megbocsátani nekem... Megérdemlem, amiért ezeket mondtam neki. De ő is elhallgatott dolgokat! Tudom, hogy nem könnyű ezekről beszélni, de bennem bízhatott volna, miért nem mondta el? Szerintem eléggé ismerjük egymást ahhoz, hogy tudjuk, nem akar rosszat a másik, és számíthatunk egymásra. De... megjelent szemeim előtt az arca, mikor szóba hoztam az anyját. Nem csoda, hogy látni sem akar... " ...de okos, és tudja, hogy jó ember vagy, és te sosem akarnál neki rosszat. Ha igazán fontos vagy neki, be fogja látni. Csak adj neki egy kis időt, hidd el megbékél majd. Hidd el minden rendben lesz." Vajon tényleg csak idő kellene neki? Abban nem kételkedtem, hogy fontos vagyok neki, de most...? Most már nem hiszem. Egyszer csak megjelentek az én vigasztaló szavaim a fejemben.
- Mi történt? Látom, hogy baj van. - aggódott.
- Semmi nem történt és kész. Bocs, de most egyedül szeretnék lenni! - mondtam, és felmentem a szobámba. Elmentem vettem egy forró fürdőt, hogy kitisztítsa egy kicsit a fejem, de nem sikerült. Ugyanolyan tehetetlen, és szomorú voltam. Felöltöztem, befeküdtem az ágyba, bekapcsoltam a tévét, és a plafont bámultam. Kábé 1 óra múlva anyu kopogott be.
- Gyere! - mondtam.
- Szia kicsim. Rydel mondta, hogy nincs jó kedved. Mi történt? Rose-zal van valami? - kérdezte ő is. Pontosan beletrafált. Anyunak bármit elmondhatok, persze Rydelnek is, de valahogy anya mindig meg tud nyugtatni, és könnyebben mondom el mi a bajom.
- Tudja anyu... tudja! Tudja, és most gyűlöl! Gyűlöl, mert veszekedtünk, és olyat mondtam amit nem kellett volna, de annyira dühös voltam, nem tudtam leállni. Én nem tudom mit tegyek, soha nem fog megbocsátani nekem! - borultam a karjaiba. Annyira nyomta a lelkemet ez a dolog, és most hogy valakinek elmondhattam, kicsit megkönnyebbültem.
- Várj egy kicsit. Lassabban, és mondd el részletesen mi volt! - kérte anyu. Elmeséltem neki szóról szóra, azt is, hogy miket mesélt szilveszterkor, és ő is ugyanúgy megdöbbent ezek hallatán, mint én akkor.
- Szóval tényleg meghalt volna az anyja? Igaz, hogy sosem láttam, de soha nem gondoltam volna, ahogy azt sem hogy ennyi mindenen ment keresztül. Hiszen annyira vidám mindig, főleg ha veled van. Ennyi minden után is képes szívből mosolyogni, hát ő aztán erős lány! - ámuldozott. - Ha pedig ilyen erős, akkor biztos, nem vette annyira a szívére, és meg fog bocsátani neked, mert tény, hogy nem kellett volna szóba hoznod az anyját, de okos, és tudja, hogy jó ember vagy, és te sosem akarnál neki rosszat. Ha igazán fontos vagy neki, be fogja látni. Csak adj neki egy kis időt, hidd el megbékél majd. - mondta, s megborzolta a hajamat. - Hidd el minden rendben lesz. - mondta, felállt, hogy kimenjen, de hirtelen eszébe jutott valami. - Ki az a Greyson? - kérdezte.
- Nem sokat tudok róla, Rose új osztálytársa, most jött decemberben, és tök jóba vannak, Rose totál odavan érte, hiába próbálja titkolni. Annyit tudok még, hogy 17 éves, 'helyes', és, hogy sokat lógnak együtt. Miért? - kérdeztem.
- Csak úgy. Na de tényleg megyek. Fel a fejjel! - mosolygott rám.
- Szeretlek anyu! - öleltem meg.
- Én is kicsim. - mondta, s kiment.
Már olyan estefele úgy döntöttem, alszok, kikapcsoltam a tv-t magamhoz vettem a pingvinem, és lehunytam a szemem. De valahogy képtelen voltam elaludni. Csak forgolódtam, és mindenhol csak őt láttam, és az ő szavait hallottam.
"- Takarodj! Nem akarlak látni soha többé!" Folyton folyvást ezek a szavak jártak a fejembe. Újra a plafont bámultam. Nem tudtam mit is tehetnék. Hiányzik a mosolya, a nevetése, a hülyesége, de legfőképp, hogy mellettem legyen. Nem bírom nélküle. Annyira hozzászoktam, hogy mindig itt van, és most, hogy nincs, minden üres lett. Aztán eszembe jutott én miket vágtam a fejéhez. "- Te papolsz nekem őszinteségről, miközben, ugyanolyan álszent vagy te is! Anyád mit szólna ehhez...?" Hogy mondhattam ilyeneket? Biztos, hogy gyűlöl, soha nem fog megbocsátani nekem... Megérdemlem, amiért ezeket mondtam neki. De ő is elhallgatott dolgokat! Tudom, hogy nem könnyű ezekről beszélni, de bennem bízhatott volna, miért nem mondta el? Szerintem eléggé ismerjük egymást ahhoz, hogy tudjuk, nem akar rosszat a másik, és számíthatunk egymásra. De... megjelent szemeim előtt az arca, mikor szóba hoztam az anyját. Nem csoda, hogy látni sem akar... " ...de okos, és tudja, hogy jó ember vagy, és te sosem akarnál neki rosszat. Ha igazán fontos vagy neki, be fogja látni. Csak adj neki egy kis időt, hidd el megbékél majd. Hidd el minden rendben lesz." Vajon tényleg csak idő kellene neki? Abban nem kételkedtem, hogy fontos vagyok neki, de most...? Most már nem hiszem. Egyszer csak megjelentek az én vigasztaló szavaim a fejemben.
