Gomene, itt az extra hosszú új rész! Igyekszem rendesen felrakni az új részeket, de érettségi évem van, szóval nehézkes lesz majd. És persze KÖZELEG A TÉL, és én betegeskedem is egy kicsit, szóval azért sem tudtam felrakni, akkor amikor szerettem volna. Kíváncsi vagyok mit szóltok majd a fejleményekhez, minden résszel suhanunk tovább az eseményekben persze lesz időnként nézetváltás, hogy jobban megértsétek, megismerjétek a szereplők érzéseit. Kellemes olvasást mindenkinek! ^^ <3
Yin yang
Yin yang
(Ross szemszöge)
"- Reggelente meg délutánonként láttuk mindig egymást aztán már elkezdtünk köszönni a másiknak, most meg összetalálkoztunk a Parkban és elbeszélgettük az időt. Amúgy ő is ott lesz a KCA-n. Csak nem féltékeny vagy? Vagy miért érdekel téged ennyire? Tudok vigyázni magamra! - nem értette miért érdekel, hogy ki volt az a srác. Már majdnem mondtam neki, hogy igen az vagyok, mert most, hogy nincs Grey simán megcsókolhatnálak, de valószínűleg ezzel elrontanék mindent, szóval nem tettem.
- Te bolond! - öleltem meg megint. - Még, hogy tudsz magadra vigyázni... Akkor miért törték össze a szíved, mondd? - szóltam csendesen. Nem bírtam ki, hogy ne mondjam ki ezeket a szavakat. Segíteni akarok neki, boldoggá akarom őt tenni! Meg akarom védeni minden fájdalomtól! - Miért nem hagyod, hogy valaki megvédjen? Miért nem engeded le a védelmed? Miért tartod fenn még előttem is? - látom a szemeidben, hogy nem vagy jól, még a mosolyod is hamis. Tudom, hogy nem akarod azokat a falakat. Tudom, hogy előttem önmagad és szabad akarsz lenni. De ezt talán még magad sem vetted észre.
- Én... próbálom leengedni... de nem megy... - suttogta alig hallhatóan. Tudom Rose, tudom..
- Engedd, hogy segítsek, Rose. Holnaptól, engedd meg, jó? - annyira aggódtam érte... De most végre megtaláltam, és minden rendben van, már azt hittem elszökött vagy ami még rosszabb elrabolták.. Többé nem hagyom, hogy bajod essen!
- Izé.. jó.. - mondta nehezen. Ő nem tudja, de a szemei segítségért kiáltanak. Azért, hogy végre szabad lehessen."
Hogy mondhattam ilyen zavarba ejtő dolgokat neki? Még jó, hogy nem vallok neki szerelmet! Bár.. nem mintha lenne merszem hozzá... De akkor is! Ajj istenem, megőrülök! Egész éjjel rágondoltam, arra miket mondtam, mindenre, amit mi átéltünk. Képtelen voltam aludni, nem bírtam kiverni a fejemből. Reggel mielőtt még keltünk volna, sikerült aludnom pár percet, de nem volt valami sok. Nagy volt a sürgés forgás, mindenki rohant ezért meg azért, habár csak 2 napra mentünk, de úgy pakolászott mindenki, mint az őrült, így hát én is beszálltam, mikor megittam a reggeli kávémat, hogy még véletlenül se aludjak be. Időközben Rose is betoppant miközben mi szedtük össze a cuccunk, nem volt segítségre szükség így csak nevetve figyelt minket. Mindenki szidta a másikat, meg tolta, hogy menjen már arrébb, tényleg elég viccesen festhettünk. Aztán szépen mindannyian elkocsikáztunk a magánrepcsihez. Rose csak ámult, mint mindig mikor ilyen sztáros dolgokat lát. Rég nem látott sofőrünkkel anyu elbeszélgetett egy ideig, míg végül nagy nehezen megindultunk Los Angeles felé. Rose ült mellettem, mint mindig. Amikor megindultunk, odabújt megfogta a kezem és csukott szemmel várta a halált. Én átkaroltam, majd lassan hozzászokott. Élvezte a repülést. Az út szokásosan telt: mesélés, turnés sztorik, dalolgatás, játék minden, amiről a régi koncertek jutottak eszembe, aztán valahogy nagy gondolataim közepette Rose-t láttam előttem. Ültünk a szobámban, és csak néztük egymást, és lassan közeledtünk egymás felé mikor a megcsapott a rágós parfüm illata. Lassan kinyitottam a szemem. Rose állt előttem ijesztően közel, pislogtam egyet mire már full normális távolságban volt. Biztos csak képzeltem, fáradt vagyok. Nem sokat hatott a kávé...
- Jó reggelt, leszállunk, szóval ébredezz, de gyorsan! - mondta, és rám mosolygott. Hirtelen ébernek, és élőnek éreztem magam. De a beszéd még lassan ment így kinyögtem nehezen egy "reggelt".
- Ömm megyek és szólok, hogy felébredtél. - közölte, majd kiment. Olyan közel volt... Tényleg csak álmodtam? Bár mi más lehetett volna..? Kibattyogtam, majd elkezdtem összecuccolni, földet értünk, Rose-t engedtem előre, hogy lássa a kilátást. Szorosan mögötte jöttem, és mikor földet ért megbillent az egyensúlya, mázli, hogy pont leraktam a cuccokat, és el tudtam kapni. Persze a szokásos beszólást nem hagyhattam ki.
- Mi van csak nem részeg vagy, Rose? - kérdeztem, mire egy próbát tett azzal, hogy kigáncsol, de nem sikerült neki. - Szép próbálkozás, de nem sikerült. Béna. - és ezzel a lendülettel nyelvet nyújtottam. Nem tudom miért.
- Majd ha sikerül, akkor te jársz rosszul! - mondta fenyegetően. Mintha megijednék tőle, kis cuki!
- Igen? Ezt szépen elhitted! - nevettem ki. Ezt persze, egy seggbe rúgással köszönte meg, és mielőtt elkezdtünk volna pankrációzni, anyu elmesélte az ütemtervet, amit mindenki kívülről fújt. A hotel ahol megszálltunk, ámulatba ejtette Rose-t. Úgy csillogott a szeme, mint még soha. Persze úgy köszönte ezt meg, hogy nyakamba ugrott, és kiszorította belőlem a szuszt. A kipakolás után a szoba kiosztás következett. Mindenkinek jutott 2 ágyas szoba, de furcsamód nekünk egy francia ágyas jutott, és nem cserélt velünk senki. Rydel ezért még megfizetsz! Biztos, hogy ő tervelte ezt ki, annyira próbálkozik, hogy összejöjjünk, de sajnos nem úgy érez irántam. Szeret, de mint a legjobb barátját. És elmondani sem fogom soha neki hogy érzek. És hát ki mással mentünk volna várost nézni, mint Rydellel. Tuti, hogy tervez valamit, amivel kiakaszthat, vagy "még jobban összehoz" minket akcióval rukkol elő. Igazán értékelem, de... így túl zavarba ejtő az egész.. Megnéztünk minden fontosnak tűnő helyet, kb úgy mint a turisták, Rose nagyon élvezte, sosem láttam még ilyen boldognak! Egész nap nevetett, amitől a hideg eltűnt, és jött helyette a melegség, amitől én is hihetetlenül boldog voltam! Rydel javaslatára bementünk a plázába. Én már itt tudtam, hogy ez nem lesz jó ötlet. Nézelődtünk, aztán Rose megállt egy szíves nyakláncnál. Láthatóan nagyon tetszett neki, semmit sem mondva, ugyanúgy csillogó szemekkel ment tovább. Minden kirakatot végignéztünk, olyan volt, mint egy kiskutya, akit először visznek sétáltatni. Nagyon kawaii!
- Mit szólnál, ha fürdőruhát néznénk neked? Úgyis lassan majd itt a nyár, és panaszkodtál, hogy már kezd kicsi lenni rád a tavalyi. - szólalt meg egyszer csak Rydel. Rose, mint aki karót nyelt, ment tovább. Én is inkább csöndbe maradtam, mert rájöttem mit tervelt ki. Még a gondolatba is belepirultam.
- Ráér még nézelődni, messze van még a nyár... - mondta. Persze Rydel nem hagyhatta csak úgy annyiban.
- De itt nagyobb választék van, meg hát szebbek is vannak, és most ha már úgyis a plázában vagyunk, pont kapóra jön, mire jön a szezon, alig lesz valami valami. - Rydel nem tágított. Rose nem éppen az a magamutogatós fajta, ezért nem nagyon tetszett ez neki. Előttem sem öltözött soha... Jézus! Még nem láttam bikiniben! Úristen, én ott fogok orrvérzést kapni°! Bementünk az egyik fehérneműs boltba, Rose kiválasztott 3-at, ami még szerintem is illett hozzá.
- Na, kész vagy? - kérdezte Rose-t, engem meg a függöny elég lökött Rose, pedig pont akkor húzta el...
- Te bolond! - öleltem meg megint. - Még, hogy tudsz magadra vigyázni... Akkor miért törték össze a szíved, mondd? - szóltam csendesen. Nem bírtam ki, hogy ne mondjam ki ezeket a szavakat. Segíteni akarok neki, boldoggá akarom őt tenni! Meg akarom védeni minden fájdalomtól! - Miért nem hagyod, hogy valaki megvédjen? Miért nem engeded le a védelmed? Miért tartod fenn még előttem is? - látom a szemeidben, hogy nem vagy jól, még a mosolyod is hamis. Tudom, hogy nem akarod azokat a falakat. Tudom, hogy előttem önmagad és szabad akarsz lenni. De ezt talán még magad sem vetted észre.
- Én... próbálom leengedni... de nem megy... - suttogta alig hallhatóan. Tudom Rose, tudom..
- Engedd, hogy segítsek, Rose. Holnaptól, engedd meg, jó? - annyira aggódtam érte... De most végre megtaláltam, és minden rendben van, már azt hittem elszökött vagy ami még rosszabb elrabolták.. Többé nem hagyom, hogy bajod essen!
- Izé.. jó.. - mondta nehezen. Ő nem tudja, de a szemei segítségért kiáltanak. Azért, hogy végre szabad lehessen."
Hogy mondhattam ilyen zavarba ejtő dolgokat neki? Még jó, hogy nem vallok neki szerelmet! Bár.. nem mintha lenne merszem hozzá... De akkor is! Ajj istenem, megőrülök! Egész éjjel rágondoltam, arra miket mondtam, mindenre, amit mi átéltünk. Képtelen voltam aludni, nem bírtam kiverni a fejemből. Reggel mielőtt még keltünk volna, sikerült aludnom pár percet, de nem volt valami sok. Nagy volt a sürgés forgás, mindenki rohant ezért meg azért, habár csak 2 napra mentünk, de úgy pakolászott mindenki, mint az őrült, így hát én is beszálltam, mikor megittam a reggeli kávémat, hogy még véletlenül se aludjak be. Időközben Rose is betoppant miközben mi szedtük össze a cuccunk, nem volt segítségre szükség így csak nevetve figyelt minket. Mindenki szidta a másikat, meg tolta, hogy menjen már arrébb, tényleg elég viccesen festhettünk. Aztán szépen mindannyian elkocsikáztunk a magánrepcsihez. Rose csak ámult, mint mindig mikor ilyen sztáros dolgokat lát. Rég nem látott sofőrünkkel anyu elbeszélgetett egy ideig, míg végül nagy nehezen megindultunk Los Angeles felé. Rose ült mellettem, mint mindig. Amikor megindultunk, odabújt megfogta a kezem és csukott szemmel várta a halált. Én átkaroltam, majd lassan hozzászokott. Élvezte a repülést. Az út szokásosan telt: mesélés, turnés sztorik, dalolgatás, játék minden, amiről a régi koncertek jutottak eszembe, aztán valahogy nagy gondolataim közepette Rose-t láttam előttem. Ültünk a szobámban, és csak néztük egymást, és lassan közeledtünk egymás felé mikor a megcsapott a rágós parfüm illata. Lassan kinyitottam a szemem. Rose állt előttem ijesztően közel, pislogtam egyet mire már full normális távolságban volt. Biztos csak képzeltem, fáradt vagyok. Nem sokat hatott a kávé...
