Előszó

A kettőnk története egy magányos estén fonódott össze. A nap már lement, kezdett hűvös lenni, de én még az utcán bolyongtam. Összevesztem az otthoniakkal, így elmentem kiszellőztetni a fejem. Gondoltam sétálgatok egy kicsit, felfedezem mi van itt. Nemrég költöztünk ide, Brooklynba, szóval van még itt látnivaló. De amilyen szerencsecsomag vagyok eltévedtem... Már fél 8 is elmúlt, holnap suli, valahogy haza kéne jutnom, és kezdek fázni. Úgy döntöttem leülök, körbenézek, vajon hol is lehetek én. Talán a telóm segíthet! Bekapcsoltam a GPS-t, és már mutatta is merre menjek. Elindultam a főúton, majd jobbra be egy mellékutcán, mire a telóm felmondta a szolgálatot.
- Ezt nem hiszem el! Ez most komoly? A francba! - dühöngtem, mire 1-2 járókelő jól megnézett, ki ez a barom állat aki fél 8-kor itt ordibál... Most mit csináljak? Csalódottan elindultam valamerre közbe az utcákat nézegettem, de egyik sem volt ismerős. Megpróbáltam bekapcsolni a telómat, mikor valaki teljes erőből nekem futott. A telóm kiesett a kezemből 3 részre esett, én a földön találtam magam, a sráccal aki nekem futott. A srácnak félrefésült szőke haja volt, mogyoró barna szemei, és meseszép mosolya. Leszállt rólam, felsegített, majd segített összeszedni a telóm darabjait.
- Bocsáss meg, megsérültél? Beverted valamid? - kérdezte aggodalmasan. Egész aranyos.
- Nem, bár a fejem egy kicsit fáj, de nem vészes. - mondtam kicsit meglepve.
- Annyira sajnálom, nem figyeltem, hogy van-e valaki előttem. Hadd kárpótoljalak valamivel! - ajánlotta fel.
- Ugyan nem kell semmi, baleset volt. Habár mégis lenne valami. Új vagyok még Brooklynban, és egy kicsit eltévedtem... Meg tudnád mondani merre van a Avenue Street? - kérdeztem kicsit félve.
- Persze, hazakísérlek. Te vagy az új szomszéd 3/D-ből? - döbbent meg.
- Igen, én vagyok az. A nevem Rose. - mutatkoztam be. Micsoda véletlen...
- Én Ross vagyok. Örülök, hogy találkoztunk, szomszéd! - mosolyodott el. Jesszusom, annyira aranyos! És nagyon helyes! - Fázol? Itt a pulcsim. - és már vette is le.
- Izé... - mielőtt bármit mondattam volna rám rakta.
Hazafele nem sokat beszéltünk, mindketten kimerültek voltunk. Pedig mikor valami jó téma jutott volna eszembe, megérkeztünk.
- Hát itt volnánk. Köszi, hogy hazakísértél. Nem tudom mi lett volna velem nélküled. - hálálkodtam.
- Ugyan, tartoztam azért, amiért fellöktelek meg amúgy is mellettetek lakok, szóval nem gond. Még egyszer bocsi. - mondta.
- Akkor szia. Jó éjt! És köszi még egyszer. - köszöntem el tőle, majd bementem. Huha. Cuki szomszédunk van. Kezdem megszeretni ezt a helyet! De az fix, hogy nem lesz könnyű beilleszkedni. Szerencsére senki nem vette észre mikor jöttem haza, így gyorsan felsiettem a lépcsőn, de mikor épp mentem volna zuhanyozni észrevettem, hogy nálam maradt Ross pulcsija. Pfúú, de jó illata van! Helyes, kedves, aranyos, és rohadt jó pasi. És mellesleg a szomszédom. Hogy lehet nekem ilyen szerencsém? Holnap átmegyek hozzá, és visszaadom neki. Gyorsba lezuhanyoztam, majd elmentem aludni. Holnap korán kell kelnem, mert a város másik felén van a sulim... Hurrá.