"- Figyelj - mondtam neki -, ha tényleg szeret, megbocsát, és nem néz vissza a múltba, mert tudja, hogy a jelen a fontos, az hogy most mit teszel, nem az, amit akkor tettél. Ne bűnhődj ezért, hiszen jó ember vagy, és fogadok, hogy rengeteg jó pillanatot okoztál neki, ahhoz, hogy ne a múlttal törődjön, és szerintem el is felejtette már. Felhozta egyszer is a múltat?
- Nem, de..
- Akkor, meg ne foglalkozz te se a múlttal. És sosem voltál rossz ember, csak rossz útra tévedtél. Ez akárkivel megesik..." Tanácsoltam neki akkor, de nem tudtam, hogy mégis milyen érzés lehet, hogy nem könnyű csak úgy elengedni a múltat, legfőképp megbocsátani magadnak. Ezek után nem volt kedvem semmihez. Ránéztem a telómra, hogy vajon mennyi ideje próbálok aludni, és elkerekedett szemmel láttam, hogy már hajnali 3 óra 34 perc volt. Az óra alatt az egyik közös képünk díszelgett. Ez még akkor készült mikor elmentünk a vidámparkba, és a nagy dodzsem harc után kifulladva, vettünk fagyit. Rose azt mondta, hogy fotózkodjunk a fagyival, mondom oké, de szerencsétlenségére a fél fagyi a betonra esett, így a képen csak annyi látszik, hogy elképedt fejjel meredt a fagyi maradékára, én meg nagyon nevetek, hogy mekkora balga. Sosem felejtem el azt a napot. Sőt egyiket sem, amit vele töltöttem. Hiába próbálnám nem menne, ahhoz túlságosan kötődök hozzá, és amúgy sem egy olyan ember, akit könnyen el lehet felejteni. Még egy ideig nézegettem a képeket, gondolkoztam, aztán újra visszafeküdtem, lecsuktam a szemem, és végre elaludtam, de nem aludhattam sokáig, mert kb fél óra múlva Riker keltett fel.
- Hé Csipkerózsika! Ébresztőőőő! Ma van az interjú a Pop Starnál!!! Vééééééééééégreeeeeeeeeee! - ujjongott. Basszus tényleg! El is felejtettem! Így biztos, hogy nem akarok menni. Semmi hangulatom hozzá... Így semmiképp nem lennék se vicces, se jófej, és nem akarok ilyen állapotban mutatkozni. Itthon maradok és alszom, úgyis alig aludtam.
- Menjetek nélkülem, nem érzem jól magam! Bocsi! - mondtam h magamra húztam a takarót.
- Na Ross, ilyennel ne viccelődj! Gyere! - lökdösött.
- Nem itt maradok! - makacskodtam.
- És mi lesz a fanokkal? - csodálkozott Riker.
- Mi lenne? Semmi. Túlélik. Élik tovább az életüket. - válaszoltam.
- Veled meg mi van? Te ki vagy, és mit műveltél az öcsémmel? - kérdezte. Úgy látszik nem tud semmiről, anyu nem szólt neki egy szót sem.
- Te barom, én vagyok, csak most nem megyek és kész. - mondtam, s ránéztem. - Csak hagyjatok itthon, egyedül akarok lenni. - közöltem vele. Képtelen lettem volna rá, hogy mosolyogjak, hogy viccelődjek, hogy a legjobb formámat hozzam, miközben mindenhol őt látom. Jobb ha nem megyek.
- Na mi van mi tart ilyen sokáig? - jött be Rydel. - Te még mindig az ágyban fekszel? Nyomás öltözni! - parancsolta.
- Nem jön. Azt mondta nem akar jönni. Hogy egyedül akar lenni. - mondta elképedt fejjel Riker. Rydel arckifejezése megváltozott.
- Rose az oka igaz? - kérdezte habár, tudta rá a választ. - Biztos, hogy nem akarsz jönni? Nem fogod megbánni? - kérdezte.
- Nem fogom. Nem vagyok a legjobb formámban, így biztos, hogy nem lennék képes poénkodni, sőt még koncentrálni sem. Sajnálom. - sütöttem le a szemem. Nem fair velük, de biztos, hogy elrontanám az interjút. Így lesz a legjobb.
- Értem, akkor szólok a többieknek, hogy nem jössz, de előbb... - szólt Rydel. - Gyere ölelj meg! - nyújtotta a karját. Rydel mindig együtt tud érezni az emberrel. Felkeltem és odatipogtam hozzá. - Ne feledd miket mondott anyu. Szedd össze magad és állj elé! Minden rendben lesz, majd beszélek vele én is. - súgta a fülembe.
- Köszönöm, hogy megértesz. Hálás vagyok. De mégis mit mondhatnék neki? - néztem rá.
- Hát azt, amit érzel. - mosolyodott el. - Hallgass a szívedre!
- Rendben. - mondtam.
- Na akkor aludd ki magad! - mondta Rydel.
- Miről maradtam le? - nézett Riker hol rám, hol Rydelre.
- Semmiről, majd elmondom, most viszont készülődj, és szólj a többieknek is! - utasított.