- Jó reggelt, leszállunk, szóval ébredezz, de gyorsan! - mondta, és rám mosolygott. Hirtelen ébernek, és élőnek éreztem magam. De a beszéd még lassan ment így kinyögtem nehezen egy "reggelt".
- Ömm megyek és szólok, hogy felébredtél. - közölte, majd kiment. Olyan közel volt... Tényleg csak álmodtam? Bár mi más lehetett volna..? Kibattyogtam, majd elkezdtem összecuccolni, földet értünk, Rose-t engedtem előre, hogy lássa a kilátást. Szorosan mögötte jöttem, és mikor földet ért megbillent az egyensúlya, mázli, hogy pont leraktam a cuccokat, és el tudtam kapni. Persze a szokásos beszólást nem hagyhattam ki.
- Mi van csak nem részeg vagy, Rose? - kérdeztem, mire egy próbát tett azzal, hogy kigáncsol, de nem sikerült neki. - Szép próbálkozás, de nem sikerült. Béna. - és ezzel a lendülettel nyelvet nyújtottam. Nem tudom miért.
- Majd ha sikerül, akkor te jársz rosszul! - mondta fenyegetően. Mintha megijednék tőle, kis cuki!
- Igen? Ezt szépen elhitted! - nevettem ki. Ezt persze, egy seggbe rúgással köszönte meg, és mielőtt elkezdtünk volna pankrációzni, anyu elmesélte az ütemtervet, amit mindenki kívülről fújt. A hotel ahol megszálltunk, ámulatba ejtette Rose-t. Úgy csillogott a szeme, mint még soha. Persze úgy köszönte ezt meg, hogy nyakamba ugrott, és kiszorította belőlem a szuszt. A kipakolás után a szoba kiosztás következett. Mindenkinek jutott 2 ágyas szoba, de furcsamód nekünk egy francia ágyas jutott, és nem cserélt velünk senki. Rydel ezért még megfizetsz! Biztos, hogy ő tervelte ezt ki, annyira próbálkozik, hogy összejöjjünk, de sajnos nem úgy érez irántam. Szeret, de mint a legjobb barátját. És elmondani sem fogom soha neki hogy érzek. És hát ki mással mentünk volna várost nézni, mint Rydellel. Tuti, hogy tervez valamit, amivel kiakaszthat, vagy "még jobban összehoz" minket akcióval rukkol elő. Igazán értékelem, de... így túl zavarba ejtő az egész.. Megnéztünk minden fontosnak tűnő helyet, kb úgy mint a turisták, Rose nagyon élvezte, sosem láttam még ilyen boldognak! Egész nap nevetett, amitől a hideg eltűnt, és jött helyette a melegség, amitől én is hihetetlenül boldog voltam! Rydel javaslatára bementünk a plázába. Én már itt tudtam, hogy ez nem lesz jó ötlet. Nézelődtünk, aztán Rose megállt egy szíves nyakláncnál. Láthatóan nagyon tetszett neki, semmit sem mondva, ugyanúgy csillogó szemekkel ment tovább. Minden kirakatot végignéztünk, olyan volt, mint egy kiskutya, akit először visznek sétáltatni. Nagyon kawaii!
- Mit szólnál, ha fürdőruhát néznénk neked? Úgyis lassan majd itt a nyár, és panaszkodtál, hogy már kezd kicsi lenni rád a tavalyi. - szólalt meg egyszer csak Rydel. Rose, mint aki karót nyelt, ment tovább. Én is inkább csöndbe maradtam, mert rájöttem mit tervelt ki. Még a gondolatba is belepirultam.
- Ráér még nézelődni, messze van még a nyár... - mondta. Persze Rydel nem hagyhatta csak úgy annyiban.
- De itt nagyobb választék van, meg hát szebbek is vannak, és most ha már úgyis a plázában vagyunk, pont kapóra jön, mire jön a szezon, alig lesz valami valami. - Rydel nem tágított. Rose nem éppen az a magamutogatós fajta, ezért nem nagyon tetszett ez neki. Előttem sem öltözött soha... Jézus! Még nem láttam bikiniben! Úristen, én ott fogok orrvérzést kapni°! Bementünk az egyik fehérneműs boltba, Rose kiválasztott 3-at, ami még szerintem is illett hozzá.
- Na, kész vagy? - kérdezte Rose-t, engem meg a függöny elég lökött Rose, pedig pont akkor húzta el...
- Igen, na szerinted hogy áll Ry... - akadt el a szava, mikor látta, hogy én állok ott, nem pedig Rydel. Az én szavam is elakadt. - ...del?
- Izé... huha.. na-nagyon jól áll! - ennyit bírtam nagy nehezen kinyögni. Még 2 ilyen és tényleg orrvérzést kapok.. Eszméletlen szexin nézett ki!
- Ömm.. kö-köszönöm... - mondta. Nem néztem rá, mert nem bírtam tovább. Túlságosan perverznek tűnt volna, ha tovább bámulom..
- Nem rossz, nézzük meg a többit is! - vetette fel Rydel. A másik 2 is jól állt rajta, gyönyörű volt. De persze ezeket is leszavazta Rydel.
- Na akkor választok én neked. Lássuk csak... Elnézést - szólt oda egy eladónak-, ön mit ajánlana ennek a barátnőmnek? - na ne. Ha Rydel választ, akkor biztos, hogy nem lesz jó vége! Csak ezt ne!
- Ohh, neki? Hát ezt ajánlanám, ez kiemeli a melleit, és mellé az alsó is elég aranyos. - válaszolt, láthatóan nagyon beleélte magát.
- Rydel, szerintem ez nem lesz jó, maradok a kéknél... - kiáltott ki pár perc múlva.
- Mi az, nem jó a méret? Akkor hozok másikat. - szólt Rydel.
- Nem, a méret jó, csak hát.. - nyögte. Nem értettem, akkor mégis mi baj lehet.
- Hát akkor? Hadd nézzem! - Rydel már nagyon izgult, így úgy döntött lehúzza a leplet. Na és itt szökött el a vér a lábaimból, felfelé az arcomba. Egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem. Rose mindig is ilyen dögös bombázó volt? A szívem nem bírt egy másodpercre sem lenyugodni, ott helybe megcsókoltam volna, már majdnem meg is mozdultam. Ez csak egy fürdőruha... csak egy kicsit túl merész, picit sokat mutató... Talán ezért, de még így is tökéletesen illett hozzá.
- Ennyire rossz...? - tudakolta meg Rose, aki már megbánta, hogy eljött. Rettentően zavarban volt.
- Nem, dehogyis! Tökéletes! Megvesszük! - kiáltott Rydel, látszott rajta, hogy elégedett. Ezzel csak annyit ért el, hogy mindkettőnket zavarba hozott.
- Ne, nekem nincs... - szólt volna Rose, de Rydelt nem érdekelte. Most túlságosan örül a fejének.
- Én veszem! És nem fogadok el nemet! - ez ellen sosem tehet Rose, se amikor én mondom sem amikor Rydel. Ez családi vonás, vagy csak mindenki imádja Rose-r. Észre se vettem, de miután átöltözött én még mindig bámultam, de most már konkrétan a semmire.
- Hé Ross! Ross! Hahóóó! - vágott hasba, hogy végre felébredjek. - Na végre! Akkor megyünk? Még díjátadó hátra van szépfiú! - erre elmosolyodtam, és mintha ez meg sem történt volna, olyanok voltunk, mint mindig.
Amikor hazaértünk leültem a székre és olyan megkönnyebbült voltam, mert rongyra jártuk a lábunkat. Lassan elkezdtem készülődni, lefürödtem, stb. Mikor végeztem, eszembe jutott, hogy mikor Rose elment WC-re megvettem neki a nyakláncot. Szívem ajándékaként. Nagy levegőt vettem és benyitottam.
- Rydel mondta, hogy jöjjek, mert hívtál, történt va... - mondtam, de mikor megláttam, vagy 3x végig kellett nézzem, hogy megbizonyosodjam róla, hogy ez tényleg Rose-e. - ...lami... - fejeztem be a mondatot Rose szépsége által megbolondulva. Egyre szerelmesebb lettem. - Egyszerűen gyönyörű vagy, Rose! Eszméletlenül jól nézel ki... - Leírhatatlan volt, amit akkor éreztem. Teljesen elfeledkeztem miért jöttem, és csak néztem, gyönyörködtem benne, de aztán hirtelen eszembe jutott. Így neki kezdtem:
- Rose, ezt neked hoztam, tudom nem kellett volna, de kérlek fogadd el, köszönetem azért, hogy most itt vagy velem és támogatsz. - s odanyújtottam felé a nyakláncot. Az az arc, amit akkor láttam, örökre az eszembe vésődött. Mosolya elvarázsolt, nagyon örült neki. Szeretem meglepni, olyankor olyan aranyos!
- Mégis mikor...? - kérdezte volna, de inkább nem mondta tovább, mert tudja, hogy milyen vagyok. - Köszönöm, Ross! - hálálkodott, és egy puszit nyomott az arcomra. Imádom, mikor megjutalmaz!
- Siessetek, indulunk!! -rohant be kiáltozva Riker, pont a legjobbkor... - Mesésen nézel ki, lady! - És már tudtam, hogy jobb, ha nem lesz semmi köztünk Rose-zal, mert Riker is érez iránta valamit.
A díjátadóra gyorsan odaértünk, viszonylag feltűnésmentesen. Rose nagyon élvezte a show-t, nekem is tetszett, mindennek úgy ujjongott, mint egy delfin a labdának. Nem sokkal a később már nevet hallottam, amire reagálnom kellett volna. ROSS LYNCH, a kedvenc TV színész díjat kapta! - kiáltották. Jesszus ez én vagyok!! Totál meglepetten kisétáltam, alig találtam szavakat! Álmomban sem képzeltem volna, hogy díjat fogok nyerni! A show további részét vidáman, mosolyogva töltöttem. A végét egy újabb előadással koronázták meg. A hazafele út zökkenőmentes volt. Míg vártunk a taxira se vett észre senki. Viszont Rose elfelejtett pulcsit hozni (túlságosan siettünk). Egy kicsit még beszélgettünk, ünnepeltünk a családdal, majd Rose mondta, hogy aludni megy, mire mindenki helyeselt, hogy jó ötlet, és mindenki lassan nyugovóra tért.
- Mit szólnál, ahhoz ha mi ketten is ünnepelnénk? Csak mi ketten. - szólalt meg hirtelen. Alig vártam, hogy valami ilyesmit kérdezzen! Reflexből elmosolyodtam.
- Oké, jó ötlet, támogatom! Van még két üveg bor, energia ital is. Ennyi elég nem? - érdeklődtem, majd mindent elfogyasztottunk, mint a kisgyerekek játszottunk, beszélgettünk, elfelejtkeztünk mindenről, majd valahogy, valószínű a pia hatására, azt mondtam, hogy "mered vagy nem?" játékot játszunk. Ezzel nem is lett volna baj, de rám került a sor és nem tudtunk mit kitalálni, ezért Rose mondott egy tippet.
- Nem mersz megcsókolni engem. - kacérkodott, én meg belementem.
- Fogadjunk? - mondtam.
- Oké, mibe?
- Hmm.. egy feles?
- Rendben! Ha nyersz én iszok, ha én nyerek te iszol! - s ezzel megegyeztünk. - De tudom, hogy nem mered!