- Oké, de nem tudod miből maradsz ki öcsi! - mosolygott, majd kimentek. S azzal visszafeküdtem az ágyba, és csak bámultam előre. Hallottam a többiek reakcióját lentről, meg Rose nevét. Magamhoz szorítottam pingvinem, és megpróbáltam aludni. Nem ment. Bekapcsoltam a tv-t, és hála az unalmas műsornak mégiscsak elaludtam. Csak valamikor este fele kelhettem fel, mert már sötét volt kinn, és már mindenki itthon volt. Ránéztem az órára, és bingo! Este fél 9 volt. Bakker! Az egész napot átaludtam? A szobámban teljes volt a sötétség, ezért arra gondoltam, hogy a tv-t valaki kikapcsolhatta mialatt aludtam, így úgy döntöttem a változatosság kedvéért zenét hallgatok. A telóm tele volt olyan számokkal, amiket Rose mutatott. Már ha rágondolok összeszorul a szívem. Volt egy szám, amit rengetegszer hallgatott, esküszöm már meg is untam, de most mégis azt indítottam el. Egy rockbanda volt, valami Dead by April, már mi egy kicsit eltérünk ettől a fajta rocktól. A szám címe I made it°, és most teljesen ideillett a szövege. Körülnéztem a szobámban, minden rá emlékeztetett, a szép időkre, amikor csipkelődtünk egymással, meg nevetgéltünk, de volt, hogy megvigasztaltam őt 1-2 hülyeséggel, ami épp eszembe jutott, és ő újra jókedvű volt. Mindig tudtam mivel vidíthatom fel, de most... most valahogy fogalmam sem volt. Tudom, hogy bárhova mennék őt látnám, nem tudnék elfutni, és nem is fogok. Nem megyek sehova, itt maradok. Így lesz a legjobb, így nem kell a szemébe néznem azok után... Úgyis tél van sötét, és hideg, ráadásul még a hó is elkezdett hullani. Általában kint játszunk a hóban, vagy hokizunk a családdal, de ma valahogy nem volt kedvem semmihez. A többi nap is így telt, búsan, és hiába hívtak ki, nem mentem. Tévedtem talán mégsem jobb így. Pénteken már nem bírtam. Nem mehet ez így tovább! Megőrülök! Kell a mosolya, hogy felvidítson, hogy jobban legyek. Hiányzik. Látni akarom, igaz nem a legjobb megoldás, de mégis látnom kell őt! Helyre kell hoznom, amit elcsesztem! De mégis hogyan...? Aztán eszembe jutott mit mondott másnap Rydel. "...Szedd össze magad és állj elé! Minden rendben lesz, majd beszélek vele én is. - súgta a fülembe.
- Köszönöm, hogy megértesz. Hálás vagyok. De mégis mit mondhatnék neki? - néztem rá.
- Hát azt, amit érzel. - mosolyodott el. - Hallgass a szívedre!" Lehet, hogy ezt fogom tenni! Elmondom neki mit érzek. Írok neki egy dalt, és előadom neki, remélem értékelni fogja. Minden, amit leírok szívből jön. Holnap reggel átmegyek hozzá, igen! Mindent helyre fogok hozni! De minél inkább várunk valamit, az óramutatók annál lassabban vánszorog, de nagy nehezen eljött a reggel. Lefürödtem, felvettem az egyik legjobb ingem, befújtam magam, és elindultam. Fura volt kijönni a szobából, de szép napsütés volt, így kellemes volt az idő. Becsöngettem. Az apja nyitott ajtót, azt mondta csak Rose van itthon meg ő, de még alszik, de addig is nyugodtan bejöhetek. Beszélgettünk egy kicsit, majd neki el kellett mennie, én meg itt maradtam. Előkészítettem mindent, majd felmentem a szobájába, ahol hason feküdve a plüss cicáját ölelgetve édesen aludt. Nagyon cuki volt! Csak néztem, ahogy álmodik, olyan nyugodt volt és békés. Kis idő múlva elkezdett ébredezni. Kinyitotta a szemét, pislogott egyet. Gondolom nem értette mi van.
- Jóreggelt, álomszuszék! - mosolyogtam féloldalasan. Itt az idő, hogy mindent rendbe tegyek!
- Hé Csipkerózsika! Ébresztőőőő! Ma van az interjú a Pop Starnál!!! Vééééééééééégreeeeeeeeeee! - ujjongott. Basszus tényleg! El is felejtettem! Így biztos, hogy nem akarok menni. Semmi hangulatom hozzá... Így semmiképp nem lennék se vicces, se jófej, és nem akarok ilyen állapotban mutatkozni. Itthon maradok és alszom, úgyis alig aludtam.
- Menjetek nélkülem, nem érzem jól magam! Bocsi! - mondtam h magamra húztam a takarót.
- Na Ross, ilyennel ne viccelődj! Gyere! - lökdösött.
- Nem itt maradok! - makacskodtam.
- És mi lesz a fanokkal? - csodálkozott Riker.
- Mi lenne? Semmi. Túlélik. Élik tovább az életüket. - válaszoltam.
- Veled meg mi van? Te ki vagy, és mit műveltél az öcsémmel? - kérdezte. Úgy látszik nem tud semmiről, anyu nem szólt neki egy szót sem.
- Te barom, én vagyok, csak most nem megyek és kész. - mondtam, s ránéztem. - Csak hagyjatok itthon, egyedül akarok lenni. - közöltem vele. Képtelen lettem volna rá, hogy mosolyogjak, hogy viccelődjek, hogy a legjobb formámat hozzam, miközben mindenhol őt látom. Jobb ha nem megyek.
- Na mi van mi tart ilyen sokáig? - jött be Rydel. - Te még mindig az ágyban fekszel? Nyomás öltözni! - parancsolta.
- Nem jön. Azt mondta nem akar jönni. Hogy egyedül akar lenni. - mondta elképedt fejjel Riker. Rydel arckifejezése megváltozott.
- Rose az oka igaz? - kérdezte habár, tudta rá a választ. - Biztos, hogy nem akarsz jönni? Nem fogod megbánni? - kérdezte.
- Nem fogom. Nem vagyok a legjobb formámban, így biztos, hogy nem lennék képes poénkodni, sőt még koncentrálni sem. Sajnálom. - sütöttem le a szemem. Nem fair velük, de biztos, hogy elrontanám az interjút. Így lesz a legjobb.