- és ez volt az a pillanat, mikor bátorságot vettem, és szájon pusziltam. Másodpercekig úgy voltunk, vártam mikor csap le, de nem tette, vagyis azt hiszem. Ez a jelenet is egy kicsit homályos volt reggel. Előbb én keltem fel, csináltam reggelit, hogy mikor felébred jól keljen.
- Jó reggelt. - mondtam. - Tessék itt a reggeli, csak neked készítettem. - s rámutattam a kajára. Rám mosolygott. Nem emlékszik. Talán csak álmodtam, amúgy sem lenne bátorságom megtenni... De mikor ránéztem, valami megjelent a gyomromban, nem tudom mi volt az, de Rose váltotta ki belőlem. A lelkem szárnyalt, nem lehet leírni ezt az érzést. Valami megváltozott. Halálosan beleszerettem!
- Izé... huha.. na-nagyon jól áll! - ennyit bírtam nagy nehezen kinyögni. Még 2 ilyen és tényleg orrvérzést kapok.. Eszméletlen szexin nézett ki!
- Ömm.. kö-köszönöm... - mondta. Nem néztem rá, mert nem bírtam tovább. Túlságosan perverznek tűnt volna, ha tovább bámulom..
- Nem rossz, nézzük meg a többit is! - vetette fel Rydel. A másik 2 is jól állt rajta, gyönyörű volt. De persze ezeket is leszavazta Rydel.
- Na akkor választok én neked. Lássuk csak... Elnézést - szólt oda egy eladónak-, ön mit ajánlana ennek a barátnőmnek? - na ne. Ha Rydel választ, akkor biztos, hogy nem lesz jó vége! Csak ezt ne!
- Ohh, neki? Hát ezt ajánlanám, ez kiemeli a melleit, és mellé az alsó is elég aranyos. - válaszolt, láthatóan nagyon beleélte magát.
- Rydel, szerintem ez nem lesz jó, maradok a kéknél... - kiáltott ki pár perc múlva.
- Mi az, nem jó a méret? Akkor hozok másikat. - szólt Rydel.
- Nem, a méret jó, csak hát.. - nyögte. Nem értettem, akkor mégis mi baj lehet.
- Hát akkor? Hadd nézzem! - Rydel már nagyon izgult, így úgy döntött lehúzza a leplet. Na és itt szökött el a vér a lábaimból, felfelé az arcomba. Egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem. Rose mindig is ilyen dögös bombázó volt? A szívem nem bírt egy másodpercre sem lenyugodni, ott helybe megcsókoltam volna, már majdnem meg is mozdultam. Ez csak egy fürdőruha... csak egy kicsit túl merész, picit sokat mutató... Talán ezért, de még így is tökéletesen illett hozzá.
- Ennyire rossz...? - tudakolta meg Rose, aki már megbánta, hogy eljött. Rettentően zavarban volt.
- Nem, dehogyis! Tökéletes! Megvesszük! - kiáltott Rydel, látszott rajta, hogy elégedett. Ezzel csak annyit ért el, hogy mindkettőnket zavarba hozott.
- Ne, nekem nincs... - szólt volna Rose, de Rydelt nem érdekelte. Most túlságosan örül a fejének.
- Én veszem! És nem fogadok el nemet! - ez ellen sosem tehet Rose, se amikor én mondom sem amikor Rydel. Ez családi vonás, vagy csak mindenki imádja Rose-r. Észre se vettem, de miután átöltözött én még mindig bámultam, de most már konkrétan a semmire.
- Hé Ross! Ross! Hahóóó! - vágott hasba, hogy végre felébredjek. - Na végre! Akkor megyünk? Még díjátadó hátra van szépfiú! - erre elmosolyodtam, és mintha ez meg sem történt volna, olyanok voltunk, mint mindig.
Amikor hazaértünk leültem a székre és olyan megkönnyebbült voltam, mert rongyra jártuk a lábunkat. Lassan elkezdtem készülődni, lefürödtem, stb. Mikor végeztem, eszembe jutott, hogy mikor Rose elment WC-re megvettem neki a nyakláncot. Szívem ajándékaként. Nagy levegőt vettem és benyitottam.
- Rydel mondta, hogy jöjjek, mert hívtál, történt va... - mondtam, de mikor megláttam, vagy 3x végig kellett nézzem, hogy megbizonyosodjam róla, hogy ez tényleg Rose-e. - ...lami... - fejeztem be a mondatot Rose szépsége által megbolondulva. Egyre szerelmesebb lettem. - Egyszerűen gyönyörű vagy, Rose! Eszméletlenül jól nézel ki... - Leírhatatlan volt, amit akkor éreztem. Teljesen elfeledkeztem miért jöttem, és csak néztem, gyönyörködtem benne, de aztán hirtelen eszembe jutott. Így neki kezdtem:
- Rose, ezt neked hoztam, tudom nem kellett volna, de kérlek fogadd el, köszönetem azért, hogy most itt vagy velem és támogatsz. - s odanyújtottam felé a nyakláncot. Az az arc, amit akkor láttam, örökre az eszembe vésődött. Mosolya elvarázsolt, nagyon örült neki. Szeretem meglepni, olyankor olyan aranyos!
- Mégis mikor...? - kérdezte volna, de inkább nem mondta tovább, mert tudja, hogy milyen vagyok. - Köszönöm, Ross! - hálálkodott, és egy puszit nyomott az arcomra. Imádom, mikor megjutalmaz!
- Siessetek, indulunk!! -rohant be kiáltozva Riker, pont a legjobbkor... - Mesésen nézel ki, lady! - És már tudtam, hogy jobb, ha nem lesz semmi köztünk Rose-zal, mert Riker is érez iránta valamit.
A díjátadóra gyorsan odaértünk, viszonylag feltűnésmentesen. Rose nagyon élvezte a show-t, nekem is tetszett, mindennek úgy ujjongott, mint egy delfin a labdának. Nem sokkal a később már nevet hallottam, amire reagálnom kellett volna. ROSS LYNCH, a kedvenc TV színész díjat kapta! - kiáltották. Jesszus ez én vagyok!! Totál meglepetten kisétáltam, alig találtam szavakat! Álmomban sem képzeltem volna, hogy díjat fogok nyerni! A show további részét vidáman, mosolyogva töltöttem. A végét egy újabb előadással koronázták meg. A hazafele út zökkenőmentes volt. Míg vártunk a taxira se vett észre senki. Viszont Rose elfelejtett pulcsit hozni (túlságosan siettünk). Egy kicsit még beszélgettünk, ünnepeltünk a családdal, majd Rose mondta, hogy aludni megy, mire mindenki helyeselt, hogy jó ötlet, és mindenki lassan nyugovóra tért.
- Mit szólnál, ahhoz ha mi ketten is ünnepelnénk? Csak mi ketten. - szólalt meg hirtelen. Alig vártam, hogy valami ilyesmit kérdezzen! Reflexből elmosolyodtam.
- Oké, jó ötlet, támogatom! Van még két üveg bor, energia ital is. Ennyi elég nem? - érdeklődtem, majd mindent elfogyasztottunk, mint a kisgyerekek játszottunk, beszélgettünk, elfelejtkeztünk mindenről, majd valahogy, valószínű a pia hatására, azt mondtam, hogy "mered vagy nem?" játékot játszunk. Ezzel nem is lett volna baj, de rám került a sor és nem tudtunk mit kitalálni, ezért Rose mondott egy tippet.
- Nem mersz megcsókolni engem. - kacérkodott, én meg belementem.
- Fogadjunk? - mondtam.
- Oké, mibe?
- Hmm.. egy feles?
- Rendben! Ha nyersz én iszok, ha én nyerek te iszol! - s ezzel megegyeztünk. - De tudom, hogy nem mered!
- és ez volt az a pillanat, mikor bátorságot vettem, és szájon pusziltam. Másodpercekig úgy voltunk, vártam mikor csap le, de nem tette, vagyis azt hiszem. Ez a jelenet is egy kicsit homályos volt reggel. Előbb én keltem fel, csináltam reggelit, hogy mikor felébred jól keljen.
- Jó reggelt. - mondtam. - Tessék itt a reggeli, csak neked készítettem. - s rámutattam a kajára. Rám mosolygott. Nem emlékszik. Talán csak álmodtam, amúgy sem lenne bátorságom megtenni... De mikor ránéztem, valami megjelent a gyomromban, nem tudom mi volt az, de Rose váltotta ki belőlem. A lelkem szárnyalt, nem lehet leírni ezt az érzést. Valami megváltozott. Halálosan beleszerettem!
(Rose szemszöge)
Reggeli után (ami kb már ebéd volt, de mindegy) kiveséztük mennyire nem voltunk normálisak az éjjel, és hogy mennyi idióta dolgot csináltunk, de arról a hosszú szájra pusziról egyikünk sem beszélt. Talán nem is emlékszik rá. De én igen és ez eléggé zavarba ejtő. Talán jobb is, hogy nem emlékszik. Igaz én sem tudom teljesen mi történt csak annyit, hogy az ajkai az enyémen voltak, és egymás szemeibe néztünk végtelen hosszú pillanatokig, De ez bevésődött a fejembe. Minden alkalommal mikor eszembe jut és Ross is mellettem van, közel hozzám a pillangók ki akartak szabadulni, a szívem mintha megőrült volna. Pedig nem ez volt az első szájra puszink... Nemrég játék közben esett meg, de az véletlen volt és fél perc múlva olyan volt, mintha meg sem történt volna. De nekem már akkor volt után egy fura álmom kettőnkről. Hogy összejöttünk... Észre kellett volna vennem a jeleke, csak annyira elvakított a Grey iránti pink köd, hogy bele se gondoltam. Csak mert bejöttem egy szívdöglesztő srácnak (pontosabban csak hittem, hogy bejövök neki), elvesztettem az eszem, nem láttam azt aki igazán fontos. Akit szeretek. Grey egy fellángolás volt, nem több. Már tisztán látom mik az érzéseim és ki iránt.
Végül délután helyett este indultunk haza. Mindenki jól érezte magát, és persze a repcsin megint bealudtunk, de most a kanapén feküdve, fejem Ross ölében, kezét meg az én arcomon nyugtázta. Fogalmam sincs, hogy kerültünk megint ebbe a helyzetbe, de most Rydel meg Ratliff volt a szobába épp játszottak, mikor felkeltem. Ross keze az oldalamon maradt, mintha nem nagyon tudnám arrébb rakni, holott csak jó érzés volt.. Rydelék elkezdtek kuncogni, amint meglátták a kómás fejem.
- Kényelmesen és jól aludtál, drágám? - kérdezte Rydel, persze élvezve, hogy szekálhat. Mondjuk tényleg csodásan szundítottam... De persze ezt nem fogom bevallani neki.
- Hahaha.. - mondtam gúnyosan, közbe igyekeztem minél természetesebben viselkedni.
- Most mi van? Nem élvezted ezt a kis kiruccanást? - tudakolta Ratliff. - Jól elvoltatok az este, nem? Elfogyott a maradék alkohol, ami a hűtőbe volt. - nézett nagy vigyorral. Az én fejem meg azt hittme lángra kap, már készültem volna rohanni vízért. És persze Rydel ezt észrevette...
- Tudtam Rose! Tudtam! - kiáltott fel. - Te szerelmes vagy Rossba!
- Csssss!! Halkabban! - csitítottam le. Ha ezt meghallja, akárki főleg Ross, akkor nekem és a barátságunknak annyi!
- Miért? Hisz.. -ránézett Ratliff-ra és elhallgatott, majd máshogy folytatta - El kéne mondanod neki. - mondta komolyan.
- Nem akarom... - néztem a földet.
- Miért? - nézett Rydel. Úgy döntöttem elregélem, mi volt 3 évvel ezelőtt, az okot, amiért, így döntöttem. - Megértelek, hogy félsz. De van, hogy aki mer az nyer, meg azért ez másabb egy kicsit, egymás mellett laktok, és bármit megtenne érted. De nyugi nem fogok szólni semmit. Majd elmondod, ha akarod, ti ügyetek nem fogunk beleszólni.- Ross hirtelen mozgolódni kezdett az ölemben. A fejem láttán elneveték magukat. - Amúgy tényleg. Mi történt köztetek az este? - na pasztmek.
- Hát izé... - nyögtem. Folyamatosan az az egy jelenet jelent meg a szemeim előtt, aztán úgy döntöttem , hogy úgyis kihúzzák belőlem, szóval megelőztem inkább ezt a hercehurcát, és elmeséltem azt, amire emlékszem. Nagy részt nevettek, de nem lepődtek meg semmin, csak azon egy emléken, amit nem tudtam elfelejteni.
- Azt mondod, hogy nem tudod, miért történt? .nézett rám nagy szemekkel.
- Igen, csak ennyire emlékszem erre is csak homályosan, de tudom, hogy megtörtént nem álom volt. - mondtam biztosan, kissé elpirulva. - De nem akarom megkérdezni, mert mi van ha nem emlékszik? Meg az milyen lenne már... Full ciki.. - magyaráztam.
- Persze, megértem. - értett velem egyet Rydel.
- Ott vagyunk már? - ébredezett Ross. Félig álmosan rám nézett.
- Még nem. - néztem rá.
- Akko' jó. - mondta, s visszarakta a fejét az ölembe. Én automatikusan megsimogattam a fejét.
- Aranyos, ahogy így törődsz ezzel a kis hülyével. Szerencsés, hogy itt vagy neki te. - mondta Ratliff. - Kevés ilyen lány van, mint te.
- Így van. Különleges vagy! - dicsért Rydel.
- Ugyan már. Nálam ez természetes. Az, hogy másnál nem az törődni valakivel, az elszomorít. Én ha nekem fontos valaki, akkor bármit megteszek érte, az ő boldogságáért. Ilyen voltam, és ilyen is maradtam, még ha változtak is az idők. - mosolyogtam, Mindig is fontosabbak voltak a körülöttem lévők, mint az én érzéseim/boldogságom, csak ezt elég sokszor kihasználták. A jó szívem visz egyszer a sírba. Ezért nem érdekel mit mond Grey. Nem akarok naiv lenni, nem kell mindig mindent elhinnem, amit mondanak.
- Rose... - szólt a mormota. - Simogass még... - nyögte. Én kikerekedett szemmel nézte, de folytattam. Olyan hamar hazaértünk, hogy olyan volt, mintha LA meg az egész díjátadó meg sem történt volna! Olyan hamar eljött az az átkozott hétfő... Azt gondoltam tök átlagos lesz, de nem. Reggel valahogy úgy éreztem, hogy minden fura körülöttem, ismeretlenek köszöntek nekem, még Greyt is alig láttam, pedig ő mindig ott van ahol én, aztán egy random csaj az alattam lévő évfolyamból, aki cukizott mindig, most futva csillogó szemmel ordítva közeledett hozzám.
- Miért nem mondtad, hogy Ross Lynch a pasid? - ért hozzám lihegve. Erre persze az egész folyosó minket fülelt.
- Cssss!! Ne ordíts már? Amúgy meg mi a fenéről beszélsz? - folytattam már halkabban. Mégis honnan tudja, hogy ismerem, és honnan a retekből veszi, hogy járunk?
- Mindenki erről beszél! - mutatott fel egy bulvárlapot, aminek a címlapján mi voltunk. Ross és én épp ölelkeztünk. Felismertem a ruhát, ami rajtam volt, ez a díjátadón készült. Ezzel e címmel virítottunk a címlapon:
!LOVE! ROSS LYNCHNEK BARÁTNŐJE VAN! De ki ez a lány, és vajon mióta tart ez a titkos románc? !LOVE! Elképedt fejjel néztem. Ez kész... Ezek a rohadt gyökerek! Azonnal olyan ideges lettem, hogy azt hittem abban a pillanatban odamegyek, és kiosztok mindenkit az újságnál... Tudtam, hogy mindent kiforgatnak, mindenből pénzt csinálnak, és ahol tudnak lesi fotót csinálnak, de ez sok! Mégis hol bújhatott el, úgy hogy még jól körül is néztünk és hátul távoztunk?
- Ebből egy szó sem igaz! Csak barátok vagyunk, csak kellett egy címlapsztori és.. - kezdtem ócsárolni a lapot, de nem érdekelte. Elvakította őt az, hogy ismerem Rosst.
- Te komolyan ismered őt? Imádom Rosst, meg az R5-ot!! Hogy, és mint és mesélj el mindent! - csillogott a szeme, s egyre többen jöttek körém gyűltek. Édes jó istenem, ments meg... Mindegyik megállás nélkül kérdezgetett, olyan szinten sokan jöttek, hogy alig kaptam levegőt, mintha egy Hollywood-i sztár lennék, és aláírásért állna sorba mindenki... Vagy mint az oviban cukor osztás lett volna. Mindegyik minden tudni akart.Persze, ahogy tudtam improvizáltam a sztorit, hogy ismertem meg, félig igazat mondtam, hogy véletlen belebotlottam, és útbaigazított, és legjobb barátok lettünk, de az utolsót egyik sem hitte el. Szerencsémre becsöngettek, így több kamusztorit nem kellett kitalálnom energiám sem lett volna rá. Megmenekültem. Hát ez őrület! Minden szünet ilyen fárasztóan telt, ha kiléptem a teremből, de kaptam egy kevés levelet a szekrényembe, mintha a rajongóim lennének. Mindezt egy cikk miatt. Hirtelen már nem voltam annyira láthatatlan, mint eddig, most már az egész iskola tudta a nevem, tudta ki vagyok. Mindenki rám mutogatott, engem keresett, rólam beszélt. Mindezt egy félreértés miatt. Kate is megkérdezte, hogy őket meg mi lelte, meg hát hallott rólam egy-két dolgot, így elmeséltem neki a hétvégét, és ő is lesokkolt, hogy mekkora gyökerek az újságok.
- És ezt csak most tudom meg? - akadt ki.
- Mégis mikor mondtam volna? Kora reggel, mikor azt sem tudom, hol vagyok, ki vagyok? - mondtam. - Meg az azelőtti dolgok jelentéktelennek tűntek, mert azt gondoltam lehetetlen, hogy ez legyen, de mégis.
- Arra is azt mondtad, hogy lehetetlen, hogy itt pár embernél több ismerjen, tudja, hogy ki vagy, mégis nézd meg mi van most. Egy híres újság címlapján vagy egy sztárral! Szóval nekem te csak ne mondd, hogy lehetetlen! - rivallt rám. A helyzet nagyon emlékeztetett egy filmre, a "Könnyű nőcskére". Egy csaj a barátnőjével beszélt a mosdóban, faggatta, hogy mi volt a hétvégén a sráccal (akit bekamuzott, hogy hozzá megy, mert nem akart a barátnője dilis családjával lenni), és azt hazudja, hogy egy éjszakára jó volt, de több nem. Ezt persze meghallja a suli pletykafészke, és a nap végére mindenki róla beszél. Csak őt "kurvaként" engem meg "sztárként" ismernek. Persze a nap folyamán Grey is feltűnt és kérdőre vont, sőt fel volt háborodva, hogy hogy leváltottam és mikor magyaráztam volna a helyzetet (nem is tudom mégis minek), nem hitte el, és duzzogva elvonult. És amikor azt hittem ez a nap nem lehet ennél fárasztóbb, és rosszabb, egy hatalmas tömeget láttam az utca végéről a házunk előtt. Elképedve megálltam és néztem. Olyan távolságban voltam, hogy nem vettek észre, és csak néztem, hogy ez tényleg velem történik-e és nem csak álmodom-e-, de ekkor hirtelen valaki befogta a szám, és berántott egy bokorba. Ijedten tekintettem hátra vajon ki lehet az. de előbb ismertem fel az illatát, és a pulcsiját.
- Ross! - motyogtam, még mindig rajta volt egy kicsit a keze a számon.
- Bocs, de muszáj volt, valahogy elrángassalak onnan, mielőtt észrevenne bárki. Ne aggódj anya kézbe vette az ügyet. Addig mi mászkálhatunk, de persze csak álcázva. Most már téged is fedni kell szóval.. - mondta, s felkaptam a szemcsit meg a kapucnimat és kész is voltam.Lementünk a tóhoz, és egy kicsit kifújtuk magunkat a sok óvatoskodás meg figyelés után.
- Hú de fárasztó! - mondtam, ahogy leültem Ross mellé. - Már belátom nem lehet könnyű sztárnak lenni.
- És a barátnőjének sem! - helyeselt. Ránéztem, ő is rám, reméltem nem látja mennyire elpirultam, hogy a barátnőjének nevezett, még ha viccből is... aztán szinte rögtön elnevettük magunkat.
- Mi egy pár? Ezek hülyék! - mondtuk egyszerre, aztán mindketten a tavat néztük.
- Végül mégsem jött össze, hogy csendben feltűnésmentesen elmenjünk a gáláról. - állapítottam meg. - De ti honnan tudtátok meg?
- Hát éppen Riker TV-zett, mikor exkluzív hírekkel szolgáltak a gáláról, ilyenkor megnézi az egész család, miket mondtak, és akkor mikor engem említettek, benyomtak egy-két képet a gálán majd a gála utánról, pont azt kapták le, ahogyan öleljük egymást... Mindenki megdöbbent, és persze, kaptuk is í menedzserünktől a hívást, hogy mi ez, és rögtön megpróbáltunk intézkedni. Természetesen én a közelben voltam, hogy tudjalak figyelmeztetni erről. - Várj. Te honnan tudsz erről? - most esett le neki, hogy nem voltam annyira meglepődött.
- Hát a képembe nyomta az alattam lévő évfolyamból egy csaj, de előtte még kiüvöltötte, hogy tényleg járok-e veled, és hogy miért nem mondtam.. Persze ez nem volt elég, hanem egy csomóan gyűltek körénk, már totál híres lettem, leveleket kaptam, meg mindenki odajött hozzám, meg köszönt szóval... eléggé fárasztó napom volt. - meséltem el neki.
- Még, hogy mi egy pár? Pedig csak fáztál, és én csak megölelgettelek egy kicsit... Ez nem fair!
- Hát nem. - helyeseltem.
- Persze, ha lenne valami igazság alapja, akkor oké, de nincs! Mi legjobb barátok vagyunk! Egyáltalán nem érzünk úgy... - hadarta.
- Igen, engem is pont ez zavar... - vágtam rá. - Meg ha járnánk is, akkor sem kötnénk az orrukra. De úgyis csak barátok vagyunk.
- Pontosan. Csak barátok. - bólogatott. Nem tekint úgy rám. Ugyan miért gondolja ő ilyesmire? Ő nem az, akinek egy ilyen lány kellene, mint én. Túl sok gond van velem, és vannak nálam szebbek és jobbak is. És különben sem érhetem el őt soha. Csak barátként. Már ennek is örülhetnék, hogy legalább a barátja vagyok... De akkor miért tudok megelégedni ezzel? - Nézd a jó oldalát, legalább híres lettél! Ezt akartad nem? - nevetett, mire szúrósan néztem rá, de nem tudtam elnevetni magam.
- Jogos, de nem éppen így gondoltam, hogy híressé váljak.
- Miért? Inkább sztriptíz táncosként akartad sokra vinni? - na erre már elnevettem magam.