- Értem, akkor szólok a többieknek, hogy nem jössz, de előbb... - szólt Rydel. - Gyere ölelj meg! - nyújtotta a karját. Rydel mindig együtt tud érezni az emberrel. Felkeltem és odatipogtam hozzá. - Ne feledd miket mondott anyu. Szedd össze magad és állj elé! Minden rendben lesz, majd beszélek vele én is. - súgta a fülembe.
- Köszönöm, hogy megértesz. Hálás vagyok. De mégis mit mondhatnék neki? - néztem rá.
- Hát azt, amit érzel. - mosolyodott el. - Hallgass a szívedre!
- Rendben. - mondtam.
- Na akkor aludd ki magad! - mondta Rydel.
- Miről maradtam le? - nézett Riker hol rám, hol Rydelre.
- Semmiről, majd elmondom, most viszont készülődj, és szólj a többieknek is! - utasított.
- Oké, de nem tudod miből maradsz ki öcsi! - mosolygott, majd kimentek. S azzal visszafeküdtem az ágyba, és csak bámultam előre. Hallottam a többiek reakcióját lentről, meg Rose nevét. Magamhoz szorítottam pingvinem, és megpróbáltam aludni. Nem ment. Bekapcsoltam a tv-t, és hála az unalmas műsornak mégiscsak elaludtam. Csak valamikor este fele kelhettem fel, mert már sötét volt kinn, és már mindenki itthon volt. Ránéztem az órára, és bingo! Este fél 9 volt. Bakker! Az egész napot átaludtam? A szobámban teljes volt a sötétség, ezért arra gondoltam, hogy a tv-t valaki kikapcsolhatta mialatt aludtam, így úgy döntöttem a változatosság kedvéért zenét hallgatok. A telóm tele volt olyan számokkal, amiket Rose mutatott. Már ha rágondolok összeszorul a szívem. Volt egy szám, amit rengetegszer hallgatott, esküszöm már meg is untam, de most mégis azt indítottam el. Egy rockbanda volt, valami Dead by April, már mi egy kicsit eltérünk ettől a fajta rocktól. A szám címe I made it°, és most teljesen ideillett a szövege. Körülnéztem a szobámban, minden rá emlékeztetett, a szép időkre, amikor csipkelődtünk egymással, meg nevetgéltünk, de volt, hogy megvigasztaltam őt 1-2 hülyeséggel, ami épp eszembe jutott, és ő újra jókedvű volt. Mindig tudtam mivel vidíthatom fel, de most... most valahogy fogalmam sem volt. Tudom, hogy bárhova mennék őt látnám, nem tudnék elfutni, és nem is fogok. Nem megyek sehova, itt maradok. Így lesz a legjobb, így nem kell a szemébe néznem azok után... Úgyis tél van sötét, és hideg, ráadásul még a hó is elkezdett hullani. Általában kint játszunk a hóban, vagy hokizunk a családdal, de ma valahogy nem volt kedvem semmihez. A többi nap is így telt, búsan, és hiába hívtak ki, nem mentem. Tévedtem talán mégsem jobb így. Pénteken már nem bírtam. Nem mehet ez így tovább! Megőrülök! Kell a mosolya, hogy felvidítson, hogy jobban legyek. Hiányzik. Látni akarom, igaz nem a legjobb megoldás, de mégis látnom kell őt! Helyre kell hoznom, amit elcsesztem! De mégis hogyan...? Aztán eszembe jutott mit mondott másnap Rydel. "...Szedd össze magad és állj elé! Minden rendben lesz, majd beszélek vele én is. - súgta a fülembe.
- Köszönöm, hogy megértesz. Hálás vagyok. De mégis mit mondhatnék neki? - néztem rá.
- Hát azt, amit érzel. - mosolyodott el. - Hallgass a szívedre!" Lehet, hogy ezt fogom tenni! Elmondom neki mit érzek. Írok neki egy dalt, és előadom neki, remélem értékelni fogja. Minden, amit leírok szívből jön. Holnap reggel átmegyek hozzá, igen! Mindent helyre fogok hozni! De minél inkább várunk valamit, az óramutatók annál lassabban vánszorog, de nagy nehezen eljött a reggel. Lefürödtem, felvettem az egyik legjobb ingem, befújtam magam, és elindultam. Fura volt kijönni a szobából, de szép napsütés volt, így kellemes volt az idő. Becsöngettem. Az apja nyitott ajtót, azt mondta csak Rose van itthon meg ő, de még alszik, de addig is nyugodtan bejöhetek. Beszélgettünk egy kicsit, majd neki el kellett mennie, én meg itt maradtam. Előkészítettem mindent, majd felmentem a szobájába, ahol hason feküdve a plüss cicáját ölelgetve édesen aludt. Nagyon cuki volt! Csak néztem, ahogy álmodik, olyan nyugodt volt és békés. Kis idő múlva elkezdett ébredezni. Kinyitotta a szemét, pislogott egyet. Gondolom nem értette mi van.
- Jóreggelt, álomszuszék! - mosolyogtam féloldalasan. Itt az idő, hogy mindent rendbe tegyek!
(Rose szemszöge)
- Te meg mit keresel itt? Azt mondtam, hogy hagyj békén, Ross! - mordultam rá, elfordultam és magamra húztam a takaróm. Még ne, még gondolkozni akartam, csak még egy kis időt kérek! Ajj basszus ezt nem hiszem el! - Megmondtam, hogy egyedül akarok lenni!
- Rose kérlek... - mondta lágyan. Még soha nem hallottam így beszélni. - Hallgass meg, te vagy a legjobb barátom, soha nem akartalak megbántani, és te vagy az első, akivel ennyire jól kijövök és aki megért, támogat. Fontos vagy nekem, nagyon! Tudom, hogy olyat mondtam amit nem kellett volna, és sajnálom, de kérlek, bocsáss meg. - mondta. Igazat mond? Igen meglehet, hinni akarok neki! Nagyon is... - Szeretném, ha adnél egy esélyt, hogy jóvátegyem, amit elrontottam, oké? Egy reggeli mellett! - ajánlotta fel.
- Nem. Megmondtam, hogy... - kezdtem bele, de félbeszakított.
- Nem kérdés volt, hanem inkább kijelentés. Ne akarod, hogy erőszakot használjak!
- Mert mi lesz? - kérdeztem.
- Mert lehúzom rólad a takarót, és megcsikizlek! - fenyegetőzött Ross.
- Jajj, de félek! - mondtam gúnyosan.
- Nem-e? Hát jó.. - s már húzta is le a takarót rólam, de én megállítottam.
- Oké, oké, meggyőztél! De nincs több titkolózás, sem hazugság! - egyeztem bele. - Na akkor menj ki míg öltözöm!
- Mért? Te se mentél ki! És amúgy sem érdekel a pattanásnyi melled. - vetette oda. Gonosz! Hozzávágtam egy párnát, majd kiment. Hihetetlenül hülye vagyok! Még azt se tudom, mit tegyek! Ajj bakker... Greysonnak nem lehetett igaza... Egyre biztosabb vagyok benne, hogy tévedett. Ross nem rossz ember. Képtelen vagyok rosszat hinni róla, a veszekedéskor is én reagáltam túl. Talán itt az ideje megbeszélni a dolgokat. Láttam a szemében, hogy őszinte, különben ide sem jött volna! Gondolataimba merülve felvettem egy laza itthoni pólót, egy rövidnacit, a hajamat felkontyoltam, és leindultam. Ross-t a konyhában találtam, de emelett egy csodás látvány borult elém. Az asztal megterítve 2 személyre, a közepén egy csokor virág, ő pedig épp főzőcskézett. Leesett az állam. Ez az oldalát még sosem láttam. Azt se tudtam, hogy tud főzni.
- Ezt mind azért csináltad, hogy... - kérdeztem, de nem bírtam befejezni a mondatot, annyira ámultam még mindig.
- Igen, és mindjárt kész, ülj le! - mondta. - Amúgy jól áll neked ez a laza stílus. Cuki vagy vele. - mosolygott, és gusztusosan feltálalta a reggelit. Ham and eggs volt, az egyik kedvenc kajám.
- Nem. Megmondtam, hogy... - kezdtem bele, de félbeszakított.
- Nem kérdés volt, hanem inkább kijelentés. Ne akarod, hogy erőszakot használjak!
- Mert mi lesz? - kérdeztem.
- Mert lehúzom rólad a takarót, és megcsikizlek! - fenyegetőzött Ross.
- Jajj, de félek! - mondtam gúnyosan.
- Nem-e? Hát jó.. - s már húzta is le a takarót rólam, de én megállítottam.
- Oké, oké, meggyőztél! De nincs több titkolózás, sem hazugság! - egyeztem bele. - Na akkor menj ki míg öltözöm!
- Mért? Te se mentél ki! És amúgy sem érdekel a pattanásnyi melled. - vetette oda. Gonosz! Hozzávágtam egy párnát, majd kiment. Hihetetlenül hülye vagyok! Még azt se tudom, mit tegyek! Ajj bakker... Greysonnak nem lehetett igaza... Egyre biztosabb vagyok benne, hogy tévedett. Ross nem rossz ember. Képtelen vagyok rosszat hinni róla, a veszekedéskor is én reagáltam túl. Talán itt az ideje megbeszélni a dolgokat. Láttam a szemében, hogy őszinte, különben ide sem jött volna! Gondolataimba merülve felvettem egy laza itthoni pólót, egy rövidnacit, a hajamat felkontyoltam, és leindultam. Ross-t a konyhában találtam, de emelett egy csodás látvány borult elém. Az asztal megterítve 2 személyre, a közepén egy csokor virág, ő pedig épp főzőcskézett. Leesett az állam. Ez az oldalát még sosem láttam. Azt se tudtam, hogy tud főzni.
- Ezt mind azért csináltad, hogy... - kérdeztem, de nem bírtam befejezni a mondatot, annyira ámultam még mindig.
- Igen, és mindjárt kész, ülj le! - mondta. - Amúgy jól áll neked ez a laza stílus. Cuki vagy vele. - mosolygott, és gusztusosan feltálalta a reggelit. Ham and eggs volt, az egyik kedvenc kajám.
- Izé.. köszi.. - mondtam egy kicsit zavartan. De aranyos! Már teljesen biztos voltam benne, hogy Grey valamit félrenézhetett. Ross a világon a legjobb ember! Olyan hülye voltam, hogy egy percig is kételkedtem benne! Leültem, s megvártam míg ő is helyet foglal.
- Jó étvágyat! - mondta, s nekiláttunk. Mennyei volt! Ross kész szakács! Elmosolyodtam. Tényleg fontos vagyok neki. Ezt mind miattam csinálta, hogy jóvátegyen mindent. Meghoztam a döntést!
- Mesélj, de előtte valamit leszögeznék. Nincs több hazugság! Mától mindketten őszinték vagyunk egymáshoz. Megegyeztünk? - mondtam magabiztosan. Elmosolyodott.
- Igen. - mondta, s egy pacsival pecsételtük meg a fogadalmunkat. - Hát hol is kezdjem? Mire vagy kiváncsi?
- Mindenre. - mondtam mohón. Alig vártam hogy végre meséljen.
- Oké. - mondta Ross, s csak mondta, mondta, én meg tátott szájjal figyeltem, aztán megemlítette Lil C-t.
- Lil C az osztálytársad volt? - állt meg a villa a kezemben. Azt hiszem még ma szívinfarktust kapok.