- Idióta. - mondtam, már kb sírva a röhögéstől. Legalább viccesen fogtuk fel a dolgot. És ahogy a hideg szél elért minket, ösztönösen közelebb bújtunk egymáshoz, sőt helyzetet cseréltünk, hogy egy kicsit pihenhessek. Szét tette a lábait, én elé ültem, és hátulról átkarolt, így neki tudtam dőlni egy kicsit, a fejét a jobb vállamra rakta, és becsuktam a szemem. A szívemet langymeleg járta át, ahogy a lélegzetét hallgattam. Még így is minden olyan szép volt, habár esőre állt az idő. Minden olyan nyugodt volt, olyan mint a vihar előtti csend. Persze ekkor csak elmentem efelett a gondolat felett, de később rájöttem, hogy nem kellett volna... Még időztünk egy kicsit, és persze egész végig míg az arcomon éreztem a leheletét, a szívem nem nyugodott, aztán Stormie hívott, hogy lerendezték a dolgokat, de persze csak annyit értünk el, hogy nem zaklatnak otthon minket. Megbeszéltük náluk, hogy mi is volt, és eléggé le lettünk cseszve, amiért mégse tudtunk észrevétlenek maradni.
- Nekem lenne egy ötletem, hogy rázzuk le az újságírókat, meg riportereket, de nem biztos, hogy jó. - vetettem fel.
- Mi lenne az? - kérdezte Stormie.
- Az, hogy beadjuk nekik, hogy járunk, - mondtam, s lopva Rossra pillantottam, kissé zavarban, de folytattam - meg minden majd beadjuk, hogy szakítunk, így egy ideig csámcsognak még rajta aztán leszállnak rólunk.
- Nem rossz. - szólt Ross.
- Nekem tetszik. - mondta aztán Rydel.
- És ha újra meglátnak, mert figyelni fognak, akkor megint kitör a botrány. - szólt Mark is bele.
- Ez igaz. - helyeseltünk.
- Akkor mi lesz? - tudakoltam.
- Nem lehet valahogy kimagyarázni ezt az egészet? - kérdezte Ratliff.
- Nem hiszem, hogy hajlanának rá. - szólt Rocky.
- Őket leginkább csak a bevétel érdekli. - végül Riker is megszólalt.
- Ez igaz. - értett vele egyet Ross.
- Nem kellett volna otthagyni titeket, Ross legalább te figyelhettél volna egy kicsit, te vagy az idősebb! - hordta le a fiát.
- De nem ő tehet róla. Ezek mindenhol ott vannak, sőt még mi is megnéztünk mindent, és nem láttunk semmit. Ezért hagytuk ott őket. Nem az ő hibája. - védte meg az apja.
- Igaz, de Rose-t nem szerettem volna ennek a hercehurcának kitenni. - nézett szomorúan.
- Jaj Stormie, nincs baj! Csak az egész suli ismer, ami egy kicsit tetszik is, mert sosem voltam valami híres, szóval. Így legalább annak érzem magam, és olyan mintha egy modell lennék, aki a kifutón megy egész nap. Nem hittem volna, hogy egyszer ezt megélhetem, szóval örülök, és köszi! - mosolyogtam és megöleltem.
- Ez igaz. Megoldjuk majd, nincs itt gond. Meg a fiad vigyáz rá. - mondta Rydel. - Na meg persze mi is.
- Megegyeztünk, hogy amikor csak tudnak bevisznek a suliba, meg vissza, hogy elkerüljük a feszkót, meg az ilyesmiket, hogy ne kelljen beöltöznöm se, mint egy hülye, mert hát a suliban úgysem rejthetem el magam örökre. Igaz, nem rajongtam az ötletért, hogy mindennap kocsival hurcolnak, és költik rám a benzin pénzt, de nem sok választást hagytak. Az újságoknak meg még kitaláljuk úgyis, hogy mit mondjuk.
Először Ross vitt suliba. Megálltunk a suli előtt, de az ajtó nem nyílt ki.
- Biztos rendben leszel? - kérdezte aggódva. Arcára raktam a kezem.
- Ne aggódj már, öregkorodra hót ráncos lesz az arcod, és csúnya leszel. - mosolyodtam el. Rárakta a kezét az enyémre, s egymás szemébe néztünk egy végtelen hosszú pillanatig. - Nem vagyok cukorból, és a hírnévtől sem lesz bajom. - nyugtattam meg. Egy puszit nyomtam az arcára és kinyitottam az ajtót, épp csuktam volna be, mikor megfogta a kezem.
- Rose! - mondta.
- Igen? - néztem vissza rá.
- Semmi. Szép napot! - mondta, s egy féloldalas mosolyt villantott, amitől a szívem majd kiugrott. Alig bírtam kinyögni egy "neked is"-t, aztán megvártam míg elhajt és nagyot sóhajtottam. Lassan beszívtam a levegőt majd ki. Felkészítettem magam a mai napra, a sok kérdésre, és a sok emberre akik ma körül fognak venni. A picsák butábbik rétege autogramot kért, csak mert mindenki ismert, azt hitték valami sztár vagyok. Mások csak kérdezgettek, beszélgetni kezdtek velem, tanácsot kértek. Néhány lánynak hirtelen hasonló stílusa lett, mint nekem, mondhatjuk úgy, hogy példakép vagy inkább majmolni való lettem. Persze az utálók sem maradhattak ki a sorból, láttam az átható szúrós, irigy tekintetüket, amiért nem velük, hanem velem foglalkoznak az emberek. Végül még aznap eldöntöttük, hogy "felvállaljuk", hogy járunk. Ehhez persze egy csomó interjúra meg szereplésre volt szükség. Én. A tv-ben. Mint egy sztár. Meginterjúvolnak. Partyk. Puccos ruhák. ez az egész olyan hihetetlennek tűnt.Túl álomszerűnek, ami miatt néha megcsíptem magam, hogy nehogy álmodjak. Egy csomó ruhát kaptam kölcsön Rydeltől, vagy ők vettek nekem (aminek úgyszint nem örültem, de ők erősködtek, hogy miattuk van ez a legkevesebb, meg amúgy is szinte családtagnak számítok, ezért nem volt beleszólási jogom, pedig erősködtem, hogy megoldom vagy valami, de Ross eszembe juttatta az ígéretem...), de vettünk mi is, hogy nekem is legyen, ki tudja meddig tart ez az egész, legyen, ékszerekkel, sminkkel ugyanez, habár sminkelni amúgy sem szoktam annyira nagyon, de most néha muszáj volt jobban a kelleténél. Már május lett, én meg lassan kezdtem hozzászokni ehhez, az elején felváltva vittek kocsival, de aztán már újra magam mehettem suliba, meg haza aminek nagyon örültem, nem akartam terhükre lenni. Már a kamerához is újra hozzászoktam, ahhoz, hogy minden lépésemet figyelik, utánozzák, hogy ennyien ismernek suliban, és máshol egyaránt. Hogy odajönnek köszönni, puszit adni, ölelést, fotót, vagy autogramot kérni, vagy csak rám mosolyognak. A kisgyerekek úgy néznek rám, mintha a példaképük lennék, holott csak egy sztár barátja vagyok, lényegében semmi olyat nem tettem, amivel híres lehettem volna, nem vagyok celeb sem, nem dolgoztam meg érte. Furcsa. Valami, amiért nem kellett megdolgoznom... Érdekes érzés. Soha nem tapasztaltam még ilyet, mivel én sosem voltam az, akinek csak úgy az ölébe hullott volna minden. Nem voltam olyan szép, sem gazdag, sem a pasik kedvence, sem túl érdekes. Egész kellemes volt egy kicsit pihenni, nem kihajtani a lelkemet valami kis jóért. A hátránya az volt, hogy aligha tudtam talizni a barátnőmmel, de nagy nehezen össze lehetett hozni, aminek nagyon örültem. Rég láttam Ambert. Elmeséltem mindent, részletesen, és csak hallgatta. Megkérdezte, hogy a pasikkal mizu? A vicces, hogy ezen nem is gondolkoztam, pedig azóta rengeteg pasi írogat, meg jelölget, egy csomó engem akar. Eddig észre se vettek, láthatatlan voltam, és hirtelen mindenki lát. Pedig nincs szükségem már, hogy rám figyeljenek, pedig régen mindig néztem a pasikat, álmodoztam valakiről, mennyit meg nem adtam volna ezért, de... most csak Rosson jár az agyam... A radarom (a-jó-pasi-figyelő-radar-by-Rose) csak Rosst észleli. Mintha meghibásodott volna. Persze az utálkozók is kifejezték nem tetszésüket, de nem érdekelt egyikkel se foglalkoztam, mert felesleges. Úgysem ismer, azt pofáznak, amit akarnak. Nem tudnak semmit. Visszatérve fura volt ENNYIRE a középpontba lenni, de sosem voltam egyedül, Ross mindig mellettem volt fogta a kezem, részben azért, hogy bátorítson, részben mert meg a látszat miatt. Eleinte nagyon zavarban voltam, de később már tök természetes volt. Néha voltak kínos helyzetek, ahol elég jól impróztunk, de volt olyan, amikor csak kimondtuk, amit gondolunk. Egyre többet aludtunk egymás vállán, ölében vagy hasonlóképp, és gyakorlatilag már ez megszokásból így ment. A szerepünk az elég jól ment, sőt, hogy ne figyeljek a szúrós tekintetekre meg az utálkozókra egész jól kezdtem el tanulni, bár amúgy sem ártott, mert nemsoká itt az év vége, és jön az én drága nyaram. Persze apu még így sem örült a sztárosdinak, de meg kellett békélnie vele, mást úgysem tehetett. A suli még lázban égett, de már azért tűrhetőek voltak. Egyik nap az egyik csajjal nevetgéltem, mikor egy platina szőke, agyonszolizott, műkörmös p*csa odavetette nekem, hogy:
- Öntelt ribanc! - s lökött rajtam egyet. Ha csak meglök egy szúrós tekintettel nyugtázom, és továbblépek. De ehhez már hozzá akartam szólni, de úgysem lett volna értelme, inkább hagytam. De akkor elkezdte a barátnőjével Ross ócsárolni... Ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni.
- Csak szólj még egy rossz szót Rossra... - sziszegtem.
- Mit mondtál? - kérdezte vissza a másik. Úgy döntöttem csak szépen nyugodtan küldöm el.
- Csak azt mondta, ha hallanál a platinaszőke műhajadtól, hogy néha nem ártana tükörbe nézned, mielőtt mást ócsárolsz. - vetettem oda, de egy tömeg kezdett körénk gyűlni. Harcot akartak, én meg nem akartam megadni nekik ezt az örömöt. - Nekem te ne pofázz, te rib*nc! - vágott vissza. Hát ennek sincs sok minden a fejében.. - Nézz már magadra, hát, hogy nézel ki? Azt hiszed menő vagy, mert ráakaszkodtál egy sztárra , és akkor már azt hiszed, hogy te is sztár vagy? Te csak egy rohadt kis senki vagy! Mit képzelsz magadról, hogy így beszélj velem? - kiáltott. Na ez kattant. Ásítottam egyet.
- Befejezted? Örülök neki, ha nincs más, akkor én lépek is. Ja és egy jó tanács, ha maradt még méltóságod, akkor azt ajánlom foglalkozz a saját életeddel.. már ha van. - mondtam és egy laza mozdulattal otthagytam, a csaj akivel beszélgettem követett, de ekkor egy húzás éreztem a hajamon, de itt betelt a pohár. Akkora pofont lekevertem neki, hogy piros maradt a kezem nyoma, mire ő gyomron vágott, de én csavartam az ujjain egyet, majd megfogtam, és letörtem több körmét is. Erre persze felkiáltott és sírva fakadt. Felsőbb éves azt hiszi bármit megtehet, hát nem. Én fogtam magamat, és elmentem órára. A tömeg döbbenten figyelte az eseményeket. Az igazgató helyettestől kaptam egy figyelmeztetőt ezért, meg lecseszett, de elmeséltem neki, hogy hogy volt, de még így is beírta. Mindig is utáltam, szal mindegy. Rossnak nem mesélte, meg senkinek, csak Kate-nek. Rossnál ledőltem az ágyra és becsuktam a szemem. A lámpa fénye hirtelen kevésbé lett fényes, kinyitottam a szemem. Ross arca takarta el, de veszélyesen közel az enyémhez. Mielőtt észrevette volna, hogy zavarba jöttem megfogtam és lerúgtam. Erre azzal válaszolt, hogy rám feküdt, én meg reflexből felkiáltottam.