- Igen, eléggé befutott nem? Amúgy voltunk Miley klippjében, az Ordinary girl-ben, Rikerrel, Disney vetélkedőben, meg a Teen Beach Movie-ban, de az R5 hozta meg a sikert mindannyiunknak. Világszerte millió rajongónk van, rengeteg interjún veszünk részt, nemrég volt egy világ körüli túrnénk... - megállt egy pillanatra. Látta, hogy ez egy kicsit sok nekem egyszerre, de leginkább attól sokkoltam le, hogy mindvégig szinte semmit sem tudtam róla. Ez elszomorított. - Baj van? Rose? Kicsit sok? Ha akarod akkor abbahagyom...
- Nem kell, csak.. annyi mindent nem tudok rólad. Olyan minta nem is ismernélek. - magyaráztam neki.
- Te kis butus! Jobban ismersz bárki másnál! Te vagy az akivel szót értek, aki tudja mivel vidítson fel, mikor bajom van, még ha nem is mutattam, hogy lenne. - mosolygott rám, odajött hozzám. - Arról csak én tehetek, hogy te nem ismered ezt az énem, de mostantól másképp lesz! Mindent elmondok neked. - vigasztalt. - Én sem tudok ám mindent rólad.
- De mindent elmesélhettem neked részegen. - mondtam lesütött szemmel. Hogy lehettem akkor ennyire kész? És mégis pontosan miket mondhattam?
- Nem hiszem, biztos vannak még dolgok amiről nem tudok. Sok ciki dolog, nekem is van hidd el. - nevetett.
- Hmm ez érdekel. De miket mondtam még azokon a dolgokon kívül, amiket mondtál? És tényleg nagyon ki voltam a piától? - kérdeztem félve.
- Eléggé ki voltál, menni se bírtál, mindig mellettem voltál, és rengeteget beszélgettünk, habár néha behánytál, de örülök, hogy ennyire kész voltál, mert így megismerhettelek közelebbről. És nézz ide. - megfogta az arcom, és felemelte, hogy a szemébe nézzek. - Én mindig itt leszek neked, történjék bármi! - megölelt. Soha többé nem kételkedem benne!
- Oké. Amúgy isteni a kaja, tuti, hogy te csináltad? - kérdeztem.
- Persze! Ne viccelj már nem csináltatnám meg mással, főleg ha jóváakarom tenni a bűnömet! - nevetett. - Tudok ha muszáj. De anyu főztjét jobban bírom. Ohh jut eszembe, várj meg itt ne menj sehova! Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszésedet, sokat dolgoztam vele. - mondta, s kisprintelt, majd visszajött egy gitárral a kezében. Ez meg mire készül? - A címe You can come to me. - Válasznak leült elém, és elkezdett játszani. Már a dallama megtetszett, de ez még semmi nem volt. Elkezdett énekelni:
http://www.youtube.com/watch?v=41uj0Cy6PHw
- Ezt tényleg nekem írtad? - folytak a könnyeim. - Ez gyönyörű! - ámultam. Nagyon meghatódtam. Még soha senki nem írt még nekem dalt! De ari!
- Ne sírj! - jött oda letörölni a könnyeim. Nála jobb barátot nem is kívánhatnék! Bárcsak örökké legjobb barátok lennénk...! - Nézz a szemembe, Rose! Én soha nem hagylak magamra, történjék bármi, én melletted leszek! - mondta komolyan, aztán elmosolyodott. Létezik fiú-lány barátság, erre mi vagyunk az élő példa. Tökéletes az összhang köztünk, és tényleg csak barátok vagyunk, bármit megtennénk a másikért, és bármi áron megvédenénk egymást. Olyanok vagyunk akár a tesók, mindig civakodunk, de ugyanakkor nagyon imádjuk egymást, és ettől egyre jobban összekovácsolódunk. Megértjük, és támogatjuk egymást. És ami a legfontosabb: bízunk egymásban. Most már biztosan. És persze abban is teljesen biztos vagyok, hogy sosem akarna senkinek rosszat, mert ő jó ember. Grey csak félt engem, de ez érthető, mivel a barátom. Habár.. helyes, aranyos, jófej, megértő, cuki, jó teste van és... najó bocsi, befejeztem a nyáladzást. Nem tetszik, csak jó pasi és kész. Na jó ez tényleg gyenge volt, lebuktam, totál oda vagyok érte! Atom cuki, figyelmes, kedves, és olyan teste van beszarsz! Imádom mikor bókolgat nekem, és áhh elolvadok! Vele talán még meg is próbálnám, bár tartok a kapcsolatoktól... De szerencsére nem tud róla, jobb is, csak bajt hozna.
- Rose, hé! Hallasz? Rose, te meg hol jársz? - rángatott ki a rózsaszín ködből Ross.
- Izé, öö sehol, itt vagyok, figyelek. - dadogtam. Nem tudtam mit mondjak hirtelen. Basszus, mennyi ideig álmodozhattam? - Bocsi, csak kicsit öö.. elgondolkodtam.
- Hmm.. csak nem Greysonon járt az agyad? Úgy van, nemde? - cukkolt. Telibe talált!
- Ne kezd, mert nem lesz jó vége! - figyelmeztettem.
- Oké, oké. - hátrált meg. - Na együk meg mielőtt még kihül! - mosolygott, majd visszaült a helyére. Neki felesleges lenne bármit mondanom, rájött már rég, már csak azért is, mert ismer, mint a tenyerét. Vajon neki is tetszik valaki?
- Hé Ross, neked tetszik valaki? - kérdeztem, kíváncsi vagyok milyen csajokra bukik, biztos az ilyen hiper-szuper-mega-ultra-csúcs csajokra, mint az összes többi. Eddig sose jött szóba ez a téma, hát épp ideje volt. Ross a kérdésem hallatán elkezdett fulladozni.
- Jó étvágyat! - mondta, s nekiláttunk. Mennyei volt! Ross kész szakács! Elmosolyodtam. Tényleg fontos vagyok neki. Ezt mind miattam csinálta, hogy jóvátegyen mindent. Meghoztam a döntést!