- Jézusom, alig feküdtem rád. Akkor meg mit kiáltozol? - csodálkozott. Eszembe jutott miért kiáltottam fel. Nem akartam hazudni neki, de el sem akartam mondani mi volt.
- Öö semmi, csak megvan és fáj a hasam... - füllentettem.
- Az érdekes, mert kb 2 hete volt meg nem? - nézett rám. Na ezt bebuktam... Shit... - Tehát mit hallgatsz el előlem?
- Semmit! Mégis szerinted mi lenne, amit esetleg elhall... - kezdtem magyarázkodni, mire megfogta, és felhúzta a pólóm, ahol látszott egy szép lila volt a hasam közepén egy pár kicsi félholddal.
- Mi történt veled, Rose? - nézett rám szigorúan, de közben aggódva is. - Ne mondd, hogy...
- Nem vertek meg, nem erőszakoltak meg. Csak egy csajjal verekedtem... - mondtam lehúzva a pólóm, s kifele tekintve az ablakon.
- Jézusom Rose, miért nem mondtad? - nézett kérdőn. Hogy miért is..?
- Mert nem fontos azért... Élek. - mondtam, még mindig figyelve az ablakot. Maga felé fordította az arcom.
- Rose. Mondtam, hogy én itt vagyok, nem? Bízz bennem egy kicsit. - mondta lágyan. A szemébe néztem. Láttam benne, hogy igazat beszél, de mégis.. nehéz, hogy ne egyedül akarjam megoldani a problémáimat. - Az életemet adnám érted. - s megint közel volt az arcunk. De csak néztünk, és néztünk. Nem tudtam mit mondhatnék. Kerestem a szavakat, de mindig azt írta ki, hogy: NOT FOUND vagy ERROR... Hirtelen kinyílt az ajtó, Rydel rontott be.
- Jól vagytok? Sikítozást hallottam, és.. - aztán meglátott minket és elhallgatott. Ross gyorsan felegyenesedett, én meg felültem, mintha mi sem történt volna.
- Megzavartam valamit...? - szegezte nekünk a kérdést.
- Nem, épp arról beszéltünk, hogy Rose-t meg kéne vizsgálni. - mondta Ross. Jézusom, még csak az kéne!
- Miért? Mi a baj? Rosszul vagy? - aggódott Rydel. Na csak ez hiányzott...
- Nem semmi bajom csak... - kezdtem, de Ross fontosnak vélte felvilágosítani Rydelt a tényekről.
- Egy csaj gyomorszájon vágta a mai nap nézd: - s megint felhúzta a pólóm.
- Jesszus! És fáj? - jött oda és megnyomogatta, mire felszisszentem.
- Épp csak ráhasaltam, és felkiáltott. Meg kéne vizsgálni, hogy nincs-e belsővérzése, nem tudom mennyire ütötte erősen a csaj. - Rossra az tipikus "ezért én kinyírlak " tekintettel néztem, de őt nem érdekelte. Mondtam, hogy felesleges ez a hú-hó, de azt mondták, hogy az egészségem a legfontosabb. Végül elrángattak az orvoshoz, aki megállapította, hogy semmi bajom sincs, csak fájni fog egy ideig és ennyi, de azért kiharcolta Rydel, hogy egy napig bent legyek megfigyelésen. Az egész család bejött aggódott miattam, persze feleslegesen. Mindenki hozott virágot vagy csokit, mint aki a halálos betegségén van túl. Mondtam, hogy azért apunak mondják azt, hogy náluk alszom, nem kéne megtudnia ezt. Ross vállalta, hogy marad éjszakára, de mondtam, hogy nem kell, megvagyok, de ő ragaszkodott hozzá. Ezt a családot valahogy hidegen hagyja, hogy én mit akarok.. Na mindegy. Beszélgettünk, meg minden aztán lassan elaludtunk. Reggel úgy keltem, hogy Ross keze a hasamon, a hálóingem vagy mim felhúzva, és ő a fejét mellém rakva szunyókál. Lágyan megsimogattam. Reggel az orvos meghozta a leleteket, és mondta, hogy csak zúzódott, és tényleg nem lesz baj, csak annyi, hogy ha lehet pihentessen, ezért kaptam felmentést tesire. Egy napot kihagytam a semmiért. Vigasztalt az egész balhéba, hogy legalább a csajnak jobban fájt. Másnap már simán mentem suliba, a csaj inkább rám se nézett, így legalább ezt is letudtam. Azt hiszem ez mégsem lesz olyan könnyű, mint amilyennek hittem...
Végül délután helyett este indultunk haza. Mindenki jól érezte magát, és persze a repcsin megint bealudtunk, de most a kanapén feküdve, fejem Ross ölében, kezét meg az én arcomon nyugtázta. Fogalmam sincs, hogy kerültünk megint ebbe a helyzetbe, de most Rydel meg Ratliff volt a szobába épp játszottak, mikor felkeltem. Ross keze az oldalamon maradt, mintha nem nagyon tudnám arrébb rakni, holott csak jó érzés volt.. Rydelék elkezdtek kuncogni, amint meglátták a kómás fejem.
- Kényelmesen és jól aludtál, drágám? - kérdezte Rydel, persze élvezve, hogy szekálhat. Mondjuk tényleg csodásan szundítottam... De persze ezt nem fogom bevallani neki.
- Hahaha.. - mondtam gúnyosan, közbe igyekeztem minél természetesebben viselkedni.
- Most mi van? Nem élvezted ezt a kis kiruccanást? - tudakolta Ratliff. - Jól elvoltatok az este, nem? Elfogyott a maradék alkohol, ami a hűtőbe volt. - nézett nagy vigyorral. Az én fejem meg azt hittme lángra kap, már készültem volna rohanni vízért. És persze Rydel ezt észrevette...
- Tudtam Rose! Tudtam! - kiáltott fel. - Te szerelmes vagy Rossba!
- Csssss!! Halkabban! - csitítottam le. Ha ezt meghallja, akárki főleg Ross, akkor nekem és a barátságunknak annyi!
- Miért? Hisz.. -ránézett Ratliff-ra és elhallgatott, majd máshogy folytatta - El kéne mondanod neki. - mondta komolyan.
- Nem akarom... - néztem a földet.
- Miért? - nézett Rydel. Úgy döntöttem elregélem, mi volt 3 évvel ezelőtt, az okot, amiért, így döntöttem. - Megértelek, hogy félsz. De van, hogy aki mer az nyer, meg azért ez másabb egy kicsit, egymás mellett laktok, és bármit megtenne érted. De nyugi nem fogok szólni semmit. Majd elmondod, ha akarod, ti ügyetek nem fogunk beleszólni.- Ross hirtelen mozgolódni kezdett az ölemben. A fejem láttán elneveték magukat. - Amúgy tényleg. Mi történt köztetek az este? - na pasztmek.
- Hát izé... - nyögtem. Folyamatosan az az egy jelenet jelent meg a szemeim előtt, aztán úgy döntöttem , hogy úgyis kihúzzák belőlem, szóval megelőztem inkább ezt a hercehurcát, és elmeséltem azt, amire emlékszem. Nagy részt nevettek, de nem lepődtek meg semmin, csak azon egy emléken, amit nem tudtam elfelejteni.
- Azt mondod, hogy nem tudod, miért történt? .nézett rám nagy szemekkel.
- Igen, csak ennyire emlékszem erre is csak homályosan, de tudom, hogy megtörtént nem álom volt. - mondtam biztosan, kissé elpirulva. - De nem akarom megkérdezni, mert mi van ha nem emlékszik? Meg az milyen lenne már... Full ciki.. - magyaráztam.
- Persze, megértem. - értett velem egyet Rydel.
- Ott vagyunk már? - ébredezett Ross. Félig álmosan rám nézett.
- Még nem. - néztem rá.
- Akko' jó. - mondta, s visszarakta a fejét az ölembe. Én automatikusan megsimogattam a fejét.
- Aranyos, ahogy így törődsz ezzel a kis hülyével. Szerencsés, hogy itt vagy neki te. - mondta Ratliff. - Kevés ilyen lány van, mint te.
- Így van. Különleges vagy! - dicsért Rydel.
- Ugyan már. Nálam ez természetes. Az, hogy másnál nem az törődni valakivel, az elszomorít. Én ha nekem fontos valaki, akkor bármit megteszek érte, az ő boldogságáért. Ilyen voltam, és ilyen is maradtam, még ha változtak is az idők. - mosolyogtam, Mindig is fontosabbak voltak a körülöttem lévők, mint az én érzéseim/boldogságom, csak ezt elég sokszor kihasználták. A jó szívem visz egyszer a sírba. Ezért nem érdekel mit mond Grey. Nem akarok naiv lenni, nem kell mindig mindent elhinnem, amit mondanak.
- Rose... - szólt a mormota. - Simogass még... - nyögte. Én kikerekedett szemmel nézte, de folytattam. Olyan hamar hazaértünk, hogy olyan volt, mintha LA meg az egész díjátadó meg sem történt volna! Olyan hamar eljött az az átkozott hétfő... Azt gondoltam tök átlagos lesz, de nem. Reggel valahogy úgy éreztem, hogy minden fura körülöttem, ismeretlenek köszöntek nekem, még Greyt is alig láttam, pedig ő mindig ott van ahol én, aztán egy random csaj az alattam lévő évfolyamból, aki cukizott mindig, most futva csillogó szemmel ordítva közeledett hozzám.
- Miért nem mondtad, hogy Ross Lynch a pasid? - ért hozzám lihegve. Erre persze az egész folyosó minket fülelt.
- Cssss!! Ne ordíts már? Amúgy meg mi a fenéről beszélsz? - folytattam már halkabban. Mégis honnan tudja, hogy ismerem, és honnan a retekből veszi, hogy járunk?
- Mindenki erről beszél! - mutatott fel egy bulvárlapot, aminek a címlapján mi voltunk. Ross és én épp ölelkeztünk. Felismertem a ruhát, ami rajtam volt, ez a díjátadón készült. Ezzel e címmel virítottunk a címlapon:
!LOVE! ROSS LYNCHNEK BARÁTNŐJE VAN! De ki ez a lány, és vajon mióta tart ez a titkos románc? !LOVE! Elképedt fejjel néztem. Ez kész... Ezek a rohadt gyökerek! Azonnal olyan ideges lettem, hogy azt hittem abban a pillanatban odamegyek, és kiosztok mindenkit az újságnál... Tudtam, hogy mindent kiforgatnak, mindenből pénzt csinálnak, és ahol tudnak lesi fotót csinálnak, de ez sok! Mégis hol bújhatott el, úgy hogy még jól körül is néztünk és hátul távoztunk?
- Ebből egy szó sem igaz! Csak barátok vagyunk, csak kellett egy címlapsztori és.. - kezdtem ócsárolni a lapot, de nem érdekelte. Elvakította őt az, hogy ismerem Rosst.
- Te komolyan ismered őt? Imádom Rosst, meg az R5-ot!! Hogy, és mint és mesélj el mindent! - csillogott a szeme, s egyre többen jöttek körém gyűltek. Édes jó istenem, ments meg... Mindegyik megállás nélkül kérdezgetett, olyan szinten sokan jöttek, hogy alig kaptam levegőt, mintha egy Hollywood-i sztár lennék, és aláírásért állna sorba mindenki... Vagy mint az oviban cukor osztás lett volna. Mindegyik minden tudni akart.Persze, ahogy tudtam improvizáltam a sztorit, hogy ismertem meg, félig igazat mondtam, hogy véletlen belebotlottam, és útbaigazított, és legjobb barátok lettünk, de az utolsót egyik sem hitte el. Szerencsémre becsöngettek, így több kamusztorit nem kellett kitalálnom energiám sem lett volna rá. Megmenekültem. Hát ez őrület! Minden szünet ilyen fárasztóan telt, ha kiléptem a teremből, de kaptam egy kevés levelet a szekrényembe, mintha a rajongóim lennének. Mindezt egy cikk miatt. Hirtelen már nem voltam annyira láthatatlan, mint eddig, most már az egész iskola tudta a nevem, tudta ki vagyok. Mindenki rám mutogatott, engem keresett, rólam beszélt. Mindezt egy félreértés miatt. Kate is megkérdezte, hogy őket meg mi lelte, meg hát hallott rólam egy-két dolgot, így elmeséltem neki a hétvégét, és ő is lesokkolt, hogy mekkora gyökerek az újságok.
- És ezt csak most tudom meg? - akadt ki.
- Mégis mikor mondtam volna? Kora reggel, mikor azt sem tudom, hol vagyok, ki vagyok? - mondtam. - Meg az azelőtti dolgok jelentéktelennek tűntek, mert azt gondoltam lehetetlen, hogy ez legyen, de mégis.
- Arra is azt mondtad, hogy lehetetlen, hogy itt pár embernél több ismerjen, tudja, hogy ki vagy, mégis nézd meg mi van most. Egy híres újság címlapján vagy egy sztárral! Szóval nekem te csak ne mondd, hogy lehetetlen! - rivallt rám. A helyzet nagyon emlékeztetett egy filmre, a "Könnyű nőcskére". Egy csaj a barátnőjével beszélt a mosdóban, faggatta, hogy mi volt a hétvégén a sráccal (akit bekamuzott, hogy hozzá megy, mert nem akart a barátnője dilis családjával lenni), és azt hazudja, hogy egy éjszakára jó volt, de több nem. Ezt persze meghallja a suli pletykafészke, és a nap végére mindenki róla beszél. Csak őt "kurvaként" engem meg "sztárként" ismernek. Persze a nap folyamán Grey is feltűnt és kérdőre vont, sőt fel volt háborodva, hogy hogy leváltottam és mikor magyaráztam volna a helyzetet (nem is tudom mégis minek), nem hitte el, és duzzogva elvonult. És amikor azt hittem ez a nap nem lehet ennél fárasztóbb, és rosszabb, egy hatalmas tömeget láttam az utca végéről a házunk előtt. Elképedve megálltam és néztem. Olyan távolságban voltam, hogy nem vettek észre, és csak néztem, hogy ez tényleg velem történik-e és nem csak álmodom-e-, de ekkor hirtelen valaki befogta a szám, és berántott egy bokorba. Ijedten tekintettem hátra vajon ki lehet az. de előbb ismertem fel az illatát, és a pulcsiját.
- Ross! - motyogtam, még mindig rajta volt egy kicsit a keze a számon.
- Bocs, de muszáj volt, valahogy elrángassalak onnan, mielőtt észrevenne bárki. Ne aggódj anya kézbe vette az ügyet. Addig mi mászkálhatunk, de persze csak álcázva. Most már téged is fedni kell szóval.. - mondta, s felkaptam a szemcsit meg a kapucnimat és kész is voltam.Lementünk a tóhoz, és egy kicsit kifújtuk magunkat a sok óvatoskodás meg figyelés után.
- Hú de fárasztó! - mondtam, ahogy leültem Ross mellé. - Már belátom nem lehet könnyű sztárnak lenni.
- És a barátnőjének sem! - helyeselt. Ránéztem, ő is rám, reméltem nem látja mennyire elpirultam, hogy a barátnőjének nevezett, még ha viccből is... aztán szinte rögtön elnevettük magunkat.
- Mi egy pár? Ezek hülyék! - mondtuk egyszerre, aztán mindketten a tavat néztük.
- Végül mégsem jött össze, hogy csendben feltűnésmentesen elmenjünk a gáláról. - állapítottam meg. - De ti honnan tudtátok meg?
- Hát éppen Riker TV-zett, mikor exkluzív hírekkel szolgáltak a gáláról, ilyenkor megnézi az egész család, miket mondtak, és akkor mikor engem említettek, benyomtak egy-két képet a gálán majd a gála utánról, pont azt kapták le, ahogyan öleljük egymást... Mindenki megdöbbent, és persze, kaptuk is í menedzserünktől a hívást, hogy mi ez, és rögtön megpróbáltunk intézkedni. Természetesen én a közelben voltam, hogy tudjalak figyelmeztetni erről. - Várj. Te honnan tudsz erről? - most esett le neki, hogy nem voltam annyira meglepődött.
- Hát a képembe nyomta az alattam lévő évfolyamból egy csaj, de előtte még kiüvöltötte, hogy tényleg járok-e veled, és hogy miért nem mondtam.. Persze ez nem volt elég, hanem egy csomóan gyűltek körénk, már totál híres lettem, leveleket kaptam, meg mindenki odajött hozzám, meg köszönt szóval... eléggé fárasztó napom volt. - meséltem el neki.
- Még, hogy mi egy pár? Pedig csak fáztál, és én csak megölelgettelek egy kicsit... Ez nem fair!
- Hát nem. - helyeseltem.
- Persze, ha lenne valami igazság alapja, akkor oké, de nincs! Mi legjobb barátok vagyunk! Egyáltalán nem érzünk úgy... - hadarta.
- Igen, engem is pont ez zavar... - vágtam rá. - Meg ha járnánk is, akkor sem kötnénk az orrukra. De úgyis csak barátok vagyunk.
- Pontosan. Csak barátok. - bólogatott. Nem tekint úgy rám. Ugyan miért gondolja ő ilyesmire? Ő nem az, akinek egy ilyen lány kellene, mint én. Túl sok gond van velem, és vannak nálam szebbek és jobbak is. És különben sem érhetem el őt soha. Csak barátként. Már ennek is örülhetnék, hogy legalább a barátja vagyok... De akkor miért tudok megelégedni ezzel? - Nézd a jó oldalát, legalább híres lettél! Ezt akartad nem? - nevetett, mire szúrósan néztem rá, de nem tudtam elnevetni magam.
- Jogos, de nem éppen így gondoltam, hogy híressé váljak.
- Miért? Inkább sztriptíz táncosként akartad sokra vinni? - na erre már elnevettem magam.
- Idióta. - mondtam, már kb sírva a röhögéstől. Legalább viccesen fogtuk fel a dolgot. És ahogy a hideg szél elért minket, ösztönösen közelebb bújtunk egymáshoz, sőt helyzetet cseréltünk, hogy egy kicsit pihenhessek. Szét tette a lábait, én elé ültem, és hátulról átkarolt, így neki tudtam dőlni egy kicsit, a fejét a jobb vállamra rakta, és becsuktam a szemem. A szívemet langymeleg járta át, ahogy a lélegzetét hallgattam. Még így is minden olyan szép volt, habár esőre állt az idő. Minden olyan nyugodt volt, olyan mint a vihar előtti csend. Persze ekkor csak elmentem efelett a gondolat felett, de később rájöttem, hogy nem kellett volna... Még időztünk egy kicsit, és persze egész végig míg az arcomon éreztem a leheletét, a szívem nem nyugodott, aztán Stormie hívott, hogy lerendezték a dolgokat, de persze csak annyit értünk el, hogy nem zaklatnak otthon minket. Megbeszéltük náluk, hogy mi is volt, és eléggé le lettünk cseszve, amiért mégse tudtunk észrevétlenek maradni.
- Nekem lenne egy ötletem, hogy rázzuk le az újságírókat, meg riportereket, de nem biztos, hogy jó. - vetettem fel.
- Mi lenne az? - kérdezte Stormie.
- Az, hogy beadjuk nekik, hogy járunk, - mondtam, s lopva Rossra pillantottam, kissé zavarban, de folytattam - meg minden majd beadjuk, hogy szakítunk, így egy ideig csámcsognak még rajta aztán leszállnak rólunk.
- Nem rossz. - szólt Ross.
- Nekem tetszik. - mondta aztán Rydel.
- És ha újra meglátnak, mert figyelni fognak, akkor megint kitör a botrány. - szólt Mark is bele.
- Ez igaz. - helyeseltünk.
- Akkor mi lesz? - tudakoltam.
- Nem lehet valahogy kimagyarázni ezt az egészet? - kérdezte Ratliff.
- Nem hiszem, hogy hajlanának rá. - szólt Rocky.
- Őket leginkább csak a bevétel érdekli. - végül Riker is megszólalt.
- Ez igaz. - értett vele egyet Ross.
- Nem kellett volna otthagyni titeket, Ross legalább te figyelhettél volna egy kicsit, te vagy az idősebb! - hordta le a fiát.
- De nem ő tehet róla. Ezek mindenhol ott vannak, sőt még mi is megnéztünk mindent, és nem láttunk semmit. Ezért hagytuk ott őket. Nem az ő hibája. - védte meg az apja.
- Igaz, de Rose-t nem szerettem volna ennek a hercehurcának kitenni. - nézett szomorúan.
- Jaj Stormie, nincs baj! Csak az egész suli ismer, ami egy kicsit tetszik is, mert sosem voltam valami híres, szóval. Így legalább annak érzem magam, és olyan mintha egy modell lennék, aki a kifutón megy egész nap. Nem hittem volna, hogy egyszer ezt megélhetem, szóval örülök, és köszi! - mosolyogtam és megöleltem.
- Ez igaz. Megoldjuk majd, nincs itt gond. Meg a fiad vigyáz rá. - mondta Rydel. - Na meg persze mi is.
- Megegyeztünk, hogy amikor csak tudnak bevisznek a suliba, meg vissza, hogy elkerüljük a feszkót, meg az ilyesmiket, hogy ne kelljen beöltöznöm se, mint egy hülye, mert hát a suliban úgysem rejthetem el magam örökre. Igaz, nem rajongtam az ötletért, hogy mindennap kocsival hurcolnak, és költik rám a benzin pénzt, de nem sok választást hagytak. Az újságoknak meg még kitaláljuk úgyis, hogy mit mondjuk.
Először Ross vitt suliba. Megálltunk a suli előtt, de az ajtó nem nyílt ki.
- Biztos rendben leszel? - kérdezte aggódva. Arcára raktam a kezem.
- Ne aggódj már, öregkorodra hót ráncos lesz az arcod, és csúnya leszel. - mosolyodtam el. Rárakta a kezét az enyémre, s egymás szemébe néztünk egy végtelen hosszú pillanatig. - Nem vagyok cukorból, és a hírnévtől sem lesz bajom. - nyugtattam meg. Egy puszit nyomtam az arcára és kinyitottam az ajtót, épp csuktam volna be, mikor megfogta a kezem.
- Rose! - mondta.
- Igen? - néztem vissza rá.