- Mesélj, de előtte valamit leszögeznék. Nincs több hazugság! Mától mindketten őszinték vagyunk egymáshoz. Megegyeztünk? - mondtam magabiztosan. Elmosolyodott.
- Igen. - mondta, s egy pacsival pecsételtük meg a fogadalmunkat. - Hát hol is kezdjem? Mire vagy kiváncsi?
- Mindenre. - mondtam mohón. Alig vártam hogy végre meséljen.
- Oké. - mondta Ross, s csak mondta, mondta, én meg tátott szájjal figyeltem, aztán megemlítette Lil C-t.
- Lil C az osztálytársad volt? - állt meg a villa a kezemben. Azt hiszem még ma szívinfarktust kapok.
- Igen, eléggé befutott nem? Amúgy voltunk Miley klippjében, az Ordinary girl-ben, Rikerrel, Disney vetélkedőben, meg a Teen Beach Movie-ban, de az R5 hozta meg a sikert mindannyiunknak. Világszerte millió rajongónk van, rengeteg interjún veszünk részt, nemrég volt egy világ körüli túrnénk... - megállt egy pillanatra. Látta, hogy ez egy kicsit sok nekem egyszerre, de leginkább attól sokkoltam le, hogy mindvégig szinte semmit sem tudtam róla. Ez elszomorított. - Baj van? Rose? Kicsit sok? Ha akarod akkor abbahagyom...
- Nem kell, csak.. annyi mindent nem tudok rólad. Olyan minta nem is ismernélek. - magyaráztam neki.
- Te kis butus! Jobban ismersz bárki másnál! Te vagy az akivel szót értek, aki tudja mivel vidítson fel, mikor bajom van, még ha nem is mutattam, hogy lenne. - mosolygott rám, odajött hozzám. - Arról csak én tehetek, hogy te nem ismered ezt az énem, de mostantól másképp lesz! Mindent elmondok neked. - vigasztalt. - Én sem tudok ám mindent rólad.
- De mindent elmesélhettem neked részegen. - mondtam lesütött szemmel. Hogy lehettem akkor ennyire kész? És mégis pontosan miket mondhattam?
- Nem hiszem, biztos vannak még dolgok amiről nem tudok. Sok ciki dolog, nekem is van hidd el. - nevetett.
- Hmm ez érdekel. De miket mondtam még azokon a dolgokon kívül, amiket mondtál? És tényleg nagyon ki voltam a piától? - kérdeztem félve.
- Eléggé ki voltál, menni se bírtál, mindig mellettem voltál, és rengeteget beszélgettünk, habár néha behánytál, de örülök, hogy ennyire kész voltál, mert így megismerhettelek közelebbről. És nézz ide. - megfogta az arcom, és felemelte, hogy a szemébe nézzek. - Én mindig itt leszek neked, történjék bármi! - megölelt. Soha többé nem kételkedem benne!
- Oké. Amúgy isteni a kaja, tuti, hogy te csináltad? - kérdeztem.
- Persze! Ne viccelj már nem csináltatnám meg mással, főleg ha jóváakarom tenni a bűnömet! - nevetett. - Tudok ha muszáj. De anyu főztjét jobban bírom. Ohh jut eszembe, várj meg itt ne menj sehova! Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszésedet, sokat dolgoztam vele. - mondta, s kisprintelt, majd visszajött egy gitárral a kezében. Ez meg mire készül? - A címe You can come to me. - Válasznak leült elém, és elkezdett játszani. Már a dallama megtetszett, de ez még semmi nem volt. Elkezdett énekelni:
http://www.youtube.com/watch?v=41uj0Cy6PHw
"Mikor egyedül vagy,
És magadban fuldokolsz,
És szükséged van egy mentőkötélre,
valaki biztos dob egyet.
És amikor félsz, hogy elbuksz,
És szükséged van rá, hogy újra erősnek érezd magad,
Valaki biztos tudni fogja.
És amikor a legfájdalmasabb,
Még akkor is reménykedj,
Hogy valaki ott lesz neked, ha nem sikerül.
Ha nem sikerül.
Refl.:
Ha sírni szeretnél, leszek a váll, amin megteheted,
Ha nevetni szeretnél, én leszek a mosolyod,
Ha repülni szeretnél, én leszek az eged,
Az leszek, amire csak szükséged van.
Számíthatsz rám!
Viaskodsz magaddal, és elveszíted az eszed,
Küzdesz, és próbálsz önmagad lenni,
Majd valaki mellett az lehetsz.
Kint vagy a hidegben, és nem tudod merre menj,
Úgy érted senki sem tudna megérteni,
Majd valaki mégis megért.
Végy egy mély lélegzetet, majd fújd ki,
És reménykedj!
Mert valaki ott lesz neked, ha nem sikerül.
Ha nem sikerül.
Refl.
Mint egy lánc, ami sosem szakad el,
Mint az igazság, amit nem hajítanak el,
Mint a ragasztó, ami összetartja az összetört szív darabjait.
És úgy érzed most megkapod,
És most megtudhatod,
Hogy nem számít mit hoz a jövő, sosem leszel egyedül!
Refl.
Ha mászni szeretnél, én leszek a létrád,
Ha futni szeretnél, én leszek az utad,
Ha egy barátra van szükséged, mindegy, hogy mikor,
Az leszek amire csak szükséged van.
Számíthatsz rám!
Számíthatsz rám!
- Ezt tényleg nekem írtad? - folytak a könnyeim. - Ez gyönyörű! - ámultam. Nagyon meghatódtam. Még soha senki nem írt még nekem dalt! De ari!