- Semmi. Szép napot! - mondta, s egy féloldalas mosolyt villantott, amitől a szívem majd kiugrott. Alig bírtam kinyögni egy "neked is"-t, aztán megvártam míg elhajt és nagyot sóhajtottam. Lassan beszívtam a levegőt majd ki. Felkészítettem magam a mai napra, a sok kérdésre, és a sok emberre akik ma körül fognak venni. A picsák butábbik rétege autogramot kért, csak mert mindenki ismert, azt hitték valami sztár vagyok. Mások csak kérdezgettek, beszélgetni kezdtek velem, tanácsot kértek. Néhány lánynak hirtelen hasonló stílusa lett, mint nekem, mondhatjuk úgy, hogy példakép vagy inkább majmolni való lettem. Persze az utálók sem maradhattak ki a sorból, láttam az átható szúrós, irigy tekintetüket, amiért nem velük, hanem velem foglalkoznak az emberek. Végül még aznap eldöntöttük, hogy "felvállaljuk", hogy járunk. Ehhez persze egy csomó interjúra meg szereplésre volt szükség. Én. A tv-ben. Mint egy sztár. Meginterjúvolnak. Partyk. Puccos ruhák. ez az egész olyan hihetetlennek tűnt.Túl álomszerűnek, ami miatt néha megcsíptem magam, hogy nehogy álmodjak. Egy csomó ruhát kaptam kölcsön Rydeltől, vagy ők vettek nekem (aminek úgyszint nem örültem, de ők erősködtek, hogy miattuk van ez a legkevesebb, meg amúgy is szinte családtagnak számítok, ezért nem volt beleszólási jogom, pedig erősködtem, hogy megoldom vagy valami, de Ross eszembe juttatta az ígéretem...), de vettünk mi is, hogy nekem is legyen, ki tudja meddig tart ez az egész, legyen, ékszerekkel, sminkkel ugyanez, habár sminkelni amúgy sem szoktam annyira nagyon, de most néha muszáj volt jobban a kelleténél. Már május lett, én meg lassan kezdtem hozzászokni ehhez, az elején felváltva vittek kocsival, de aztán már újra magam mehettem suliba, meg haza aminek nagyon örültem, nem akartam terhükre lenni. Már a kamerához is újra hozzászoktam, ahhoz, hogy minden lépésemet figyelik, utánozzák, hogy ennyien ismernek suliban, és máshol egyaránt. Hogy odajönnek köszönni, puszit adni, ölelést, fotót, vagy autogramot kérni, vagy csak rám mosolyognak. A kisgyerekek úgy néznek rám, mintha a példaképük lennék, holott csak egy sztár barátja vagyok, lényegében semmi olyat nem tettem, amivel híres lehettem volna, nem vagyok celeb sem, nem dolgoztam meg érte. Furcsa. Valami, amiért nem kellett megdolgoznom... Érdekes érzés. Soha nem tapasztaltam még ilyet, mivel én sosem voltam az, akinek csak úgy az ölébe hullott volna minden. Nem voltam olyan szép, sem gazdag, sem a pasik kedvence, sem túl érdekes. Egész kellemes volt egy kicsit pihenni, nem kihajtani a lelkemet valami kis jóért. A hátránya az volt, hogy aligha tudtam talizni a barátnőmmel, de nagy nehezen össze lehetett hozni, aminek nagyon örültem. Rég láttam Ambert. Elmeséltem mindent, részletesen, és csak hallgatta. Megkérdezte, hogy a pasikkal mizu? A vicces, hogy ezen nem is gondolkoztam, pedig azóta rengeteg pasi írogat, meg jelölget, egy csomó engem akar. Eddig észre se vettek, láthatatlan voltam, és hirtelen mindenki lát. Pedig nincs szükségem már, hogy rám figyeljenek, pedig régen mindig néztem a pasikat, álmodoztam valakiről, mennyit meg nem adtam volna ezért, de... most csak Rosson jár az agyam... A radarom (a-jó-pasi-figyelő-radar-by-Rose) csak Rosst észleli. Mintha meghibásodott volna. Persze az utálkozók is kifejezték nem tetszésüket, de nem érdekelt egyikkel se foglalkoztam, mert felesleges. Úgysem ismer, azt pofáznak, amit akarnak. Nem tudnak semmit. Visszatérve fura volt ENNYIRE a középpontba lenni, de sosem voltam egyedül, Ross mindig mellettem volt fogta a kezem, részben azért, hogy bátorítson, részben mert meg a látszat miatt. Eleinte nagyon zavarban voltam, de később már tök természetes volt. Néha voltak kínos helyzetek, ahol elég jól impróztunk, de volt olyan, amikor csak kimondtuk, amit gondolunk. Egyre többet aludtunk egymás vállán, ölében vagy hasonlóképp, és gyakorlatilag már ez megszokásból így ment. A szerepünk az elég jól ment, sőt, hogy ne figyeljek a szúrós tekintetekre meg az utálkozókra egész jól kezdtem el tanulni, bár amúgy sem ártott, mert nemsoká itt az év vége, és jön az én drága nyaram. Persze apu még így sem örült a sztárosdinak, de meg kellett békélnie vele, mást úgysem tehetett. A suli még lázban égett, de már azért tűrhetőek voltak. Egyik nap az egyik csajjal nevetgéltem, mikor egy platina szőke, agyonszolizott, műkörmös p*csa odavetette nekem, hogy:
- Öntelt ribanc! - s lökött rajtam egyet. Ha csak meglök egy szúrós tekintettel nyugtázom, és továbblépek. De ehhez már hozzá akartam szólni, de úgysem lett volna értelme, inkább hagytam. De akkor elkezdte a barátnőjével Ross ócsárolni... Ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni.
- Csak szólj még egy rossz szót Rossra... - sziszegtem.
- Mit mondtál? - kérdezte vissza a másik. Úgy döntöttem csak szépen nyugodtan küldöm el.
- Csak azt mondta, ha hallanál a platinaszőke műhajadtól, hogy néha nem ártana tükörbe nézned, mielőtt mást ócsárolsz. - vetettem oda, de egy tömeg kezdett körénk gyűlni. Harcot akartak, én meg nem akartam megadni nekik ezt az örömöt. - Nekem te ne pofázz, te rib*nc! - vágott vissza. Hát ennek sincs sok minden a fejében.. - Nézz már magadra, hát, hogy nézel ki? Azt hiszed menő vagy, mert ráakaszkodtál egy sztárra , és akkor már azt hiszed, hogy te is sztár vagy? Te csak egy rohadt kis senki vagy! Mit képzelsz magadról, hogy így beszélj velem? - kiáltott. Na ez kattant. Ásítottam egyet.
- Befejezted? Örülök neki, ha nincs más, akkor én lépek is. Ja és egy jó tanács, ha maradt még méltóságod, akkor azt ajánlom foglalkozz a saját életeddel.. már ha van. - mondtam és egy laza mozdulattal otthagytam, a csaj akivel beszélgettem követett, de ekkor egy húzás éreztem a hajamon, de itt betelt a pohár. Akkora pofont lekevertem neki, hogy piros maradt a kezem nyoma, mire ő gyomron vágott, de én csavartam az ujjain egyet, majd megfogtam, és letörtem több körmét is. Erre persze felkiáltott és sírva fakadt. Felsőbb éves azt hiszi bármit megtehet, hát nem. Én fogtam magamat, és elmentem órára. A tömeg döbbenten figyelte az eseményeket. Az igazgató helyettestől kaptam egy figyelmeztetőt ezért, meg lecseszett, de elmeséltem neki, hogy hogy volt, de még így is beírta. Mindig is utáltam, szal mindegy. Rossnak nem mesélte, meg senkinek, csak Kate-nek. Rossnál ledőltem az ágyra és becsuktam a szemem. A lámpa fénye hirtelen kevésbé lett fényes, kinyitottam a szemem. Ross arca takarta el, de veszélyesen közel az enyémhez. Mielőtt észrevette volna, hogy zavarba jöttem megfogtam és lerúgtam. Erre azzal válaszolt, hogy rám feküdt, én meg reflexből felkiáltottam.
- Jézusom, alig feküdtem rád. Akkor meg mit kiáltozol? - csodálkozott. Eszembe jutott miért kiáltottam fel. Nem akartam hazudni neki, de el sem akartam mondani mi volt.
- Öö semmi, csak megvan és fáj a hasam... - füllentettem.
- Az érdekes, mert kb 2 hete volt meg nem? - nézett rám. Na ezt bebuktam... Shit... - Tehát mit hallgatsz el előlem?
- Semmit! Mégis szerinted mi lenne, amit esetleg elhall... - kezdtem magyarázkodni, mire megfogta, és felhúzta a pólóm, ahol látszott egy szép lila volt a hasam közepén egy pár kicsi félholddal.
- Mi történt veled, Rose? - nézett rám szigorúan, de közben aggódva is. - Ne mondd, hogy...
- Nem vertek meg, nem erőszakoltak meg. Csak egy csajjal verekedtem... - mondtam lehúzva a pólóm, s kifele tekintve az ablakon.
- Jézusom Rose, miért nem mondtad? - nézett kérdőn. Hogy miért is..?
- Mert nem fontos azért... Élek. - mondtam, még mindig figyelve az ablakot. Maga felé fordította az arcom.
- Rose. Mondtam, hogy én itt vagyok, nem? Bízz bennem egy kicsit. - mondta lágyan. A szemébe néztem. Láttam benne, hogy igazat beszél, de mégis.. nehéz, hogy ne egyedül akarjam megoldani a problémáimat. - Az életemet adnám érted. - s megint közel volt az arcunk. De csak néztünk, és néztünk. Nem tudtam mit mondhatnék. Kerestem a szavakat, de mindig azt írta ki, hogy: NOT FOUND vagy ERROR... Hirtelen kinyílt az ajtó, Rydel rontott be.
- Jól vagytok? Sikítozást hallottam, és.. - aztán meglátott minket és elhallgatott. Ross gyorsan felegyenesedett, én meg felültem, mintha mi sem történt volna.
- Megzavartam valamit...? - szegezte nekünk a kérdést.
- Nem, épp arról beszéltünk, hogy Rose-t meg kéne vizsgálni. - mondta Ross. Jézusom, még csak az kéne!
- Miért? Mi a baj? Rosszul vagy? - aggódott Rydel. Na csak ez hiányzott...
- Nem semmi bajom csak... - kezdtem, de Ross fontosnak vélte felvilágosítani Rydelt a tényekről.
- Egy csaj gyomorszájon vágta a mai nap nézd: - s megint felhúzta a pólóm.
- Jesszus! És fáj? - jött oda és megnyomogatta, mire felszisszentem.
- Épp csak ráhasaltam, és felkiáltott. Meg kéne vizsgálni, hogy nincs-e belsővérzése, nem tudom mennyire ütötte erősen a csaj. - Rossra az tipikus "ezért én kinyírlak " tekintettel néztem, de őt nem érdekelte. Mondtam, hogy felesleges ez a hú-hó, de azt mondták, hogy az egészségem a legfontosabb. Végül elrángattak az orvoshoz, aki megállapította, hogy semmi bajom sincs, csak fájni fog egy ideig és ennyi, de azért kiharcolta Rydel, hogy egy napig bent legyek megfigyelésen. Az egész család bejött aggódott miattam, persze feleslegesen. Mindenki hozott virágot vagy csokit, mint aki a halálos betegségén van túl. Mondtam, hogy azért apunak mondják azt, hogy náluk alszom, nem kéne megtudnia ezt. Ross vállalta, hogy marad éjszakára, de mondtam, hogy nem kell, megvagyok, de ő ragaszkodott hozzá. Ezt a családot valahogy hidegen hagyja, hogy én mit akarok.. Na mindegy. Beszélgettünk, meg minden aztán lassan elaludtunk. Reggel úgy keltem, hogy Ross keze a hasamon, a hálóingem vagy mim felhúzva, és ő a fejét mellém rakva szunyókál. Lágyan megsimogattam. Reggel az orvos meghozta a leleteket, és mondta, hogy csak zúzódott, és tényleg nem lesz baj, csak annyi, hogy ha lehet pihentessen, ezért kaptam felmentést tesire. Egy napot kihagytam a semmiért. Vigasztalt az egész balhéba, hogy legalább a csajnak jobban fájt. Másnap már simán mentem suliba, a csaj inkább rám se nézett, így legalább ezt is letudtam. Azt hiszem ez mégsem lesz olyan könnyű, mint amilyennek hittem...
Nagyon joooooo... Varom a kovit!!! :D
VálaszTörlésjujci köszönöm ^^
VálaszTörlésNagyon jó lett! :) Itt vár rád valami: http://afamiliarstranger-r5fanfic.blogspot.hu/2015/11/1-dij.html
VálaszTörlés