- Ne sírj! - jött oda letörölni a könnyeim. Nála jobb barátot nem is kívánhatnék! Bárcsak örökké legjobb barátok lennénk...! - Nézz a szemembe, Rose! Én soha nem hagylak magamra, történjék bármi, én melletted leszek! - mondta komolyan, aztán elmosolyodott. Létezik fiú-lány barátság, erre mi vagyunk az élő példa. Tökéletes az összhang köztünk, és tényleg csak barátok vagyunk, bármit megtennénk a másikért, és bármi áron megvédenénk egymást. Olyanok vagyunk akár a tesók, mindig civakodunk, de ugyanakkor nagyon imádjuk egymást, és ettől egyre jobban összekovácsolódunk. Megértjük, és támogatjuk egymást. És ami a legfontosabb: bízunk egymásban. Most már biztosan. És persze abban is teljesen biztos vagyok, hogy sosem akarna senkinek rosszat, mert ő jó ember. Grey csak félt engem, de ez érthető, mivel a barátom. Habár.. helyes, aranyos, jófej, megértő, cuki, jó teste van és... najó bocsi, befejeztem a nyáladzást. Nem tetszik, csak jó pasi és kész. Na jó ez tényleg gyenge volt, lebuktam, totál oda vagyok érte! Atom cuki, figyelmes, kedves, és olyan teste van beszarsz! Imádom mikor bókolgat nekem, és áhh elolvadok! Vele talán még meg is próbálnám, bár tartok a kapcsolatoktól... De szerencsére nem tud róla, jobb is, csak bajt hozna.
- Rose, hé! Hallasz? Rose, te meg hol jársz? - rángatott ki a rózsaszín ködből Ross.
- Izé, öö sehol, itt vagyok, figyelek. - dadogtam. Nem tudtam mit mondjak hirtelen. Basszus, mennyi ideig álmodozhattam? - Bocsi, csak kicsit öö.. elgondolkodtam.
- Hmm.. csak nem Greysonon járt az agyad? Úgy van, nemde? - cukkolt. Telibe talált!
- Ne kezd, mert nem lesz jó vége! - figyelmeztettem.
- Oké, oké. - hátrált meg. - Na együk meg mielőtt még kihül! - mosolygott, majd visszaült a helyére. Neki felesleges lenne bármit mondanom, rájött már rég, már csak azért is, mert ismer, mint a tenyerét. Vajon neki is tetszik valaki?
- Hé Ross, neked tetszik valaki? - kérdeztem, kíváncsi vagyok milyen csajokra bukik, biztos az ilyen hiper-szuper-mega-ultra-csúcs csajokra, mint az összes többi. Eddig sose jött szóba ez a téma, hát épp ideje volt. Ross a kérdésem hallatán elkezdett fulladozni.
- Ross jól vagy? - kérdeztem.
- Persze, csak félrenyeltem. - köhögte. - Ööö.. nem tudom, talán a szőkék, de lehet barna is, barna szemmel, de lehet kék vagy zöld szeme, tök mindegy. Legyen kedves, aranyos, ne legyen nyávogó, lehessen vele hülyülni, legyen jófej, őszinte, megértő, és hűséges. Kb ennyi. De ez most, hogy jutott eszedbe? - kérdezte. Hmm egész normális izlése van. Ki gondolta volna, hogy egy sztárnak tök átlagos izlése van?
- Csak úgy. Azt hittem, hogy az ilyen fullos csajokat szereted, elvégre egy sztár vagy, nemde? - mosolyogtam rá. Erre egy gúnyos vigyor volt a válasz. Még egy dolog, amivel csesztethetem.
- De, de én azok közé a pasik közé tartozom, akik nem a külsőségekre mennek. Nekem fontos, hogy milyen a belső én az alapján ítélek. Ja és nem vagyok az a nőcsábász típus. Én a komoly kapcsolatokra bukok, nem az egy éjszakás kalandokra. Bármilyen hihetetlen is, de így van. Nálunk Riker a nőfaló, nem én. - mosolygott rám. Kezd összeállni a kép. - Szinte mindig becserkészi a csajokat.
- Tehát ezért nyomul annyira? - kérdeztem.
- Hát részben igen, de úgy tűnik tényleg tetszel neki. Nem szokott ennyit harcolni egy csajért sem. Különlegesnek érezheted magad, sőt lehet szerelmes lett beléd. - vigyorgott. Látva az ijedt arckifejezésem felnevetett, s hozzátette:- Csak vicceltem te balga! Biztos, hogy nem az, különben már elmondta volna. - nyugtatott meg. Huha majdnem szívrohamot kaptam. Nem lett volna jó vége, ha mégis.
- Hülye! - néztem rá. Egyszer még megverem az biztos!
- De szép szemeid vannak! - szólalt meg hirtelen. Éreztem, hogy menten rákvörös leszek. Ne már!
- Ööö... köszi? - mosolyodtam el. Nem tudom komolyan vegyem-e, mert mindig szekáljuk egymást, dicsérni viszont elég ritkán szoktuk.
- Nincs mit - mosolygott édesen. Huha hát mindenesetre bóknak veszem. Kaja után társasoztunk, vagy 5 féle játékkal, majd a telón versenyeztünk. Csináltunk pár fotót is, mint mindig. Azt hiszem helyreállt köztünk a rend. Ennek nagyon örültem. Az egész napot együtt töltöttük, estefele pedig kimentünk sétálni. Most már minden rendben van. Este boldogan aludtam el, mert tudtam egy különleges kapcsolatra tettem szert.
Nagyon , de nagyon tetszik ez a rész is , igazán ügyes vagy!!!!:) Hamar a kövit már rohadtul várom!!!!!:)
VálaszTörlésörülök hogy tetszik :) ^^ már egy része megvan szóval nem kell sokat várnod rá :)
TörlésNagyon nagyooon jó!! Már alig várom a kövit!!!! ;-)
VálaszTörlésKöszönöm ^^ holnap valószínűleg itt lesz :)
TörlésSzia!!!! Szupi a blogod!!!! Hamar a következőt!!!!!!;)
VálaszTörlés